Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)

Juscsák György

A Mátraaljai Állami Gazdaság igazgatója.

1985. március 28. és 1989. október 6. között KB-tag.

 

Kommunizmuskutató Intézet

1944-ben született. Középiskolai tanulmányait követően agronómus végzettséget szerzett. Igen fiatalon, huszonkilenc éves korától vezette a pásztói Mátraaljai Állami Gazdaságot (MÁG). Pozícióját egészen 1991 nyaráig megtartotta, ezzel az egyik legtovább regnáló mezőgazdasági vezető volt a korszakban.

1976 júliusában, a szervezet IX. kongresszusán, beválasztották a fiatalok ideológiai (át)képzését, felelős kommunistává nevelését irányító Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) Központi Bizottsága Intéző Bizottságába (ez a párt Politikai Bizottságának megfelelő testület volt). Utóbb megválasztották a KISZ KB mellett működő Mezőgazdasági és Falusi Fiatalok Tanácsának vezetőjévé is. A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagjaként 1985 márciusában választották be a párt Központi Bizottságába (KB), amelynek a szervezet 1989. októberi megszűnéséig tagja volt. 1988 decemberében tagja lett a KB Pártpolitikai Bizottságának.

A Nógrád Megyei Tanács által alapított Madách Imre-díjat 1988 áprilisában kapta meg, az év decemberében pedig az állampárti KB Pártpolitikai Bizottságának tagja lett.

A mezőgazdaságból induló s az állampárt vezető szervébe is bekerülő káder a rendszerváltoztatást követően az aktív politikától visszavonult ugyan, de a „gazdasági élettől” a legkevésbé sem. A Magyar Nemzet 1990 júliusában egy pásztói olvasó levelét közölte a helyi vagyonátmentésről: „Az SZDSZ és a Fidesz helyi szervezete megnevezi azokat, akiknél a közvélemény megnyugtatására érdemes lenne a teljes körű vagyonelszámoltatás. Így Fekete Attila, Pásztó volt tanácselnöke […], Juscsák György, az MSZMP KB volt tagja, aki a Mátraaljai Állami Gazdaság gazdaságos ágazatait már privatizálta, azok résztulajdonosa lett. Felelős azért is, hogy az antidemokratikus intézkedéseiről, melléfogásairól híres Fekete Attilát a város nyakába ültette”. Juscsák formálisan az egykori MÁG magánosítását végezte.

1995-ben, ötvenegy évesen halt meg. Temetésére a Pest megyei Sződligeten került sor.

Életút, tisztségek:

1974–1991: A Mátraaljai Állami Gazdaság igazgatója.

1976. május 11. – A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) Központi Bizottságának (KB) és Intéző Bizottságának tagja.

1976. július 2. –  A KISZ KB mellett működő Mezőgazdasági és Falusi Fiatalok Tanácsának vezetője.

1980. április 3. Megkapja a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést. 

1985. március 28. – 1989. október 7. Az MSZMP KB tagja.

1987. április 5. Megkapja a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést.

1988. december 15. – 1989. október 7. Az MSZMP KB Pártpolitikai Bizottságának tagja.

1990-től a Magyar Agrártudományi Egyesület tagja.

Az Év Honlapja Minőségi díj 2023Az Év Honlapja Különdíj 2023