Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1935-ben született Budapesten. Édesapja segédmunkás volt, édesanyja háztartásbeli. Kőbányán járt iskolába, magánúton érettségizett. 1952-től laboránsként dolgozott a honvédségnél, majd a Magyar Adócsőgyárban. 1959-től a Taurus Gumiipari Vállalatnál laboráns, majd üzemvezető. 1962-ben fejezte be tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán, esti tagozaton. 1964-től tudományos munkatárs az ekkor létrehozott Országos Gumiipari Vállalatnál.
1965-ben belépett a pártba. Leningrádban tanult tovább aspiránsként: 1968-ban a kémiai tudományok kandidátusa lett. Ezután tudományos osztályvezető, 1970-től a Taurus Abroncsgyárban gyárvezető, majd műszaki igazgató. 1975-től a Taurus Gumiipari Vállalat vezérigazgatója. Vezetésével a cég a recesszió idején is a szakemberek elismerését kivívó eredményeket ért el. 1976-ban a Marxista-Leninista Esti Egyetemen gazdaságpolitikai oklevelet szerzett.A KB 1987 június i ülésén kooptálták a testületbe, és tagja lett a KB Gazdaságpolitikai Bizottságnak. Az országos pártértekezleten (1988 ) PB-tag lett. A Magyar Hírlapban megkérdezték tőle, hogy változtatott-e életén a PB-tagság. "Persze. A felelősség nyomasztó. A vállalatoknál jól kiismertem magam, és most rám szakadt egy sereg új feladat. Jönnek hozzám más cégektől az emberek, elmondják a bajaikat, hogy én -mint PB-tag- segítsek megoldani. Ilyenkor azt tanácsolhatom nekik, amit én tennék az ő helyükben. Annyi bizonyos, hogy 'kijárója' nem leszek az iparnak. [...] a Politikai Bizottságban [...] olyan javaslatokat kell megvitatnunk, amelyek valódi alternatívák. Ehhez szeretném rendelkezésre bocsátani a tapasztalataimat."
A KB 1988 július i ülésén kimaradt a KB Gazdaságpolitikai Bizottságából.
A KB 1989 június i ülésén kimaradt a szűkebb pártvezetésből, amikor a Politikai Bizottság helyett felállított Politikai Intéző Bizottság tagja lett.
Kommunizmuskutató Intézet
1935. január 19-én született a fővárosban, egy munkás családjában. Érettségijét követően laboránsként helyezkedett el a Gábor Áron Tüzértechnikai Tiszti Iskolában, 1957-től pedig a Magyar Adócsőgyárban, később a Ruggyantagyárban.
1962-ben fejezte be felsőfokú tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán, 1964-ben az Országos Gumiipari Vállalat tudományos munkatársa lett. 1965-ben belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba (MSZMP).
Párttagsága mellett szakmájában további tanulmányokat folytatott, 1968-ban a kémiai tudományok kandidátusa lett. 1970-ben a leghíresebb magyar gumigyárban, a Taurusban lett gyárvezető majd termékigazgató.
1975-ben a szocialista ipar egyik zászlóshajójának számító Taurus vezérigazgatójává lépett elő. Pozíciója a korszakban meglehetősen egyedi volt, ugyanis az MSZMP illetékesei nem igazán neveztek ki elvtársnőket nagy ipari vállalatok élére. Ráadásul a buszokra, tehergépkocsikra, kamionokra abroncsokat gyártó vállalatot igen hosszú időn keresztül – egészen 1990-ig – vezette.
Ideológiai képzését elősegítendő, 1976-ban elvégezte a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemet. Az általa sikeresen vezetett üzem vezérigazgatójaként 1987 nyarán kooptálták az MSZMP Központi Bizottságába, egészen a párt megszűnéséig a szerv tagja maradt.
A Kádár János menesztésével végződött 1988. májusi pártértekezleten beválasztották a szűk hatalmi elit tagjaiból álló Politikai Bizottságba (PB), amelynek bő egy évig volt tagja. PB-tagsága nagyban volt köszönhető Grósz Károlynak, aki a párt vezetéséből mindenáron ki akarta szorítani – és ki is szorította – az idős Kádár bizalmasait.
A PB helyett 1989 nyarán felállított Politikai Intézőbizottságban még 1989. októberig tag maradt, ám ezt követően visszavonult az aktív politikától. A Taurust – a régi rendszer igazgatójaként – még 1990-ig vezette.
A rendszerváltoztatást követően megmaradt politikai kapcsolatait az üzleti szférában kamatoztatta: segítette Gyurcsány Ferenc egykori szocialista miniszterelnököt az Altus Rt. létrehozásában, a cégbirodalom egyik vállalatánál kiemelt pozíciót is kapott.
Életút, tisztségek:
1965-től a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja.
1952-1957: Laboráns a Gábor Áron Tűzértechnikai Tiszti Iskolában.
1957 – 1959: A Magyar Adócsőgyár laboránsa
1959 – 1964: A Ruggyantaárugyár laboránsa.
1968: Kandidátusi címet szerez.
1970 – 1975: A Taurus Gumigyár gyárvezetője.
1975. szeptember – 1990: A Taurus Gumigyár vezérigazgatója.
1987. június 23. – 1989. október 7.: Az MSZMP KB tagja.
1988. 05.22. – 1989. június 24.: Az MSZMP PB tagja.
1989. június 24. – 1989. október 7.: Az MSZMP Politikai Intézőbizottságának tagja.