Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1911. február 11-én született Hajdúszováton. Édesapja, Schiffer Ferenc kereskedelmi alkalmazott volt. Édesanyja Fógel Róza. Kereskedelmi érettségit szerzett Budapesten.
1929-ben kezdett el dolgozni a Franklis Társulatnál, majd a Wellner Alpacca Rt-nél. 1938-tól a Terrasz-Textil cégnél volt részmunkaidős állásban, majd 1944-ben a Ganz Hajógyárban volt segédmunkás. 1932-ben került kapcsolatba a munkásmozgalommal, 1936-ban belépett a Szociáldemokrata Pártba. 1944 őszén a katonai bíróság 2 év 6 hónapi fegyházra ítélte, nem sokkal később a dachaui koncentrációs táborba vitték. Kiszabadulása után hazatért és a Szociáldemokrata Párt főtitkárságán dolgozott. Támogatta a két munkáspárt egyesülését. 1948 júniusától a MOSZK alenöke, 1948 decemberétől 1950 áprilisáig az Országos Szövetkezeti Hitelintézet vezérigazgatója volt.
1950. április 24-én letartóztatták. A börtönből 1955. november 20-án szabadult. 1956. április 1-től az Állami Biztosító vezérigazgatójává nevezték ki.
1948. június 14. és 1951. március 1. között az MDP KV, 1945-től 1950-ig az Országgyűlés tagja volt.
1956 után állami tisztségeket töltött be, 1967-71 között oslói nagykövet volt.
Kommunizmuskutató Intézet
Schiffer Pál
1911. február 11-én született Hajdúszováton (Hajdú vm.) Édesapja kereskedelmi alkalmazott, majd kereskedő volt. Középiskolai tanulmányait Budapesten, a II. Rákóczi Ferencről elnevezett felső kereskedelmi iskolában végezte.
1929-től a Franklin Társulatnál, majd a Wellner Alpacca Rt.-nél dolgozott. 1938–44 között üzemi segédmunkásként és alkalmi munkákból tartotta fenn magát és családját. 1936 augusztusában belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) terézvárosi szervezetébe. 1937-től rendszeres előadó volt az Országos Ifjúsági Bizottság rendezvényein, szemináriumvezető, az MSZDP pártnapi előadója, a VI. kerületi pártszervezet, illetve az ott működött cukrászcsoport könyvtárosa és bizalmija. 1939-ben választásvezető volt a II. kerületben. Tanulmányokat és cikkeket írt, többek között 1939 és 1941 között álnéven a Népszavába. 1942-ben „A modern kultúra kialakulása” címmel tartott előadásáért két hónapot töltött a Gyűjtőfogházban.
A II. világháború éveiben a két munkáspárt szorosabb együttműködésén dolgozott. A német megszállás után az illegalitásba kényszerített SZDP részéről egyik szervezője volt a Magyar Frontnak. Apósa, Szakasits Árpád megbízásából a betiltott párt szervezeti kereteinek a kiépítésével foglalkozott. 1944 júliusában a katonai elhárítás elfogta, augusztusban átadták a Gestapónak. Novemberben a Vezérkari Főnökség különbírósága hűtlenség címén két és fél évi fegyházra ítélte, majd Dachauba deportálták.
1945. május végén tért haza. Bekapcsolódott a pártmunkába, a Szociáldemokrata Párt Főtitkárságán megbízták a vidéki szervezési osztály vezetésével. Június közepén behívták az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, majd a novemberi nemzetgyűlési választásokon pártja országos listáján újból mandátumhoz jutott. 1947. augusztus végén országgyűlési képviselővé választották.
A két munkáspárt egyesülését Schiffer mindvégig támogatta. A kommunista dominancia jegyében végrehajtott pártegyesítés után 1948 júniusában mégis beválasztották a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségébe, annak ellenére, hogy az előkészítő megbeszélések során Farkas Mihály kifogásolta többek mellett az ő személyét is. 1948 nyarától rövid ideig a Magyar Országos Szövetkezeti Központ ügyvezető alelnökeként, majd 1948. november közepétől az Országos Szövetkezeti Hitelintézet vezérigazgatójaként dolgozott. Az 1949. májusi országgyűlési választásokon ismét bekerült a törvényhozásba.
A baloldali szociáldemokraták hiába voltak oly szolgálatkészek a pártegyesítés előkészítésében, Rákosi Mátyás diktatúrája őket éppen úgy nem kímélte, mint korábban a „jobboldaliakat”, akikkel perek sorozatában számoltak le. A kilenc legaktívabb szimpatizáns közül hat személy vettek őrizetbe és ítéltek súlyos börtönbüntetésre. (Elsőként Justus Pál került sorra még 1949 nyarán, akit a Rajk-perben ítélték el.) Schiffert apósával, Szakasits Árpáddal együtt 1950. április 24-én hurcolta el az Államvédelmi Hatóság. Hivatalosan június 11-étől volt letartóztatásban, ekkor fosztották meg állami és párttisztségeitől.
1950. október 15-én a Szakasits-pertől ötödrendű vádlottjaként állították bíróság elé, aztán ügyét elkülönítették. A Budapesti Katonai Törvényszék egyéni perben a „demokratikus államrend és a köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése, valamint kémkedés” vádjával, zárt tárgyaláson, a bűntársak és a tanúk kihallgatását mellőzve, 1951. március 23-án halálra ítélte. Az ítéletet a Katonai Felsőbíróság 1954. március 12-én életfogytiglani fegyházbüntetésre változtatta. Feleségét és gyermekeit 1950. június 16-án kitelepítették Debrecenbe. 1955. november 20-án büntetését félbeszakították, és az eredeti per elítéltjei közül elsőként kiszabadult a börtönből. 1956. május 11-én a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma bűncselekmény hiányában felmentette és rehabilitálta, a pártba is visszavették.
Még a rehabilitáció előtt, 1956. április 1-jén munkába állhatott az Állami Biztosítónál, vezérigazgató-helyettesi beosztásban. 1958-tól a Külkereskedelmi Minisztérium állományában az oslói, majd a berni kereskedelmi kirendeltséget vezette. 1961–1963 között a Magyar Távirati Iroda elnökhelyettese, 1963-tól 1967-ig az IBUSZ vezérigazgatója. 1967-től 1971-ig Magyarország oslói nagykövete, majd 1976. augusztusi nyugdíjazásáig a bécsi ENSZ-központ mellett működő állandó magyar képviselet nagyköveti rangú vezetője.
2001. november 20-án, életének 91. évében hunyt el Budapesten.
Életút, tisztségek:
1936. augusztustól a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (1939. januártól Szociáldemokrata Párt [SZDP], 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) tagja, 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja.
1945. június 14. – 1945. november 29. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja.
1945. november 29. – 1947. július 15. Nemzetgyűlési képviselő.
1947. szeptember 16. – 1950. június 11. Országgyűlési képviselő.
1948. június 14. – 1950. június 11. Az MDP Központi Vezetőségének tagja.
1948. november 17. – 1950. április 24. Az Országos Szövetkezeti Hitelintézet vezérigazgatója.
1950. április 24. Letartóztatják.
1951. március 23. Első fokon halálra ítélik.
1954. március 12. Kegyelemből életfogytiglani fegyházra ítélik.
1955. november 21. Kiszabadul a börtönből.
1956. április – 1957: Az Állami Biztosító vezérigazgató-helyettese.
1958–1961: Az oslói, majd a berni külkereskedelmi kirendeltség vezetője.
1961–1963: A Magyar Távirati Iroda elnökhelyettese.
1963–1967: Az IBUSZ (Idegenforgalmi Beszerzési, Utazási és Szállítási Rt.) vezérigazgatója.
1967. június 3. – 1971. szeptember 28. Magyarország oslói nagykövete.
1973 – 1976. május 12. A bécsi nemzetközi szervezetek mellett működő állandó magyar képviselet vezetője nagyköveti rangban.
1976. június 4. Megkapja a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést.
