Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1898. október 11-én született Pesterzsébeten. Vasesztergályosként kezdett dolgozni. Az első világháborús fogságból hazatérve a Ganz Villamossági Gyárban, majd 1932-1949 között a Ganz Vagyongyárban dolgozott. 1916-tól a vasasszakszervezet tagja. 1931-ben a Szociáldemokrata Párt tagja lett, majd 1945-ben belépett a kommunista pártba.
1945 után a Ganz-gyárak üzemi bizottságának elnöke volt, majd az államosításkor a Ganz-gyárak vezérigazgatójának nevezték ki. 1949-ben Budapest polgármesterévé választották, 1950-től 1958-as nyugdíjba vonulásáig a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának elnökeként tevékenykedett. A budapesti tudományegyetem jogi karán diplomát szerzett.
1948. június 14. és 1949. szeptember 3. között az MDP KV póttagja, 1949. szeptember 3. és 1956. október 30. között a KV tagja volt.
1949-tól haláláig országgyűlési képviselő. 1963-1970-ig az Elnöki Tanács tagja. Részt vett a Hazafias Népfront Országos Tanácsának munkájában.
1980. január 15-én, 82 éves korában, hunyt el.
Kommunizmuskutató Intézet
1898. október 11-én született Erzsébetfalván, munkáscsaládban. Tizennégy évesen vasesztergályos inasnak állt egy józsefvárosi liftüzemben. 1916-ban behívót kapott, a 32. budapesti gyalogezred géppuskás káplárjaként Erdélybe vezényelték, később az olasz fronton teljesített szolgálatot, ahol 1918. októberében fogságba esett. 1919. decemberében térhetett csak haza, ekkor újra felvette a munkát korábbi üzemében.
Innen került a Ganz és Társa-Danubius Villamossági-, Gép-, Waggon-és Hajógyár Rt.-hez, az üzemben csatlakozott a szakszervezeti mozgalomhoz. 1929-ben elvesztette állását (mintegy három éven keresztül nem rendelkezett állandó munkahellyel), ekkor kezdte meg a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) „iskolájának” látogatását. A legnagyobb hatást a Braun Soma-féle négy féléves filozófiai, tudományos ismeretterjesztő, ideológiai képzés gyakorolta rá. 1930-ban bekerült a vasasszakszervezet központi vezetőségébe, egy évvel később pedig belépett az MSZDP-be. 1932-ben újra a „Ganzban” kapott munkát, 1938-ban az üzem szakszervezeti főbizalmijának választották.
A II. világháború időszakában több sztrájkot szervezett az időközben hadiüzemként működő gyárban. Az 1944. októberi nyilas hatalomátvételt követően illegalitásba vonult, majd a harcok befejeztével, 1945 februárjában megválasztották az üzemi bizottság elnökévé, 1946 decemberében pedig a gyáróriás vezérigazgatójává nevezték ki. Szocdem gyökereit maga mögött hagyva, 1946-ban lépett be a Magyar Kommunista Pártba, az egyesülési kongresszust követően a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) tagja lett, a Központi Vezetőség póttagja, 1951-től rendes tagja volt. 1947. augusztusában, az ún. kékcédulás választáson az országgyűlés póttagjának választották, behívására 1949. januárjában került sor, s élete végéig a súlytalanul működő Országgyűlés tagja maradt.
1949. júniusában az MDP pártközpontjában közölték vele: őt jelölik a főváros polgármesterének. Mindennemű közigazgatási gyakorlat nélkül (bár ’45-től tagja volt a fővárosi törvényhatósági bizottságnak) kezdte meg munkáját, és saját bevallása szerint, szakpolitikai kérdésekben (pl. oktatáspolitika) rohamtempóban kellett önmagát felkészítenie, hiátusos ismereteit pótolnia.
A főváros utolsó polgármesteri tisztségét egészen 1950-ig betöltötte, majd a fokozatos (szovjet típusú) átalakítással járó változások miatt – először – az Ideiglenes Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának Elnöke, majd 1958-ig a Fővárosi Tanács elnöke lett. Vezetése alatt került sor Nagy-Budapest létrehozására 1950. január 1-jén, amikor több egykor önálló települést (Újpest, Kispest, Budafok) a fővároshoz csatoltak, illetve a tanácsrendszer kiépítésére.
1956-ban egyetemi oklevelet szerzett, elvégezte a jogi egyetemet. A forradalom napjaiban – egészen november 1-ig – a városházán maradt, ezt követően az akkor megalakult Forradalmi Nemzeti Bizottságba nem került be. A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) megalakulását, és a szabadságharc leverését követően visszatérhetett tanácselnöki posztjára, ahonnan 1958-ban nyugdíjazták. A Kádár János vezette MSZMP komoly politikai beosztásba nem ültette, amolyan kirakatfunkcióban a Hazafias Népfront Országos Tanácsának Elnökségében és az Országgyűlésben maradhatott.
Nyolcvanéves korában, hosszan tartó, súlyos betegséget követően, 1980. január 15-én halt meg.
Életút, tisztségek:
1931-től a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, 1945-től a Magyar Kommunista Párt (MKP), 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.
1938: Ganz és Társa-Danubius Villamossági-, Gép-, Waggon-és Hajógyár Rt. szakszervezeti főbizalmija.
1945. október – 1949. június: A Budapest székesfőváros Törvényhatósági Bizottságának tagja.
1945–1947: A kispesti képviselőtestület tagja.
1946. december 1. – 1949. július 20. A Ganz és Társa-Danubius Villamossági-, Gép-, Waggon-és Hajógyár Rt. vezérigazgatója.
1947. szeptember 16. – 1949. január 29. Országgyűlési pótképviselő.
1948. június 15. – 1951. március 1. Az MDP Központi Vezetőségének (KV) póttagja.
1949. január 29. – 1980. január 15. Országgyűlési képviselő.
1949. július 20. – 1950. június 15. Budapest polgármestere.
1950. október 22. – 1950. november 3. Az Ideiglenes Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke.
1950. november 3. – 1958. november 16. A Fővárosi Tanács elnöke.
1951. március 3. – 1956. október 27. Az MDP KV tagja.
1954. október 24. – 1960. május 28. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának Elnökségi tagja.
1963. március 21. – 1971. május 12. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja.
