Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1942. május 31-én született Győrött. A ceglédi Kossuth Gimnáziumban végezte a középiskoláját. 1965-ben elvégezte a Közgazdasági Egyetemet, 1966-ban és 1968-ban a Pénzügyi és Számviteli Főiskola két szakán diplomázott, majd 1979-ben az MSZMP KB Politikai Főiskoláján, illetve 1985-ben a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián végzett. 1971-ben közgazdasági egyetemi doktori címet szerzett.
1960-tól pénzügyi előadó az albertirsai, 1961-től dánszentmiklósi községi tanácsnál; 1964-től a ceglédi járási tanács költségvetési előadója, majd csoportvezetője, majd pénzügyi osztályvezető-helyettese. 1968-tól a Pest Megyei Tanács osztályvezetője, 1971-től általános elnökhelyettese. 1974-től a Fővárosi Tanács közgazdasági elnökhelyettese, 1980-1985 között az MSZMP Budapesti Bizottságának gazdaságpolitikai titkára. 1975-től az MKKE c. egyetemi docense, 1981-től c. egyetemi tanára. Pénzügyminiszterhelyettes 1985-1989 között, majd pénzügyminiszter 1989-1990-ben. Egy ideig a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke. 1968-tól az MSZMP tagja volt, majd az MSZP tagjaként parlamenti képviselő 1990 májusától.
Kommunizmuskutató Intézet
1942. május 31-én született Győrben egy helyi jogász fiaként. Iskoláit Albertirsán, majd a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban végezte, ahol 1960-ban érettségizett. Bár egy országos tanulmányi versenyen elért eredménye miatt felvételi vizsga nélkül be kellett volna jutnia az egyetemre, valószínűleg a család gyakorló vallásossága miatt jelentkezését elutasították, ezért munkába kellett állnia. Eleinte az albertirsai, majd a dánszentmiklósi tanács adóvégrehajtási ügyeivel foglalkozott. A munkahelyétől kapott ajánlás segítségével végül bekerült a Pénzügyi és Számviteli Főiskolára. Főiskolai évei végén került át a Ceglédi Járási Tanácshoz, ahol költségvetési ügyekkel kezdett foglalkozni és hamarosan csoportvezető lett.
1967-ben tovább lépett a ranglétrán, és a Pest Megyei Tanács főkönyvelője, majd pénzügyi osztályának csoportvezető-helyettese, végül osztályvezetője lett. Nem sokkal később belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba (MSZMP); ennek is köszönhető, hogy 1972-ben a Pest Megyei Tanács általános elnökhelyettese, 1975-ben pedig Budapest Főváros Tanácsának közgazdasági ügyekkel foglalkozó elnökhelyettese lett. Pozíciójában jelentős hatása volt a főváros pénzügyeire, gazdálkodására. Időközben elvégezte a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet is, ahol hamarosan oktató lett, szakmai tevékenységét pedig több tudományos címmel is elismerték.
1981-ben, nem sokkal azután, hogy 1979-ben elvégezte a párt- és állami vezetők képzésére létrehozott Politikai Főiskolát, megkapta első pártisztségeit: kinevezték az MSZMP Budapesti Bizottságának gazdaságpolitikai titkárává, és tagja lett a párt gazdaságpolitikájának elvi alapjait kialakító Közgazdasági Munkaközösségnek is. Budapesti gazdaságpolitikai titkárként jelentős beleszólása volt a főváros gazdálkodásába, az ipar- és a városfejlesztés kérdéseibe.
Párton belüli karrierje 1985-ben megbicsaklott, mivel a Magyar Atlétikai Szövetség elnökeként támogatta egy olyan kiadvány megjelenését, amely bemutatta a Szovjetunió és szövetségesei által bojkottált 1984-es Los Angeles-i olimpiát. Tette miatt fegyelmit kapott, titkári székéből pedig felállították. Ezt követően sem maradt azonban munka nélkül, hiszen hamarosan bekerült a kormányba: 1985 és 1989 között pénzügyminiszter-helyettesként, ezt követően pedig a kommunista korszak utolsó pénzügyminisztereként irányította az eladósodottság miatt a gazdasági összeomlás szélére került ország pénzügyeit. Miniszterként felhívta ugyan a figyelmet az ország elé tornyosuló nehézségekre, de a válságos helyzeten egy-két korrekciót leszámítva nem sikerült érdemben javítania. Fontos szerepet játszott viszont az állami vagyon ellenőrizetlen, szervezetlen és áron alul történő eladásában, vagyis a spontán privatizációban, amelynek során számos jó pártkapcsolatokkal rendelkező vállalatvezetőnek sikerült jelentős személyes vagyont felhalmoznia.
1989 októberében részt vett az MSZMP megszüntetésével együtt létrehozott új párt, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) megalapításában, gazdasági programjának kidolgozásában. 1990-ben a párt országos listáján a parlamentbe is bejutott. Nyilatkozataiban kiállt a kisebb állam mellett, sürgette az államháztartás reformját és az állami vagyon minél gyorsabb értékesítését. Politikusi tisztségein túl több, a privatizáció során kialakult magánvállalkozásban is vezető beosztáshoz jutott. Ezek közül a legjelentősebb a magyar–amerikai Fotex Rt. volt, ahol igazgatósági tag lett. A cég magyarországi üzleteit időnként képviselői indítványaival is igyekezett segíteni.
1994-ben, miután az MSZP megnyerte az országgyűlési választásokat, az új miniszterelnök, Horn Gyula őt nevezte ki az ország pénzügyminiszterévé. Vele együtt a Fotex több más vezető tisztségviselője is bekerült az új kormány tanácsadói, funkcionáriusai közé. Miniszterként úgy szeretett volna az ország költségvetésén javítani, hogy közben gazdaságát modernizálja, versenyképességét növeli. Liberális, a kisebb állam előnyei mellett kiálló megközelítése, illetőleg az állami vagyon értékesítésével kapcsolatos elképzelései nem vágtak egybe az ország helyzetét pozitívabban értékelő Horn Gyula elgondolásaival. Ráadásul minisztersége alatt a költségvetési hiány is tovább növekedett, ezért 1995 márciusában lemondott, majd a parlamenti ciklus végén, 1998-ban az MSZP-ből is kilépett.
Ezt követően felsővezetőként az üzleti világban helyezkedett el, tanárként, kutatóként pedig több magyar és külföldi egyetem, kutatóintézet munkájában is részt vett. 2006-ban a Fotex igazgatóságába is visszakerült. Eközben azonban a politika világától sem távolodott el teljesen. A kettőezres években a Szabad Demokraták Szövetségének adott gazdasági tanácsokat, majd Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki székből történő 2009-es távozásakor az ő neve is felmerült lehetséges kormányfőjelöltként. Emellett interjúiban, publicisztikáiban gyakran illette kritikával az éppen aktuális kormány gazdaságpolitikáját. Tevékenységét 2003-ban a Medgyessy Péter vezette MSZP–SZDSZ-kormány a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével ismerte el.
2002 óta nyugdíjasként él feleségével, az egykori MSZMP-ben és az MSZP-ben is vezető tisztségéket betöltő Csehák Judittal.
Életút, tisztségek:
1960–1963: Az albertirsai és a dánszentmiklósi községi tanács adóvégrehajtási előadója.
1963–1965: A ceglédi járási tanács költségvetési előadója.
1965: Elvégzi a Pénzügyi és Számviteli Főiskolát.
1965–1966: A Ceglédi Járási Tanács költségvetési csoportjának főelőadója.
1966–1967: A Ceglédi Járási Tanács költségvetési csoportvezetője.
1967–1969: A Pest Megyei Tanács főkönyvelője, majd pénzügyi osztályának osztályvezető-helyettese.
1968-tól a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP), 1989. októbertől a Magyar Szocialista Párt (MSZP) tagja.
1969–1971: A Pest Megyei Tanács pénzügyi osztályvezetője.
1969: Elvégzi a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (MKKE) kiegészítő pénzügyi szakát.
1970-től: A Magyar Közgazdasági Társaság tagja.
1971: Egyetemi doktori fokozatot szerez az MKKE-n.
1972–1975: A Pest Megyei Tanács általános elnökhelyettese.
1972: Az MKKE-n szakközgazdász képesítést szerez.
1973. július – 1996: A Pénzügyi Szemle szerkesztőbizottsági tagja.
1975: Az MKKE címzetes egyetemi docense.
1975. január 28. – 1975. április 8. Budapest Főváros Tanácsa Végrhajtó Bizottságának (VB) megbízott elnökhelyettese.
1975. április 8. – 1985. június 8. Budapest Főváros Tanácsának tagja.
1975. április 8. – 1981. június 28. Budapest Főváros Tanácsa VB-elnökhelyettese.
1979: Elvégzi a Politikai Főiskolát.
1979: Megszerzi a közgazdaságtudomány kandidátusa fokozatot.
1979–2004: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi (később Társadalomtudományi) Karának vendégtanára.
1980. november – 1988: A Magyar Atlétikai Szövetség elnöke.
1981: Címzetes egyetemi tanár az MKKE-n.
1981 – 1985. április 23. Az MSZMP Központi Bizottsága (KB) mellett működő Közgazdasági Munkaközösség tagja.
1981. június 22. – 1989. június 26. Az MSZMP Budapesti Bizottságának tagja.
1981. június 22. – 1985. március 10. Az MSZMP Budapesti Bizottsága Végrehajtó Bizottságának tagja, gazdaságpolitikai titkár.
1984: A Magyar Olimpiai Bizottság tagja.
1985. március 19. – 1989. május 9. Pénzügyminiszter-helyettes.
1986: Elvégzi a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia kétéves levelező tagozatát.
1989. május 10. – 1990. május 23. Pénzügyminiszter.
1990–1994: A Girozentrale Befektetési Rt. tanácsadó testületének elnöke, az Europartners Befektetési és Tanácsadó Kft. és a HTD Nyomdaipari és Adatfeldolgozó Kft. felügyelőbizottsági tagja.
1990. május 2. – 1994. június 27. Az Országgyűlés költségvetési, adó- és pénzügyi állandó bizottságának alelnöke, az adó albizottság elnöke.
1990. május 2. – 1998. június 18. Országgyűlési képviselő az MSZP színeiben.
1990. október – 1994: Az MSZP parlamenti frakciója közgazdasági munkacsoportjának vezetője és szóvivője.
1991. február – 1994: A budapesti magisztrátus tagja.
1991. április 18. – 1994: A Fotex Rt. igazgatósági tagja.
1992. június 23. – 1994. június 27. Az Országgyűlés európai közösségi ügyek különbizottságának tagja.
1994. július 15. – 1995. március 1. A Horn-kormány pénzügyminisztere, a miniszterelnök helyettese, a gazdasági kabinet elnöke.
1995. március – 1998. június 18. Az MSZP-frakció szociális- és egészségügyi munkacsoportjának tagja.
1995–2001: A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (ma Corvinus Egyetem) vendégtanára.
1995-től A Napi Gazdaság szerkesztőbizottsági tagja.
1995–2001: A közgazdász-hallgatók nemzetközi szervezetében a nemzetközi tanácsadó testület elnöke.
1995–2001: Az ABN AMRO Corporate Finance tanácsadója, 1998-tól közép-kelet-európai elnöke.
1998–2007: A Gardénia Csipkefüggönygyár Rt. felügyelőbizottsági elnöke.
1998-tól: A Kieli Világgazdasági Kutató Intézet és a Transnational Research Corporation Institute régiószakértője.
2004–2005: A Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdasági Tanácsának tagja.
2006. március 1-től: A Pénzügykutató Rt. szakértő tanácsadója.
2006. július 1-től: A Fotex Rt. igazgatótanácsának, 2007-ban audit bizottságának tagja.
2008. november – 2009. április: A Reformszövetség gazdaságpolitikai munkacsoportjának vezetője.



