Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1900. november 9-én született Budapesten. Andics Erzsébet volt a felesége.
1917-ben bekapcsolódott a háborúellenes mozgalmakba, tagja volt a Galilei-körnek és belépett az MSZDP-be. Az 1918-19-es forradalmi időszakban ifjúmunkás-szervezőként dolgozott. 1919 márciusban lett a KMP tagja. A Tanácsköztársaság megdöntése után részt vett a kommunista mozgalom illegális újjászervezésében. 1921 közepén a statáriális bíróság 15 évi fegyházra ítélte. 1922-ben a fogolycsere-akció útján a SZU-ba került. Itt a Kommunista Internacionálé (KI) irodáján, a Nemzetközi Lenin Iskolán, majd a KI központi apparátusában dolgozott. 1934-46 között a belgiumi kommunista mozgalomban vezető funkciókat töltött be. 1946-os hazatérése után vezető párt- és állami beosztásokban dolgozik: MKP államgazdasági osztályvezetőjeként a hároméves terv előkészítésést végző bizottság vezetője, 1947-ben a megalakuló Országos Tervhivatal főtitkára, majd a Külügyminisztérium politikai államtitkára (1948-51), első helyettese (1951-54), az Országos Tervhivatal vezetője (1954-56). 1948-56-ig az MDP Központi Vezetőség tagja (1948. június 14. és 1956. október 30. között). 1948-53 és 1961-72 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tanára. 1962-től 1976-ig a Kossuth Könyvkiadó igazgatója. 1979. január 28-án halt meg Budapesten.
Kommunizmuskutató Intézet
1900. november 29-én született Budapesten, kispolgári-kiskereskedő családban. Eredeti neve Berger Andor volt. Érettségije után a budapesti és a bécsi egyetemen jogot hallgatott, majd egyetemistaként kapcsolatba került a Galilei-körrel. 1917-ben belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, két évvel később pedig a Kommunisták Magyarországi Pártja tagja és ifjúmunkás-szervezője lett. A kommün bukása után Bécsbe emigrált.
Magyarországra való 1921-es visszatérése után letartóztatták és gyorsított eljárásban 15 évi fegyházbüntetésre ítélték. 1922-ben a szovjet–magyar fogolycsere-akció keretében Moszkvába távozhatott. Először a Kommunista Ifjúsági Internacionálé apparátusában dolgozott fordítóként. 1924-től a Közoktatásügyi Népbiztosság Irodalmi Főigazgatósága (tulajdonképpen a „cenzúraügyi főhivatal”) alkalmazta, kezdetben munkatársként, később osztályvezető lett.
Közben politikai gazdaságtant tanult a Nyugati Népek Egyetemén és a Nemzetek Lenin Iskoláján (Lenin Iskola). 1932-ben a Kommunista Internacionálé (Komintern) latin szekciójának munkatársa lett, és a belga párt ügyeivel foglalkozott. 1934-ben a Komintern Belgiumba küldte, ahol 1934–35-ben, majd 1936-tól 1946-ig a Komintern instruktoraként a belga kommunista mozgalomban tevékenykedett; a világháború idején ő volt a helyi az antifasiszta ellenállás egyik vezetője.
1946 szeptemberében házastársával, Andics Erzsébettel hazatért. (Házasságukból két lány született, egyikük Berei Vera volt, aki Farkas Vladimir, az ismert ÁVH-s tiszt felesége lett.) A volt emigránsok között a házaspár ekkor a tekintélyesebb pártvezetők közé számított. Bereit a párt előbb gazdaságpolitikai feladatokkal bízta meg; részt vett a hároméves terv előkészítésében, majd az Országos Tervhivatal főtitkára lett. 1948-ban külügyi vonalra helyezték: a Külügyminisztériumban dolgozott politikai államtitkárként, majd a miniszter első helyetteseként.
Nagy Imre kormányalakítása sem okozott törést pályájában. Feleségével, a történettudományban mindenható Andics Erzsébettel politikai irányt váltottak, látszólag felzárkóztak Nagy Imréhez. Miután Berei támogatta az új miniszterelnök gazdasági programját, az 1954. őszi kormányátalakítás során ő váltotta a Tervhivatal élén a (rákosista) Gerő–Friss-irányzat híveként ismert Szalai Bélát. Ez év második félévében a párt Központi Vezetőségének Tudományos és Kulturális Osztályát is vezette. Az pedig, hogy pozícióikat mindketten (Berei a Tervhivatalban, Andics a pártközpontban) egészen 1956. október végéig megőrizhették, azt bizonyítja, hogy a hatalom csúcsára visszatérő Rákosi nem kételkedett feltétlen hűségükben. Feleségével együtt mindketten a kritikátlan, keményvonalas kommunista értelmiségi emblematikus figurái voltak, akik az ötvenes évek Magyarországán a szellemi élet különböző területeit uralták. Befolyásuk maradványait a Kádár-korszakban is őrizték.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a nemzetőrség egy razziázó csoportja az elegáns, budai dombok közt fekvő Orsó utcai házban letartóztatta és egy napig őrizetben tartotta a házaspárt, de életük nem volt veszélyben. Később Kopácsi Sándor rendőrfőkapitány mint szovjet–magyar kettős állampolgárokat átadta őket a budapesti szovjet nagykövetség munkatársainak.
A Kádár-féle ellenkormány megalakulása után Bereit és feleségét Szolnokra rendelték. A Tisza parti városban az új hatalmi központ tájékoztatási csoportjának vezetőiként november 6-tól ők irányították a rádióadásokat és a Szabad Népet. A lapot azonban a Kádár–Münnich-féle vezetéstől elkülönülten és annak akarata ellenére szerkesztették. November 7-én például a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Ideiglenes Központi Bizottsága nevében felhívást tettek közzé, noha a testület ekkor még meg sem alakult. A felhívás ráadásul keményebb hangvételű volt, mint a november 4-i kormánynyilatkozat. A lap az októberi eseményeket differenciálatlanul ellenforradalomnak nevezte, és a párt legfőbb feladataként „az ellenforradalom már leplezetlenül fellépő erőinek” szétzúzását jelölte meg.
1956. november 10-e után nyilvánvalóvá vált, hogy az új vezetés nem tart igényt szolgálataikra: az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának november 11-i ülésén a bukott rákosista vezetők azon körébe sorolták őket, akik a Kádár-rendszerben semmiféle országos vezető szerepet nem játszhatnak. November 15-én moszkvai emigrációba kényszerültek. Az 1957. május 9-én összeülő Országgyűlés huszonnyolc képviselőt, köztük Berei Andort is, megfosztott mandátumától.
1958. január 24-én, az MSZMP Központi Bizottságának (KB) ülésén Kádár János azt mondta, „Andics és Berei elvtársak […] be is látt[ák], […] hogy őszintén gondolják, hogy […] ha hazatérnek, elsősorban saját hibájukkal szemben lépnek fel egyértelműen”. Hazatérésükre, a KB engedélye alapján, 1958 májusában, a második vonalhoz tartozó pártvezetők csoportjával kerülhetett sor.
Élete harmadik szakaszában Berei, az egyetemi oktatáson túl – 1949-től ugyanis megszakításokkal egyetemi tanárként tanított a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen – kiadói vonalra került: főszerkesztője volt az Új Magyar Lexikonnak, és csaknem másfél évtizedig igazgatója a párt Kossuthról elnevezett könyvkiadójának.
Hetvenkilenc éves korában, 1979. január 28-án halt meg.
Életút, tisztségek:
1917-től a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, 1919-től a Kommunisták Magyarországi Pártja, 1946. szeptembertől a Magyar Kommunista Párt (MKP), 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja.
1931. július 2. Kommunista szervezkedéséért 15 évi fegyházra ítélik.
1922: Fogolycsere keretében a Szovjetunióba távozik.
1934–35 és 1936–1946: A Komintern instruktora a Belga Kommunista Párt mellett.
1946. szeptember – 1947: Az MKP Központi Vezetősége (KV) Állampolitikai Osztályának helyettes vezetője.
1947: Az MKP gazdasági feladatainak kidolgozására szerveződött bizottság, valamint a párt munkájának javítására alakított bizottság tagja.
1947. augusztus 31. Az országgyűlési választásokon az MKP országos listáján képviselővé választják, de a parlament alakuló ülésén lemond mandátumáról.
1947. július 18. – 1948. november 5. Az Országos Tervhivatal (OTH) főtitkára.
1948. június 15. – 1956. október 30. Az MDP KV tagja.
1948. november 5. – 1951. január 27. Külügyminisztériumi politikai államtitkár.
1951. január 27. – 1954. október 30. A külügyminiszter első helyettese.
1954. július 1. – 1954. december: Az MDP KV Tudományos és Kulturális Osztályának vezetője.
1954. október 30. – 1956. október 28. Az OTH elnöke, e tisztségében a Minisztertanács tagja.
1956. november 2–3. Feleségével együtt nemzetőrök őrizetébe kerül.
1956. november 6–10. Szolnokon a rádióadások és a Szabad Nép társszerkesztője.
1956. november 15. Feleségével együtt ismét a Szovjetunióba távozik.
1958–1961: Az Új Magyar Lexikon főszerkesztője.
1961–1971: A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára.
1962–1976: A Kossuth Könyvkiadó igazgatója.
1976–1979: A Kossuth Könyvkiadó szaktanácsadója.
