Hírek

Fekete Rajmund, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója Fónay Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékkonferencián arról beszélt, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei olyan bátorságról tettek tanúbizonyságot, amely máig érvényes példát jelent. Fónay Jenő és a hozzá hasonló, elszánt emberek nemet mondtak a kommunista diktatúrára, és akkor sem hátráltak meg, amikor tudták, hogy döntésükért akár az életükkel is fizethetnek. Fónay Jenőék nem féltek sem a hazaáruló kommunistáktól, sem a kínzókamrák sötét hírétől, és az akasztófa árnyékától sem. Tettüket az a „mélyen gyökerező, konok remény” táplálta, amely a legnehezebb időkben is erőt adott számukra. Az 1956-os szabadságharc ezért nem pusztán történelmi esemény, hanem a nemzeti összetartozás, a szabadságvágy és a helytállás egyik legfontosabb példája is.

A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége által szervezett emlékkonferencián Fekete Rajmund felidézte: 1945-ben még akadtak olyanok, akik „megnyugvással” várták a szovjet csapatok érkezését. A remény azonban hamar szertefoszlott, amikor világossá vált, hogy a szovjet hadsereg nem felszabadítóként, hanem megszállóként érkezett Magyarországra. A következő években emberek százezrei tapasztalták meg a kommunista diktatúra valódi természetét: több százezer embert hurcoltak el kényszermunkára a Szovjetunióba, ahol embertelen körülmények között teltek napjaik. Közülük legalább 300 ezren soha nem térhettek haza. A politikai megtorlásnak is számos áldozata volt: 1945 után mintegy 700 embert végeztek ki politikai okokból, és több tízezer honfitársunk került börtönbe.

Az intézetigazgató szerint a kommunizmus sajátos ideológiai rendszert alkotott, amely vallásszerű jegyeket is mutatott. Fekete Rajmund arra is rámutatott, hogy az ideológiát azok hihették el könnyebben, akik nem saját tapasztalataikból ismerték a kommunista rendszert, hanem a Vasfüggönyön túl, biztonságban, jólétben és szabadságban éltek.

A diktatúra hetven éve alatt azonban egyre több olyan esemény történt, amely megingatta a rendszer sérthetetlenségébe vetett hitet. Ezek közül kiemelkedett az 1956-os forradalom és szabadságharc, amely rövid idő alatt nemcsak Magyarországot, hanem az egész világot megrendítette. A két hétig tartó nemzeti felkelés megroppantotta a második világháború után kialakított európai politikai rendet, és a világ előtt is láthatóvá tette a szovjet típusú diktatúra valódi természetét.

A forradalom egyik legfontosabb üzenetét azoknak a fiataloknak a helytállása hordozta, akik Budapest utcáin szálltak szembe a megszállókkal. Amikor a pesti srácok és lányok az utcára vonultak, majd fegyvert fogtak a szovjet csapatok ellen, világossá vált, hogy a diktatúrával szembeni ellenállás többé nem maradhat csupán kimondott gondolat. Ezek a fiatalok – sok esetben névtelenül maradt társaikkal együtt – nemet mondtak a kommunista diktatúrára. Nemcsak szavakkal tiltakoztak: készek voltak fegyvert fogni, és életüket áldozni azért, hogy Magyarország szabad lehessen. Bátorságuk ma is arra emlékeztet bennünket, hogy a szabadságért minden nemzedéknek felelősséget kell vállalnia. Fónay Jenő és az 1956-os forradalom hőseinek öröksége ezért nem csupán a múltról szól. Azt üzeni a jelen számára is, hogy a nemzethez, a szabadsághoz és a hithez való hűség sokszor bátorságot és áldozatvállalást követel. A gonosznak ellenállni kötelesség – hangsúlyozta Fekete Rajmund.