Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1943. január 16-án született Budapesten. Nős.
1961-től a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében tanult.
1967-től a Külügyminisztérium előadója, majd főelőadója. 1971-től között a londoni nagykövetség gazdaságpolitikai titkára.
1974-től a KB Külügyi Osztály politikai munkatársa. 1982-től a KB Külügyi Osztály osztályvezető-helyettese. 1985. március 28. és 1989. október 6. között a KB Külügyi Osztály, majd Nemzetközi Pártkapcsolatok Osztály vezetője.
1985. március 28. és 1989. október 6. között KB-tag.
1990-től ausztráliai nagykövet.
Kommunizmuskutató Intézet
1943. január 16-án született Budapesten, alkalmazotti családban. Érettségi után felvették a híres-hírhedt moszkvai elit káderképzőbe, a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetébe, ahol 1967-ben diplomázott. Még moszkvai évei alatt, 1965-ben tagja lett a Magyar Szocialista Munkáspártnak (MSZMP).
Hazatérve a Külügyminisztériumba került, ahol 1971-ig előadóként, majd főelőadóként dolgozott. Ezt követően gazdaságpolitikai titkárként a londoni nagykövetségre helyezték.
1974-ben került az MSZMP Központi Bizottságának (KB) apparátusába, a Külügyi Osztályra. Az évtized végén a kulcsfontosságú szovjet referatúrát vezette: ezt a posztot kizárólag Kádár János személyes hozzájárulásával lehetett betölteni. 1982-ben kinevezték a szocialista országokkal foglalkozó osztályvezető-helyettessé; a hivatali rutin szerint ide mindig a szovjet referens került. Az 1985. tavaszi pártkongresszus után – ekkor a KB-ba is beválasztották – az osztály vezetője lett. Tisztségét az MSZMP megszűnéséig megőrizte.
A rendszerváltoztatás után is diplomáciai pályán maradhatott (ez részben az új rendszer káderhiányával magyarázható): Nigéria fővárosába küldték nagykövetként, ezzel együtt egy sor fekete-afrikai országban is képviselte az országot. (Az afrikai persze nem számított fő relációnak a magyar diplomáciában.) Hat év után tért haza, Horn Gyula miniszterelnöksége idején a Külügyminisztériumban kapott főosztályvezetői beosztást. 1999-től öt éven keresztül a szentpétervári főkonzulátust vezette.
2009. május 1-jén halt meg Budapesten.
Életút, tisztségek:
1965-től a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.
1967: Diplomát szerez a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében.
1985. március 28. – 1989. október 7. Az MSZMP Központi Bizottságának (KB) tagja.
1985. március 28. – 1988. november 22. Az MSZMP KB Külügyi Osztályának vezetője.
1988. november 22. – 1989. október 7. Az MSZMP KB Nemzetközi Pártkapcsolatok Osztályának vezetője.
1990. október 24. Kinevezik canberrai magyar nagykövetté és az új-zélandi magyar képviselet vezetőjévé.
1990. december 26. – 1996. augusztus 30. Lagosi magyar nagykövet, a magyar képviselet vezetője Beninben, Burkina Fasóban, Ghanában, Nigerben, Togóban, Csádban és Kamerunban.
1996. szeptember 1. –1998: A Külügyminisztérium főosztályvezetője.
1999–2004: Szentpétervári főkonzul.



