Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1893. december 17-én, Nagykanizsán született. Zala megyei mészároslegény gyermeke, mind a hét testvére részt vett a munkásmozgalomban.
1908-ban asztalosinasként kapcsolódott be Budapesten az SZDP ifjúsági mozgalmába. Többszöri tüdőgyulladása miatt nem lehetett asztalos, ezért továbbtanult. Négy polgárit, majd felsőkereskedelmi iskolát végzett. Eljárt a Gallilei Körbe, a Társadalomtudományi Társaság előadásaira, tagja volt a Munkásképző Egyletnek. Orvosi pályára készült, de az első világháború megakadályozta a továbbtanulásban. 1914-ben tiszti iskolát végzett, hadapród őrmesterként a galíciai frontra került. 1916 májusában orosz hadifogságba került, a Távol-Keleten, Vlagyivosztok, Habarovszk fogolytáboraiban kapcsolatba került az orosz forradalmi munkásmozgalommal.1918 nyarán tért vissza Magyarországra és beiratkozott a budapesti tudományegyetem orvosi karára, de végül ezt sem tudta elvégezni. 1918-ban a budapesti karhatalmi alakulat századparancsnoka volt. Az antimilitarista mozgalom egyik szószólója. Az őszirózsás forradalom napjaiban századával a Nemzeti Tanács mellé állt, részt vett a dunai hidak védelmében. az elsők között lépett be a KMP-be és szervezte a pártot.A Tanácsköztársaság idején a VII. kerületi munkástanács tagja, majd a Vörös Hadseregben ezredparancsnok, később hadosztály politikai megbízott is.
A tanácshatalom összeomlása után emigrált, részt vett a KMP újjászervezésében. Bécsben Landler Jenő közvetlen munkatársa. A párton belüli vitákban Landler pártépítési koncepcióját fogadta el. Szembekerült két bátyjával, Bélával és Rezsővel, akik kunisták voltak. 1926 tavaszán a KB póttagként kooptálta. December 29-30-án részt vett a KB bécsi plénumán.
Ezután titokban hazatért, és a Külföldi Bizottságot képviselte a KB Titkárságában, miközben részt vett az MSZMP irányításában is. 1927 februárjában a KMP és az MSZMP több száz tagjával együtt letartóztatták. 30 társával áprilisban statáriális bíróság elé állították, ez azonban saját illetéktelenségét megállapítva, rendes bíróság elé utalta ügyüket. Novemberben a Budapesti Büntető Törvényszék fővádlottként nyolc és fél évi fegyházbüntetésre ítélte, amit Sopronkőhidán töltött le.
1935 szeptembere, kiszabadulása után Moszkvába utazott. A Komintern Titkársága az ő bevonásával dolgozta ki és rögzítette határozatban a KMP politikai irányvonalának téziseit, melyet elfogadott a később megalakult KMP Ideiglenes Központi Bizottsága. A Komintern VB döntése alapján a Titkárság 1936. június 26-ai határozatával feloszlatta a KMP KB-t, helyette Szántó Zoltán vezetésével Ideiglenes Titkárság alakult 1936 július végén, Prágában. Emellett a Dolgozók Lapjának szerkesztője. 1938-ban visszautazott Moszkvába. Egy ideig a KMP képviselője a KI-nál. 1939-ben az általa vezetett Ideiglenes Központi Bizottság szétesett. Felesége, dr. Török Sára 1939-ben Moszkvában öngyilkos lett.
A háború alatt a moszkvai Állami Rádió magyar osztályát vezette 1942 októberéig, majd részt vett a hadifoglyokat igazoló bizottság munkájában. 1944 tavaszán Moszkvában az Idegennyelvű Könyvkiadó magyar osztályának, 1945 elejétől a Kossuth Rádió főszerkesztője.
1945 júniusában tért haza, az Észak-dunántúli Területi Pártbizottság titkára volt. 1947. január 4-től belgrádi, augusztustól emellett tiranai nagykövet. 1949 februárjáig volt tiranai, július 8-ig belgrádi nagykövet. 1949. szeptember 5-től Károlyi Mihály utódjaként párizsi nagykövet, 1954. március 22-ig. Lukács szerint: "Őt Rákosiék háttérbe szorították, és az a furcsa helyzet jött létre, hogy Szántó sokkal nagyobbnak tudja a maga szerepét. mint amilyen a valóságban volt."
1954 májusában Nagy Imre híveként Budapesten megszervezte a Tájékoztatási Hivatalt, melynek elnöke lett, helyettese Vásárhelyi Miklós. Az MDP III. kongresszusán (1954 május ) KV-tag lett. Nagy Imre bukása után 1955. június 8-tól varsói nagykövet volt 1956. július 30-ig.
A KV 1956. október 23/24 -én éjszaka tartott ülésén a Politikai Bizottság tagja lett, majd október 28 -tól az MDP hattagú Elnökségébe is bekerült. 1956. október 30 -án ez az Elnökség kimondta a párt feloszlatását, és létrehozták az MSZMP Intéző Bizottságát, melynek szintén tagja lett. Lukáccsal ketten szavaztak a Varsói Szerződésből való kilépés ellen.
Berecz János idézi Soldatic akkori jugoszláv nagykövet emlékiratát: eszerint november 2-án azzal a kéréssel fordult a nagykövethez, kaphatnak-e menedékjogot a nagykövetségen a "pogromokat rendező ellenforradalmárok elől, akiknek akciói ebben az időben dühöngtek" . November 4 -én a szovjet támadás elől társaival a jugoszláv nagykövetségre menekültek. A követségen a bizottság több ülést tartott. Végül november 18 -án Lukáccsal és Vassal elhagyták a követséget, de a szovjet szervek letartóztatták, majd Romániába internálták őket. Novemberben Münnich , januárban Kállai próbálta rávenni őket álláspontjuk megváltoztatására. Lukács : "[...] valószínűnek tartom, hogy Szántó Zoltán vallomásai kedvezőtlenek voltak Nagy Imrére nézve, mert volt ott egy értekezlet, amelyen az egész emigráció -vagy mondjuk inkább: az egész internáltság- részt vett, és abban felszólalt Szántó Zoltán is, meglehetősen Nagy Imre-ellenesen. Ezen Nagy Imre is jelen volt. [...] Nem értettem egyet Szántó Zoltán egész magatartásával, és ezárt viszonyunk bizonyos mértékig elhidegült."
1958-ban tért haza. Nagy Imre perében Vasné szerint vallomást tett Nagy Imre ellen. 1956-os tevékenységéért büntetőjogi eljárás nem indult ellene. 1958-tól nyugdíjas, az MSZMP tagja. 1977. március 26-án halt meg.
További forrás
Kommunizmuskutató Intézet
1893. december 17-én született Nagykanizsán, egy sokgyermekes hentessegéd családjában. Alapfokú tanulmányait követően a fővárosba ment, ahol asztalosinasnak állt. Testvérei példáját követve, aktív látogatója volt a Galilei Körnek.
Munkásszármazása ellenére orvosi pályára készült, de az I. világháború megakadályozta a továbbtanulásban. 1914-ben tiszti iskolát végzett, majd a galíciai frontra vezényelték, ahol 1916 júniusában – a Bruszilov-offenzíva napjaiban – orosz hadifogságba esett. A Távol-Keleten, Vlagyivosztokban, valamint Habarovszkban raboskodott, a fogolytáborokban ismerkedett meg az orosz forradalmi munkásmozgalommal. 1918-as hazatérését követően csatlakozott az őszirózsás forradalomhoz, majd elsők között lépett be a Kommunisták Magyarországi Pártjába (KMP), a főváros VII. kerületében szervezte a pártot. Az első kommunista diktatúra, a Tanácsköztársaság kitörésekor belépett annak Vörös Hadseregébe, ezredparancsnok és politikai megbízott volt, részt vett a felvidéki harcokban. Megjegyzendő, Béla nevű bátyja, a Tanácsköztársaság hadügyi népbiztosa volt.
Az 1919. augusztusi bukást követően – mint oly sok kommunista – Bécsbe emigrált, ahol a magyar párton belül a Landler Jenő vezette frakciót támogatta, szemben bátyjaival, akik viszont Kun Bélát. Ebből a korszakból származott barátsága Lukács Györggyel, valamint Révai Józseffel. 1925-ben részt vett a KMP első, bécsi kongresszusán, majd hazaküldték pártszervezői, agitátori feladatok ellátása végett. Az 1925 nyarán megalakult Magyarországi Szocialista Munkáspártnak – amelynek rövid idő alatt mintegy háromezer regisztrált tagja lett, szemben a KMP egy-kétszáz fős tagságával – egyik szervezője lett, akinek feladata a Magyarországi Szociáldemokrata Párttal való kapcsolattartás volt. A rendőrség 1925 késő nyarán keményen fellépett az (első) MSZMP vezetői ellen (ekkor bukott le a pártösszekötő Rákosi Mátyás is), így neki is hamar a nyomára bukkantak: 1927. február 27-én letartóztatták. A Budapesti Büntető Törvényszék nyolc és félévi fegyházra ítélte, az utolsó szó jogán a „dicsőséges” szovjet államot méltatta.
Büntetését Sopronkőhidán töltötte, ahonnan 1935-ben szabadult. Ekkor a Szovjetunióba távozott, ahol bekapcsolódott a kommunista világpárt, a Kommunista Internacionálé (Komintern) tevékenységébe. 1936 és 1938 között a KMP Központi Bizottságának titkári tisztét is betöltötte, sikeresen elkerülték a sztálini tisztogatások, bár testvérét és három sógorát is letartóztatták a szovjet hatóságok. Első felesége 1939-es halálát követően Révai József testvérét, Emmát vette nőül, és a moszkvai rádió magyar osztályának vezetője lett. 1942-től a Szovjetunió területén hadifogságba esett magyar katonák körében végzett kommunista agitációt, folyamatosan járta a hadifogolytáborokat. 1945 januárjában a moszkvai Kossuth Rádió főszerkesztőjének tették meg, egészen júniusig vezette a propagandarádiót, ekkor hazatért, és a Magyar Kommunista Párt észak-dunántúli területi pártbizottságának titkára lett.
Moszkvából hazatért, kipróbált kommunistaként 1945 nyarán bekerült az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, majd novemberben ismét mandátumhoz jutott. 1947 februárjában diplomáciai vonalra helyezték: a belgrádi nagykövetség vezetője lett, ám onnan az egyre feszültebbé váló szovjet–jugoszláv viszony miatt, 1949 nyarán visszahívták. A „jugoszlávokkal való szakítás”, a fő intrikusnak, Rákosinak jött kapóra, aki egy Tito-ellenes kampánnyal igazolhatta hűségét Sztálin felé.
1949 szeptemberében a párizsi nagykövetség vezetésével bízták meg, egészen 1954-ig maradt a franciaországi állomáshelyén, innen (Nagy Imre javaslatára) a Minisztertanácshoz került: a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának Tájékoztatási Hivatalát vezette, és az év nyarán a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségbe is bekerült. KV-tagságával párhuzamosan – ebből a tényből is látszik, hogy ekkorra KV-tagsága valójában mekkora politikai hatlommal bírt – Lengyelországba küldték, ahol a varsói nagykövetséget vezette. Újbóli diplomáciai megbízatásának valódi oka az volt, hogy pártolta Nagy Imre politikáját, a „új szakasz” egyik lelkes támogatója volt, így Nagy bukásával szinte egy időben neki is mennie kellett, sőt a lengyel fővárosból csak Rákosi Mátyás leváltását követően térhetett haza.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörését követően – rövid időre – a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) vezetésébe is bekerült: tagja lett az MSZMP Intéző Bizottságának. A szabadságharc eltiprását célzó „Forgószél” hadművelet megindításakor ő is a jugoszláv nagykövetségen keresett menedéket, akárcsak Nagy Imre és közvetlen munkatársai.
Azonban a Nagy Imre-csoport legtöbb tagjánál hamarabb, november 18-án elhagyta a nagykövetség épületét, de 22-én őt is letartóztatták, és a csoport többi tagjával együtt Romániába hurcolták. A snagovi kastélyban egyre határozottabban elkülönült – nejével együtt – Nagy Imrééktől, így a román hatóságok egy idő után külön is költöztették őket. A volt miniszterelnök és társai elleni megindult vizsgálatok során rájuk terhelő vallomásokat tett, s 1958 szeptemberében hazatérhetett.
Hazatérését követően nyugdíjazták, az MSZMP politikai pozíciót nem adott neki, párttagságát is csak 1965-ben kapta vissza.
Nyolcvannégy éves korában, 1977. március 26-án halt meg Budapesten.
Életút, tisztségek:
1918. novembertől a Kommunisták Magyarországi Pártja, 1925-től a Magyarországi Szocialista Munkáspárt, 1945. júniustól a Magyar Kommunista Párt, 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja, 1956. novembertől (majd párttagsága elvételét követően 1965-től újra) a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja.
1918. október 30. – november 1.: A Budapesti Karhatalmi Alakulat századparancsnoka.
1919. március – május: A Magyarországi Vörös Hadsereg ezredparancsnoka.
1935. szeptember – 1936. június: A Komintern politikai munkatársa.
1936 – 1938: A Kommunisták Magyarországi Pártja Központi Bizottságának titkára.
1939. szeptember – 1944: A moszkvai rádió magyar osztályának vezetője.
1944 – 1945. január: A moszkvai idegen nyelvű könyvkiadó magyar osztályának vezetője.
1945. január – június: A moszkvai Kossuth Rádió főszerkesztője.
1945. június 24. – 1947. február 6.: Nemzetgyűlési képviselő.
1947. január 4. – 1949. június 8.: A Magyar Köztársaság belgrádi nagykövete.
1949. szeptember 15. – 1954. március 22.: A Magyar Népköztársaság párizsi nagykövete.
1954. március 22. – 1955. június 20.: A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Tájékoztatási Hivatalának vezetője.
1954. május 30. – 1956. október 31.: Az MDP Központi Vezetőségének tagja.
1954. október 24. – 1956. október 31.: Az MDP Politikai Bizottságának (PB) tagja.
1955. június 20. – 1956. július 30.: A Magyar Népköztársaság varsói nagykövete.
1956. október 31. – 1956. november 4.: Az MSZMP Intéző Bizottságának tagja.
