Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1932. március 18-án született Felsőszelin (Pozsony megye, Csehszlovákia). Apja Pónya János. Nős, a felesége a paksi Vöröskereszt dolgozója, egy lány és egy fia van. Felsőszelin járt elemibe, majd a négy polgári iskolát Galántán végezte el. 1948-ban áttelepítették a családját a Fejér megyei Mány községbe, ahol 16 évesen ipari tanuló.
1951-ben vasesztergályos szakmunkás-bizonyítványt kapott. Ezután szakérettségit tett a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban, majd elvégezte a Budapesti Műszaki Egyetem-re, ahol 1957-ben végzett erősáramú villamosmérnökként. 1951-52 között vasesztergályos. 1957-ben a Bánhidai Erőműben (a mai Tatabányai Hőerőmű Vállalatnál névelődjénél) kezdett el dolgozni beosztott mérnökként, majd 1959-től a villamos osztály vezetőjeként. 1969-ben műszaki igazgató-helyettes, 1972-74 között igazgató. 1974-től 1976-ig a paksi Atomerőmű Beruházási Titkárságon a miniszteri biztos helyettese. 1976-78 között a Paksi Atomerőmű Vállalat műszaki igazgató-helyettese, 1978-79-ben igazgató, majd 1979-től vezérigazgató.
1985. március 28. és 1989. október 6. között KB-tag.
Kommunizmuskutató Intézet
1932. március 18-án született Felsőszelin (Horné Saliby, akkor Csehszlovákia, ma Szlovákia), egy cipész családjában. Elemi iskoláját szülőfalujában végezte, polgári iskolába Galántára járt, majd családját először a Szudéta-vidékre át, később (a csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezmény értelmében) kitelepítették a Felvidékről, és a Fejér megyei Mányban leletek új otthonra. Tizenhét évesen a Székesfehérvári MÁV Járműjavító Üzemben lett ipari tanuló, majd 1952-ben szakérettségit szerzett Pécsett.
Ugyan ebben az évben megkezdte mérnöki tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol 1957-ben szerzett villamosmérnöki oklevelet. A Tatabányai Hőerőmű Vállaltnál helyezkedett el, itt az évek során több pozícióban dolgozott: mérnök, főmérnök, majd igazgató is volt.
Az 1970-es években, amikor gazdasági szempontból végérvényesen szükségessé vált egy atomerőmű felépítése, kinevezték az Atomerőmű Titkárság miniszteri biztosa helyettesének. Ekkor vált biztossá, személyével komolyan számolnak az mamutberuházás irányítói közt. Érdekes adalék életrajzához, hogy ő szövegezte meg az első levelet Alekszej Nyikolajevics Kosziginnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének, amelyben segítséget és szakembergárdát kért a magyar fél a szovjetektől.
A Paksi Atomerőmű felépítéséhez és azt kiszolgáló infrastruktúra (lakóházak, boltok, egészségügyi intézmények, iskolák stb.) létrehozásához főként Tatabányáról, Pétról, Dunaújvárosból érkeztek munkások. Az idevándorolt munkavállalók, illetőleg a később megépült erőmű „gyökértelen” dolgozói és családjaik, valamint az „őspaksiak” között szakadék keletkezett. Az egykori mezőgazdasági település kettészakadt: régiekre és „bevándorlókra”. A két csoport nem közeledett egymáshoz, számtalan jelentés készült a „régi” városrész boltjainak szegényesebb kínálatáról, arról, hogy az atomerőművet kiszolgáló dolgozók részére modern, áruban bővelkedő infrastruktúrát építettek ki, s ez társadalmi feszültséghez vezetett.
1976-ban a Paksi Atomerőmű Vállat műszaki igazgatójává, két évre rá vezérigazgatójává nevezték ki. Politikai súlyára jellemző: az 1980-as évek közepén konfliktusa volt az MSZMP Paksi Városi Tanácsának elnökével, nem volt kérdés, hogy kinek kellett távoznia pozíciójából – valójában ő volt Paks erős embere.
1985-ben beválasztották a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságába, és egészen 1989-ig tagja is maradt a párt „parlamentjének”. Kádár János 1988 tavaszi leváltását követően Grósz Károly egyik legkitartóbb híveként tartották számon, a párton belüli keményebb vonal híve volt.
A rendszerváltoztatást követően még egy éven keresztül megmaradt az atomerőmű vezérigazgatójának. Ebbéli pozíciójában egykori elvtársaival megmaradt gazdasági kapcsolata (pl. Medgyessy Péter számára is tanácsadói díjat fizetett az erőmű), így nem meglepő, hogy az 1994-es választásokat követően a Magyar Villamos Művek Rt. elnökségi tagja lett. Mindemellett nem szakadt el Pakstól: az erőműben amolyan héttéremberként, tanácsadóként vett fel fizetést éveken keresztül, sőt egy – az erőművel munkakapcsolatban álló – kft.-ben is voltak érdekeltségei.
Az erőműtől 2010-ben szakadt el, ezt követően a kormány energiapolitikáját bírálta.
Jelenleg nyugdíjas.
Életút, tisztségek:
1949–1952: A Székesfehérvári MÁV Járműjavító Vállalat vasesztergályosa.
1957: Villamosmérnöki oklevelet szerez.
1957–1959: A Tatabányai Hőerőmű Vállalat mérnöke.
1959–1968: A Tatabányai Hőerőmű Vállalat Villamos Osztály vezetője.
1968–1972: A Tatabányai Hőerőmű Vállalat főmérnöke.
1972–1974: A Tatabányai Hőerőmű Vállalat Igazgatója.
1974–1976: Az Atomerőmű Titkárság miniszteri biztosának helyettese.
1976–1978: A Paksi Atomerőmű Vállalat műszaki igazgatója.
1978. november 15. – 1991. december 31. A Paksi Atomerőmű Vállalat vezérigazgatója.
1985. március 28. – 1989. október 7. Az MSZMP Központi Bizottságának tagja.
1994 – 1998: A Magyar Villamos Művek Rt. elnökségi tagja.
2002 – 2008: Az OVIT Rt. igazgatósági tagja.
2008 – 2010: A Paksi Atomerőmű igazgatóságának elnöke.
