Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1907. október 23-án született Budapesten. Építészmérnökként végzett.
1930-1948 között statikus mérnökként dolgozott. 1949-1950-ben építésügyi minisztériumi főosztályvezető; 1953-1957-ben az Országos Építésügyi Hivatal elnöke. 1968-tól nyugállományba vonult. 1970-1990 között az Építőipari Tudományos Egyesület elnöke.
Építésügyi miniszterhelyettes 1951-1957-ben, építésügyi miniszter 1957-1967-ben, építésügyi és városfejlesztési miniszter 1967-1968-ben. Az Elnöki Tanács tagja 1971-1975 között, majd az Elnöki Tanács helyettes elnöke 1975-1989 között.
Az MDP tagja volt, majd párton kívüli lett. Parlamenti képviselő 1958-1967 és 1970-1990 között.
Kommunizmuskutató Intézet
1907. október 23-án született a fővárosban, értelmiségi családban. Érettségije megszerzését követően építészmérnöki oklevelet szerzett. Szakmájában Budapesten és Lengyelországban tevékenykedett.
Magyarország szovjet megszállását követően – 1945-ben – belépett a Szociáldemokrata Pártba. 1948-ban az Építéstudományi Intézet csoportvezetője lett, belépett a Magyar Dolgozók Pártjába (MDP), 1949 őszén az Építésügyi Minisztérium műszaki főosztályvezetőjének nevezték ki. 1951-ben az MDP támogatásával miniszterhelyettesnek nevezték ki, majd az Országos Építésügyi Hivatal elnöke lett. Az 1956-os forradalom és szabadságharc bukását követően építésügyi miniszter lett. Hivatali elnöksége, illetve minisztersége idején is számos olyan szocialista beruházás valósult meg, amely során több, nagyértékű kora újkori, reformkori épület lett az enyészeté; a régi Óbuda házainak lebontása, szanálása a hatvanas évek közepén kezdődött, helyüket tájidegen lakótelep foglalta el.
Szakmai tisztségei mellett kiemelt tagja volt a Hazafias Népfrontnak és az Elnöki Tanácsnak is.
Nyolcvannyolc évesen, 1995. július 11-én halt meg Budapesten.
Életút, tisztségek:
1945-től a Szociáldemokrata Párt, 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja, 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja.
1948 – 1949: Az Építéstudományi Intézet csoportvezetője.
1949 – 1951: Az Építésügyi Minisztérium főosztályvezetője.
1951. január 27. – 1953. Az Építésügyi miniszter helyettese.
1953 – 1957: Az Országos Építésügyi Hivatal elnöke.
1957. május 9. – 1967. április 14.: Építésügyi Miniszter.
1967. április 14. – 1968. március 22.: Építésügyi és városfejlesztési miniszter.
1970 – 1989: A Hazafia Népfront Budapesti Bizottságának elnöke.
1971. május 12. – 1975. július 4.: A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja.
1975. július 4. – 1989. október 22.: A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökhelyettese.



