Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
Művei
1923. december 18-án született Budapesten. Nős, 4 gyereke van.
1948-tól külügyi területen dolgozott. Több külképviseleten diplomata. A Külügyminisztérium Területi Osztály, 1953-tól a Protokollosztálynak, 1955-től a Politikai Osztály vezetője. 1955. október 28-tól rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter. 1959. május 29. és 1978. április 22. között rendkívüli és meghatalmazott nagykövet. 1956. szeptember 21-től Svájcban, 1959. május 29-től Csehszlovákiában nagykövet. 1963-tól csoportfőnök a Külügyminisztériumban. 1966. szeptember 30-tól belgrádi nagykövet. 1970. augusztus 20-tól a Külügyminisztérium miniszterhelyettese, 1973. december 14-től első miniszterhelyettese, államtitkára. 1976. augusztus 14-től moszkvai nagykövet. Egyes vélemények szerint a nagyköveti tisztéből azért került miniszterelnöki pozícióba, mert Biszku Brezsnyevnél tett állítólagos Kádár-ellenes "feljelentését" jelentette Kádárnak.
1978. április 22-től 1988. október 31-ig miniszterelnök-helyettes, a Gazdasági Bizottság elnöke, Magyarország állandó KGST-képviselője. 1987. december 16. és 1988. október 31. között kereskedelmi miniszter is. 1943-tól párttag.
1976. július 21. és 1989. október 6. között KB-tag.
Kommunizmuskutató Intézet
1923. december 18-án született Budapesten. Édesapja villamoskalauzként dolgozott. Felső kereskedelmi iskolában tett érettségijét követően vállalati tisztviselőként helyezkedett el, 1944-től a Dunai Repülőgépgyárban dolgozott.
1939-ben kapcsolódott be a munkásmozgalomba, 1943-ban belépett az illegálisan működő kommunista pártba. A II. világháború végén hadifogságba esett, két éven keresztül a Szovjetunióban tartották fogva. Hazatérését követően tisztviselőként dolgozott a Kereskedelem- és Szövetkezetügyi Minisztériumban. A fordulat évében, 1948-ban került külügyi vonalra.
Első „komoly” megbízatására öt évet várt, ekkor a Külügyminisztérium Politikai Osztályának vezetője lett, ez már jelentős pozíciónak számított. 1956-ban került először külszolgálatra, állomáshelye a sokak által irigyelt svájci Bern volt. Gazdag politikai pályafutása egyik „legizgalmasabb”, talán leginkább embert próbáló napjai is az alpesi országhoz köthetők: 1958 augusztusában két fegyveres magyar emigráns túszul ejtette a genfi magyar képviselet munkatársait, köztük Marjait is. Miután sikerült a helyzetet kezelni (értsd: a támadók egyikét tűzharcban lelőtték, a másikat lefegyverezték, ő maga is részt vett a tűzharcban), a követet a Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemrenddel tüntették ki.
Genfet követően, 1959-ben a „testvéri szocialista” ország fővárosába, Prágába helyezték, ahol 1963-ig teljesített szolgálatot. Innen a külügy hazarendelte, a minisztérium csoportfőnöke lett. Mintegy három évet töltött el Budapesten, majd újra egy szomszédos állam, Jugoszlávia fővárosába került nagykövetnek. Ez idő alatt elvégezte a Pártfőiskolát.
1970-től újra Magyarországon, a Külügyminisztériumban teljesített szolgálatot, külügyminiszter-helyettesként, első helyettesként, majd államtitkárként. Hazahívásában közrejátszhatott a párt első tikára, Kádár János pozíciójának némi megingása az új gazdasági mechanizmus bukását követően, ezért a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) vezetőjének minden támogatójára szüksége volt. – Kádárhoz fűződő jó viszonyáról árulkodik az a tény is, amely szerint 1971-től tagja lett az első ember által alapított Egyetértés Vadásztársaságnak, a szűk hatalmi elit hírhedt klubjának. (Az Egyetértés 1989-ben átalakult Silvanus Vadász- és Horgászegyesületté, ahol olyan illusztris káderek mulatták az időt, mint Grósz Károly, Fejti György vagy éppen Pozsgay Imre. Utóbbi társaságba igazolt ő is.)
1976 augusztusában újra külszolgálatba került: ezúttal a messze legfontosabb állomáshelyet, Moszkvát kapta a visszaemlékezések szerint sokszor nyers stílusú, profi külügyér. Kiküldetésének évében került be a párt Központi Bizottságába (KB) – a moszkvai pozíció már KB-tagságot ért. Egészen az MSZMP megszűnéséig KB-tag maradt, élvezte Kádár töretlen bizalmát, elsősorban azért, mert Moszkvában sokszorosan rászolgált a bizalomra. A korabeli pártpletykák arról szóltak – s ezt a későbbi visszaemlékezők is megerősítették –, hogy a szovjet fővárosban ő „buktatta le” a keményvonalas Biszku Béla és támogatói próbálkozását az általuk „liberálisnak” bélyegzett pártvezető megbuktatására. Ezért az első titkár „felfelé buktatta” a nagykövetet: 1978-ban idő előtt hazarendelték, s a Minisztertanács elnökhelyettesévé nevezték ki.
1980 nyarán ő lett a kormány akkor felállított Gazdasági Bizottságának elnöke. Ebben a tisztségében a ’80-as évek legelejétől egyre aktívabb szerepet játszott az ország gazdasági-pénzügyi életében. A Szovjetunió fokozatos meggyengülése, az életszínvonal rohamos zuhanása, a csökkenő születésszám és külpolitikai bizonytalanság (például a lengyelországi hadiállapot bevezetése) új helyzet elé állította az akut valutahiánnyal küszködő Magyarországot. Az életszínvonal megtartása érdekében új hitelezők segítségére volt szüksége az országnak. Ő vezette a Nemzetközi Valutaalappal folytatott szigorúan konspirált tárgyalásokat Magyarország felvételéről a szervezetbe. Miután Magyarország felvételt nyert a szervezetbe és a Világbankba, a belső helyzet konszolidálódott, az ország később drámai mértékűvé váló nemzetközi eladósodása viszont felgyorsult. Ekkoriban a hitelezők mögött álló Egyesült Államok kiválóan érzékelte, ennek révén jó lehetőség kínálkozik a kommunista diktatúra (további) fellazítására.
1987 telétől a kereskedelmi tárcát vezette egy éven át. 1988 augusztusától rövid ideig Németh Miklós miniszterelnök személyes megbízottja volt, majd októberben nyugalomba vonult. Ahogyan a ’80-as évek végén az akkori budapesti amerikai nagykövet, Mark Palmer egykor jellemezte: „Kádár vagány, realista fenegyereke” a rendszerváltoztatást követően végleg visszavonult az aktív politikától.
2006-ban Sólyom László akkori köztársasági elnök nem támogatta állami kitüntetését, tekintettel az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc által felterjesztett Marjai pártállami múltjára. A kitüntetési ceremónián végül mégis kezet fogtak egymással.
Kilencvenegy évesen, 2014. május 7-én halt meg a fővárosban.
Életút, tisztségek:
1943-tól a Békepárt, 1945-től a Magyar Kommunista Párt, 1948-tól a Magyar Dolgozók Pártja, 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.
1953–1955: A Külügyminisztérium Protokoll Osztályának vezetője.
1955–1956: A Külügyminisztérium Politikai Osztályának vezetője.
1956. szeptember 23. – 1959. május 30. A Magyar Népköztársaság berni követe.
1959. május 30. – 1978. április 22. Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet.
1959. május 29. – 1963. július 31. A Magyar Népköztársaság prágai nagykövete.
1963. augusztus 1. – 1966. szeptember 30. A Külügyminisztérium csoportfőnöke.
1966. szeptember 30. – 1970. július 21. A Magyar Népköztársaság belgrádi nagykövete.
1970. augusztus 21. – 1973. december 10. A külügyminiszter helyettese.
1973. december 14. – 1976. augusztus 14. Mint külügyminisztériumi államtitkár, a külügyminiszter első helyettese.
1976. július 21. – 1989. október 7. Az MSZMP Központi Bizottságának (KB) tagja.
1976. augusztus 15. – 1978. április 22. A Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete.
1978. április 22. – 1988. október 5. A Minisztertanács elnökhelyettese.
1980. december – 1985. március 28. Az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Bizottságának tagja.
1980. július 15. – 1987. január 15. A Minisztertanács Gazdasági Bizottságának elnöke.
1987. január 15. – 1988. január 14. A Minisztertanács Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Bizottságának elnöke.
1987. december 16. – 1988. október 5. Kereskedelmi miniszter.
1988. augusztus 11. – 1988. október 5. Németh Miklós miniszterelnök megbízottja.
1988. október 31. Megkapja a Magyar Népköztársaság Érdemrendje kitüntetést.
2006. március 15. Megkapja a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal Érdemrendet.
