Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)

1926-ban született. 1948-54 kközött az MDP központi apparátusában dolgozott. 1954-ben a Pest megyei pártbizottság első titkára lett. 1955-ben a Szabad Nép szerkesztő bizottsága tagja, majd 1956-ban az MDP KV Agit. Prop. Osztályának helyettes vezetője lett.

1956. július 18. és 1956. október 30. között az MDP KV póttagja volt.

1956 nevemberében kormányösszekötő Borsod megyében, majd 1957 májusától az MSZMP Borsod megyei pártbizottságán lett első titkár.

1967-ben halt meg.

 

Kommunizmuskutató Intézet

1926. július 18-án született a franciaországi Waziers-ben. A család szlovák eredetű volt, szülei nincstelen szegényparasztokként települtek külföldre, ahol apja bányászként dolgozott. A hat elemi iskolai osztályt már Magyarországon végezte. Ezt követően mezőgazdasági cselédként, idénymunkásként és napszámosként dolgozott, később kertésznek tanult. 1945 tavaszán apja három hold földet kapott, fia is a család földjén dolgozott.

1945 tavaszán belépett a Magyar Kommunista Pártba (MKP), rövid ideig ifjúsági felelős és propagandista volt. Hamarosan a rendőrséghez került, előbb a mezőhegyesi internálótáborban őr, majd ugyanebben a táborban őrsparancsnok volt. 1946 kora tavaszán két hónapos pártiskolára küldték, majd a Csanád megyei pártbizottság ifjúsági titkára lett. A hat hónapos pártiskola elvégzése után az MKP Csanád Megyei Bizottságán őrá bízták a propagandaosztály vezetését. Az erőszakos pártegyesítés után, 1948 végén bevitték a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) központi apparátusába; a Központi Vezetőség (KV) Agitációs és Propaganda Osztályán (APO) kezdett dolgozni.

1950 tavaszán megkapta ugyan a Népköztársasági Érdemérem arany fokozatát, de még ebben az évben hanyag munkavégzés miatt kétszer is pártbüntetést kapott. Ennek ellenére főnökei fejlődőképes kádernek tartották, hiszen 1951 nyarán kiküldték Moszkvába, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának Pártfőiskolájára. Ez a korszakban kiváló lehetőséget kínált a párton belüli komolyabb előmenetelre. Az ekkor készült pártjellemzés megemlíti, hogy „az elért eredmények kissé elbizakodottá tették, [de] képességei alapján nagyobb feladatok elvégzésére is képes”.

Hazatérése után, 1954 kora őszén előbb a KV APO helyettes vezetőjévé javasolták kinevezni, de végül mégsem ezt a pozíciót kapta: az MDP Pest Megyei Bizottsága „választotta” első titkárrá. Még szinte meg sem melegedett székében, decemberben „más fontos megbízatására tekintettel” felmentették tisztségéből. A párt a Szabad Nép szerkesztőbizottságába irányította, hogy segítse a rákosista vonallal egyre nyíltabban szembehelyezkedő újságírók megregulázását. 1956 januárjában aztán mégis megkapta az MDP KV APO helyettes vezetői pozícióját. 1956 nyarán – a Rákosi leváltásáról határozó KV-ülésen – póttagként őt is kooptálták a testületbe. (A Kádár-korszak több csúcsvezetője is ekkor került be – vagy vissza, akárcsak a névadó – a felső vezetésbe: elegendő csak Fock Jenő vagy Németh Károly nevét említeni.)

A Kádár-féle Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) kezdetben Borsod–Abaúj–Zemplén megye kormányösszekötőjeként foglalkoztatta. 1957 elején a párt megyei (ideiglenes) vezetőjeként, majd májusban tanácselnökként is felmerült a neve, de a pártvezetés nem támogatta a javaslatokat. A párt 1957 nyári „konszolidálása” után a megyei pártbizottság ideológiai titkáraként dolgozott.

1962-ben diplomáciai vonalra helyezték. Még csak 36 éves volt ekkor, nem tudjuk pontosan, mi volt az oka annak, hogy nem folytathatta – ugyan korábban is meglehetősen zegzugos – funkcionáriusi karrierjét. A pekingi nagykövetségre került ügyvivőnek (az ország ekkor ilyen szinten képviseltette magát a kínai fővárosban). Hazatérése után a Külügyminisztériumban volt főosztályvezető. 

1967. április 3-án „tragikus hirtelenséggel” halt meg (ez a fordulat öngyilkosságra utal), egy héttel később Farkasréten temették.

Életút, tisztségek:

1945. márciustól a Magyar Kommunista Párt (MKP), 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.

1945–1946: A Magyar Államrendőrségnél szolgál.

1946: Elvégzi a két hónapos pártiskolát.

1946. május – 1948. december: Az MKP Csanád Megyei Bizottsága propaganda osztályának vezetője.

1948. december – 1951. július: Az MDP Központi Vezetősége (KV) Agitációs (később Agitációs és Propaganda) Osztályának munkatársa. 

1951. július – 1954. július: A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága Pártfőiskolájának hallgatója.

1953. május 15. – 1962. november 5. Országgyűlési képviselő.

1954. szeptember 4. – 1954. december 28. Az MDP Pest Megyei Bizottságának első titkára.

1955. január – 1956. január 24. A Szabad Nép szerkesztőbizottságának tagja.

1956. január 24. – 1956. október 31. Az MDP Központi Vezetősége (KV) Agitációs és Propaganda Osztályának helyettes vezetője.

1956. július 18. – 1956. október 28. Az MDP KV póttagja.

1956. augusztus 3. – 1958. szeptember 26. Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.

1956. november 10. – 1957. június: A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány Borsod-Abaúj- Zemplén (BAZ) megyei kormányösszekötője.

1957. május – 1957. június 29. Az MSZMP BAZ Megyei Intéző Bizottságának titkára.

1957. június 29. – 1962. március 13. Az MSZMP BAZ Megyei Bizottságának titkára.

1962–1965: A pekingi magyar nagykövetség ideiglenes ügyvivője.

1965 – 1967. április 3. A Külügyminisztérium főosztályvezetője, majd csoportfőnöke.

Az Év Honlapja Minőségi díj 2023Az Év Honlapja Különdíj 2023