1961. június 23-30.
Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt első titkára és Anton Jugov miniszterelnök Budapesten a két országot érintő nemzetközi kérdésekről és az együttműködés továbbfejlesztéséről tárgyalnak.
Kronológia
Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt első titkára és Anton Jugov miniszterelnök Budapesten a két országot érintő nemzetközi kérdésekről és az együttműködés továbbfejlesztéséről tárgyalnak.
Nagygyűlés Debrecenben a várossá alakulás 600. évfordulóján. Kállai Gyula mond beszédet.
A szocialista országok postaügyi miniszterei Varsóban tanácskoznak a szocialista országok által közösen végzett tudományos kutatómunka eredményeiről és a szakmai együttműködés további feladatairól.
Egyezményt írnak alá Budapesten hazánk és a Bolgár Népköztársaság között szociálpolitikai együttműködésről.
KB Titkárság
A pártstatisztika
Utal rá: Simon Ferenc: Alkalmazott vagy értelmiségi? Pártélet, 1962:6.
A szocialista országok vasútügyi minisztereinek konferenciája Budapesten a közös határállomások számának növeléséről és az egységes tarifarendszer kialakításával kapcsolatos tennivalókról tárgyal.
Politikai Bizottság
A cigánylakosság helyzetének megjavításával kapcsolatos egyes feladatok
Közli: Az MSZMP határozatai és dokumentumai 1956/62. 602.p.
- augusztus 3.
Világifjúsági Fórum Moszkvában.
Kwame Nkrumah ghanai elnök Budapesten folytat tárgyalásokat a magyar állam vezető képviselőivel. Megállapodnak abban. hogy nagyköveti szinten diplomáciai képviselőket cserél a két ország.
A Varsói Szerződés tagállamaiban működő kommunista és munkáspártok központi bizottságai első titkárainak Moszkvában tartott értekezletén megvitatták a német békeszerződés előkészítésével kapcsolatos külpolitikai és gazdasági kérdéseket. A tanácskozásról közlemény jelenik meg.
Az Egyesült Államok teljes kereskedelmi embargót léptet életbe Kubával szemben.
A Szovjetunióban fellövik a Vosztok-2 űrhajót, fedélzetén German Sztyepanovics Tyitov őrnaggyal. Az űrhajó 17-szer megkerüli a Földet.
Az NDK kormánya e napra virradóra Berlin nyugati övezetének határán ellenőrzési rendszert létesít.
14-én a Varsói Szerződés tagállamainak kormányai nyilatkozatban támogatják az NDK intézkedését.
KB Titkárság
A nagy beruházások pártszervezeteinek felépítése, a pártmunka irányítása és a központi pártszervezők hatásköre
Utal rá: Kovács Ottó: Pártmunka a nagy beruházásokon, Pártélet, 1964:7.
Münnich Ferenc látogatást tesz Indonéziában, majd 24-27. közt Indiában. 23-án Djakartában indonéz-magyar barátsági és együttműködési szerződést írnak alá.
Jurij Gagarin őrnagy látogatása hazánkban.
Minisztertanács
nyilatkozatot ad ki a német békeszerződésről, amelyben sürgeti a szerződés megkötését.
Kivégzik Hámori István, Kovács Lajos és Nickelsburg László, Baross téri felkelőket.
Meghalt William Z. Foster, az amerikai munkásmozgalom kiemelkedő harcosa, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának tiszteletbeli elnöke.
25 ázsiai, afrikai és latin-amerikai el nem kötelezett ország képviselőinek értekezlete Belgrádban nyilatkozatot ad ki s felhívást "A háborús veszély és a béke" címen.
Gheorghiu-Dej vezetésével román párt- és kormányküldöttség tartózkodik hazánkban, s államközi megállapodást írnak alá az atomenergia békés felhasználása terén való együttműködésről, és új kulturális egyezményt fogadnak el.
A Varsói Szerződés tagállamainak honvédelmi miniszterei
Varsóban az egyesített fegyveres erők harckészségének fokozásáról, a tagállamok védelmi képességeinek növeléséről tárgyalnak.