Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)

Művei

1948. október 28-án született Szegeden. Szülei parasztok voltak. Nős, két gyereke van. A szegedi Tanárképző Főiskola gyakorló általános iskolájában, majd a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban tanult. Az érettségi előtt eltanácsolták, s így a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnáziumban tette le az érettségijét. 1973-ban végzett az ELTE BTK magyar-francia szakán.

1973-75 között a Művelődési Minisztérium tudományos-gyakornoki ösztöndíjasa. 1975-től a a Magvető Könyvkiadó szerkesztője. 1983-tól az Új Írás rovatvezetője, 1989. március 1-től a Tekintet főszerkesztője.

1988. május 22. és 1989. október 6. között KB-tag.

Kommunizmuskutató Intézet

1948. október 28-án született Szeged-Alsóvároson, paraszti családban. Szülővárosában a Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban tanult, de végzés előtt eltanácsolták, ezért a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnáziumban érettségizett. Középiskolás éveiben tagja lett a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek. Előfelvételisként egyéves katonai szolgálatot teljesített. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett magyar–francia szakos tanári diplomát 1973-ban.

Végzése után két évig a Színház és Filmművészeti Főiskola ösztöndíjasa volt, majd 1975-ben a Magvető Könyvkiadó szerkesztője lett. 1983-ban munkahelyet változtatott, az Új Írás című folyóirat rovatvezetőjeként dolgozott tovább.

1973-ban jelent meg első regénye, majd az évtized folyamán újabb regényeket és egy drámát publikált. Írásait a kritikusok is jól fogadták. 1974-ben megkapta a József Attila-díj III. fokozatát.

Az „íróság” mellett – nemzedékének más képviselőihez hasonlóan – feladatának tekintette a közéleti szerepvállalást. Titkára lett az Írószövetség 1973 tavaszán alakult a Fiatal Írók József Attila Körének, amely működési szabályzata szerint „a Magyar Írók Szövetsége külön munkabizottságaként működik, a Szövetség támogatása és felügyelete mellett”. „A pályára állítás, az irodalmi, esztétikai gondozás, a kritikai fogadtatás volt a feladata. A fiatal magyar irodalomnak az egész magyar irodalomba való beintegrálását szolgálta. Hosszú éveken keresztül – Ördögh Szilveszter meg Rózsa Endre idejében – jól betöltötte ezt a funkcióját” – mondta róluk az írószövetségi elnök Dobozy Imre, akinek szolgálatait a kulturális kormányzat 1975-ben honorálta KB-tagsággal.

1988-ban megalapította a Tekintet című folyóiratot, amelynek haláláig főszerkesztője maradt.

A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottságába a fordulatot jelentő 1988. májusi pártértekezleten választották be. A párt hatékonyabb és hitelesebb működése érdelében – Kádár János leváltása mellett – ezt a vezető testületet is megújították: a korábban túlnyomó részben párt- és állami funkcionáriusokból, vállalati és termelőszövetkezeti vezetőkből álló testületbe ekkor 17 kétkezi munkást és 15 értelmiségi foglalkozásúnak számító tagot választottak – mint hamarosan kiderült: hiába. A párt lassan, de biztosan haladt a felbomlás felé. – Az MSZMP e tágabb (ekkoriban százegynéhány tagú) tágabb vezető testületének mindig voltak „díszértelmiségi” tagjai, persze csak módjával. (Érdekes statisztikai adat, hogy az MSZMP KB-nak a párt alapításától egészen 1980-ig rendre több ilyen hátterű tagja volt, mint kétkezi munkás.)

Ördögh 1990 után is vállalt politikai jellegű feladatokat: 1994-től Horn Gyula szocialista miniszterelnök kulturális tanácsadója, 1996 és 2000 között, valamint 2002-től a Hungária TV Közalapítvány kuratóriumának elnökségi tagja volt.

2007. november 16-án halt meg Budapesten. Halálának 10. évfordulóján felavatták portrészobrát Budapesten, a Népfürdő utcában.

Életút, tisztségek:

1973. június: Diplomát szerez az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

1974. április 4. Megkapja a József Attila-díj III. fokozatát.

1975–1983: A Magvető Könyvkiadó szerkesztője.

1983–1991: Az Új Írás című folyóirat rovatvezetője.

1985. március 10. – 1988. augusztus 29. A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Budapesti Bizottságának tagja.

1988. május 22. – 1989. október 7. Az MSZMP Központi Bizottságának (KB) tagja.

1988. július 14. – 1989. október 7. Az MSZMP KB Művelődéspolitikai Munkaközösségének tagja.

1988–2007: A Tekintet című kulturális szemle főszerkesztője.

1992. július 29. – 1994. április 16. A Magyar Alkotóművészeti Alapítvány Kuratóriumának tagja.

1994. április 16-tól: A Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány Kuratóriumának tagja.

1994. szeptember – 1998. május: Horn Gyula miniszterelnök kulturális tanácsadója.

1996. március 1. – 2000. július: A Hungária Televízió Közalapítvány Kuratóriuma Elnökségének tagja (az MSZMP delegáltjaként).

2002. május 22. – 2007. november 16. Hungária Televízió Közalapítvány Kuratóriuma Elnökségének tagja.

Az Év Honlapja Minőségi díj 2023Az Év Honlapja Különdíj 2023