Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1894. december 14-én, Békéscsabán született. Szülei szlovák uradalmi béresek voltak, heten voltak testvérek. Elemi iskolái után, 1906-ban ácstanonc lett.
1910-ben szabadult, és belépett az építőmunkások szakszervezetébe és az SZDP-be. A Magyar Építőmunkások Országos Szövetségének (MÉMOSZ) könyvtárosa lett. Bokányi Dezső csodálója volt. 1914 októberében behívták katonának. 1918 novemberében érkezett haza. Beválasztották a munkástanácsba, azt a feladatot kapta, hogy szervezze meg a munkásőrséget.A kommün alatt vörösőrparancsnok, vöröskatona. A tanácsköztársaság összeomlása után internálták. 1921 februárjában szabadult a nyíregyházi gyűjtőtáborból. Ezután az SZDP egyik szervezője Békéscsabán, közben bányaácsként, nyáron részes aratóként dolgozott. 1925-ben tagja lett az ekkor létrehozott MSZMP-nek. 1920-44 között az SZDP békéscsabai titkára. 1944-ben a német megszállás után internálták.1944 "október 14-én Vas Zoltán jött le Békéscsabára, naggyűlést tartani. [...] Kérdezte: miért nem én vagyok a titkár. Erre megmondtam, hogy később érkeztem haza, így nem választhattak meg. Igen röviden intézte el. Te vagy a titkár! Az nem lehet, mert ahhoz meg kellene választani. Ere javaslatot tett a titkár és a vezetőség újraválasztására. Így is történt. Én lettem a titkár. [...] Vas tájékoztatott, hogy rövidesen hazajönnek a párt emigrációs vezetői. Szeged lesz a központ, s odahívnak bennünket eligazításra."
"Néhány nappal a választások előtt Révai arról beszélt velem, hogy a kormányátalakításnál Faragho Gábor mellé engem tennének közellátási államtitkárnak. Hallani sem akartam róla. Megmondtam még Szegeden, valamikor [1944.] december 13. előtt, hogy minden munkát elvállalok, de a megyéből nem megyek el, s ha a helyzet normalizálódik, szeretnék visszamenni a termelő munkába. Az az én igazi területem, s minden vágyam, hogy egyszer egy nagy építkezés vezetője legyek. Már Debrecenben, az Arany János utca 3-ban, ahol a pártközpont volt, megismételték a javaslatukat, de nem vállaltam. Itt kérték tőlem azt is, hogy tegyek személyi javaslatokat kommunista főispánok kijelölésére. Javaslataim elhangzása előtt mondták: szeretnék, ha Békés megyében vállalnám a főispánságot. Erőltették a dolgot nagyon, s ha már nem vállaltam az államtitkárságot, így ezt vállalnom kellett." "A kinevezés után Farkas Mihály tájékoztatott arról, hogy egy nagyon fontos és sürgős feladatot kell megoldani: a magyarországi németek deportálását." "A kormány a főispánokat közellátási kormánybiztosokká nevezte ki", így feladata lett a begyűjtés megszervezése. Rövid idő után a párttitkárságot leadta. Az MKP pünkösdi konferenciáján (1945 május ) KV-tag lett. "1945 nyarán az MKP vezetése engem nevezett ki áttelepítési kormánybiztossá."
"Végül úgy szabadultam meg ettől a számomra teljesen idegen és nagyon nehéz, sok álmatlan éjszakát okozó munkától, hogy 1945 végén kineveztek közellátási államtitkárnak.[...] Egyedül költöztem fel Budapestre, ahol Révai Józsefék lakásán kaptam egy szobát." A KV 1946 május i ülésén a Politikai Bizottság póttagja lett. "Egy idő után úgy éreztem, hogy voltaképpen ki vagyok rekesztve a munkából. Ettől tartottam. Föladtam a békési munkahelyemet, fölköltöztem egyedül, család nélkül Budapestre, Valójában ágyrajáró lettem Révainál . Nem éreztem jól magam. [...] Egyedül voltam a minisztériumban kommunista vezető. Naponta ki voltam téve a nyílt vagy burkolt támadásoknak."
"Az új kormány összetétele csak annyiban érintette a Közellátási Minisztériumot, hogy szeptember 24-től Szabó Árpád földművelésügyi miniszter vette át a közellátási tárcát is. A megbízatás a minisztérium 1947. december 31-ei megszűnéséig tartott. Ezután hoztuk létre az Országos Közellátási Hivatalt, amelynek élére engem neveztek ki főtitkárnak. Valójában már Erőss minisztersége alatt kezemben volt az egész apparátus, kivéve az elnöki osztályt."
"A kongresszuson (1948 megválasztott Központi Vezetőség tagja lettem, a Politikai Bizottságból kimaradtam. Voltaképpen az állandó ülésekre való járás miatt a közellátási munkát nem tudom úgy végezni, ahogy szeretném."
"1949. október 4-én megszűnt a Közellátási Hivatal. Reggel hat órakor mentem be a hivatalomba, hogy átadjam, helyesebben leadjam funkciómat, hivatalomat, mivel délelőtt kilenc órakor indult a repülőgép Moszkvába, s én nagykövetként repültem oda. A hivatal megszűntét megelőzően néhány nappal Rákosi Mátyás hivatott és közölte velem, hogy én leszek Magyarország moszkvai nagykövete. Szinte könyörögve mondtam neki, hogy én nem vagyok diplomata, félek ettől a munkától. Tudni kell, hogy ezt megelőzően Szekfű Gyula, a nemzetközi hírű és nagytekintélyű történészprofesszor volt a nagykövet. Óriási kontraszt. Nyers modorommal hogyan legyek nagykövet? Amikor ezt Rákosinak szóvá tettem, elintézte annyival, hogy eddig minden megbízatásodnál tiltakoztál, s amit rád bíztunk, mindent pontosan és nagyon jól megcsináltál. Érdekes módon a legfőbb feladatomat abban szabta meg, hogy a Moszkvában tanuló magyar ösztöndíjasok között csináljak rendet. [...] Rákosival való beszélgetésem után fölkerestem Révait . Azt tanácsolta, hogy vessem már le végre a kisebbségi érzéseimet, s menjek ki nyugodtan, legalább kicsit kipihenem magam."
1950 "február elején jött ki Rákosi , aki már a repülőtéren nagyon lakonikusan közölte velem, hogy 'Jössz haza miniszternek!' Próbáltam tiltakozni, de nemigen foglalkozott velem." 1950. május 22-ig volt moszkvai nagykövet, május 30 -tól külkereskedelmi miniszterré választották. 1953. július 4-től bel- és külkereskedelmi miniszterhelyettes lett. 1953. december 1-től pekingi nagykövet. 1954. július 6-tól begyűjtési miniszter volt 1956. október 24-ig.
"Gyenes Antal lett a begyűjtési miniszter 1956. október 31-ig, majd november 4-től a Begyűjtési Minisztérium vezetője volt. Valójában nyugdíjazásommal megszűnt a Begyűjtési Minisztérium, a Gyenes Antal vezette apparátus az utómunkálatokat végezte el [...] Október 23 -ról 24-re virradó éjjel központi vezetőségi ülésre hívtak [...] ez volt az utolsó testületi ülés, amin részt vettem. [...] A KV-ülés után magamhoz vettem a távcsöves vadászpuskámat és töltényekkel fölszerelve beálltam a pártőrségbe. [...31-én] döntöttem úgy, hogy fölhívtam Andropovot, a szovjet nagykövetet. Megígérte, hogy küld értem egy páncélkocsit. Azzal mentem Tökölre, ahol több más elvtárssal találkoztam, s ott vártuk meg, amíg a helyzet normalizálódott. [...] Karhatalmi egységeket szerveztek, ahová én is jelentkeztem. A szervezéssel megbízott parancsnok azonban nem vett föl a karhatalmisták listájára, mondván, begyűjtési miniszter voltál, s így nemkívánatos személy vagy. Nagyon el voltam keseredve, hiszen mindent a pártért csináltam, a magam meggyőződéséből, őszinte hittel és lelkesedéssel."
1957. május 9-től az Elnöki Tanács tagja volt 1967. április 14-ig. Párttag maradt haláláig, 1986. december 3-ig.
Kommunizmuskutató Intézet
1894. december 18-án született Békéscsabán egy hétgyermekes mezőgazdasági munkás családjában. Alapfokú iskolái elvégzését követően ácstanoncnak állt, 1910-ben belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba és a Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetségébe. Az első világháború kitörésekor besorozták, négy évet töltött különböző frontokon, 1918-ban tért haza.
Az első kommunista diktatúra, a Tanácsköztársaság kitörésekor csatlakozott a kommünhöz, vörösőr és a békéscsabai munkástanács tagja is volt. A bukást követően Rákosszentmihályon letartóztatták, internálták. Két év elteltével, 1921-ben szabadult a nyíregyházi internálótáborból.
A két világháború között Békéscsabán és a környékén szakmájában dolgozott, nyaranta mezőgazdasági munkákat végzett, és közben részt vett az illegális kommunista párt akcióiban. 1925-ben belépett a Magyarországi Szocialista Munkáspártba, 1944-ig pedig – hivatalosan – a „szocdemek” városi titkára lett.
Magyarország szovjet megszállását követően bekapcsolódott a Magyar Kommunista Párt (MKP) munkájába, MKP Békés vármegyei titkára, majd a vármegye főispánja lett a párt hathatós támogatásával.
A kormány a főispánokat bízta meg a begyűjtés lebonyolításával, annak helyi megszervezésével. Az MKP 1945-ös, pünkösdi konferenciáján a Központi Vezetőség tagjává választották. Az év őszén kinevezték a Közellátásügyi Minisztérium politikai államtitkárának, pozíciója a vesztes háború utáni országban kiemelt jelentőséggel bírt. Részt vett a csehszlovák-magyar lakosságcsere egyezmény végrehajtóinak könyörtelen munkájában, az erőszakos pártegyesítést követően pedig a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Központi Vezetőségének (KV) tagja lett.
Innen a földművelésügyi tárcához került, majd miután „elvégezte a párt által rábízott feladatokat”, diplomáciai vonalra helyezték. Megjegyzendő, a korszakban a kommunista párt vezetése nem bízott meg feltétlenül a világháború idején, vagy azt megelőzően idehaza maradt elvtársaikban, akik gyakorta együttműködtek az állambiztonsági szervekkel, így sok esetben a viszonylag ismeretlen, vidéki kádereknek szavaztak bizalmat.
1949-ben teljességgel bizalmi pozíciót kapott az MDP vezetésétől: Moszkvába irányították a magyar nagykövetség vezetése céljából. Saját bevallása szerint nem kedvelte a diplomáciai pályát, (nem is értett hozzá), sőt önmagát „nyers stílusú embernek” definiálta, aki nem alkalmas egy ilyen felelősségteljes pozíció ellátására. Moszkvai kinevezésében személyesen Rákosi Mátyás döntött. A személyét is érintő káderkeringő következő állomásaként minisztériumi vonalra helyezték: külkereskedelmi minisztert, 1953 nyarától pedig Bel- és külkereskedelmi miniszterhelyettest csináltak belőle, majd rövid időre újra diplomáciai vonalra került.
1954 nyarán a Begyűjtési Minisztérium vezetését bízták rá. Tárcája felügyelte a szovjet típusú begyűjtési rendszert, amely következtében a magyar parasztság a csőd szélére sodródott a sokszor teljesíthetetlen „beadások” és „önkéntes felajánlások” miatt. A minisztérium felügyelte, operatív módon irányította a mezőgazdasági termények, többek között az élő állatok, a tojás, a bor, a tej erőszakos begyűjtését.
Annak ellenére, hogy 1956 októberében nyugdíjazták, a forradalom és szabadságharc kitörését követően fegyveresen „védte a proletárhatalmat”, majd október 31-én a tököli szovjet katonai repülőtérre menekült, ahol kivárta a „helyzet konszolidációját”.
Ugyan a régi-új állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt még pozíciót adott neki az elnöki tanácsban, komoly, igaz súllyal bíró politikai funkciót már nem látott el.
Kilencvenkét évesen, 1986. december 3-án halt meg a fővárosban.
Életút, tisztségek:
1910-től a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, 1925-től a Magyarországi Szocialista Munkáspárt, 1944-től a Magyar Kommunista Párt, 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja, 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja.
1920 – 1944: Az MSZDP (1939-től SZDP) békéscsabai titkára.
1944. október – 1945. március 12.: Az MKP Békés vármegyei titkára.
1945. január 6. – 1945. szeptember 23.: Békés vármegye főispánja.
1945. szeptember 23. – 1947. november 15.: A Közellátásügyi Minisztérium államtitkára.
1945. november 4. – 1967. március 19.: Nemzetgyűlési (1947-től) országgyűlési képviselő.
1947. november 15. – 1949. szeptember 17.: A Földművelésügyi Minisztérium államtitkára.
1947. december 31. – 1949. október 4.: Az Országos Közellátási Hivatal főtitkára.
1948. június 12. – 1956. október 31: Az MDP KV tagja.
1949. szeptember 26. – 1950. május 22.: A Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete.
1950. május 30. – 1953. július 4.: Külkereskedelmi miniszter.
1953. július 4. – 1953. december 1.: Bel- és külkereskedelmi miniszterhelyettes.
1953. december 4. – 1954. július 6.: A Magyar Népköztársaság pekingi nagykövete.
1954. április 6. – 1956. október 24.: Begyűjtési miniszter.
1957. május 9. – 1963. február 24.: A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja.
