Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1896. szeptember 14-én született, Abonyban. Hatgyermekes kubikuscsaládban nevelkedett. Néhány év elemi iskola után dolgozni kényszerült. Előbb pásztor, majd kisbéres lett, utóbb ácsmesterséget tanult, külföldön is dolgozott. Az első világháború kezdetén behívták katonának, az olasz frontra vezényelték. Fogságba esett és csak 1919 decemberében jutott haza. Szülőfalujában kezdett dolgozni, és csatlakozott az építőmunkások helyi csoportjához.
1920-tól a kommunista befolyás alatt álló MÉMOSZ és az SZDP tagja. 1925-ben a szakszervezet KV tagjává választották. 1930-39 között ugyanitt alelnök volt. Ebben az időben kötetünk szereplői közül itt tevékenykedett Apró , Brutyó , Rajk . Részt vett az 1933-as és az 1935-ös építőmunkás sztrájk vezetésében. 1940-ben felvették a kommunista pártba. 1942-től a MÉMOSZ elnöke, nyolc éven keresztül.Egyik vezetője az 1942. március 15-i tüntetésnek a Petőfi szobornál. Részt vett a KMP 1944-es újjászervezésében. Kapcsolatot tartott a polgári ellenállókkal és a Győrffy-kollégistákkal. A német megszállás után letartóztatták. 1944. szeptember elején szabadult, újra megtalálta az utat az ellenállókhoz. A Vezérkari Főnökségnél kiépített kapcsolata révén létrehozták a Bimbó úti sejtet. Itt és a MÉMOSZ pincéjében folyt a kiképzés, fegyveres akciókat szerveztek.
A háború után továbbra is a MÉMOSZ elnöke. 1948 őszén irányító szerepet töltött be a MÉMOSZ átalakításában, az építők iparági szakszervezetének megteremtésében 1950 tavaszán, miután a szakszervezet tevékenységének hibákért a pártvezetés őt is felelőssé tette, felmentették elnöki megbízatásából, ezután vállalatvezetőként dolgozott.
Somogyi Miklós az ötvenes évek végén
1956 októberében ismét az Építő, Fa, és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének, majd a SZOT elnökévé választották. November 9-én rádióbeszédben szólította fel a dolgozókat a kormány támogatására. Létrejöttétől tagja az MSZMP KB-nak. A KB 1957 február i ülésén az Intéző, majd Politikai Bizottság tagja lett. Az országos pártértekezleten (1957 június ) a Központi Ellenőrző Bizottság elnökévé választották, szakszervezeti elnöki tisztét megtartotta. A VII. kongresszusig (1959 ) visszahívták a Központi Ellenőrző Bizottság éléről, ezután kimaradt a KEB-ből. 1960 végéig volt az Építő, Fa és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke.
1965. június 28-ig volt a SZOT elnöke, ekkor nyugdíjazták, és a SZOT Számvizsgáló Bizottságának tagja lett. A IX. kongresszuson (1966 ) kimaradt a Politikai Bizottságból.
1967. május 6-tól, a SZOT XXI. kongresszusától a SZOT Számvizsgáló Bizottságának elnöke, 1975. december 8-ig. 1980. december 28-ig, haláláig KB-tag volt.
Források
Kommunizmuskutató Intézet
Somogyi Miklós
1896. szeptember 14-én született Abonyban egy hatgyermekes kubikos családjában. Imre nevű testvére agrárpolitikus volt, a Nemzeti Parasztpártban politizált egészen 1947-ben bekövetkezett tragikus haláláig. Öt elemi elvégzését követően – családja jobb megélhetése érdekében – munkába állt a mezőgazdaságban: pásztorkodott, később kisbéresként kereste kenyerét. Tizenhét évesen ács segédlevelet szerzett, majd Belgiumba, illetve Németországba ment tanulmányútra.
1914-ben besorozták, részt vett az I. világháborúban. 1918-ban az olasz fronton esett hadifogságba, csak 1919 decemberében térhetett haza Magyarországra. A két világháború közti időszakban szakmájában dolgozott, 1920-ban belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, 1923-ban pedig a kommunista befolyás alatt álló Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetségébe (MÉMOSZ). Az évek múlásával a MÉMOSZ-ban több funkciót is betöltött: tagja volt a Központi Vezetőségnek, vezette az Ács Szakosztályt, illetve a szervezet országos alelnöke, később elnöke lett. Az 1933-as és 1935-ös építőmunkás sztrájkok idején a megmozdulások egyik vezetője volt, támogatta a Györffy Kollégium baloldali akcióit.
1940-ben belépett az illegálisan működő Kommunisták Magyarországi Pártjába, és tevékenyen hozzájárult a Magyar Történelmi Emlékbizottság megalakításához. 1942. március 15-én részt vett a Petőfi szobornál szervezett (békepárti) tüntetésen, sőt a MÉMOSZ-delegációt vezette. Magyarország német megszállását követően – 1944 tavaszán – letartóztatták és Nagykanizsára internálták. Szeptemberi kiszabadulását követően a kommunista párt katonai bizottságának tagjaként csatlakozott a fegyveres ellenálláshoz, németellenes akciók szervezéséhez. A fővárost elfoglaló szovjet csapatok Zuglóban letartóztatták, és Gödöllőre hurcolták, ahonnan személyének tisztázását követően Debrecenbe távozhatott, ám nem maradt sokáig az alföldi városban, a Magyar Kommunista Párt Budapestre irányította pártfeladatok ellátására.
Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. májusi átalakításakor a Közellátásügyi Minisztérium államtitkárává nevezték ki, tisztségét az év szeptemberéig töltötte be. Néhány évnyi megszakítással az országgyűlés tagja volt egészen 1971-ig.
A II. világháborút követően jelentős szerepet játszott az ágazati szakszervezetek létrehozásában, illetve a MÉMOSZ átalakításában. Sikeres szakszervezeti munkája és rendíthetetlen hite a pártegyesüléssel létrejött Magyar Dolgozók Pártjában sem mentette meg attól, hogy 1950 tavaszán leváltsák a szakszervezet éléről, és a Magyar Kerámia Nemzeti Vállalat élére „száműzzék”. Leváltása összefüggésben volt a Rajk László és társai elleni koncepciós perrel, amelynek egyik vádpontja utalt arra, hogy az egykori építőmunkás Rajk, a MÉMOSZ-on keresztül „kísérletet tett tömegbefolyásának szélesítésére”. Ennek tényét Somogyi nyilvánosan megcáfolta, így évekig „csak” vezérigazgató lehetett.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésekor fegyvert ragadott a kommunista párt hatalmának megvédése érdekében (a kőbányai pártszékház fegyveres őrségében tűnt fel), és szinte azonnal csatlakozott a Kádár János vezette Magyar Szocialista Munkáspárthoz (MSZMP). A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulását követően rádiófelhívásban fordult a munkássághoz a Kádár-kormány támogatása érdekében. Politikai szerepével kapcsolatban megjegyzendő, november közepén még – elviekben – támogatta a Nagy Imrével való tárgyalások lehetőségét, ám később igazodott a hivatalos állásponthoz. A régi-új állampárt, az MSZMP visszahelyezte politikai-szakszervezeti vonalra: bekerült a párt huszonegy fős Ideiglenes Központi Bizottságába, 1957. júniustól Központi Bizottságba (KB), és megkapta a Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének (1958. márciustól ismét Szakszervezetek Országos Tanácsa) alelnöki, majd elnöki székét. Az 1957. júniusi országos pártértekezleten az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának (KEB) elnökévé választották. A politikai ranglétrán még feljebb lépve, 1957-ben bekerült a legszűkebb irányító testületbe, az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságába, júniustól pedig az annak örökébe lépő Politikai Bizottságba.
A több helyen is kipróbált – egykori szocdem – káder még egy évet eltöltött a Magyar Partizánszövetség élén, majd 1959 decemberében megvált a KEB elnöki posztjától, illetve az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének elnöki titulusától is.
Nyolcvannégy éves korában, 1980. december 28-án halt meg Budapesten. A Kerepesi temető Munkásmozgalmi Panteonjában temették el. Az MSZMP KB nevében Apró Antal búcsúzott tőle.
Életút, tisztségek:
1920-tól a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, 1940-től a Kommunisták Magyarországi Pártja, 1944. novembertől a Magyar Kommunista Pár, 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja, 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja.
1923 – 1950: A Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetsége (MÉMOSZ) tagja.
1925 – 1930: A MÉMOSZ Központi Vezetőségének tagja.
1930 – 1941: A MÉMOSZ Ács Szakosztályának vezetője.
1933 – 1938: A MÉMOSZ országos alelnöke.
1938 – 1942: A MÉMOSZ felügyelőbizottságának elnöke
1941 – 1950. március 16.: A MÉMOSZ elnöke.
1945. április 2. – 1953.: Az Ideiglenes Nemzetgyűlés (1945. november 4-től Nemzetgyűlés, 1947. augusztus 31-től Országgyűlés) tagja.
1945. január – 1950. március: A Magyar Építőmunkások Országos Szabad Szakszervezetének elnöke.
1945. május – 1945. szeptember 27.: A Közellátásügyi Minisztérium államtitkára.
1949 – 1950. április: Az Építőipari Munkások Szakszervezeti Világszövetségének elnöke.
1950. április – 1956. október31.: A Magyar Kerámia Nemzeti Vállalat igazgatója.
1956. október 31. – 1956. december 2.: A Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének alelnöke.
1956. október – 1959. november 12.: Az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke.
1956. november 7. – 1980. december 28. Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának (1957. június 29-től Központi Bizottság) tagja.
1956. december 2. – 1958. március 2.: A Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke.
1957. február26. – 1957. június 29.: Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának tagja.
1957. június 29. – 1959. december 5.: Az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke.
1957. június 29. – 1966. december 3.: Az MSZMP Politikai Bizottságának tagja.
1957 – 1958. március: A Magyar Partizánszövetség elnöke.
1958 – 1971: Az országgyűlés tagja.
1958. március 2. – 1965. június 28.: A Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) elnöke.
