Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1908. június 13-án született Biharkeresztesen. Orvos, tisztiorvos.
1932-1945 között különböző kórházakban orvos, illetve az Országos Társadalombiztosító Intézet körzeti orvosa volt. 1945-1950-ben tisztiorvos Székesfehérváron, Szolnokon és Szentesen, 1950-1953-ban a Csongrád megyei tanács egészségügyi osztályvezetője, 1953-1955-ben a minisztertanács egészségügyi előadója.
Egészségügyi miniszter 1955-1956. 1959-től haláláig a László-kórház igazgató-főorvosa.
1970. július 17-én halt meg.
Kommunizmuskutató Intézet
Román József
1908. június 13-án született Szamosújváron (Szolnok-Doboka vm., ma Gherla, Románia), paraszti családban.
Érettségijét követően a Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatott tanulmányokat, ahol 1932-ben orvosi oklevelet szerzett. Az ezt követő években tisztiorvosi tanfolyamot végzett, 1935-től járási tisztiorvosként tevékenykedett, közben községi orvosként praktizált. Magyarország háborúba lépését követően katonaorvosként is szolgált.
1945 és 1950 között több vármegye tisztiorvosa volt. 1950-ben a Csongrád Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Egészségügyi Osztályának vezetőjének nevezték ki. Három évet töltött osztályvezetőként, ezt követően a Minisztertanács munkáját segítette egészségügyi előadóként.
1955 februárjában – a fiatalon elhunyt Zsoldos Sándor helyett – kinevezték egészségügyi miniszterré, tárcáját Nagy Imre leváltását követően, Hegedüs András kormányában is megtartotta, sőt rövid ideig Nagy Imre második kormányának munkájában is részt vett szakpolitikusként.
Pártpolitikai pozícióba a Kádár János vezette Magyar Szocialista Munkáspárt sem ültette. 1957-től az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet tudományos főmunkatársa, majd haláláig a fővárosi László Kórház igazgató-főorvosa volt. Természetes módon miniszteri, orvos-igazgatói karrierje párttagság nélkül nem valósulhatott volna meg.
Hatvankét éves korában, 1970. július 17-én halt meg, Farkasréten temették.
Életút, tisztségek:
1945. januártól a Szociáldemokrata Párt, 1945. októbertől a Magyar Kommunista Párt, 1948-tól a Magyar Dolgozók Pártja, 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja volt.
1932: Orvosi oklevelet szerez.
1935–1945: Járási tisztifőorvos.
1941–1944: Katonaorvos.
1945–1950: Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, illetőleg Csongrád vármegyék vármegyei tisztiorvosa.
1950–1953: A Csongrád Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Egészségügyi Osztályának vezetője.
1953–1955: A Minisztertanács egészségügyi előadója.
1955. február 19. – 1956. október 24. Egészségügyi miniszter.
1957–1959: Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet tudományos főmunkatársa.
1959–1970: A fővárosi László Kórház igazgató-főorvosa.