Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1945. május 23-án született Kolozsvárott. Építőmérnöki diplomát szerzett.
1968-tól az Általános Épülettervező Vállalat tervező-szerkesztő mérnöke, 1972-től a fővárosi tanács közlekedési főigazgatóságának munkatársa, 1983-tól főigazgatója. Közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszter 1988. december 31. és 1990. május 23. között.
Kommunizmuskutató Intézet
1945. május 23-án született Kolozsvárott (Cluj, Románia). Középfokú iskolája elvégzését követően a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Építőmérnöki Karán szerzett oklevelet 1968-ban. Diplomája megszerzését követően az Általános Épülettervező Vállalatnál helyezkedett el mérnökként.
A fiatal, a politikai pálya felé kacsintgató szakember 1972-ben belépett az állampártba, a Magyar Szocialista Munkáspártba (MSZMP), s ugyanekkor áthelyezték Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága Közlekedési Főigazgatóságra, ahol az ifjú káder főelőadó, csoportvezető, majd osztályvezető lett. Munkájával párhuzamosan további tanulmányokat folytatott: 1976-ban városépítési és városgazdálkodási oklevelet szerzett a BME-n. Hivatalában 1978-tól főigazgató-helyettes, 1983-tól pedig főigazgató lett. Politikai, ideológiai továbbképzését is fontosnak tartotta a párt: 1979-ben elküldték a Politikai Főiskolára, amelyet 1983-ban végzett el.
1988-ig volt a főváros közlekedéspolitikájának egyik felelős irányítója. A nyolcvanas évek végén bekerült az MSZMP által összeállított utolsó kormányba, a Németh-kabinetbe: őt állították a közlekedési, hírközlési és építésügyi tárca élére. Az infrastrukturális fejlesztés elengedhetetlen volt az 1988–1990 közötti időszakban, ezért azt a magántőke bevonásával (is) segíteni kívánták. Ennek sikeréért miniszterként Derzsi az Egyesült Államokban is tárgyalt, ahol multinacionális cégekkel folytatott tárgyalásokat a Magyar Távbeszélő Vállalat privatizációjáról.
A népszerűtlen gazdasági intézkedések meghozatalától ódzkodó Németh-kormány 1990 tavaszi leváltását követően a gazdasági életben tevékenykedett.
A rendszerváltoztatást követő szocialista kormányok regnálása idején számos vállalat igazgatóságában, felügyelőbizottságában helyett kapott, így például az M6 Duna Autópálya Zrt., a Magyar Államvasutak és a Budapesti Közlekedési Vállalat igazgatóságában és a Budapesti Közlekedés-szervező Kht. felügyelőbizottságában is széke volt.
Jelen sorok írásakor nyugdíjas.
Életút, tisztségek:
1968. június: Diplomát szerez a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Közlekedésmérnöki Karán.
1968–1972: Az Általános Épülettervező Vállalat tervezőmérnöke.
1972: Belép a Magyar Szocialista Munkáspártba.
1972–1978. Budapest Főváros Tanácsa (Fővárosi Tanács) Végrehajtó Bizottsága (VB) Közlekedési Főigazgatóságán főelőadó, csoportvezető, majd osztályvezető.
1976: Városépítési és városgazdálkodási oklevelet szerez a BME-n.
1978 – 1983. augusztus 16. A Fővárosi Tanács VB Közlekedési Főigazgatóságának főigazgató-helyettese.
1979–1983: A Politikai Főiskola hallgatója.
1983. augusztus 16. – 1988. október 25. A Főváros Tanács VB Közlekedési Főigazgatóságának főigazgatója.
1988. október 25. – 1989. november 15. A Fővárosi Tanács tagja.
1988. december 31. – 1990. május 23. Közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszter.



