Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1890. június 5-én született Munkácson. Molnársegédként kereste kenyerét.
18 éves korában bekapcsolódott a munkásmozgalomba, tagja a szakszervezetnek és a szociáldemokrata pártnak. Frontra vitték, majd 1919-től tagja a Kommunisták Magyarországi Pártjának, s a Tanácsköztársaság leverése után Csehszlovákiában keresett menedéket. A szocialista párt kelet-szlovákiai titkára lett, majd 1921-ben ott volt a Csehszlovák Kommunista Párt alapító tagjai között. 1924-1930-ig képviselő volt a csehszlovák parlamentben, 1924-1929-ig a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága tagjaként is működött. Kommunista tevékenysége miatt többször börtönbe zárták. Emigrált Szovjetunióba. 1932-től Harkovban káderképző iskolát végzett, 1934 és 1938 között a vörös professzurán, világgazdasági és világpolitikai tagozaton szerzett diplomát. Tanárként tevékenykedett a Szovjetunióban. A II. Világháború idején a Szovjetunióban megalakult csehszlovák hadsereg politikai tisztjeként munkálkodott, részt vett a fasizmus elleni harcban, ezért Dukla emlékéremmel tüntették ki.
1945 márciusában visszatért hazánkba, és bekapcsolódott az újjáépítés munkáiba. Az MKP Tisza-Duna közi szolnoki terület párttitkára, az ideiglenes nemzetgyűlés képviselője.
1945. május 21. és 1946. október 1. között az MKP KV póttagja volt. 1945-től Vas megye főispánja, 1947-től Magyarország szófiai nagykövete. Pekingi nagykövetté 1950-ben, berlini nagykövetté 1954-ben nevezték ki. Nyugdíjba vonulása után 1957-től az MSZMP budapesti VIII/1. körzetének vezetőségi tagja.
1965. július 19-én hunyt el Budapesten.
Kommunizmuskutató Intézet
Safrankó Emánuel
1890. június 6-án született Munkácson (Bereg vm., ma Ukrajna), édesapja molnár volt. Hat elemi iskolai osztályt végzett, majd kitanulta apja mesterségét, és segédként dolgozott Bereg vármegyei falvak kisebb malmaiban. Az I. világháború előtt Budapesten, a Gizella malomban dolgozott.
1908-ban belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba és a szakszervezetbe. A világháborúban frontkatonaként szolgált. 1919-ben csatlakozott a Kommunisták Magyarországi Pártjához. A Tanácsköztársaság idején, Kecskeméten a direktórium vezetője és a helyi népgazdasági tanács elnöke, másodmagával irányította a várost.
A kommün bukása után a megtorlás elől Csehszlovákiába emigrált. A Csehszlovák Kommunista Párt alapító tagjai közé tartozott, később a legálisan működő párt közép-szlovákiai titkáraként dolgozott. 1924-től 1929-ig a központi bizottság tagja volt, s ugyancsak 1924-ben bekerült a törvényhozásba. Kommunista tevékenységért többször letartóztatták, egy 1929. évi háborúellenes tüntetés miatt több hónapos börtönbüntetésre ítélték. Betegen szabadult, 1930-ban a Szovjetunióba távozott. Felgyógyulása után 1932-től Harkovban káderképző iskolát végzett. 1934-től 1938-ig Moszkvában a Vörös Tanárképző Akadémiára járt, a világgazdasági és világpolitikai karon szerzett diplomát. Ezt követően tanárként dolgozott.
A II. világháború kitörése után az Urálban alakult önálló csehszlovák zászlóalj tisztje lett. A dandárrá, majd hadtestté fejlődött katonai egység részt vett Szlovákia, majd Cseh- és Morvaország felszabadításában.
1945-től többekkel együtt Magyarországon folytatta politikai pályáját. 1945 tavaszán kinevezték a Magyar Kommunista Párt (MKP) kecskeméti területi bizottságának titkárává. Az MKP 1945. májusi „pünkösdi konferenciáján” póttagként bekerült a Központi Vezetőségbe. 1945. június 24-én Kecskemét küldötteként beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. Az 1945. novemberi választások után a kommunista kézben lévő belügyi kormányzat kinevezte az erősen kisgazda érzelmű Vas vármegye főispánjává. 1946. január 19-ei főispáni beiktatásán közellátási kormánybiztosként harcot hirdetett az árdrágítók és feketézők ellen. Az 1947. júliusban megalakult városi és megyei tervbizottság elnöke lett, a törvényhatósági jogot kapott Szombathely főispánjává is megválasztották, s kinevezték az augusztus végi parlamenti választások biztosává.
1947 novemberében rendkívüli követi és meghatalmazott miniszteri rangban külügyi szolgálatra rendelték. 1947. decembertől 1949. decemberig a szófiai külképviseletet vezette, majd a nem sokkal korábban kikiáltott Kínai Népköztársaságba küldték; 1953. decemberig állt a pekingi nagykövetség élén. Diplomáciai pályájának utolsó állomáshelye Berlin volt, 1957. január 16-án távozott posztjáról. 1956. december 31-ével nyugállományba helyezték.
1965. július 19-én halt meg Budapesten. A Kerepesi temető Munkásmozgalmi Pantheonjában temették.
Életút, tisztségek:
1908-tól a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, 1919-től a Kommunisták Magyarországi Pártja, 1945-től a Magyar Kommunista Párt (MKP), 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja, 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja.
1945. május 21. – 1946. október 1. Az MKP Központi Vezetőségének póttagja.
1945. június 24. – 1945. november 29. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja.
1947 – 1949. november: Szófiai magyar követ.
1949. december 17. – 1950. június 28. Pekingi magyar követ.
1950. június 28. – 1953. december 1. Pekingi magyar nagykövet.
1953. december 1. – 1957. január 16. (Kelet-)berlini magyar nagykövet.
