Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
(Antonovics Lászlóné)
1926. november 29-én született. Elvégezte a budapesti jogi egyetemet.
1941-49-ben a Standard Villamossági Rt-nél munkás. 1950-70 között függetlenített pártmunkás volt üzemi, kerületi, majd a budapesti pártbizottságon. 1961-68 között az MSZMP II. kerületi pártbizottságának első titkára, majd a budapesti pártbizottság osztályvezetője volt. 1970-től a Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára lett.
1980. március 27. és 1985. március 28. között az MSZMP KB tagja volt. 1963-80 között országgyűlési képviselő.
Kommunizmuskutató Intézet
1926. november 29-én született Pesterzsébeten (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.), munkáscsaládban. Édesapja kőművessegédként dolgozott. A családban a hat gyermekből négy érte meg a felnőttkort; bátyja, Prieszol József egy ideig maga is a felső pártvezetés tagja volt. 1941-ben betanított munkásként helyezkedett el a Standard Villamossági Rt. gyárában.
1945-ben lépett be a Magyar Kommunista Pártba, 1947-től üzemi vezetőségi tag, majd bizalmi és az üzemi bizottság tagja volt. 1948-ban, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) tagjaként lett főállású pártfunkcionárius, a Beloiannisz Híradástechnikai Gépgyárban politikai munkatársként dolgozott. 1949-től tagja volt a XI. kerületi népfrontbizottságnak.
1950-ben kiemelték, az MDP Budapesti Pártbizottságára helyezték munkatársnak. Elvégezte a Pártfőiskola egyéves tanfolyamát, ezt követően egy esztendőt az MDP III. kerületi bizottságán lett másodtitkár. Miután visszakerült a Budapesti Pártbizottság állományába, csoportvezető, majd 1956-ban a párt- és tömegszervezetek osztály helyettes vezetője volt. A pártbizottság munkatársaként a Köztársaság téri székház 1956. október 31-i ostromakor az épületben tartózkodott.
1957 januárjától a Magyar Szocialista Munkáspártban (MSZMP) pártszervezőként dolgozott, majd ismét a Budapesti Bizottságra helyezték politikai munkatársnak. 1961 szeptemberében magasabb tisztséget kapott: 1968-ig ő töltötte be a II. kerületi pártbizottság első titkári tisztségét. Közben levelező tagozaton elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karát.
1970-ben szakszervezeti vonalra irányították: a Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkáraként dolgozott, ezzel automatikusan tagja lett a Szakszervezetek Országos Tanácsának. 1980 tavaszán egy ciklusra (öt évre) bekerült a párt Központi Bizottságába.
1980 márciusa és 1985 márciusa között tagja volt az MSZMP Központi Bizottságának.
2001. szeptember 17-én halt meg Budapesten.
Életút, tisztségek:
1953. augusztus 25. – 1954. március 18. Az MDP Budapest III. Kerületi Bizottságának másodtitkára.
1961. augusztus 25. – 1968. április 26. Az MSZMP Budapest II. Kerületi Bizottságának első titkára.
1963. március 21. – 1980. március 6. Országgyűlési képviselő.
1967. április 14. – 1980. március 6. Az Országgyűlés jegyzője.
1968. április 26. – 1970. június 15. Az MSZMP Budapesti Bizottsága Párt- és Tömegszervezetek Osztályának vezetője.
1970. július 2. – 1985. október 9. A Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára.
1970. július 2. – 1989. november 9. A Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) Elnökségének tagja.
1980. március 17. – 1985. március 28. Az MSZMP Központi Bizottságának tagja.
1984. június 8. – 1989: Az Országos Társadalombiztosítási Tanács elnöke.
1985. október 9. – 1986. március 26. A Közalkalmazottak Szakszervezetének elnöke.
1985. október 9. Megkapja a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést.
1986. február 16. – 1989. november 9. A SZOT alelnöke.