Életrajzok

Kommunizmuskutató Intézet

1942. október 19-én született Budapesten értelmiségi szülők gyermekeként, régi erdélyi nemesi családban. Édesapja, Medgyessy Béla aljegyző volt a kolozsvári vármegyeházán, majd Észak-Erdély visszacsatolását (1940) követően Budapesten kapott munkát. 1947-ben a bukaresti követségen volt kereskedelmi tanácsos, fia a román fővárosban kezdte iskoláit. 1950-ben hazatértek, apját 1951-ben eltávolították az államapparátusból. Megtanult oroszul és nyelvtanárként helyezkedett el. Később a Belkereskedelmi Minisztériumba került, legmagasabb beosztása főosztályvezető-helyettes volt. Édesanyja Szolga Ibolya, erdélyi orvosok és református lelkészek leszármazottja, tolmácsként dolgozott.

Medgyessy Péter 1961-ben érettségizett a Petőfi Gimnáziumban, majd sikertelenül felvételizett a közgazdasági egyetemre (egy pont híján nem érte el a ponthatárt). Egy évet dolgozott a Ferunion Külkereskedelmi Vállalatnál segédüzletkötőként.

1962-ben már sikerült a felvételije; 1966-ban szerzett diplomát a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem elméleti politikai gazdaságtan szakán. Utolsó éves egyetemistaként belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba. „Abban az időben ezt kellett tenni, ha az ember valamit csinálni akart. És én – egyébként nagyon sok más hozzám hasonló emberrel együtt – azt gondoltam, belülről jobban lehet változtatni valamin, mint kívülről” – mondta erről 2000-ben adott interjújában.

Az államigazgatásban kezdett dolgozni: „egy professzorom, aki fantáziát látott bennem, hozzásegített, hogy a Pénzügyminisztériumba kerüljek”. Fokozatosan végigjárta az intézmény hivatali ranglétráját, mellé 1972-ben doktori címet is szerzett. Még csak 28 éves volt, amikor 1970-ben osztályvezetői kinevezést kapott az Ár- és Forgalmiadó Osztályra. 1976-ban a Nemzetközi Pénzügyek Főosztálya főosztályvezető-helyettesévé, 1980-tól a Közgazdasági és Költségvetési Főosztály vezetőjévé lépett elő.

A gazdaságirányításon belül a pénzügyi tárca felső vezetői, mai szemmel, előnyösen különböztek az ún. tervbürokraták csoportjától. A tárca élén 1967-től, Vályi Péter kinevezésétől kezdődően, az átlagosnál jóval szélesebb (gazdasági) látókörű, képzett szakemberek álltak, akik a gazdasági reformok támogatói közé számítottak. Az 1971-től tárcavezető Faluvégi Lajos például kifejezetten buzdította beosztottait a nyugati szakirodalom tanulmányozására, s teret engedett az újfajta szakmai megközelítéseknek. Medgyessy jó kapcsolatot ápolt Faluvégivel, nemkülönben utódjával, az „örökös pénzügyminiszter” Hetényi Istvánnal. Az európai formátumú és habitusú szakember mellett lett miniszterhelyettes 1982-ben. Ebben a tisztségben ő volt a kétszintű bankrendszer bevezetéséhez kapcsolódó előmunkálatok egyik koordinátora.

Medgyessy konfliktusok nélkül szerzett egyre nagyobb befolyást a minisztériumi apparátusban, amelynek törzsgárdáját, dacára a felső vezetés nyitottságának, nagyjából 1975-ig, vérbeli – képzetlen és erőszakos – apparátcsikok alkották. A ’70-es évek közepétől azonban már folyamatosan érkeztek a minisztériumba és az annak háttérintézményeként működő Pénzügykutatási Intézetbe azok a fiatal és jól képzett szakemberek, akik kulcsszerepet játszottak az 1990 körüli átmenet levezénylésében, majd a demokratikusan választott kormányok idején az ország gazdaságpolitikájának formálásában. Medgyessy felfelé és „lefelé” is remekül alkalmazkodott a régi és az új emberekhez, s nem mellékesen alaposan kiismerte a pénzügyi kormányzat működését.

Mindeközben a szakembert 1978. március 1-jén – ekkor főosztályvezető-helyettes volt – beszervezték: a Belügyminisztérium III. (állambiztonsági) főcsoportfőnöksége II. (kémelhárító) csoportfőnökségén a 7. osztály beosztottja lett, rendőr főhadnagyi rendfokozatban. Ez a tény csak 2002 júniusában, már miniszterelnöksége idején vált ismertté egy sajtóban közzétett dokumentum alapján. Az ügy részleteire az életrajz későbbi pontján visszatérünk.

Medgyessy utólag azt állította, hogy kémelhárító munkája során az országnak a Világbankhoz és a Nemzetközi Valutaalaphoz való csatlakozását készítette elő, ezzel kapcsolatos „elhárító feladatokat” végzett. (Magyarország 1982 nyarán csatlakozott a két nemzetközi pénzügyi szervezethez.) Ráadásul afféle mély titok övezte, konspirált „partizánakciónak” állította be a dolgot, odáig menően, hogy ő a Magyarországon vitathatatlan befolyású szovjet állambiztonsági és kémszervezet, a KGB (azaz a szovjet politika) ellenében védte „az ország érdekeit”. (E megközelítés szerint a csatlakozást „a szovjetek nem engedték volna”.) Szolgálati viszonyát 1982 utolsó napján szüntették meg, tartalékállományba helyezték. Jó munkájáért 1981-ben dicséretben és 4000 Ft pénzjutalomban részesült, távozásakor tízezer forint értékű tárgyjutalmat kapott.

Amikor „fönn” már nem tartottak igényt a felvilágosult Hetényi szolgálataira, 1986 utolsó előtti napján Medgyessyt állították a helyére. Szerinte az akkoriban felívelő pályán lévő pártközponti osztályvezető (későbbi KB-titkár, még később miniszterelnök) Németh Miklós „nagyon támogatta” a jelölését, „azon az alapon, hogy »ha többen vagyunk, akkor erősebbek vagyunk«. Nekem két kikötésem volt. Az egyik, hogy magam akarom megválogatni a saját munkatársaimat, és ebbe nem engedek beleszólást, beleértve azt is, hogy ragaszkodom az államtitkáromhoz”. Medgyessy szerint ez volt élete egyik legjobb időszaka: ma is büszke arra, hogy – önértékelése szerint – komoly szerepe volt az 1990-es politikai fordulat gazdasági előkészítésében.

Ő volt a miniszter, amikor a pénzügyi tárca előkészítette az 1988-as adóreformot, amelynek legfontosabb eleme a személyi jövedelemadó bevezetése volt, noha azt a közvélekedés a mai napig a nyilvánosság előtt sokat szereplő Kupa Mihály személyével kapcsolja össze – Medgyessy ma is úgy tartja számon, hogy Kupa „ellopta előle a dicsőséget”.

Többen úgy vélték akkoriban, kinevezésének politikai feltétele az volt, hogy számolja fel a közgazdasági reformgondolkodás fellegváraként számon tartott Pénzügykutatási Intézetet, amely ekkorra már valóságos (ellenzéki) reformműhelyként működött.

1987 nyarán tagja lett az MSZMP Központi Bizottságának.

Az 1987 nyarán kormányfővé kinevezett, gazdasági kérdésekben járatlan Grósz Károly decemberben gazdasági ügyekért felelős miniszterelnök-helyettesként Medgyessyt vette maga mellé. Miután pozícióját Németh Miklós kormányában is megtartotta, tulajdonképpen az ő elvi irányításával készült el a társasági törvény és több más, a magántulajdonra épülő piacgazdaságot megalapozó és a privatizációt megindító törvény és jogszabály.

A rendszerváltoztatás hónapjaiban, szokásához híven, kerülte a nyílt konfliktushelyzeteket és a határozott állásfoglalásokat. „Óvatos reformer és nem forradalmár vagyok” – mondta magáról.

Noha a kormányzó MSZMP hivatalosan nem vett részt Nagy Imre és mártírtársai 1989. júniusi temetésén, miniszterelnök-helyettesként Medgyessy is díszőrségben állt a Hősök terén a mártírok koporsói mellett.

Az MSZMP megszűnésekor megalakult Magyar Szocialista Pártba (MSZP), bár rokonszenvezett annak törekvéseivel, nem lépett be. Olyannyira, hogy az önfeloszlató kongresszust – demonstratív módon – szabadidőruhában a karzatról figyelte: jelen volt ugyan, de csak kívülállóként. Azt mondta, nem lép be az MSZP-be, mert szerinte még egy ideig nem újulhat meg eléggé a párt: „Amíg nem érzem karakterisztikusnak az elhatárolódást a múlttól és a körvonalazódó programba bele nem illő politikai erőktől, addig várok.”

Jól ismert történet, hogy a rendszerváltoztatás után miként találtak menedéket az „üzleti szférában” egyes vezető pártfunkcionáriusok. Voltak, akik Medgyessyt is a politikai hatalmukat sikerrel gazdasági tőkére konvertálók csoportjának emblematikus alakjának tekintették – igaz ugyan, hogy ő sohasem volt pártfunkcionárius. „Gazdasági szakemberként” azonban készséggel idomult az apparátus érdekeihez (is). Simulékony modora és a minden helyzethez való alkalmazkodás képessége: ezek a tulajdonságok tették a kádári idők tipikus karrierista politikusává.

Ilyen értelemben ő csak a szakmáját gyakorolta 1990 után is, miután felkérték a Paribas francia óriásbank magyarországi befektetési cégének vezetésére. Az itt töltött évek alatt Medgyessy tökéletesítette azt a bevált képességét, hogy mindig két lábon áll: erős kapcsolatrendszert épített ki a magánszektorban, ami biztosíthatta számára, hogy amennyiben a politikai életbe való esetleges visszatérése (aminek a lehetőségét ő sohasem zárta ki) csak átmenetinek bizonyul, bármikor visszatérhessen.

Az 1994-es választások után Horn Gyula az ipari tárcát ajánlotta fel Medgyessynek. Ő maga úgy vélekedett, hogy Horn egy „párton kívüli” gazdasági szakembert keresett, mivel egyedül gyengének érezte magát kormánya első pénzügyminiszterével, Békesi Lászlóval szemben. Medgyessy hosszas habozás után elvállalta volna a tisztséget, ám azt végül mégsem ő kapta meg. (Az MSZP-frakció úgy viszonozta neki az 1990-es „előkelő idegenséget”, hogy megvétózta miniszteri kinevezését.) Medgyessyt az állami tulajdonú Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank Rt. (ÁFB) elnök-vezérigazgatói tisztségével kárpótolták. 1994 augusztusában kísérletet tett egy miniszterelnöki tanácsadó testület – volt, aki szerint egy ellen-minisztérium – működtetésére, de a kezdeményezés elhalt.

1996 tavaszán már a pénzügyi tárca vezetésére kapott megbízást. Feladata elsősorban a Bokros-csomag utáni konszolidáció levezénylése volt – ahogyan a szakmában emlegették: a nyílt konfrontáció után „szimpatikus szigor” politikája következett. Neki kellett garantálnia a szigorú költségvetési politika folytatását, abban az időben, amikor a csomag kárvallottjai reménykedtek: túl vagyunk a nehezén. Ezen felül szabad kezet kért a kormányfőtől az államháztartás legalább egyik nagy rendszerének korszerűsítésére: létre is hozták a több pilléren nyugvó nyugdíjrendszert. 

Miután a szocialisták elvesztették az 1998-as választásokat, Medgyessy nem tért vissza az ÁFB-hez, és nagyvonalúan – vagy csak további politikai számításból – az erre az esetre kikötött végkielégítéséről is lemondott. Az Inter-Európa Bankban lett az igazgatótanács elnöke, alelnöke volt az Atlasz Biztosító Rt.-nek, emellett saját pénzügyi tanácsadó cégében, a Medgyessy Consulting Kft.-ben dolgozott.

Ekkor is inkább kivárt, mintsem hogy közvetlen politikai szerepet vállaljon. Az 1998-as választások előtt az MSZP-lista első öt helyének egyikét ajánlották fel neki, de ő, mint a rendszerváltoztatás idején, inkább bejelentette, hogy „végleg” visszavonul. Rá igencsak jellemző módon, a rendszerváltoztatás után csak olyan pozíciókat fogadott el az MSZP-től, ami biztos vezetővé tette, de úgy, hogy a párt belső életében és főként vitáiban ne kelljen részt vennie. Így nem lett belőle ellenzéki képviselő – sőt, miniszterelnöksége előtt sohasem volt országgyűlési képviselő –, de 2002-ben a lista biztos első helyén tért vissza a politikába.

2001 végén tűnt fel az MSZP miniszterelnök-jelöltjei között, amit sokan meglepetéssel fogadtak, egyrészt a pártvezetésnek címzett 1998 utáni bírálatai, de még inkább politikusi habitusa miatt. Még a vele rokonszenvezők között is sokan voltak, akik tipikus második vonalbeli figurának tartották: olyannak, aki kormányozni tud, választást nyerni azonban semmiképpen sem. Valóban: örökké kompromisszumot kereső, legtöbbször bizonytalankodónak tűnő, néha szerencsétlen megszólalásai és rossz szónoki képességei miatt teljesen alkalmatlan volt az akkoriban már a személyiség erejére és kisugárzására épülő politikai kampányra. „Van benne valami sápadt” – fogalmazott egyik ismerőse, aki leginkább azt az átütő erőt hiányolja belőle, ami a vérbeli politikusok jellemzője. Azt mondták róla, számára az apparátus mozgatása, a munka megszervezése a kihívás, ezt szereti csinálni. Medgyessy nagyon ritkán mondott egyértelmű véleményt bármiről is; mindig óvatosan, a középutat keresve fogalmazott. Amikor például a globalizáció kihívásairól kérdezték, azt mondta: menjünk el dolgozni sok pénzért a multikhoz, de McDonald’s helyett ebédeljünk hagyományőrző kiskocsmákban…

2001-ben, szokásához híven, az igazságszolgáltatás (az „igazságtétel”) elmara­dásáról is „kompromisszumos” (ez esetben inkább elvtelen) módon próbált fogalmazni: „azok a generációk, akik 56-ban egymással szemben álltak, lassacskán kihalnak. A szereplők jelentős része ma már öregember, nem ezzel kell foglalkozni.”

A választások előtti hónapokban újra „felfedezte múltját”, szívesen beszélt erdélyi nemesi gyökereiről, lelkész nagyapjáról, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem udvarában deákoskodó őséről.

2001. június 9-én, az MSZP kongresszusán a párt listavezetőjévé és miniszterelnök-jelöltjévé választották; a hónap végétől ő irányította a párt választási kampányát. Az MSZP jelöltjeként, de pártonkívüliként lett országgyűlési képviselő az MSZP országos listájáról 2002. május 15-én. Miután a köztársasági elnök felkérte, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) bevonásával alakított koalíciós kormányt, amely 2002. május 27-én tette le az esküt.

Mivel az MSZP a „jóléti rendszerváltás programjával” nyert, Medgyessy az ígéretek betartása mellett döntött. Kormánya száznapos programot hirdetett: átlagosan 50 százalékkal emelték a közalkalmazottak bérét, a nyugdíjasoknak pedig egyszeri 19 000 forintos pótlékot adtak. Méltányosságból emelték a legalacsonyabb nyugdíjakat és az egyetemi ösztöndíjakat is. Ezek az intézkedések akkori árakon összesen 190 milliárd forintba kerültek. Népszerűségi indexe ekkor volt a legmagasabb. Ennek hatására egy második száznapos programot indított hasonló jóléti intézkedésekkel. Liberális közgazdászok utólag ennek az osztogató politikának a számlájára írták a gazdasági mutatók romlását és az euróövezethez való csatlakozásunk elmaradását.

2002. június 18-án, hivatalba lépése után alig három héttel a Magyar Nemzet című napilap közölte egy III/II-es, D-209-es kódszámú ügynök SZT-tiszti (szigorúan titkos tiszti) lapját, akiről kiderítette azt is, hogy valójában Medgyessy Péterről van szó. Az érintett először még tagadta a róla megjelent adatok hitelességét, később azonban elismerte múltját. A nyilvánosságra került adatok fényében úgy nyilatkozott, hogy csak kémelhárítási feladatokat végzett a magyar gazdaság védelmében. Akkori motivációjaként „a haza szolgálatát” jelölte meg. – A szigorúan titkos tisztek az állambiztonsági szervezet mint fegyveres testület hivatásos tagjai voltak, civil munkahelyen dolgoztak, és a külföldi kémekkel szembeni elhárító tevékenységüket munkahelyükön végezték. A munkatársaknak rendőri rendfokozatuk volt, de a rendőrségtől különálló szervezeti egységben dolgoztak.

2002-ben több dokumentum is napvilágot látott e témában, amelyek a titkosszolgálatok összefonódásait taglalták a Kádár-rendszerben. Ezek alapján többen vádolták meg azzal is, hogy SZT-tisztként a Szovjetunió számára jelentett kollégáiról, ő maga ezt több nyilatkozatában tagadta. Az exkormányfő szerint az ügyet egykori párttársai szivárogtatták ki, és ma is úgy sejti, hogy ugyanaz a kör tette, amely később Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét is kiteregette.

Végül az ügynökbotrányt tulajdonképpen sikeresen átvészelte, hiszen a „száznapos programok” népszerűvé tették, és még két év telt el bukásáig, ami nem köthető közvetlenül a D-209-ügyhöz.

Miniszterelnöksége alatt tartották a népszavazást Magyarország EU-tagságáról és maga a csatlakozás (2004. május 1.) is erre az időszakra esett.

A 2004. június 13-án tartott európai parlamenti választásokon az MSZP viszonylag gyengén szerepelt, és a párt vezetői körében általánossá vált az a meggyőződés, hogy Medgyessyvel nem tudnak újra választást nyerni Orbán Viktorral szemben. Az ambiciózus Gyurcsány Ferenc – aki akkor sportminiszter volt – ez idő alatt kialakította magáról azt a közképet, hogy alkalmas miniszterelnöknek és baloldali politikusként komoly elképzelései vannak az ország jövőjéről. Nyíltan Medgyessy riválisként lépett fel.

2004 nyarán az SZDSZ és Medgyessy között kifejezetten ellenséges hangú és kibékíthetetlen vita folyt. A miniszterelnök az SZDSZ-t korrupciós ügyekkel vádolta meg, és az SZDSZ-es gazdasági miniszter leváltását szorgalmazta. Az MSZP felső pártvezetése ekkor titkos tárgyalásokat kezdett leváltásáról az SZDSZ-szel, amely ezt érthetően támogatta.

A koalíciós pártok közti ellentétekre és az iránta való megrendült bizalomra hivatkozva 2004. augusztus 19-én bejelentette, majd augusztus 25-én be is nyújtotta lemondását, ettől kezdve ügyvezető kormányfőként tevékenykedett szeptember 29-éig. A média egy része ezt kormányválságként, lemondását pedig bukásként értékelte. Távozásával kapcsolatban utóbb elmondta, hogy komoly emberi csalódások érték, két-három évébe került, amíg feldolgozta lemondását. Az őt egykor eláruló párttársai közül senki nem kért tőle bocsánatot.

2006-ban Gyurcsány miniszterelnök felajánlott neki egy befutó helyet az MSZP országos listáján, ám azt nem fogadta el. 2006-ban nem indult a választásokon.

Lemondása után pár hónappal, még 2004-ben Gyurcsány miniszterelnök – amerikai mintára – felkérte Magyarország utazó nagykövetének. Ilyen minőségében összesen 44 hivatalos látogatást tett számos országban. Feladata az volt, hogy nemzetközi konferenciákon és személyes találkozókon lobbizzon Magyarországért, győzzön meg külföldi üzletembereket arról, hogy érdemes Magyarországon befektetni. Gyurcsány 2008. május 31-ei hatállyal mentette fel nagyköveti tisztségéből, döntését nem indokolta, azonban tény, hogy a nagykövet az azt megelőző időben több aktuálpolitikai kérdésben is bírálta a kormányfőt.

1998-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét a Csillaggal. 2000-ben a legmagasabb francia kitüntetéssel, a Francia Köztársaság Becsületrendje lovagi fokozatával tüntették ki. 2004-ben a Francia Becsületrend főtisztje lett, és kitüntették a Németországi Szövetségi Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével.

2015 novemberében Szijjártó Péter külügyminiszter a Magyar–Kínai Barátságért kitüntető díjat adományozta Medgyessy Péternek. A kitüntetés nagy feltűnést keltett a közvéleményben, különösen mert azokban a napokban Medgyessy azt nyilatkozta, hogy nem tapinthatóbb a korrupció most (2015-ben), mint a korábbi baloldali kormányok idején. A megjelent interjúban Medgyessy mondata a „nem merném állítani, hogy a korrupció szintje ma, az Orbán-kormány időszakában magasabb lenne, mint korábban” résszel kiegészítve jelent meg. Medgyessy Péter cáfolta, hogy ne tartaná magasabbnak a korrupció szintjét 2015-ben, mint a 2010 előtti kormányok idején.

Első felesége (Dvorszky Ildikó) a Magyar Divat Intézet főosztályvezetőjeként a divatszakmában dolgozott. 23 éven keresztül éltek házasságban, két gyermekük született. Második felesége Csaplár Katalin.

Életút, tisztségek:

1965-től a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.

1966: Diplomát szerez a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen.

1966–1970: A Pénzügyminisztérium (PM) Közgazdasági és

1970–1976: A PM Ár- és Forgalmiadó-fősztályának elvi osztályvezetője.

1976. ??? – 1980. ??? A PM Nemzetközi Pénzügyek Főosztályának helyettes vezetője.

1978. március 29. SZT-tiszti esküt tesz.

1980–1982. október 1. A PM Közgazdasági és Költségvetési Főosztályának vezetője.

1982. október 1. – 1986. december 30. Pénzügyminiszter-helyettes.

1986. december 30. – 1987. december 16. Pénzügyminiszter.

1987. június 23. – 1989. október 7. Az MSZMP Központi Bizottságának tagja.

1987. december 16. – 1990. május 23. A Minisztertanács elnökhelyettese.

1988. január –1989. február: A Tervgazdasági Bizottság elnöke.

1989. április – 1990. május: A Minisztertanács Gazdasági Kollégiumának elnöke.

1990–1994: A Magyar Paribas (a Paribas Csoport tagja) elnök-vezérigazgatója. 

1994. augusztus – 1994. november: Horn Gyula miniszterelnök tanácsadó testületének tagja.

1994–1996: A Magyar Közgazdasági Társaság elnöke.

1994. november – 1996. február 29. A Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank Rt. elnök-vezérigazgatója.

1996. március 1. – 1998. július 8. Pénzügyminiszter.

1998. Megkapja a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést.

1998 – 2001. szeptember: Az Inter-Európa Bank Rt. igazgatóságának elnöke.

2002. május 15-én – 2006. március 8. Országgyűlési képviselő.

2002. május 27. – 2004. szeptember 29. Miniszterelnök.

2002. június 18. Megjelenik a Magyar Nemzet cikke a D-209-es ügynökről.