Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1940. december 10-én született Budapesten. Édesapja kőfaragó és autószerelő, édesanyja fizikai dolgozó. Budapesten végezte el az általános iskolát. Jogi diplomát szerzett 1964-ben.
1964-től a Közalkalmazottak Szakszervezete központjának munkatársa, majd osztályvezetője volt. 1970-től négy éven át tanított az MSZMP KB politikai Főiskoláján, majd az MSZMP KB közigazgatási és adminisztratív osztályának politikai munkatársa, majd 1981-87 között a közigazgatási alosztály vezetője lett. Elvégezte a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát. A Politikai Főiskola címzetes egyetemi docense. Belügyminiszter-helyettes 1987-1989-ben, belügyminisztériumi államtitkár 1989-1990-ben. 1990. január 25-től megbízva a minisztérium vezetésével. Parlamenti képviselő 1990 májusától (az MSZP országos listáján került be).
Kommunizmuskutató Intézet
1940. december 10-én született a fővárosban, munkás szülők gyermekeként. Alapfokú iskolái elvégzését követően felvételt nyert a nagy múltú budapesti Vörösmarty Mihály általános fiúgimnáziumba.
1959-es maturálását követően felvételt nyert az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára, ahol 1964-ben szerzett oklevelet. Ezzel együtt mindjárt az állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) párttagsági könyvét is megkapta. Jogi végzettséggel az államigazgatásban helyezkedett el: a Közalkalmazottak Szakszervezete központjának munkatársa lett, ahol egészen az osztályvezetői beosztásig vitte, majd pártkáderként az állami és pártvezetők képzésére létrehozott Politikai Főiskolára került, ahol adjunktusként tevékenykedett 1970-től kezdve négy éven át.
Mivel jól teljesített a párt káderképzőjében, 1974-ben beemelték a központi apparátusba, ahol a Központi Bizottság (KB) Közigazgatási és Adminisztratív Osztályán dolgozott. 1982 januárjára elérte az alosztályvezetői szintet, amely pozíció (gyakorlatilag politikai munkatárs volt) a pártmunkások körében erősen bizalmi jellegűnek számított. Párhuzamosan pártközpontbéli munkájával, 1981-ben elvégezte a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát, majd feljebb lépve a ranglétrán, a Politikai Főiskolán címzetes egyetemi docens lett.
1987 végén került be a rendszer akkori „erős embere”, Grósz Károly vezette kormányba, ahol belügyminiszter-helyettesként a tanácsokat és a helyi közigazgatást felügyelte. Tisztségét 1989. április 30-ig látta el. 1989. május 1-jétől 1990. május 23-ig a Németh-kormányban belügyminisztériumi államtitkár volt, mint a helyi közigazgatás országos irányításában és a választójogi szabályok előkészítésében közreműködő főhivatalnok. 1989-ben az MSZMP képviseletében részt vett a háromoldalú tárgyalások plenáris és középszintű ülésein. Ekkoriban feladatai közé tartozott a Ceauşescu Romániájából és a Honecker vezette NDK-ból hazánkba menekült (zömében keletnémet és román) állampolgárok ügyeinek intézése.
Az állampárt 1989. októberi megszűnését követően egyik alapítója volt a jogutód Magyar Szocialista Pártnak (MSZP), s lett a népszerűtlen intézkedések meghozatalától tartózkodó, azokat utódjára hagyó Németh-kormány megbízott belügyminisztere, miután elődjének, Horváth Istvánnak a rendszerváltoztatás egyik legnagyobb botrányát (a Dunagate-et) követően távoznia kellett bársonyszékéből. Gál az Antall-kormány májusi hivatalba lépéséig maradt posztján.
Az első demokratikus választásokon, 1990 tavaszán országos listáról jutott be a törvényhozásba, s lett az MSZP frakciójának vezetőségi tagja. Ez év novemberétől, Pozsgay Imre távozása után, a párt parlamenti frakciójának megbízott frakcióvezetője, majd 1991 januárjától 1994 tavaszáig tényleges frakcióvezetője volt, s ezzel az utódpárt egyik fontos politikusává nőtte ki magát.
Az 1994-es országgyűlési választásokat követően újra a magyar Országgyűlés tagja lett, s az MSZP egyik kulcsembereként a Szabad Demokraták Szövetségével (SZDSZ) kötendő együttműködési tárgyalások egyik irányítója volt. Az év nyarán a parlament elnökévé választották; házelnöki pozícióját négy éven át töltötte be. Elnöki periódusa alatt fogadta el a balliberális többségű Országgyűlés az szegényebb rétegek megélhetését durván szűkítő Bokros-csomagot, illetőleg a határon túli magyar kisebbségre nézve pozitív eredményekkel nem járó magyar–román és magyar–szlovák alapszerződést.
Az egykori MSZMP-káder az 1998-as választásokon is bejutott a törvényhozásba, s az MSZP frakcióvezető-helyetteseként tevékenykedett, ám kora előrehaladtával és az ifjabb szocialista generáció fokozatos színrelépésével egyre hátrébb szorult a pártban, így nem meglepő, hogy a 2010-es választásokon nem indult. Jelenleg nyugdíjas.
Fia, Gál J. Zoltán édesapja nyomdokaiba lépett a politika porondjára, 2001-ben lett az egykori MSZMP-s miniszter, a kádári állambiztonsággal együttműködő egykori SZT-tiszt, Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt médiatanácsadója, kormányszóvivője, majd az őt 2004-ben megpuccsoló Gyurcsány Ferenc egyik államtitkára. 2001-ig a Népszava főszerkesztő-helyettese volt.
Életút, tisztségek:
1964: Oklevelet szerez az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán.
1964 – 1989. október 7. A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.
1964–1970: A Közalkalmazottak Szakszervezetének politikai munkatársa, majd osztályvezetője.
1970–1974: A Politikai Főiskola adjunktusa.
1974 – 1982. január 14. Az MSZMP Központi Bizottsága (KB) Közigazgatási és Adminisztratív Osztályának (KAO) politikai munkatársa.
1981. június: Diplomát szerez a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián.
1982. január 14. – 1987. december 16. Az MSZMP KB KAO Közigazgatási Alosztályának vezetője.
1987. december 16. – 1989. április 30. A belügyminiszter helyettese.
1989. május 1. – 1990. május 23. Belügyminisztériumi államtitkár.
1990. január 24. – 1990. május 23. A Belügyminisztérium vezetésével megbízott államtitkár.
1990. május 2. – 2010. május 13. Az MSZP országgyűlési képviselője.
1990. november 1. – 1994. május 14. A Magyar Szocialista Párt (MSZP) parlamenti frakciójának megbízott, majd tényleges vezetője.
1994. június 28. – 1998. június 17. Az Országgyűlés elnöke.
