Életrajzok

Kommunizmuskutató Intézet

1941. április 2-án született Csepelen, sváb felmenőkkel rendelkező családban. Alapfokú iskolái elvégzését követően a fővárosi Fáy András Gimnáziumban érettségizett 1959-ben. 1964-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán történelem szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. Egyetemi évei alatt tevékeny szerepet vállalt diák- és szakmai ügyekben, intézménye KISZ-szervezetének titkára lett; ezzel bekacsolódott a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) ifjúsági politikájába.

Végzése után a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Történettudományi Intézetében a Századok című folyóirat szerkesztőségi titkáraként kezdett dolgozni. (A szerkesztőség munkájába már utolsó éves egyetemistaként bekapcsolódott.) Akadémiai szerepvállalását nagyban támogatta a Kossuth-díjat alig harmincegy évesen elnyerő Ránki György történész, aki a Kádár-rendszer idején a 20. századi történelmi kérdésekben megkerülhetetlen tekintélynek számított, egyfajta „sztártörténész” volt. 1967-ben lett az intézet tudományos segédmunkatársa, 1969-től pedig tudományos munkatársként dolgozott. Ekkoriban került a nagy múltú Eötvös József Collegiumba tanárnak, és lépdelt egyre feljebb a kommunista ideológiai befolyása alatt álló tudományos ranglétrán.

Számos területen végzett kutatásokat, rendszeresen publikált művelődéstörténeti, historiográfiai és helytörténeti témákban, tagja volt a tízkötetesre tervezett Magyarország története című könyvsorozat szerkesztőségének. 1972-től kezdve megadatott számára az, ami akkoriban csak nagyon keveseknek: nyugat-európai és tengerentúli ösztöndíjakat nyert el, így például Olaszországban, Angliában, az USA-ban, Nyugat-Németországban és Franciaországban kutathatott. Ebben a korban magas szintű pártkapcsolatok (párttagság) nélkül ehhez hasonló lehetőséget az átlagember nem kaphatott.

1976-ban alapítója lett az MTA Történettudományi Intézete történetírás-történeti és módszertani osztályának, majd három évvel később létrehozta az ország első havi rendszerességgel megjelenő történelmi folyóiratát, a – 2013-ban megszűnt – Históriát, amelynek alapító-főszerkesztője volt. A ’70-es évektől kezdve folyamatosan tanított a felsőoktatásban, előbb óraadóként, aztán megbízottként, 1978-tól docensként, 1990-től pedig egyetemi tanárként képezte a történészhallgatókat. 1986-ban nevezték ki az MTA Történettudományi Intézete igazgatóhelyettesévé, két év múlva pedig az intézet megbízott igazgatója lett.

Tudományos pályája nem ívelhetett volna ilyen magasra politikai támogatás nélkül. Két fejlemény segítette: 1989 májusában a Németh Miklós vezette kormányban miniszteri szerepet vállalt, s lett a Magyar Népköztársaság művelődési minisztere egészen az első szabad választásokon győzedelmeskedő Magyar Demokrata Fórum vezette kormányalakításáig. A Németh-kormány tagjaként Glatz számos oktatási-kulturális változtatáshoz adta a nevét. Ugyanakkor inkább csak sodródott az eseményekkel, hiszen 1989 májusában a közép-kelet-európai reformfolyamatok már megállíthatatlannak bizonyultak, így politikusként csak egyet tehetett (csakúgy, mint számos MSZMP-s politikus): nem ragaszkodni a korábbi merev struktúrához. Minisztersége idején szűnt meg az orosz nyelv kötelező oktatása a közoktatásban, megszűnt az állami iskolaalapítási monopólium (egyházi oktatási intézmények is létrejöhettek), és más oktatásszabályozási újításokat is bevezettek.

A rendszerváltoztatást követően nem vállalt aktív politikai szerepet, ám tudományos pályáját nagy elánnal építette tovább. 1990 tavaszán alapítója volt az Europa Institut Budapest (Budapesti Európa Intézet) nevű intézmények, s igazgatója lett a MTA Történettudományi Intézetének.

Három évvel később az MTA levelező tagja lett, majd 1996-ban megválasztották a tudományos testület elnökévé. 1995-ben megkapta a Széchenyi-díjat. Ugyanebben az évben a balliberális, szocialista-szabaddemokrata kormány által különösebben nem támogatott 1996-os millecentenárium idején vetette papírra elhíresült mondatát, amely szerint a magyarságnak több évszázadba került, míg a lovaglástól meggörbült lábbal megtanulta az ekézéssel járó egyenes testtartás, s mellesleg leszokott az asszonyok és gyermekek gyilkolásáról. Mondatai akkor igen nagy port vertek, különösen annak fényében, hogy éppen Magyarország születésének 1100. évében láttak napvilágot.

2001 tavaszán az MTA rendes tagjává választották, s tovább folytatta tudományos tevékenységét, amelyre a magyarságot érintő kérdésekben jellemző a szomszéd országokkal szembeni sokszor egyoldalú „megbékélési szándék” hangsúlyozása.

2003 és 2010 között a balliberális kormányzatok idején a tudományos élet kiválóságait államilag elismerni hivatott Széchenyi-díj és Kossuth-díj Bizottság tagja volt. Mindezek fényében nem meglepő, hogy 2005-ben neve felmerült az MSZP lehetséges jelöltjeként a köztársasági elnöki posztra.

Öt évvel később indította útjára a Történelmi Tár elnevezésű online adatbázist, amely segédletként hivatott szolgálni a szakmát magas szinten űzőket. 2011 januárjában a Szerb–Magyar Akadémiai Vegyes Bizottság Magyar Tagozata elnökeként elhangzott mondataiért Glatz egy évvel később megkapta a Sánta kutya-díjat. Ugyanis megállapítása szerint a szerb félre tartozik a délvidéki 1944–1945-ös, szerbek által a magyarok sérelmére elkövetett népirtás kivizsgálása.

Nemzetközi tudományos társaságok tagja, számos tanulmány és könyv szerzője vagy szerkesztője. Jelenleg nyugdíjas.

 

Életút, tisztségek:

1964: Diplomát szerez az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán (BTK).

1963–1967: A Századok című folyóirat szerkesztőségi titkára.

1967–1969: A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Történettudományi Intézetének (TTI) tudományos segédmunkatársa.

1968–1971: Az Eötvös József Collégiumban tanít.

1969–1972: Az MTA TTI tudományos munkatársa.

1972. január – 1973. január: Posztgraduális ösztöndíjas Mainzban (NSZK).

1973–1980: A Történelmi Szemle című folyóirat szerkesztője.

1975. május 15. Kinevezik az MTA TTI tudományos főmunkatársává és csoportvezetővé.

1975. november 22. Elnyeri a történettudomány kandidátusa tudományos fokozatot.

1978: Az ELTE BTK docense.

1979–2013: A História című havilap alapító-főszerkesztője.

1986 – 1988. február: Az MTA TTI igazgatóhelyettese.

1986–1989: Az Országos Közművelődési Tanács tagja (a történeti muzeológusképzés képviselőjeként).

1988. február – 1988. szeptember 1. Az MTA TTI megbízott igazgatója.

1988. szeptember 1. – 1989. május 13. Az MTA TTI igazgatója.

1989. május 3. A történettudomány akadémiai doktora (DSc).

1989. május 10. – 1990. május 22. Művelődési miniszter.

1990: Az ELTE BTK professzora.

1990. június 1. – 1996. május: Az MTA TTI igazgatója.

1990. szeptember – 1998. június: A Teleki László Intézet Tudományos Tanácsának elnöke.

1993. május 10. Az MTA levelező tagja.

1993–1994: Az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztályának elnökhelyettese.

1994–1996. Az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztályának elnöke.

1995. március 15. Megkapja a Széchenyi-díjat.

1996. május 10. – 2002. május 3. Az MTA elnöke.

1997. május: Megkapja a nemzetközi Herder-díjat.

1999–2002: A Szent Korona Testület tagja.

2001. május 7. Az MTA rendes tagja.

2002. május – 2012: Az MTA TTI igazgatója.

2002–2006: Az MTA Történettudományi Bizottságának elnöke.

2004: Megkapja a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét.

2007: Megkapja a Prima Primissima díjat.

2009: Budapest főváros díszpolgára.