Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1978-tól az MSZMP KB Politikai Főiskolájának rektora.
1980. március 27. és 1985. március 28. között az MSZMP KB tagja volt.
Kommunizmuskutató Intézet
1923. november 25-én született Karcagon, munkáscsaládban.
Érettségijét követően 1944 őszén munkaszolgálatra osztották be, amely során írnok és raktári szolgálatot is ellátott. Magyarország szovjet megszállását követően belépett a Magyar Kommunista Pártba (MKP), majd a Pázmány Péter Tudományegyetem joghallgatójaként a Györffy Kollégium tagjainak sorába lépett.
1946-ban az MKP szülővárosába küldte politikai munkára, a párt karcagi Városi Bizottságának titkára lett. Az erőszakos pártegyesítés évében, 1948-ban mindennemű szakmai, oktatói előképzettség nélkül pártiskolai oktatónak nevezték ki. Az intézményben a későbbiekben évfolyamvezető tanár is volt, innen a Magyar Dolgozók Pártja kiemelte, és áthelyezték a Pártfőiskolára. Az alsó, közép- és felső szintű funkcionáriusok képzését biztosító iskola osztályvezető tanára, 1955-től igazgatóhelyettese lett.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) – mint a Rákosi éra egyik pártfőiskolai vezetőjét – eltávolította az intézményből. 1960-ra újra megváltozott a helyzet (véget ért pártbéli „lefokozása”); a káderkeringőben megint a Pártfőiskola állományába került: újfent az intézmény igazgatóhelyettese lett. 1977-ben az MSZMP KB Politikai Főiskolájának rektori székébe ülthetett, a kiemelt káderképző intézmény kulcsembere 1987 decemberéig volt. Az állampárt Központi Bizottságában (KB) 1980 és 1985 között foglalt helyet.
1994. május 11-én halt meg Budapesten.
Életút, tisztségek:
1945-től a Magyar Kommunista Párt, 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja, 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja.
1946: Az MKP Karcagi Városi Bizottságának titkára.
1948 – 1953: Pártiskolai, majd pártfőiskolai oktató, évfolyamvezető tanár.
1953 – 1954: A Pártfőiskola osztályvezető tanára
1955 – 1956: A Pártfőiskola igazgatóhelyettese.
1960 – 1977: A Pártfőiskola (1968-tól az MSZMP KB Politikai Főiskolájának) igazgatóhelyettese.
1977. április 13. – 1987. december 8.: Az MSZMP KB Politikai Főiskolájának rektora.
1980. március 25. – 1985. március 28.: Az MSZMP KB tagja.