Életrajzok

Kommunizmuskutató Intézet

Rapai Gyula

1923. október 10-én született Kányán (Tolna vm., ma Somogy m.). Apja kisbirtokos gazdálkodó volt, a család 6 hold földön gazdálkodott. Kilenc testvére közül négy érte meg a felnőttkort. Fiatalon ő maga is a mezőgazdaságban dolgozott, alkalmanként napszámba járt báró Kornfeld birtokára. Elemi iskoláit szülőfalujában, a négy polgári iskolai osztályt Siófokon végezte. 1944 szeptemberében behívták katonának, azonban egy sérvműtét miatt katonai kórházba került, fegyveres harcban nem vett részt.

1945 áprilisában tagja lett a Magyar Kommunista Pártnak (MKP). „Talán azért [léptem be a pártba], mert gyűlöltem a gazdagokat, a Kornfeld bárót és kiszolgálóit, akik évente egyszer végighajtottak a falu utcáján négylovas hintájukkal, s a hintából kiszállva a kányái pufándlis, bő ruhás lányokat, menyecskéket különböző pózokban lefényképezték. Úgy bántak velük, mint valami játékszerekkel.”

1946 szeptemberében Szekszárdon találkozott az MKP egyik fő káderesével, a később a Rajk-perben kivégzett Szőnyi Tiborral, aki toborzóúton járt a megyeszékhelyen. Szőnyi úgy látta, hogy a fiatalember alkalmas lesz pártmunkásnak. Tamásiban a járási titkárságon kezdett dolgozni, kezdetben az adminisztrációs ügyeket intézte. Emellett ő lett a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség járási titkára is. Ez év telén Pécsett pártiskolát végzett.

1947 elején a Tolna megyei Zombára küldték körzeti titkárnak; itt tíz község pártszervezetét irányította. A megyében ekkoriban jelentős népességmozgás történt: ide érkeztek a bukovinai székelyek, valamint a csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezmény értelmében a felvidéki magyarok. Időközben a németajkúak kitelepítése is folyamatos volt – mindez komoly emberi konfliktusokat okozott, amelyeket a párttitkárnak kellett kezelnie.

1947 végén ismét áthelyezték, ezúttal Bonyhádra került. 1948 elején már ő vezette a járási pártbizottságot. 1948 áprilisában – ún. „gyors kádermozgatással – visszahelyezték Tamásiba járási titkárnak. Itt és ekkor, központi utasításra, a mezőgazdaság „kollektivizálása” került napirendre; a helyi szövetkezetesítés levezénylését Rapaira bízták, aki több tszcs megalakításában is közreműködött. Eredményeit azzal ismerték el, hogy 1949 áprilisában már a megyei pártapparátusba helyezték, ahol hamarosan megbízták a Mezőgazdasági Osztály vezetésével.

1949 végén a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Tolnai Megyei Bizottsága Agitációs és Propaganda Osztályának vezetőjévé nevezték ki. Öt-hat munkatárssal dolgozott együtt, a maga 26 évével ő volt közöttük a legidősebb. Munkája főként beszédvázlatok, röplapok és különböző agitációs brosúrák elkészítéséből állt. 1950-ben elvégezte a Karolina úti pártiskolát. „A műveltség és a marxista felkészültség alacsony fokán álltam, ösztöneim, lelkesedés, bizalom hajtott. […] Vakhit abban, ami felülről jött” – írta a kezdetekről a ’80-as évek elején összeállított terjedelmes kéziratos visszaemlékezésében, amelyet Kult László részletes feldolgozásából ismerünk.

Az országos politika fejleményeire is gyakran reflektált. Többször foglalkozott az ’50-es évek súlyos törvénysértéseivel, amelyek elkövetése „bűn volt a párt, a szocializmus ellen” s hogy ezek „okait” a párt mindig azzal magyarázta, hogy „az ellenség befurakodott a pártba, és Rákosi elvtárs éberségének köszönhető, hogy megtisztítják sorainkat az ilyen elemektől”. Utólag elismerte, hogy sokszor naiv volt, és elhitte a párt minden szavát, „mint ahogy korábban bármit is”.

A szorgalmas és jó végrehajtó megyei káderre Budapesten is felfigyeltek, mégpedig egy mezőgazdasági tanácskozáson, amelyen a gyapot és a gumipitypang hazai termesztésének lehetősége volt napirenden. Rapai alaposan felkészült – Tolna megyében Fácánkerten foglalkoztak gyapottermesztéssel, Iregszemcsén pedig kutatóintézetet állítottak fel a gumipitypang hazai meghonosítására –, számításokat végzett a nagyüzemi termelés lehetőségeiről. A tanácskozáson jelen volt Gerő Ernő is, akinek több kérdésére szakszerű válaszokkal szolgált. A tanácskozás után hallotta, hogy Kovács István, a Központ Vezetőség titkára odalépett a megyei pártbizottság első titkárához, és megkérdezte tőle, „mi lenne, ha a fiatalembert – és ekkor Rapaira mutatott – elküldenénk tanulni”. Néhány hét múlva Rapai megkapta a határozatot, amely szerint szeptemberben meg kell kezdenie tanulmányait a moszkvai pártfőiskolán.

1952 augusztusában utazott ki Moszkvába, ahol a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) Pártfőiskoláján tanulhatott. 1952 elején Budapestre költözött, itt féléves nyelvi előkészítőn vett részt, amiről utólag megállapította, hogy nem sok haszna volt, mert az élő nyelvet nem gyakorolták. 1955 júliusában vörös diplomával fejezte be tanulmányait.

Hazatérése után közölték vele, hogy a pártközpontba helyezik; 1955. szeptember 1-jén állt munkába az MDP Központi Vezetősége (KV) Agitációs és Propaganda Osztálya felsőfokú pártoktatási alosztályának vezetőjeként. Feladata a propagandisták felkészítése és munkájuk ellenőrzése, valamint elméleti írások készítése volt. (Az osztályt ekkor Komócsin Zoltán, 1956 közepétől Nógrádi Sándor vezette.)

Az SZKP XX. 1956. februári kongresszusa után ő is – mint oly sok kádertársa – mély megdöbbenést érzett annak beismerése után, hogy „eredményeinket milyen súlyos törvénysértések kísérték. […] Be kell vallani, hogy mikor megismertük 1956 tavaszán a XX. kongresszus határozatait, bizony szédelegtünk a hatására.” Noha nem ingott meg abban, hogy továbbra is kiálljon a rendszer mellett, pontosan ismerte a Rákosi-féle vezetés súlyos válságát. Leírja, mi történt az MDP KV márciusi ülésén, amelyen az első titkár tartott tájékoztatást a politikai helyzetről. „Az egyik jelenlévő, akit korábban törvénytelenül börtönbe zártak és nemrég szabadult, önmagából kikelve Rákosi szemébe vágta: »Ne beszéljen mellé, ismerje be, hogy nálunk is komoly törvénysértések történtek, és hogy hogyan bántak a politikai foglyokkal, azt én tudom, engem is kegyetlenül megkínoztak!« »Én erről nem tudok, engem erről nem tájékoztattak« – védekezett Rákosi.” Rapai szerint a jelenlévők többsége már nem hitt neki, „senkit nem győzött meg az ilyen nevetséges válasz”.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc első napján, október 23-án döbbenten konstatálta, hogy „teljes tehetetlenség, a vezetésre való képtelenség lett úrrá a Politikai Bizottságon”. Azt azonban még ekkor sem gondolta, hogy a rendszer végveszélybe jutott. „Ki gondolta volna, hogy a hatalom kicsúszhat a párt kezéből, amikor pedig minden államhatalmi szerv, a rendőrség, a katonaság a szocializmus védelmére szerveződött.” Miután hazatért, nyugodtan megvacsorázott a gyerekekkel. Késő este hazaérkező felesége riadtan kérdezte tőle: „Te nem is tudod, mi van az utcán?” „Miért, mi van?” „Borzasztó dolgok történnek, autókat gyújtanak föl, vörös zászlókat égetnek, lövöldöznek, ledöntötték a Sztálin szobrot, megtámadtak a rádiót. A villamosok sem járnak, gyalog kellett hazajönnöm. [...] Azt hiszem, itt elszabadult a pokol.”

Október 24-én kora reggeltől folyamatosan a pártközpont Nádor, majd Akadémia utcai épületében tartózkodott. A róla készült későbbi jellemzés így szól: „Az ellenforradalom idején a Pártközpontban tartózkodott, kommunistához illően viselkedett. Erejéhez és a lehetőségekhez képest mindent megtett az ellenforradalom visszaszorítása és a konszolidáció elősegítése végett.”

1956 novemberében a régi-új állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) pártszervezési feladatokkal Tolna megyébe küldte, miután a megyeszékhelyről küldöttség érkezett a kéréssel, hogy őt küldjék le megyei vezetőnek. Először a megyei ideiglenes intéző bizottságot vezette, majd 1957 júliusában a konszolidálódó MSZMP Tolna Megyei Bizottsága első titkárának nevezték ki. A mezőgazdaság újbóli kollektivizálásának kérdésében kiállt a fokozatosság mellett, még a megyében pártaktíván fellépő Dögei Imre miniszter ellenében is. „A parasztságot csak az adók emelésével, a mezőgazdasági gépek és szerek árainak emelésével, a felvásárlási árak alacsony szinten tartásával lehet a szövetkezeti útra terelni. […] Ha mi ellenkező mezőgazdasági politikát folytatunk, akkor a parasztok meg fognak gazdagodni, és a szövetkezetektől eltávolodnak ” – fogalmazott a dogmatikus és szűk látókörű miniszter. Rapai vitába szállt vele: „Most a parasztság bizalmát megnyerő politikára van szükség, s ezt csak úgy tudjuk elérni, ha támogatást nyújtunk a termelés fokozásához, és nem félünk attól, hogy a parasztság jobban él.”   

A megyei „rendcsinálást” követően – amelyért őt is közvetett felelősség terheli – 1958 tavaszán váratlanul visszahelyezték a pártközpontba, a Központi Bizottság (KB) Agitációs és Propaganda Osztálya helyettes vezetőjének. Miután felettesét, Szirmai Istvánt a VII. pártkongresszuson, 1959 decemberében kinevezték a KB titkárának, Rapai lett az osztályvezető. Ezen a kongresszuson póttagként bekerült a Központi Bizottságba (KB) is.

1962 februárjáig maradt a fővárosi apparátusban. Ekkor – saját kérésére – Baranya megyébe, Pécsre helyezték első titkárnak; az év végén a KB rendes tagja lett. 1963 tavaszán az Országgyűlésbe is bekerült. A komoly munkásnépességgel rendelkező megye életében az 1968-ban bevezetett Új Gazdasági Mechanizmus jelentős társadalmi problémákat hozott felszínre: a reform részeként visszafogták a nehézipari kiadásokat, a széntüzelést pedig egyre inkább az olaj- és gáztüzelésnek kellett felváltania, ami a szénbányászat szerepének lassú csökkentését vetítette előre (a baranyai bányák ekkoriban nagyjából 20 ezer bányászt foglalkoztattak). Rapai magánvéleménye az volt, hogy nem szabad visszafejleszteni a szénbányászatot. A reform a mezőgazdaságot is érintette: a kisebb tsz-eket összevonták és a nagyüzemi gazdaságok nyertek teret. Ez nem kevés kellemetlen személyi döntéssel járt együtt a megyei első titkár számára. Ezeket a konfliktusokat már nem neki kellett végigvinnie. Posztján elődje, Egri Gyula követte, aki a köztes Időben belügyminiszter-helyettesként működött.

Már 1968 nyarán felvetették neki az illetékesek, hogy ő kerülhetne a moszkvai nagyköveti posztra. Hosszas egyeztetések után végül 1969 novemberében kapta meg kinevezését, 1970 márciusában adta át megbízólevelét. Ezzel pályafutása csúcsára érkezett, hiszen ha valami, a moszkvai nagyköveti poszt abszolút bizalmi állásnak számított. Nagyköveti időszakának érdekessége, hogy a hazai pártvezetés döntéshozó elitje éppen a ’70-es évek elején kényszerült – Moszkva nyomására – a korábban elindított gazdasági reformok leállítására.

1976 nyári hazarendelését követően már nem kapott az előzőekhez mérhető komoly politikai feladatot: kinevezték a párt könyvkiadója, a Kossuth Kiadó élére. Az igazgatói székben a korábbi keményvonalas, rákosista Berei Andort váltotta. Szintén hazatérését követően tették meg a Magyar–Szovjet Baráti Társaság alelnökének.

A politikai pályafutása során számos területen bevetett káder változatos karrierje elsősorban annak volt köszönhető, hogy kiváló pártkatona volt, vagy ahogy saját maga megfogalmazta: „A felülről jött utasítások végrehajtóivá neveltek bennünket.” Egyike volt azoknak, akik kezdeti naiv (vak)hitükön túllépve, jó pártkatonaként is megőrizték a szocializmus megvalósíthatóságába vetett reményüket.

Hosszan tartó, súlyos betegséget követően, 1990. december 12-én halt meg Budapesten. Szűk családi körben temették.

 

Életút, tisztségek:

1945-től a Magyar Kommunista Párt (MKP), 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.

1946. szeptember – 1946. december: Az MKP tamási járási adminisztrátora és a MADISZ titkára.

1947. január – november: Az MKP zombai körzeti titkára.

1947. november – 1948. április: Az MKP bonyhádi járási titkára.

1948. április 19. – 1949: Az MKP (1948. június 12-től MDP) tamási járási titkára.

1949. április – 1949. december: Az MDP Tolna Megyei Bizottsága Mezőgazdasági Osztályának vezetője.

1949. december – 1952. szeptember: Az MDP Tolnai Megyei Bizottsága Agitációs és Propaganda Osztályának vezetője.

1950: Pártiskolát végez.

1952. augusztus – 1955. július: A Szovjetunió Kommunista Pártja Pártfőiskolájának hallgatója.

1955. szeptember 1. – 1956. október: Az MDP KV Agitációs és Propaganda Osztálya Pártoktatási Alosztályának vezetője.

1956. december 4. – 1957. június: Az MSZMP Tolna Megyei Ideiglenes Intéző Bizottságának elnöke.

1957. június 28. – 1958. április 18. Az MSZMP Tolna Megyei Bizottságának első titkára.

1958. április 18. – 1959. december 5. Az MSZMP Központi Bizottsága (KB) Agitációs és Propaganda Osztályának helyettes vezetője.

1959. december 5. – 1962. november 24. Az MSZMP KB póttagja.

1959. december 5. – 1962. február 7. Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályának vezetője.

1962. február 7. – 1969. november 21. Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának első titkára.

1962. november 24. – 1980. március 27. A MSZMP Központi Bizottságának tagja.

1963. március 21. – 1971. február 10. Országgyűlési képviselő.

1969. december 9. – 1976. augusztus 6. A Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete.

1976. szeptember 1. – 1982. december 31. A Kossuth Könyvkiadó igazgatója.

1976. november – 1987: A Magyar–Szovjet Baráti Társaság alelnöke.