Életrajzok

Kommunizmuskutató Intézet

Rajnai Sándor

 

1922. augusztus 25-én született Budapesten alkalmazotti családban, Reich Sándor néven. Édesapja a bécsi székhelyű Nemzetközi Hálókocsi Társaságnál szakácsként dolgozott, anyja varrónő volt. 1940-es érettségijét követően a zsidótörvények miatt egyetemre nem mehetett, így kitanulta a kötszövő szakmát, bár segédlevelet nem szerzett. 1940 és 1943 között több munkahelyen dolgozott: kötszövősegédként, kifutófiúként és segédmunkásként is kereste kenyerét. 1943-ban munkaszolgálatra hívták be az erdélyi Bereck településre. 1944 őszén megszökött, a szovjet megszállásig bujkált, majd újra szakmájában helyezkedett el.

1945 nyarán lépett be a Magyar Kommunista Pártba (MKP). 1946-ban került a Belügyminisztérium (BM) állományába. Noha egyáltalán nem rendelkezett sem rendőrségi, sem belügyi tapasztalattal, ám az MKP fiatal káderét a Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitánysága Politikai Rendészeti Osztálya nyomozójának nevezték ki. Pályafutásának meredek felfelé ívelésében nagy szerepet játszott az, hogy az MKP súlyos káderhiánnyal küzdött, ami az új rendőrség megszervezésekor is éreztette a hatását.

1946. október elején Rajk László belügyminiszter parancsa egyesítette az államrendőrség két (vidéki és budapesti) főkapitányságának politikai rendészeti osztályait, és felállította a Belügyminisztérium (BM) alá rendelt egységes szervezetet, a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztályát. A szervet az évek során számos pozícióban és rendfokozatban szolgálta: csoportvezető, területi előadó, alosztályvezető-helyettes, majd alosztályvezető is volt.

1950-ben az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) századosává léptették elő. 1950–51-ben az ÁVH I/2-d Alosztályának (társadalmi szervezetek reakciós elemeinek felderítése, és a kulák-szabotázs elleni harc), illetve az Államvédelmi Hatóság I/2-b Alosztályának (klerikális reakció elleni harc) alosztályvezetője volt.

1951 novemberében kiemelték: Moszkvában, a Dzerzsinszkij Állambiztonsági Főiskolán tanulhatott. Az egyéves operatív képzést követően őrnaggyá léptették elő, az ÁVH I/2-es Osztályának (belső reakció elleni harc osztálya) osztályvezető-helyettese lett. 1953-ban – miután az ÁVH-t beolvasztották a BM-be, ám az államvédelmi részleg igazából önjáró szerv maradt – a Belügyminisztérium IV. Osztályának (belső reakció elhárítása) vezetőjévé nevezték ki. Roppant fontos operatív vezetővé nőtte ki magát az ’50-es évek közepére, többek között részt vett a Losonczy Géza letartóztatását követő kihallgatásokban is.

Az 1956-os forradalom kitöréséig a BM II. Osztályán (hírszerzés) az osztályvezető I. helyettese, a főosztályvezető I. helyettese, majd főosztályvezető volt.

A forradalom és szabadságharc napjaiban a hírszerző osztályon tartózkodott, majd beosztottjaival a tököli szovjet parancsnokságra távozott, ahol több száz ávéhást összpontosítottak tartalékként. Többek között az ő közreműködésükkel foganatosította Ivan Szerov hadseregtábornok, a KGB elnöke a szovjet csapatkivonás részleteiről egyeztető magyar fegyverszüneti delegáció letartóztatását.

Rajnai személye a megalakuló Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) számára 1956–57 fordulóján vált elsőrendűen fontossá, amikor is eldőlt: „szakértelmük” miatt átvehetők a volt állambiztonság magas rangú tisztjei az MSZMP számára, mégpedig egy körvonalazódó per (a Nagy Imre és társai elleni per) lebonyolításához. Romániai fogságában 1957. április 14-én ő tartóztatta le Nagy Imrét, és szállíttatta vizsgálati fogságba Budapestre. 1957. május 3-án, amikor véglegesség vált a BM új szervezeti felépítése, őt nevezték ki a II. (Politikai Nyomozó, tulajdonképpen államvédelmi) Főosztály helyettes vezetőjévé. Az ún. K-részleg vezetőjeként ő felügyelte a Nagy Imre-per előkészítését, a kihallgatásokat és a tárgyalás lebonyolítását. A Kádár-kormány megbízásából irányította a szabadságharc más vezetőinek letartóztatását is.

A belügy állományában egészen 1962 nyaráig maradt, ekkor ugyanis felmentették. Bár a róla szóló jelentés szerint „az ellenforradalom elleni harcban, majd azt követően is pártszerűen helytállt”, nem maradhatott, ugyanis a ’60-as évek elejére az MSZMP felső vezetése már szabadulni kívánt az egykori ávéhás tisztektől. A bevett gyakorlat szerint Rajnai is külügyi vonalra került: a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövetségének tanácsosává nevezték ki.

Visszaemlékezések szerint jó viszonyt ápolt az 1956-ban Budapesten szolgálatot teljesítő Jurij Andropovval, aki a ’60-as évek végétől a nagyhatalmú KGB elnöke volt. Ennek a ténynek tükrében talán nem meglepő, hogy a remek szovjet kapcsolatokkal rendelkező ex-ávéhást 1966-ban hazarendelték, és újra a belügy állományába helyezték, mégpedig nem akárhová, hanem a BM III. Főcsoportfőnökségének főcsoportfőnök-helyettesi székébe. Innen (életében utoljára) feljebb lépve, 1976-ig a külső hírszerzés (BM III/I.) csoportfőnöke volt, rendőr vezérőrnagyi rangban.  

Korkedvezményes nyugdíjba vonulását követően (1977. január) a Rendőrtiszti Főiskolán oktatott. 1978 újra diplomáciai megbízatást kapott: négy éven keresztül a bukaresti magyar nagykövetséget vezette. Itteni állomáshelyén a fogadó ország állampártjában sokan a KGB ügynökének tartották, talán nem alaptalanul.  

1982 nyarán megkapta az akkor legfontosabb diplomáciai posztot: Moszkvába került nagykövetnek. Mihail Gorbacsov főtitkárrá választását (1985. március) követően még több mint négy évig (!) maradhatott a szovjet fővárosban. 1989 májusában még mindig állomáshelyén volt, amikor a Történelmi Igazságtétel Bizottság megelégelte a helyzetet. Május 11-én kiadott közleményükben kijelentették: „Elfogadhatatlan, hogy az ország érdekeit a gorbacsovi Szovjetunióban az a dr. Rajnai Sándor nagykövet képviselje, aki Nagy Imrét és társait letartóztatta, majd ügyükben a nyomozást irányította.” Május végén Rajnai lemondott KB-tagságáról. Nagyköveti tisztségéből csak június első napjaiban mentették fel.

A rendszerváltoztatás idején a felelősségre vonástól való félelmében elhagyta az országot, 1991-ben soron kívüli izraeli engedéllyel kivándorolt a Szentföldre. Kétségtelen tény, távozását követően számos hír keringett a sajtóban arról, hogy – lévén magas rangú állambiztonsági funkcionárius és moszkvai nagykövet is volt, aki információk birtokában lehetett – álnéven távozott Izraelbe, sőt ott meg is halt. Azonban Izraelből az Amerikai Egyesült Államok területére távozott, ahol 1994 nyár végén hunyt el. 1994. szeptember elején a napilapok közölték, hogy „a napokban Budapesten eltemették Rajnai Sándort”.

 

Életút, tisztségek:

1945. júniustól a Magyar Kommunista Párt, 1948-tól a Magyar Dolgozók Pártja, 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.

1940–1943: Kötszövősegéd, kifutófiú, segédmunkás.

1945–1946: Szakmunkás a Dukesz és Pelczer Fonal- és Kötöttárugyárban és a Fischer-féle Kötszövő Üzemben.

1946. május 1. – 1946. augusztus: Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitánysága Politikai Rendészeti Osztálya nyomozója alhadnagyi rendfokozatban.

1948. január 1. Rendőr főhadnaggyá léptetik elő.

1948: A Belügyminisztérium (BM) Államvédelmi Hatósága (ÁVH) Vidéki Alosztályának területi előadója.

1948. november 3. – 1949: A BM ÁVH XVI. Alosztályának alosztályvezető-helyettese.

1949: A BM ÁVH I/4-d Alosztályának (mezőgazdasági termelés) alosztályvezetője.

1950. január 1. Államvédelmi százados.

1950. február – 1950. augusztus 31. Az ÁVH I/2 (Belső Reakció Elleni Harc) Osztálya 4. (d) Alosztályának (társadalmi szervezetek reakciós elemeinek felderítése, és a kulák-szabotázs elleni harc) vezetője.

1950. szeptember 1. – 1951. november 1. Az ÁVH I/2 Osztálya 2. (b) Alosztályának (klerikális reakció elleni harc) vezetője.

1951. november 2. – 1952: A moszkvai Dzserzsinszkij Állambiztonsági Főiskola hallgatója.

1952. november 21. Államvédelmi őrnagy.

1952. november 21. – 1953. július 22. Az ÁVH I/2. Osztályának osztályvezető-helyettese.  

1953. július 22. – 1955. augusztus 3. A BM IV. Osztályának (belső reakció elhárítása) vezetője.

1954. március 19. Államvédelmi alezredes.

1955. augusztus 4. – 1955. október 1. A BM II. Osztályán az osztályvezető I. helyettese.

1955. október 1. – 1955. december 23. A BM II. (Hírszerzési) Főosztályán a főosztályvezető I. helyettese.

1955. december 24. – 1956. október: A BM II. Főosztályának vezetője.

1957. január 1. – 1957. május 3. A BM Központi Értékelő és Tájékoztató Osztályának vezetője.

1957. május 3. – 1962. július 31. A BM II. (Politikai Nyomozó) Főosztályának főosztályvezető-helyettese.

1961. január 16. Kinevezik rendőr ezredessé.

1962. augusztus 31. – 1966. június: A Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövetségének tanácsosa.

1964. június 19. – 1966. július 8. Rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter.

1966. július 1. – 1967. február 14. A BM III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökségének főcsoportfőnök-helyettese.

1967. február 15. – 1976. december 31. A Belügyminisztérium III/I. (Hírszerzési) Csoportfőnökségének főnöke, egyben főcsoportfőnök-helyettes.

1968. november 7. Kinevezik rendőr vezérőrnaggyá.

1977- 1978: A BM Rendőrtiszti Főiskola Állambiztonsági Tanszékének előadója.

1978. október 25. – 1982. augusztus 18.  A Magyar Népköztársaság bukaresti nagykövete.

1982. június 24. – 1989. május 12. Az MSZMP Központi Bizottságának (KB) tagja.

1982. augusztus 25. – 1989. június 8. A Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete.