Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
Művei
1921. október 30-án született, Budapesten. "Vizivárosiak voltunk mindig, a nagyszüleim is ott születtek. Az apám 1892-ben született, a Ganz Villamosgyárban volt lakatos, és 1922. február 1-től haláláig volt tagja a szociáldemokrata pártnak. Anyám, aki kalaposlány volt, 1896-ban született, 1922. február 1-től ő is tagja volt haláláig a szocdem pártnak, az MDP-nek, majd az MSZMP-nek. Ez eleve meghatározta a gondolkodásmódomat, mozgásomat a világban és érdeklődési körömet is, hiszen gyakorlatilag gyerekkoromtól kezdve én is benne éltem a szociáldemokrata párt II. kerületi szervezetének életében."
1939-ben az érettségi után belépett az SZDP-be. "Ott elsősorban az ifjúsági mozgalomban vettem részt a kerületi ifjak titkára voltam hosszú ideig, majd a szovjet megszállást megelőző időkben a II. kerületi SZDP egyik titkára voltam. Mindaddig, amíg katonai szolgálatra be nem hívtak." 1940-től a Weiss Manfréd Konzervgyárban tisztviselő. "[...] 1942-től Kassán voltam katona. Elvégeztem, -mert érettségizett gyerek voltam- egy gazdászati tiszti tartalékos tanfolyamot", majd GH-s tiszt volt. 1944 december elején Németországba vitték, ahonnan 1945 szeptemberében tért haza. "A felszabadulás előtt a szocdem párton belül a baloldaliakhoz tartoztam. Ennek folyományaként a hazajövetelem utáni napon fölmentem a kommunista párt II. kerületi székházába, hogy megjöttem, elvtársak. Ott rögtön közölték velem,. hogy ha én a kommunista párt tagja akarok lenni, akkor itt van egy csomó elvtárs, azok közül négytől kérjek ajánlást. És majd megvitatják, hogy fölvesznek-e a pártba, vagy sem. Ezt rossznéven vettem, és közöltem, hogy akiket én itt látok, azokat egy évvel ezelőtt nem láttam. Tehát tőlem senki ne várja le, hogy teljesen kezdőkhöz, én, aki már hat éve párttag vagyok, odamenjek, megkérjem, hogy legyen szíves, írja alá ezt a belépési nyilatkozatot. [...] Jó napot, vettem a kalapomat." Ezután az SZDP II. kerületi titkára lett, a kerületi elnök Trautmann Rezső volt. 1948-ban fúziópárti volt. Az egyesülés után, 1948-tól a Nagy -budapesti Pártbizottság osztályvezetője lett.
1950-től a Magyar-Szovjet Baráti Társaságnál dolgozott. "Először a budapesti szervezetben voltam személyzeti osztályvezető, majd az országos központban részben egy úgynevezett szerkesztési alosztályt vezettem, később a nagy létszámú propaganda osztály helyettes vezetője, majd vezetője voltam, 56 áprilisáig. Ott az MSZT által évente kiadott harminc-harminckét brosúrának a tematikájáról döntöttem, megrendeltem a szerzőknél a brosúrákat. [...] egyszer sem állítottak fegyelmi elé, bokán sem rúgtak." 1952-56 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult, középiskolai tanári diplomát szerzett. 1956 tavaszától a Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség munkatársa. "Amikor odakerültem már Petőfi köri légkör volt, viták voltak. Csak néhány nemzetközi verseny propagandistájaként szerepeltem. Jött az ellenforradalom, melynek leverése, november 4. után pár hétig karhatalmist voltam, majd részt vettem a MÖHOSZ újjászervezésében.
1957 nyarán a Budapesti Pártbizottságra hívtak, ahol az Agitprop Osztályra kerültem, és a művelődési területnek voltam az előadója, [...] színházakkal, könyvkiadókkal foglalkoztam." 1959-től a VI. kerületi Pártbizottság első titkára. "Külkereskedelmi vállalatok, szövetkezetek, szakszervezeti központok vannak a VI. kerületben. Ezek pártirányítása volt a feladatom." 1963. március 11-én a Fővárosi Tanács elnökévé választották. "A hivatalos megítélés rólam -annak ellenére, hogy mindig fölfelé ívelt a pályám- több szempontból elmarasztaló volt. Sokak szerint ugyanis túlzottan nagyvonalú és önállóskodó vagyok." A IX. kongresszuson (1966 ) KB-tag lett.
A következő kongresszuson (1970 november ) a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja lett. 1970. december 1-től a Népszabadság főszerkesztője. "Én kézzel-lábbal kapálóztam az ellen, hogy a Népszabadsághoz kerüljek újságírónak vagy főszerkesztőnek. Az indokom az volt, hogy nem tudok újságírói, tehát főszerkesztői fejjel gondolkodni. A másik az volt, hogy vezető politikusra nincs szükség a Népszabadságnál, mert ott van három főszerkesztő-helyettes, akiknek újságírásból a kisujjukban több van, mint bennem, akik a lapot ismerik, a szerkesztést ismerik és értik, és politikailag is megbízható, képzett, művelt emberek. Én fölösleges vagyok ott. Tárgyalópartnerem mindent elmondott, amit ilyenkor el szoktak mondani. S én közöltem, hogy nem, nem, nem. Az utolsó kérdés, amit hozzám intéztek, az volt: és ha mégis, akaratom ellenére kineveznek, akkor mit csinálok? Mondtam, akkor kénytelen vagyok odamenni."
A KB 1974 március i plénumáig volt tagja a KB Agitációs és Propaganda Bizottságnak, és volt főszerkesztője a Népszabadságnak, ezután a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára lett.
A XI. kongresszuson (1975 ) a Politikai Bizottság tagja lett. "Bekerülésem valószínűleg azzal függött össze, hogy Kállai Gyula PB-tagként lett a Népfront elnöke. 1975-ig elnök is és PB-tag is volt. De ő már 71-től nyugdíjban volt, és önmagában a Népfront elnöki tiszt, minthogy az társadalmi állás volt, nem volt indok arra, hogy PB-tag legyen. S ezért valahol valakik valamilyen formában úgy döntöttek, hogy legyen a Népfront főtitkára PB-tag, mert akkor éppen feljövő periódusa volt a Népfrontnak. Ebben a minőségemben kerültem oda. [...] Nem tudom, mi volt az indok, hogy pont rám esett a választás.
-Ezt biztosan elmondták önnek.-Nem. Ez soha nem szokás. Hogy én PB-tag leszek, ezt a kongresszuson tudtam meg, amikor megválasztották a Központi Bizottságot és a Központi Bizottság az első ülését tartotta. Amikor elhangzott a javaslat, hogy legyek PB-tag, akkor hallottam először. Pletykák formájában hallottam róla. De a pletykát hozók mind olyanok voltak, akikkel jó volt a kapcsolatom, és akiknek azt mondtam, te szeretnéd, hogy PB-tag legyek, azért beszélsz így."
1982. június 24-ig volt a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, utána a Minisztertanács elnökhelyettese 1984. december 19 -ig, majd az Országgyűlés elnöke.
A KB 1987. június 23 -ai ülésén kimaradt a Politikai Bizottságból. "A kikerülésem indokaként azt mondtam és mondom, hogy fiatalítani kell a PB-t. Mindig az volt az elvem; ha vezető pozícióban vagyok, és aki oda juttatott, és megválasztott, azt mondja, álljon föl, akkor én nem kérdezem, hogy miért. Mert ha olyasmit mond, amit nem fogadok el, akkor is felállítanak, és csak tüske marad bennük és bennem. Meggyőződésem volt, hogy fiatalítani kell a Politikai Bizottságot. Úgy tudom, Gáspár Sándor a SZOT-ban azt mondta munkatársainak; Sarlós volt az, aki megértette, hogy fiatalítani kell, és ezért kérte a felmentését. Ezt dicsérőleg mondta rám. Ebben benne volt az is, hogy mások is megtehették volna ezt, de nyilván meg akarták várni a ciklus végét. Én azt mondtam: nem. Nem születtem PB-tagnak, nem tapadok oda. Ma is kijelentem, hogy rendkívül jól tettem, mert ha én akkor nem maradok ki, akkor a pártértekezleten engem is kihagytak volna a KB-ból. Mert a kibuktatás egy korosztálynak, az enyémnek szólt."
1988. június 29-ig volt az Országgyűlés elnöke. "Különböző jelekből tudom, hogy már a pártértekezlet előtt kialakult az erre irányuló törekvés. Úgyhogy én 67 éves koromban olyan simán mentem nyugdíjba, amilyen simán akarták." A KB 1989 szeptember i plénumán kimaradt a testületből.
Kommunizmuskutató Intézet
Sarlós István
1921. október 30-én született a fővárosban. Lakatos mesterségű édesapja Scheithauerről magyarosította nevét Sarlósra. Szülei aktív támogatói és tagjai voltak a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak, a család a Vízivárosban élt.
Alap- és középfokú iskoláit Budapesten végezte, 1939-ben érettségizett. Családja hagyományait (ti. szociáldemokrata neveltetést kapott) ő sem szakította meg; belépett a Szociáldemokrata Pártba (SZDP). Először egy külkereskedelmi cég, majd 1942-től a Weiss Manréd Konzervgyár Rt. magántisztviselője lett. 1942-ben behívták katonának, Kassára a helyőrségi kórházba osztották be, itt a gazdasági hivatalban teljesített szolgálatot.
1944 őszén – az előrenyomuló Vörös Hadsereg elől – a kórházat nyugatra költöztették, a következő év tavaszán Németországban esett szovjet fogságba. 1945 szeptemberében tért haza. Politikai tevékenységét folytatta, decemberben a Szociáldemokrata Párt II. kerületi titkárának nevezték ki, és bekerült a budapesti vezetőségbe.
1948 tavaszától kezdve azon szocdemek közé tartozott, akik tevékenyen részt vettek a két munkáspárt egyesülésének előkészítésében, nem véletlenül tartották őt a későbbi kommunista pártban „lojális negyvenötösnek”. 1948 júniusában belépett a Magyar Dolgozók Pártjába (MDP), amely az egykori baloldali szocdemet – hálából – kiemelt pozícióba helyezte: az MDP Nagy-Budapesti Bizottsága Káderosztályának helyettes vezetője lett. Tisztsége kiemelten bizalminak számított.
1950-ben pártiskolát végezhetett, majd a Magyar–Szovjet Társaság Budapesti Szervezetének Káderosztályát vezette. Az évek múlásával – egészen 1956 áprilisáig – a szervezet országos központjában több munkakört is elfoglalt: volt a Szerkesztési Alosztály vezetője, majd a Propaganda Osztály helyettes vezetője is.
1952-ben beiratkozott az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, ahol 1956-ban magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. Ezt követően a Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség Szervezési és Propaganda Osztályára került helyettes vezetőnek.
A Honvéd Karhatalom tagjaként részt vett az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő fegyveres megtorlásokban. 1957 nyarán a régi-új állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Budapesti Bizottságának Agitációs és Propaganda Osztálya Művelődési Alosztályán kapott politikai megbízatást; a színházak és a könyvkiadók tartoztak hozzá. Mintegy két évet töltött munkakörében, ezt követően „felfelé bukott”, kinevezték az állampárt VI. kerületi bizottságának első titkárává. Kinevezése határozott előrelépést jelentett a párthierarchiában. Párhuzamosan első titkári tisztségével, beválasztották a viszonylag súlytalanul működő Országgyűlésbe, amelynek egészen 1990 tavaszáig tagja maradt.
1963 márciusában a Budapest Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke lett, ekkor vált országosan ismert politikussá. Az immár közigazgatási funkciót is ellátó egykori szocdemet 1966-ban beválasztották az MSZMP Központi Bizottságába (KB), a párt parlamentjének 1989 őszéig maradt tagja. 1968-ban a Hazafias Népfront Országos Tanácsának (HNF OT) alelnökévé választották, majd 1970 decemberében – határozott tiltakozása ellenére – kinevezték a pártlap, a Népszabadság főszerkesztőjévé.
A hetvenes évek közepétől a HNF OT főtitkárává – és igazi előrelépésként – az állampárt szűk körű Politikai Bizottságának tagjává választották. HNF OT főtitkársága és PB-tagsága összefüggött az első titkár, Kádár János káderpolitikájával: a párt fúziós mibenléte okán korábbi szocdemeknek is helyet kívánt biztosítani a két szervben.
A ’80-as évekre (ez alól kivétel PB-tagsága, illetőleg az Agitációs és Propaganda Bizottságban betöltött tisztsége) többé-kevésbé súlytalanabb pozíciókat kapott. 1982 nyarán a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának kulturális politikáért felelős elnökhelyettesévé nevezték ki, tisztségét egészen 1984 decemberéig beöltötte, ekkor kinevezték az Országgyűlés elnökének. Négy évvel később a Magyar Népköztásaság Elnöki Tanácsának elnökhelyettese lett; utolsó politikai tisztségét 1989 októberéig töltötte be, ezt követően visszavonult az aktív politikától
Nyolcvanöt évesen, 2006. június 19-én halt meg. Búcsúztatása az Óbudai temetőben volt.
Életút, tisztségek:
1939-től a Szociáldemokrata Párt (SZDP), 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.
1940. október – 1942: A Weiss Manfréd Konzervgyár Rt. magántisztviselője.
1945. december – 1948. június: Az SZDP Budapest II. kerületi titkára.
1948. június – 1950.: Az MDP Nagy-Budapesti Bizottsága Káderosztályának helyettes vezetője.
1950 – 1956. április: A Magyar–Szovjet Társaság Budapesti Szervezete Káderosztályának vezetője, Magyar–Szovjet Társaság szerkesztési alosztályának vezetője, a Propaganda Osztály helyettes vezetője.
1956: Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség Szervezési és Propaganda Osztályának helyettes vezetője.
1956. december 17. – 1957. február: A Honvéd Karhatalom tagja.
1957. június – 1959. július: Az MSZMP Budapesti Bizottsága Agitációs és Propaganda Osztálya Művelődési Alosztályának előadója.
1959. július 23. – 1963. március 23. Az MSZMP Budapest VI. kerületi Bizottságának első titkára.
1963. március 21. – 1990. május 2. Országgyűlési képviselő.
1963. március 10. – 1970. december 1. Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottságának elnöke.
1966. december 3. – 1989. szeptember 1. Az MSZMP Központi Bizottságának (KB) tagja.
1968. április 19. – 1974. március 21. A Hazafias Népfront (HNF) Országos Tanácsának (OT) alelnöke.
1970. november 28. – 1974. május 20. Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottságának tagja.
1970. december 1. – 1974. március 20. A Népszabadság főszerkesztője.
1974. március 21. – 1982. június 25. A HNF OT főtitkára.
1975. március 22. – 1987. június 23. Az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja.
1982. június 23. – 1985. március 28. Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottságának tagja.
1982. június 25. – 1984. december 19. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese.
1984. december 19. – 1988. június 29. Az Országgyűlés elnöke.
1988. június 29. – 1989. október 23. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának helyettes elnöke.
