Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1902. augusztus 31-én született Sátoraljaújhelyen. Apja falusi borbély volt. Mint ezüstkovács-tanonc 1916-tól részt vett az ifjúmunkás-mozgalomban.
A Kommunisták Magyarországi Pártjának 1918-tól kezdve tagja volt. A Tanácsköztársaság idején mint a 3. nemzetközi ezred katonája részt vett a vörös hadsereg harcaiban. A Tanácsköztársaság bukása után a KIMSZ egyik vezetőjeként dolgozott az illegális mozgalomban. 1922-ben letartóztatták. Tízévi fegyházra ítélték, de a Szovjetunió 1925-ben kicserélte. Szanatóriumi kezelése után előbb a nemzetközi Lenin Iskola hallgatója lett, 1932-ben elvégezte a moszkvai műegyetemet, majd a hadmérnöki akadémiát. 1934-ben a hadügyi népbiztosságra, illetve ennek jogutódjához, a honvédelmi minisztériumba került. A II. világháború vége felé, 1943-tól a cseljabinszki hadifogolytáborban végez politikai munkát. 1944-ben a kijevi partizániskola parancsnoka. Az általa vezetett partizáncsapat a Vereckei hágón át jutott be Magyarországra, de a tényleges harcokban már nem vettek részt. A szovjet megszállás után 1947 végéig a Magyar Kommunista Párt Központi Vezetősége katonai-karhatalmi osztályát vezette. Utána egy évig varsói követ volt, majd a néphadsereg altábornagya, főcsoportfőnök a HM-ben, később a néphadsereg főfelügyelője. 1954 végétől az Országos Tervhivatal katonai elnökhelyetteseként dolgozott, majd 1957-től a forradalmi munkás-paraszt kormány honvédelmi minisztere lett. 1958-tól vezérezredes. 1958-ban a bács-kiskun megyei választókerületben országgyűlési képviselővé választották. 1960-63 ismét diplomata, moszkvai nagykövet, majd ezután nyugdíjba vonul. Egy ideig a Magyar-Szovjet Baráti Társaság elnöke is volt.
1957. február 26. és 1980. március 27. között az MSZMP KB tagja volt.
Budapesten halt meg 1977. január 22-én.
Kommunizmuskutató Intézet
1902. augusztus 31-én született Sátoraljaújhelyen, egy hétgyermekes falusi borbély családjában. Eredeti neve Reisch volt. Az elemi iskolát szülővárosában végezte. Mivel apja elesett az 1. világháborúban, nagyon hamar önmagáról kellett gondoskodnia, így tizenhárom évesen a fővárosba ment, ahol ezüstkovácsnak tanult.
Mindössze tizenhat évesen lépett be az akkor megalakult Kommunisták Magyarországi Pártjába, alapítója volt az Ifjúmunkások Országos Szövetségének, és az 1919 tavaszán megalakult Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségének. Az első kommunista diktatúra, a Tanácsköztársaság idején belépett a Vörös Hadseregbe, a déli frontszakaszon, majd a Felvidéken harcolt. A bukást követően a felelősségre vonás elől Csehszlovákiába, majd onnan Ausztriába távozott, utóbbi helyen a kommunista emigrációban tevékenykedett. Itt ismerkedett meg a kádereknek szemináriumokat tartó Landler Jenővel, Hirossik Jánossal és Sallai Imrével.
Illegális pártmunka folytatása végett (Nagy Dénes álnéven) 1921 őszén hazaküldték, ám rövidesen lebukott, és 1923-ban tízévi fegyházbüntetésre ítélték. Kiszabadulását egy 1924-es magyar-szovjet fogolycserének köszönhette, ekkor a Szovjetunióba távozhatott. Mivel a börtön megviselte, leningrádi megérkezését követően először egy szanatóriumba került a Fekete-tenger partján, itt oroszul kezdett tanulni. Felépülése után Moszkvába ment, ahol a Külügyi Népbiztosságon futárként tevékenykedett, majd a nemzetközi káderképzőbe, a Nemzetközi Lenin Intézetbe került. 1928-ban – mintegy jutalomból – pártösztöndíjjal egyetemre mehetett, 1934-ben mérnöki oklevelet szerzett. A 30-as évek nagy tisztogatásai annak ellenére elkerülték, hogy a magyar pártot is keményen sújtotta a „nagy terror”. 1934-től a Vörös Hadseregben teljesített mérnök-parancsnoki tisztégeket. A szovjetek elleni német támadást követően alakulatával együtt Novoszibirszkbe telepítették, majd – lévén külföldi kommunista volt – internálták. Szabadulását követően a Cseljabinszk mellett működő hadifogolytáborba vezényelték, a tábor műszaki parancsnokhelyettese lett, egészen 1944 nyaráig. Ekkor a Partizánmozgalom Ukrán Törzséhez irányította a KMP moszkvai vezetése, a Kijev melletti szvjatosinói partizániskola magyar részlegének egyik vezetőjévé, majd parancsnokává nevezték ki. Pozíciójának fontosságához nem fért kétség, ugyanis az ehhez hasonló „iskolákban” képezték ki a magyar, csehszlovák, lengyel, román stb. partizánok parancsnoki állományát, illetve rádiósokat, robbantókat és a partizánharc egyéb specialistáit.
1945. februárjában – a Vörös Hadsereg alezredeseként – egy ejtőernyős partizánalakulat élén tért haza Magyarországra. Az év áprilisában a Magyar Kommunista Párt (MKP) Központi Vezetősége (KV) Káderosztályának osztályvezető-helyettesének tették meg. Az ekkor igen csekély támogatottsággal és társadalmi beágyazottsággal rendelkező párt számára létkérdés volt a megfelelő káderek felkutatása és csatasorba állítása. Tetézte az MKP vezetésének gondjait, hogy a 2. világháború idején, vagy az előtt kompromittálódott, lebukott tagjaikban nem – vagy nem teljesen – bíztak, így minden erejükkel az új, megbízható kádereket keresték, támogatták. A káderosztályon főleg, egy kommunista irányítás alatt álló új hadsereg létrehozásának feladatával foglalkozott. 1946 tavaszán a KV Katonai és Karhatalmi Osztályának vezetője lett, valamint bekerült a Honvédelmi Minisztérium Igazolóbizottságába is. Egyértelmű, hogy pályája felfelé ívelésében gazdag munkásmozgalmi múltja, de legfőképp a Szovjetunióban betöltött politikai-katonai tisztségei játszották a főszerepet. Mindezek ellenére 1947 őszén külszolgálatra vezényelték: Varsóba került rendkívüli követnek. Kinevezésében közrejátszott a káderek közt ritkaságnak számító nyelvtudása. A lengyel fővárosban egy évet töltött, ezt követően újra a Honvédelmi Minisztériumba került, altábornagyi rendfokozatban, a nagyhatalmú Katonapolitikai Csoportfőnökség (1949. februártól Katonai Elhárító Főcsoportfőnökség) vezetőjének nevezték ki. Feladata a (katonai) hírszerzés és a felderítés irányítása, felügyelete volt. Az általa irányított katonai elhárításnak tevékeny szerepe volt az 1949 elején, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) legszűkebb vezetői rétege által „szükségesnek ítélt” (katonai) perek lebonyolításában. Az 1950-es Sólyom-perben ülnökként vett részt, így a tragikus ítélethozatalban is szerepet játszott.
Ugyan ebben az évben került a katonai elhárítás az Államvédelmi Hatóság alárendeltségébe, innentől kezdve a Honvédelmi Minisztérium IV. Főcsoportfőnökségének főcsoportfőnökének nevezték ki, illetve bekerült az MDP Államvédelmi Bizottsága Katonai Albizottságába. Kinevezésének érdekessége, hogy éppen az igen feszült magyar-jugoszláv viszony, katonai szembenállás idején látta el a főcsoportfőnöki feladatokat, akkor, amikor a két állam biztonsági szolgálatai „állandó háborúban álltak” egymással.
1953. decemberében a Magyar Néphadsereg fegyverzeti és technikai főfelügyelőjének nevezték ki, majd innen az Országos Tervhivatalba került, ahol a katonai részleg elnökhelyettese lett. Titulusa igen fontos volt, hiszen a magyar gazdaság csúcsszervének számító hivatal katonai részlegének egy fontos döntéshozója lett, aki a néphadsereggel kapcsolatos pénzügyi kérdésekben intézkedhetett.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején is megmaradt elvhű kommunistának, a korabeli feljegyzések szerint: „Rendíthetetlen forradalmiságára, párthűségére, magas színvonalú katonai szervezőképességére az ellenforradalom leverésében is bizton számíthatott a párt.” 1956. novemberi megalakulását követően azonnal csatlakozott a Magyar Szocialista Munkáspárthoz (MSZMP), 1957. februárjában a Központi Bizottság tagja lett (júniusig Ideiglenes Központi Bizottság), majd március 1-jén honvédelmi miniszterré nevezték ki, tárcáját egészen 1960-ig vezette. Miniszterként egy „új néphadsereg” létrehozása, illetve annak a Varsói Szerződésbe való betagozódásának levezénylése volt kiemelt feladata.
Személyében olyan káder került a honvédelmi tárca élére, aki 1956 előtt is kiemelt beosztásokat töltött be a néphadsereg és az elhárítás területén, épp ezért nem kérdés, a Kádár János vezette MSZMP is számolt vele. Sőt, 1957. májusában Horváth Imre külügyminiszter mellett ő volt az egyik aláírója a szovjet csapatok magyarországi állomásoztatásáról szóló magyar-szovjet államközi egyezménynek.
1960 tavaszán – hivatalos indoklás szerint – egészségi állapota miatt menesztették miniszteri bársonyszékéből, egyúttal moszkvai nagykövetnek nevezték ki, amely tisztség teljességgel bizalminak számított. Miniszteri felmentésében ugyanakkor közrejátszhatott Moszkva 1960-as évekbeli elvárása, gyakorlata: fiatalabb, dinamikusabb vezetőt láttak volna szívesen a miniszteri székben, aki ereje teljében irányíthat egy esetleges 3. világháború során.
Nagykövetsége idején, 1962. szeptembertől az év végéig kórházi kezelés alatt állt szívproblémák miatt, s 1963. májusában már haza is rendelték. Ezt követően komoly politikai posztot nem kapott, csak a Magyar-Szovjet Baráti Társaságban, illetve a Központi Népi Ellenőrző Bizottságban látott el amolyan kirakatfunkciókat.
Hosszantartó, súlyos betegséget követően, 1977. január 22-én hunyt el Budapesten. Temetésére – katonai tiszteletadással – a Kerepesi temetőben, a kommunista vezetés által kiemelkedőnek tartott munkásmozgalmi személyek hamvai számára kialakított Munkásmozgalmi Panteonban került sor.
Életút, tisztségek:
1918. novembertől a Kommunisták Magyarországi Pártja, 1945-től a Magyar Kommunista Párt, 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja, 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.
1924 – 1926: A Külügyi Népbiztosság diplomáciai futárja.
1926 – 1928: A Nemzetközi Lenin Intézet munkatársa.
1934: Mérnöki oklevelet szerez.
1934 – 1938.: Tiszt-mérnök a Vörös Hadseregben.
1943. május – 1944. szeptember: A cseljabinszki 58. hadifogolytábor műszaki parancsnokhelyettese.
1944. szeptember – december: A szvjatosinói partizániskola magyar részlegének parancsnoka.
1945. április – 1946. március: Az MKP Központi Vezetősége (KV) Káderosztályának osztályvezető-helyettese.
1946. március – 1947. november: Az MKP Központi Vezetősége Katonai és Karhatalmi Osztályának vezetője.
1946. november: Tartalékos vezérőrnagyi rendfokozatot kap.
1947. november 26. – 1948. október 16.: Rendkívüli követ Varsóban.
1948. október 16.: Altábornagyi rendfokozatot kap.
1948. október 16. – 1949. január 31.: A Honvédelmi Minisztérium (HM) Katonapolitikai Csoportfőnökségének (1949. februártól Katonai Elhárító Főcsoportfőnökség) csoportfőnöke.
1949. február 1. – 1950. január 31.: A HM Katonai Elhárító Főcsoportfőnökségének főcsoportfőnöke.
1950. február 1. – 1953. december 12.: A HM IV. (Felderítő) Főcsoportfőnökségének főcsoportfőnöke.
1953. december 12. – 1955. január 6.: A Magyar Néphadsereg Fegyverzeti és technikai főfelügyelője.
1955. január 7. – 1957. február 28.: Az Országos Tervhivatal Katonai Részlegének elnökhelyettese.
1957. február 26. – 1977. január 22.: Az MSZMP Központi Bizottságának (KB) tagja.
1957. március 1. – 1960. május 17. : Honvédelmi miniszter.
1958. április 4.: Vezérőrnagyi rendfokozatot kap.
1958 – 1967: Országgyűlési képviselő.
1960. május 17. – 1963. február 22. A Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete.
1967 – 1977: A Magyar-Szovjet Baráti Társaság alelnöke.
1969 – 1977: A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság tagja.
