Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1903. március 30-án született, Budapesten, eredeti neve Weinberger.
1919-ben a tanácsköztársaság idején 16 évesen, gimnazistaként lépett be a KMP-be, harcolt a Vörös Hadseregben. A összeomlás után közreműködött a kommunista ifjúsági mozgalom újjászervezésében.1920 elején kommunista agitációért, a kommün alatt tanúsított magatartásáért kizárták a budapesti Barcsay utcai gimnáziumból. Ezt követően Csehszlovákiába ment és ott bekapcsolódott a kommunista emigráció ifjúsági mozgalmába. 1921-ben pártmegbízatást teljesítve titokban visszatért Magyarországra, de április végén letartóztatták. A rögtönítélő bíróság lázadás bűntette miatt 15 évi fegyházra ítélte, a Kúria azonban fiatalkorúságára tekintettel 1921 novemberében 10 évre mérsékelte az ítéletet. 1922 júliusában fogolycsere révén Szovjet-Oroszországba került. Itt egyetemre járt 1925 májusáig. A KMP első kongresszusán (Bécs, 1925. augusztus 18-21.) megválasztott KB első teljes ülésén tagjai közé kooptálta és kinevezte a KIMSZ központi titkárává. Ezután a Kommunista Internacionálé küldötteként titokban visszajött Magyarországra. Szeptemberben elfogták Rákosival és másokkal, novemberben statáriális bíróság elé állították, lázadás bűntette miatt, de a nemzetközi tiltakozás miatt ügyüket két nappal később rendes bíróság vette át. 1926 augusztusában az első Rákosi -perben a Budapesti Büntető Törvényszék 8 évi fegyházra ítélte, ezt a Tábla 6 évre mérsékelte. Részt vett az 1929 januári váci fegyházi éhségsztrájkban. 1929 augusztusában a törvényszék hatálytalanította korábbi végzését és összbüntetésül 13 és fél évi fegyházra ítélte. A börtönben titokban írta meg 'A fény felé' című regényét valamint a 'Tizenhat év fegyházban' című börtönnaplóját.
A szovjet-német közeledés idején, 1940 októberében a Szovjetunió Rákosival együtt kicserélte a 48-as zászlókért. Novemberben érkeztek Moszkvába. Itt felesége, Vadas Sári révén összebarátkozott Farkassal , de elsősorban Rákosihoz állt közel, emlékirataiból minduntlanul kitetszik Gerővel szembeni ellenszenve. A KI munkatársa lett, börtönnaplója kiadásának előkészítésén dolgozott. 1942 júniusában a német támadás után belépett a Vörös Hadseregbe, közben részt vett a moszkvai Kossuth Rádió munkájában.
1943 januárjától részt vett a frontpropaganda szervezésében, az antifasiszta iskolák tanfolyamainak előkészítésében. A moszkvai emigráns kommunista vezetők közül elsőként, 1944. október 10-én lépett hazai földre. "Boldog voltam, hogy a szovjet hadsereg soraiban, végre ennek tisztjeként hazatérhettem Magyarországra. Dicsőségnek tekintettem a szovjet hadsereg Magyarországot felszabadító hadjáratát. De itt én akkor már nemcsak a szovjet hadsereg tisztje, Züszmanovics 'alárendeltje' voltam, hanem a kommunista párt Moszkvából hazatért egyik vezetője. A feladatom már nemcsak az volt, hogy bomlasztó propagandával a magyar hadseregben elősegítsem a szovjet hadsereg felszabadító hadjáratát. Mindenekelőtt az, hogy a máris felszabadított magyarországi területeken az adott körülmények és lehetőségek között képviseljem a kommunista párt hazai politikáját. [...A felszabadult területeken] egyik megindítója voltam a legálissá vált kommunista párt szervezésének, képviseltem és hirdettem ennek politikáját. Részt vettem egyben a két országrész forradalmi közigazgatásának megszervezésében. Újságokat alapítottam. Segítettem kommunista lapot indítani. Tárgyaltam mindenütt a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front megszervezéséről. A pártok helyi, sőt felszabadult területeken élő országos politikai vezetőivel, akikkel többször találkoztam."
Az 1944. december 23 -ai KV-ülésen felügyelete alá rendelték a katonai és karhatalmi valamint a pártgazdasági kérdéseket, amíg Debrecenben volt.. 1945. január 5 -én érkezett meg Budapestre és a debreceni KV képviselőjeként instruálta a budapesti KB-t. "A budapesti Központi Bizottságból csak Kiss Károlyt ismertem." Január 23 -ig, Gerő Budapestre érkezéséig töltötte be ezt a szerepet. Ezután a főváros közélelmezését szervezte.
1945. január 22 -től a KV Központi Tiktárság vezetője. "[...] kevésbé vettem részt a budapesti Központi Vezetőség politikai munkájában. Reám, akartam, nem akartam, a központi pártszervezés technikai és anyagi feltételeinek megteremtése szakadt." "[...] pártvonalon hosszú évekig hozzám tartozott a Központi Vezetőség Gazdasági Osztálya."
1945. január 26 -tól a KV Titkárság alapító tagja. Február 15-től Budapest közellátási kormánybiztosa. Hatásköre a magyar közigazgatásban példátlan volt: személyek és áruk felett korlátlanul rendelkezett. A KV 1945 február i üléséig volt a Központi Titkárság vezetője. Az április i KV-plénumon kimaradt a KV Titkárságból.
"Minthogy [1945. május 16-án -Ny.A.] megválasztottak Budapest főváros polgármesterének, lényegében eddigi kormánybiztosi tevékenységemet folytattam."
A pünkösdi konferencia után (május 22 .) nem került be az akkor megszervezett Politikai Bizottságba. "Az én kimaradásomat a Politikai Bizottságból a moszkvaiakkal megelőzően bizalmasan, hosszan, együtt mérlegeltük.Kialakult az a vélemény, új munkám, a polgármesterség nem feltétlenül igényli a pártpolitikai vezető szerepemet. Megértettem, hogy kikerültem a párt felsőbb politikai vezetéséből. Gyakorlatilag a Politikai Bizottság minden ülésére meghívtak."
1945. november 28-án lemondott a főpolgármesteri hivatalról, december 5-én kinevezték a gazdasági döntések kormánynál is fontosabb fórumának, a Gazdasági Főtanácsnak főtitkárává és a szénügy kormánybiztosává; utóbbi hivatalát 1946. március 15-ig töltötte be.
"1948 június ában [az MDP I. kongresszusán -Ny.A.] a gazdasági vezető munkám eredményessége hozott vissza a Politikai Bizottságba [póttag lett -Ny.A.] Ezidőtájt már olyan döntően előtérbe kerültek az országépítő gazdasági kérdések, hogy a Gazdasági Főtanács főtitkáraként nem maradhattam ki a párt legfelső politikai vezetéséből."
1949. június 11 -én a koalíciós idők feltételeire szabott Gazdasági Főtanácsot megszüntették, mert nem indokolta semmi, hogy az Országos Tervhivatallal párhuzamosan létezzen. Az OT új elnöke a GF eddigi főtitkára, Vas lett, feladata továbbra is az operatív irányítás biztosítása volt. 1950 június ában szabályozták a KV-Titkárság és a PB felügyeleti rendjét, felügyelete alá került a Bizalmas Ügykezelési és a Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya. Az MDP II. kongresszusán (1951 február ) a Politikai Bizottság rendes tagja lett.
1951 februárjában bejelenti a parlamentben a terv felemelését
1953. február 26 -án kimaradt a Politikai Bizottságból és eddig volt az Országos Tervhivatal elnöke; személyes okokból váltották le. Ezután Komlón dolgozott a bányaépítkezés és szénbányászat igazgatójaként.
"[...] Nagy Imre első miniszterelnöksége idején, 1954 elején mellé kerültem a Minisztertanács Titkársága vezetőjeként. Kényelmességét a magam részéről igyekeztem áthidalni: helyette az aktuális, nem döntően politikai feladatokat elvégezni, vele jóváhagyatni." Nagy Imre eltávolítása után, 1955. január 23-án leváltották és külkereskedelmi miniszterhelyettesé nevezték ki. Nagy Imre személyi köréhez tartozott. 1954 decemberében téziseket dolgozott ki a gazdaságpolitikai reformprogram kialakításához.
1956. október 26 -tól a Közellátási Kormánybizottság elnöke, október 28 -án közellátási kormánybiztos lett. Mikoján felajánlotta neki, hogy a Szovjetunióba meneküljön, de nem fogadta el, bár felesége már elment. Lukács György szerint november 4-én "[...] azért menekült a jugoszláv követségre, mert azt hitte, felesége együtt jön a benyomuló csapatokkal, és számon kéri tőle a szélhámosságot: akkor már a mostani feleségével élt együtt." Vásárhelyi Miklós: "Amikor már mindannyian bent ültünk, és vártuk, hogy mi lesz, egyszer csak feláll Vas Zoltán: 'Elvtársak, fontos bejelentenivalóm van.' Azt hittük, tud valamit, mire Vas: 'Kérem, vegyék tudomásul, hogy mostantól Dicike a feleségem.' Erre a mellettünk ülő Lukács a szivarja mellől kipöfögte 'Tudniillik ez most itten a legfontosabb."
November 18 -án Lukáccsal és Szántóval elhagyták a jugoszláv követséget, de a szovjet hatóságok letartóztatták és Romániába internálták őket. Novemberben Münnich , januárban Kállai próbálta meg rávenni őket álláspontjuk módosítására.
"[...] amikor Romániából 1958 végén hazatérhettem, megkaptam a Legfőbb Ügyészség kegyelmi közlését a Nagy Imre perben való szerepemről. Itthon szabadon jöhetek-mehetek. Tevékenykedhetem. 1958. december 16-án levélben fordultam a pártvezetőséghez. Ha egyetértenek velem, a magam részéről leghelyesebbnek tartanám, ha maximális politikai visszavonultságban írással foglalkoznék. Ez esetben a nyugdíjaztatásom kielégítene. Az hiszem, mondanom sem kell, minden kijelölt posztot elfogadok, igyekszem megállni a helyemet. Megírtam azt is, hogy általában is minden törekvésem segíteni a párt és vezetése politikájának érvényesítését. E törekvésemben nem fognak csalódni bennem [...]
Válaszként Aczél György és Sándor József, a Központi Bizottság tagja foglalkozott itthoni megtelepedésem, tevékenységem ügyével. Azelőtt nem voltam velük közelebbi baráti viszonyban, csak jól ismertem őket. [...] Barátságos szívélyességgel, segítőkészséggel fogadtak. Aczél vitte a szót. Mivel kívánok itthon foglalkozni? - kérdezte Aczél és Sándor. Megismételtem, amit a Központi Bizottságnak írtam: írni akarok. Szeretném befejezni és kiadni új könyvemet: 'Cserébe a világot', Marx-Engels életrajzát, amivel már Romániába kerülésem előtt és ott tartózkodásom idején is foglalkoztam. Ha mégis úgy vélik, bármilyen állást elvállalok.
- Munkába nem küldhetünk. Ötvenöt éves vagy. Nyugdíjba még nem mehetsz. - mondotta Aczél . - Helyes, írjál. Adatunk neked 2000 Ft támogatást a fővárostól, hogy átmenetileg megélhess. - Elfogadtam javaslatukat. A 2000 Ft akkoriban egy gyengén képzett szakmunkás keresetének felelt meg. [...]
Bukarestből hazatérve senki vezetőt, régi barátokat nem kerestem fel. Aki akar, amúgy is jelentkezik, gondoltam. Az akkori, 1956 utáni politikai helyzetemben kevesen maradtak barátok. Kedvező változást hozott életembe, hogy véletlenül összeakadtam Szirmai Istvánnal, a Politikai Bizottság tagjával, régi barátommal. A párt Tudományos és Kulturális Osztályát vezette. A legnagyobb megbecsüléssel írok róla. Egykori barátként, most hogy találkoztunk, hosszan beszélgettünk. Nem titkoltam előtte rendkívül rossz anyagi helyzetemet. Segíteni akart rajtam. Megígérte, elolvassa a 'Cserébe a világot' könyvem kéziratát. Ha jónak találja, feltétlenül kiadatja. Neki köszönhetem, hogy megjelent a Gondolat Kiadónál. [1960-ban ...]
1966 újéve alkalmából a legnagyobb meglepetésemre a Fővárosi Tanács levélben boldog új esztendőt kívánt. Közölték azt is: mostantól reám is vonatkoztatják azt a határozatot, hogy a főváros egykori és jelenlegi vezetőihez hasonlóan, ingyen bérlettel utazhatom a főváros közlekedési eszközein. A fővárosi fürdőket szabadjeggyel igénybe vehetem.
Még később, 1970-ben, mint Budapest egykori kormánybiztosát, majd polgármesterét meghívtak a főváros huszonöt éves felszabadulási ünnepségére a Vígszínházba. Nem az elnökségbe."
(Másutt így folytatta élete történetét:) "[...] 1973 februárjában kora reggel nyolc óra tájt, megjelent nálam a rendőrség politikai osztályának négy tisztje. Vezetőjük egy alezredes. Tudatták velem, hogy a még kéziratban levő önéletrajzomban elkövetett szovjetellenes izgatással vádolnak. Úgy követtem el, hogy odaadtam olvasni néhány barátomnak, nagyon ismert neveknek. Bevittek Edittel együtt kihallgatni a Gyorskocsi utcába. Reggeltől késő estig vallattak, egymást felváltva. Felállnom sem volt szabad a székről. Késő este tíz óra után azzal, hogy jelenlétemben házkutatást tartanak a lakásomon, hazavittek. Editet is. Elvitték önéletírásomnak és bármiféle kéziratomnak minden fellelhető példányát és egy zsáknyi jegyzetemet. A házkutatás végével közölték, hogy itthon maradhatok, de másnap és harmadnap is vallatták Editet a lakásomon és a Gyorskocsi utcában. Végül hosszú napok gyötrelme után a hivatalos bűnügyi eljárás ellenem azzal záródott, hogy ugyancsak a Gyorskocsi utcában a Legfőbb Ügyészség helyettes vezetője, idős koromra és az elmúlt időkbeni politikai érdemeimre tekintettel a büntető törvénykönyv megfelelő szakaszai alapján a Legfőbb Ügyészség utolsó figyelmeztetéssel eltekint a bűnvádi eljárástól ellenem.
Ugyanezt másfél év múlva megismételték, mert megtudták, hogy létezik egy negyedik példány kézirat. Ez így is volt. A házkutatáskor elvitt kéziratokat csak azután kaptam vissza, amikor közöltem a pártbeli illetékesekkel, hogy a kézirat egy példányát letétbe helyzetem külföldön. De kijelentettem, hogy békés állampolgárként csakis itthon akarok élni, itthon akarom a kéziratot megjelentetni. Ha ezt nem engedik megtenni, állok elébe, jelenjék meg a kézirat külföldön.
Visszakaptam mindent a rendőrségtől, útlevelemet is, miután évekig nem engedtek külföldre utazni a kézirat miatt. Négy év múltán először utazhattam külföldre. Nem jelent meg ott a kijuttatott kézirat."
1983. augusztus 13-án halt meg.
További forrás
Kommunizmuskutató Intézet
1903. március 30-én született a fővárosban zsidó származású, polgári családban, eredeti neve Weinberger volt.
Gimnáziumi tanulóként csatlakozott a Kommunisták Magyarországi Pártjához, majd az első kommunista diktatúra, a Tanácsköztársaság bukását követően illegalitásban szervezte a párt ifjúsági mozgalmát.
Tevékenysége miatt Csehszlovákiába távozott, ahol a kommunista emigrációban végzett politikai feladatokat. Pártmegbízatás részeként visszatért Magyarországra, ahol lebukott és tizenöt évi fegyházra ítélték.
1922-ben – fogolycsere keretében – a Szovjet-Oroszországba került, itt a moszkvai egyetemen folytatott tanulmányokat.
A kommunista világpárt, a Komintern 1925 őszén – titokban – Magyarországra küldte, ahol egy Rákosi Mátyással folytatott konspiratív találkozó során lebukott. A lebukásban közrejátszott, hogy feltehetőleg a párt soraiban áruló, vagy árulók voltak. Az első Rákosi-perben statáriális, majd rendes bíróság elé állították, és nyolcévi fegyházbüntetésre ítélték. A fegyházban végrehajtott éhségsztrájk miatt büntetési tételét megemelték, így csak 1940 októberében szabadult, Moszkvába távozhatott. A szovjet fővárosban a Kossuth Rádió szerkesztőségében dolgozott, majd hadifoglyok körében fejtett ki antifasiszta propagandatevékenységet.
1944. október 10-én a moszkvai magyar – kommunista – emigrációból elsőként tért vissza Magyarországra, a Tiszántúlon pártszervező feladatokat végzett. Lelkes kádereként a Magyar Kommunista Pártnak (MKP) az 1944-1947 közötti időszak egyik legaktívabb politikusa volt.
1945 januárjában osztályvezetői rangban megbízták a központi titkárság vezetésével, leginkább a pártszervezetek infrastrukturális ellátása, valamint a gazdasági ügyek intézése hárult rá. Februárban kinevezték Budapest közellátási kormánybiztosává, májusban pedig a főváros polgármesterévé választották. Kinevezésében nagyban közrejátszott a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet vezetése, és annak ténye, hogy Moszkva mindenben az MKP-t támogatta, segítette.
Az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választásokon az MKP nagy-budapesti listájáról bejutott a törvényhozásba, 1957-ig maradt képviselő. 1945 telén kinevezték a Gazdasági Főtanács főtitkárává, titulusából adódóan államtitkári rangot kapott.
Az egyesülési kongresszuson, 1948 júniusában póttagként beválasztották a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Politikai Bizottságába, 1951-től rendes tag lett.
1949 és 1953 között a gazdaságot irányító, felügyelő csúcsszerv, az Országos Tervhivatal elnöki székébe ültette az MDP vezetése. 1953-ra azonban „kezdett ritkulni körülötte a levegő”, a négyesfogat egyik tagjával, Gerő Ernővel került összeütközésbe, ugyanis ellenezte a szovjet típusú teljesíthetetlen gazdasági célkitűzések végrehajtását. Az ügy következményeként a Komlói Szénbányászati Tröszt vezérigazgatójává „fokozták le” és kizárták a Politikai Bizottságból.
Egy év elteltével visszatérhetett a politikai vonalra, ám ehhez szükség volt a Nagy Imre-féle kormányzat „új szakasz” politikájára, és Nagy személyére, aki a Minisztertanács titkárságának vezetőjévé emelte. 1955 januárjában minisztériumi vonalra került, majd 1956 júniusában újra visszaminősítették: a Szövetkezetek Országos Szövetségének elnöke lett. 1956 nyarán felszólalt a Petőfi Kör rendezvényein.
Nagy Imre második kormányában közellátási kormánybiztosnak nevezték ki, majd a bukás idején a miniszterelnökkel, és szűkebb körével a jugoszláv nagykövetségen keresett menedéket.
November 18-i távozásukkor a szovjet hatóságok letartóztatták, majd 23-án a csoport többi tagjával egyetemben Romániába internálták. Hazatérésére csak 1958 év végén kerülhetett sor. Ugyan kegyelemben részesítették, de nem lehetett tagja a Magyar Szocialista Munkáspártnak. 1963 nyarától öregségi nyugdíja mellett fordításokból és írásaiból tartotta fenn magát. 1973 februárjában izgatás címén eljárást indítottak ellene tervezett életrajzi regénye miatt.
1983. augusztus 22-én hunyt el Budapesten.
Életút, tisztségek:
1940. november – 1944: A moszkvai Kossuth Rádió munkatársa.
1944. december 23. – 1945. január 19.: Az MKP politikai munkatársa.
1945. január 19. – 1945. február 15.: Az MKP Központi Titkárságának vezetője.
1945. február 15. – 1945. május 15.: A székesfőváros közellátási kormánybiztosa.
1945. április 13. – 1956. október: Az MKP (1948. júniustól MDP) Központi Vezetőségének tagja.
1945. május 16. – 1945. november 28.: Budapest polgármestere.
1945. november 4. – 1957. május 9.: Nemzetgyűlési (1947-től) országgyűlési képviselő.
1945. december 5. – 1949. június 3.: A Gazdasági Főtanács titkára.
1945. december 20. – 1957. május 9.: Címzetes államtitkár.
1948. június 14. – 1951. március 2.: Az MDP PB póttagja.
1949. június 3. – 1953. február 28.: Az Országos Tervhivatal elnöke.
1951. március 2. – 1953. február 26.: Az MDP PB tagja.
1953. február – 1954. február: A Komlói Szénbányászati Tröszt vezérigazgatója.
1954. február – április 27.: A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Anyag- és Termékgazdálkodási Titkárságának vezetője.
1954. április 27. – 1955. január 23.: A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának titkárságvezetője.
1955. január 23. – 1956. június: Külkereskedelmi miniszterhelyettes.
1956. június – október: A Szövetkezetek Országos Szövetségének elnöke.
1956. október 27. – november 4.: Közellátási kormánybiztos.
