Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)

1922. január 9-én született Győrzámolyban. Agrárközgazdász.

1942-1943-ban gazdatiszt. 1943-1948 között katona volt, majd szovjet hadifogságba esett. 1948-1950-ben a Gazdasági és Műszaki Akadémia hallgatója, 1950-1952 között adjunktusa. Ezután a Sertésforgalmi Vállalat főosztályvezetője lett.

1953-1954-ben az MDP KV államgazdasági osztályának munkatársaként dolgozott. 1978-tól az újjáalakult Országos Idegenforgalmi Tanács elnöke lett.

Begyűjtési miniszterhelyettes 1954-1957 között; élelmezésügyi miniszterhelyettes 1957-1963 közöt, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese 1963-1967 között, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter első helyettese 1967-1970 között, a belkereskedelmi miniszter első helyettese 1970-1976 között, belkereskedelmi minisztériumi államtitkár 1973-1976 között, belkereskedelmi miniszter 1976-1982 között.

1982-ben nyugdíjba vonult.

 

Kommunizmuskutató Intézet

1922. január 9-én született Győrzámolyban (Győr vm.), szegényparaszti családban. 1942–43-ban mezőgazdasági munkásként dolgozott, majd gazdatiszt lett. 1943-ban katonaként kikerült a keleti frontra. 1945-ben szovjet hadifogságba esett, ahonnan 1948-ban tért haza.

Egy vállalatnál helyezkedett el, és belépett a Magyar Dolgozók Pártjába (MDP). 1949–51-ben Budapesten a Sertésforgalmi Vállalat főosztályvezetőjeként dolgozott. 1950-ben a Gazdasági és Műszaki Akadémia hallgatója volt, végzése után 1952-ig adjunktusi beosztásban itt tanított agrárgazdaságtant.

1952 nyarán bevitték a központi pártapparátusba, az MDP Központi Vezetőségének Államgazdasági Osztályán alosztályvezetői beosztásban a mezőgazdaság kérdéseivel foglalkozott. 1954. július elején, miután átalakították az élelmiszer-ellátás szempontjából kulcsfontosságú Begyűjtési Minisztérium felső vezetését, a miniszter első helyettesévé nevezték ki.

1956. őszi szerepéről csak utalások találhatók a forrásokban. Tekintettel arra, hogy korábbi minisztériumát 1956. december végi hatállyal megszüntették, a Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes vezetése 1957 tavaszán megbízta a felszámolás irányításával. Ez azonban, legalábbis a párt szempontjából, nem ment zökkenőmentesen. Május elején ugyan formálisan is élelmezésügyi miniszterhelyettessé nevezték ki, ám a Politikai Bizottság (PB) „az ellenforradalom alatt tanúsított kommunista vezetőhöz méltatlan tevékenységéért” szigorú megrovás pártbüntetésben részesítette és javasolta alacsonyabb munkakörbe helyezését. (Ennek hátterében a minisztériumi forradalmi bizottsággal való együttműködése állt.)  Ezt a határozatát a PB 1958 áprilisában, több vezető funkcionárius, mások mellett Apró Antal és Fehér Lajos javaslatára, módosította, és Sághyt megerősítette miniszterhelyettesi tisztségében. 1962-ben oklevelet szerzett a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen.

1963. február elején áthelyezték az Országos Tervhivatalba, az előterjesztés indokolása szerint azért, mert „jelentős érdemei vannak az ellenforradalom után kialakított új felvásárlási rendszer kidolgozásában és megvalósításában”. Két év múlva tagja lett Központi Bizottság Szövetkezetpolitikai Munkaközösségének.

1967 tavaszán, az agrárirányítás rendszerének átalakításkor a mezőgazdasági- és élelmezésügyi miniszter első helyettesévé, 1970. február elején a belkereskedelmi miniszter első helyettesévé nevezték ki, 1973. novembertől belkereskedelmi minisztériumi államtitkár volt. 1976. október végén Lázár György kormányában megkapta belkereskedelmi miniszteri tárcát. Tisztségéből 1982 tavaszán, nyugdíjazásakor mentették fel.

Szenvedélyes eszperantista volt, nyugdíjazása után a Magyarországi Eszperantó Szövetség elnöki tisztségét is betöltötte.

1999. augusztus 15-én halt meg.

 

Életút, tisztségek:

1948-tól a Magyar Dolgozók Pártja, 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.

1954. július 6. – 1957. május 2. Begyűjtési miniszterhelyettes.

1957. május 2. – 1963. február 2. Élelmezésügyi miniszterhelyettes.

1963. február 2. – 1967. április 20. Az Országos Tervhivatal elnökhelyettese.

1966. december 3. – 1985. április 23. Az MSZMP Központi Bizottsága (KB) mellett működő Szövetkezetpolitikai Munkaközösség tagja.

1967. április 20. – 1970. február 2. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter első helyettese.

1970. február 2. – 1976. október 29. Belkereskedelmi miniszterhelyettes.

1975. április 8. – 1980. április 29. Az MSZMP KB mellett működő Közgazdasági Munkaközösség tagja.

1976. október 29. – 1982. április 15. Belkereskedelmi miniszter.

1982. április 16. Megkapja a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést.

1986–1990: A Magyarországi Eszperantó Szövetség elnöke.

Az Év Honlapja Minőségi díj 2023Az Év Honlapja Különdíj 2023