Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1919-ben szóletett. 1945-től rendőrtiszt, 1951-től vállalati jogtanácsos.1956. november 16.tól a Magyar Népköztársaság legfőbb ügyésze volt. 1975 decemberében bolgár nagykövetnek nevezték ki.
1959. december 5. és 1962. november 24. között az MSZMP KB póttagja, 1962. november 24. és 1975. március 22. között KB tagja volt.
1979 február végén hunyt el.
Kommunizmuskutató Intézet
1919. november 23-án szültetett Budapesten, egy lakatossegéd családjában. Középfokú tanulmányai befejezését követően, 1937-ben iratkozott be a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetemre, ahol négy évig jogot tanult.
Magyarország szovjet megszállásáig egy magánvállalat raktári tisztviselőjeként dolgozott, ekkor belépett az igen csekély támogatottsággal rendelkező Magyar Kommunista Pártba, és csatlakozott a Belügyminisztériumhoz. Rendőrtisztként egyészen 1951-ig szolgált. Politikai és szakmai előmenetele nagyban függött a Magyar Dolgozók Pártja támogatásától, amelybe annak 1948-as megalakulásakor azonnal be is lépett.
1951-ben a Melléktermék- és Hulladékhasznosító Vállalat (MÉH) állományába helyezte az állampárt, az országos vállaltnál eredeti szakmájában, jogtanácsosként dolgozott.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő megtorlások irányának egyik meghatározó alakítója volt, akit a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Politikai Bizottsága kért fel a feladat végrehajtására. Biszku Bélával, a Legfelsőbb Bíróság elnökével, valamint a megtorlások egyik fő irányítójával, Nezvál Ferenccel együtt ő is tagja volt az MSZMP Politikai Bizottsága által felállított titkos operatív (vagy koordinációs) bizottságnak, amely a kiemelt ügyekben napi szinten intézkedett az eljárások menetéről, a kihallgatásokról. Megjegyzendő, 1956 decemberében tisztogatási hullám söpört végig a bírósági és ügyészi szervezeten, amelyet ő vezetett. Ekkor rövid úton megváltak azoktól, akik nem voltak hajlandók a statáriális ítélkezésben és a gyorsított eljárások folytatásában, vagyis a megtorlásokban részt venni.
Egy 1957. februári ügyészi konferencián ezzel kapcsolatban kijelentette: „az ellenforradalmi megmozdulások következtében az ügyészi apparátus munkája megtört, dezorganizálódott és az ügyészi szervezet darabokra hullott szét, mint az államapparátus többi része. Keserves tapasztalatként hatott, hogy az elmúlt évek oly szigorúnak látszó káderpolitikája ellenére, az ügyészségek egyes dolgozói alig voltak öntudatosabbak és politikailag tisztábban látók, mint egy szatócsüzlet alkalmazottai.”
Szerepe a szabadságharcot követő véres megtorlásokban egyértelmű, a kádári megtorlógépezet egyik kulcsfigurája volt, aki – hálából szolgálataiért – egészen 1975-ig tölthette a legfőbb ügyészi tisztséget, amelyben Nonn Györgyöt váltotta. 1962 és 1975 között a párt parlamentjének, a Központi Bizottságnak volt tagja.
1975-ben parkolópályára került, megbízták a Magyar Népköztársaság szófiai nagykövetségének vezetésével, nagykövetként haláláig dolgozott.
Hosszantartó, súlyos betegséget követően 1979. március 2-án halt meg a fővárosban.
Életút, tisztségek:
1945-től a Magyar Kommunista Párt, 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja, 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja.
1945. január 20. – 1951. április 23.: Rendőrtiszt.
1951. április – 1956. november: A Melléktermék- és Hulladékhasznosító Vállalat jogtanácsosa.
1956. november 16. – 1975. július 5.: A Magyar Népköztársaság legfőbb ügyésze.
1959. december 5. – 1962. november 24.: Az MSZMP KB póttagja.
1962. november 24. – 1975. március 22.: Az MSZMP KB tagja.
1975. december 19. – 1979. február 20.: A Magyar Népköztársaság szófiai nagykövete.
