Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
Újkígyóson született 1917. május 10-én, eredeti foglalkozása mészároslegény.
1943-ban szovjet fogságba esett, majd a kijevi antifasiszta iskolára került. Kiképzés után a Szovjetunió és Lengyelország területén harcolt.1945. január 18-tól a Szaktanács ifjúsági titkára, a szakszervezetek XVI. közgyűlésén, 1945. december 2-án főtitkárhelyettes lett.1950-ben az Államvédelmi Hatóság Határőrségének parancsnoka, vezérőrnagyi rangban. A KV 1950 május i ülésén a Politikai Bizottság póttagja lett. 1953 január jában tagja volt annak a bizottságnak (melyet előbb Farkas , január második felétől Gerő vezetett, és melynek másik tagja Vég volt), mely Péter Gábor ügyében irányította a nyomozást. Ennek során személyesen részt vett Péter Gábor kihallgatásában, kínvallatásában. A KV 1953 június i ülésén kimaradt a PB-ből.
1953. július 4-én a belügyminiszter első helyettese lett, majd 1954. július 6 -tól belügyminiszter. A KV 1955 április i ülésén ismét a Politikai Bizottság póttagja lett. A KV 1956. október 23/24 -én éjszaka tartott ülésén maradt ki a PB-ből, és október 25 -én a kormányból, mert Nagy Imre őt tette felelőssé, hogy a Kossuth téri vérfürdőért. A Szovjetunióba menekült október 28 -án. Hegedüs így emlékszik az első napokra: "Mivel a beavatkozást valószínűnek tartottuk, 'ugrásra készen álltunk'. November 3-án azonban csak Piros László, volt belügyminiszter 'ugrik' és vesz részt a november 4 -ei szovjet fellépésben és az azt követő harcokban, majd két hét múlva -mintha mi sem történt volna- visszatér körünkbe, és megszervezi a kis kolónia reggeli tornáit."
1958 szeptemberében visszatért Magyarországra, és kívánságának megfelelően előbb a Szegedi Szalámigyár főmérnöke, majd igazgatója, a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsának elnöke, a Szegedi városi Pártbizottság tagja hosszú éveken keresztül.
Kommunizmuskutató Intézet
1917. május 30-án született Újkígyóson (Békés vm.), paraszti családban. Szülei Magyarbánhegyesen 12 hold földön gazdálkodtak, egy kocsmát is működtettek, de az 1930-as években tönkrementek.
A hat elemi iskolai osztály elvégzése után 1930-ban hentes- és mészárosinas lett Orosházán. 1934-es felszabadulása után továbbra is szakmájában dolgozott, 1935 és 1939 között megszakításokkal Zeidl Vencel budapesti húsgyárában. 1939-től a 2. határvadász zászlóaljnál sorkatonai szolgálatot teljesített. 1941. decemberben tizedesként szerelt le, és Faller József hentesmesternél helyezkedett el Veszprémben. 1942. októberben újra behívták, és kivitték a frontra. 1943 elején Voronyezsnél szovjet hadifogságba esett. 1943 őszén hat hónapos antifasiszta iskolára jelentkezett, 1944 nyarán a kijevi partizániskola hallgatója lett. Bevetésére nem került sor, 1944 őszétől a kárpátaljai Zsukóban székelő szovjet katonai parancsnokságon dolgozott.
1945. januárban tért vissza Debrecenbe. Hamarosan Budapestre irányították, s néhány hétig nyomozóként szolgált a politikai rendőrségen, de már februárban szakszervezeti vonalra helyezték. Ő lett a Szakszervezeti Tanács (Szaktanács) kis- és vegyesipari titkára, december elején pedig már főtitkárhelyettessé választották a szakszervezetek XVI. közgyűlésén. 1945 nyarán a szakszervezetek képviseletében jutott be az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, s 1957-ig megszakítás nélkül megtartotta parlamenti mandátumát.
1948 júniusában, a két munkáspárt kommunisták által kikényszerített egyesülését hivatalossá tevő kongresszusán póttagként bekerült a Magyart Dolgozók Pártja (MDP) Központi Vezetőségébe (KV). Októbertől a Szaktanács helyébe lépő Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkárhelyettese és az élelmezési munkások szakszervezetének elnöke lett. 1949–50-ben elvégezte a Pártfőiskola egyéves tanfolyamát. 1949 szeptemberében a Rajk-perben letartóztatottak helyére rendes tagként kooptálták a KV-ba, 1950. májusban pedig póttagként bekerült a KV Politikai Bizottságába (PB).
1950 ősze nagy fordulatot hozott az életében: a tisztes szakszervezeti vezetőt hirtelen váltással az államvédelem apparátusába helyezték. Az államvédelmi-belbiztonsági szolgálatok külső káderek áthelyezésével történő „megerősítése” sem Rákosi, sem később Kádár János országlása alatt sem számított ritkaságnak; a kinevezések hátteréről, az egyes személyek kiválasztásának okairól azonban a mai napig vajmi keveset tudunk.
1950. október 24-én államvédelmi vezérőrnagyi rangban, Kajli József utódaként, az Államvédelmi Hatóság IV. Főosztálya (a Belső Karhatalom és Határőrség Főparancsnokság) vezetőjévé nevezték ki. (A főosztályvezetők egyúttal az ÁVH vezetőjének helyettesei voltak.) Miután pedig az ÁVH vezetőjének 1950. december 18-án kelt parancsa elrendelte a főosztály átszervezését, az ÁVH Határőrség és Belső Karhatalom Parancsnokság parancsnoka lett. (1952 májusában a Belső Karhatalmat különválasztották és önálló főosztállyá szervezték.) Még Piros kinevezése előtt tartóztatták le Szücs Ernő áv. ezredest, aki az ÁVH-t vezető Péter Gábor első helyettese volt; Piros az ő beosztását is megkapta.
1953 elején, Péter Gábor letartóztatását követően megbízott vezetőként átvette az ÁVH irányítását, másokkal együtt ő is részt vett a volt felettese elleni vizsgálatban.
Röviddel a Nagy Imre-kormány hivatalba lépése után a belügyi tárcát vezető Gerő Ernő döntött az államvédelmi és a belügyi szervezet egységesítéséről. Tekintettel arra, hogy az 500/6/1953. VII. 17. sz. kormányhatározatot nem hozták nyilvánosságra, az ország lakossága nem értesült az ÁVH formális megszüntetéséről. Az egységesített Belügyminisztériumban (BM) a miniszter első (államvédelmi) helyettesévé nevezték ki, s 1954. január 4-én államvédelmi altábornaggyá léptették elő. Ennek ellenére kimaradt a moszkvai instrukciók alapján az „új szakasz” jegyében átszervezett pártvezetés legfelső szervéből, a PB-ből.
Miután 1953 nyarán felállították a Minisztertanács Helyi Tanácsok Titkárságát, s ezzel a BM leadta legfontosabb államigazgatási feladatát, a Piros alárendeltségébe tartozó államvédelmi profilú osztályok kerültek túlsúlyba kerültek a minisztériumon belül. (Amikor Gerő első parancsával kinevezte a központi szervezeti egységek vezetőit, 31-ük közül 27-nek volt államvédelmi rendfokozata.)
1954 februárjában a Szovjetunióban az Államvédelmi Bizottság formájában újra önálló szervvé alakították az állambiztonsági szolgálatokat. A szovjet példát ezen a területen is követő magyar pártvezetés 1955 márciusában tűzte napirendre az állambiztonsági szervek újabb átszervezését; az MDP KV PB háromtagú bizottságot bízott meg azzal, hogy dolgozzanak ki javaslatot a BM és az államvédelmi szervek újbóli szétválasztására. A bizottságnak természetesen tagja lett a belügyi tárca vezetését 1954 nyarán átvevő Piros is. Előterjesztésük, amely első helyen egy önálló Államvédelmi Minisztérium felállítását javasolta, 1955 nyarán nem nyerte el a legfelső pártvezetés támogatását: „[a pártvezetés] a jelenlegi viszonyok között politikailag nem tartja helyesnek a két minisztérium létrehozását. Továbbra is egy egységes minisztériumot kell fenntartani, de a BM keretén belül jobban szét kell választani az államvédelmi munkát a többi feladattól”.
Ezt a célt a Belügyminisztériumon belül kialakított főcsoportfőnökségi rendszerrel kívánták elérni. Egyidejűleg megfigyelhető volt az egykori államvédelmi tisztek további térnyerése, ekkor már a rendőrségi posztokon is. 1956 elején az ország húsz megyei rendőrkapitányából csak négyen rendelkeztek rendőrtiszti rendfokozattal, a többiek egykori ÁVH-s tisztek vagy főtisztek voltak.
Az MDP KV 1955. áprilisi ülésén, Nagy Imre leváltása után, annak ellenére, hogy már belügyminiszter volt, Pirost ismét csak a PB póttagjává választották.
Az 1956. október 23-án hozott intézkedései előbb a pártvezetés bizonytalanságát tükrözték: előbb betiltotta, majd újra engedélyezte a lengyelek melletti szimpátiatüntetést. A KV aznap éjjel megtartott ülésén tisztéből fakadóan tagja lett a forradalom fegyveres leverésének irányítására felállított Katonai Bizottságnak. Ezen az ülésen kihagyták a PB-ből, október 27-én a kormányból is eltávolították. Október 28-án, más kompromittálódott vezetők társaságában, a Szovjetunióba távozott.
November 3-án a szovjetek visszahozták a fővárosba, ő maga is részt vett a KGB vezetője, Ivan Szerov hadseregtábornok által irányított akcióban, amelynek során aznap este a tököli szovjet főhadiszálláson letartóztatták a csapatkivonási tárgyalásokra érkező magyar kormányküldöttséget. Hegedüs András visszaemlékezése szerint november 4-étől a szovjet csapatok oldalán részt vett a fegyveres harcokban is. November 10-én Kádár János utasítására ismét a Szovjetunióba kellett távoznia. November 16-án kizárták a pártból, parlamenti mandátumától 1957 májusában fosztották meg.
1958. augusztusban térhetett haza, visszaállították párttagságát, és eredeti szakmájában találtak neki állást: 1958. szeptembertől a Szegedi Szalámigyár főmérnökeként, 1969-től igazgatójaként dolgozott. 1977-ben az akkor már Szegedi Szalámigyár és Húskombinátnak nevezett élelmiszeripari vállalat vezérigazgatójaként vonult nyugdíjba.
Az új vezetés pártvonalon is megbocsátónak mutatkozott irányában: a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottságának Titkársága 1962. október 15-én „a Csongrád megyei Pártbizottság kérésére” úgy foglalt állást, hogy „a Titkárság nem lát kizáró okot arra, hogy Piros László elvtársat megválasszák a Szegedi Városi Pártbizottság tagjának”.
Nyugdíjasként a Szakszervezetek Csongrád Megyei Tanácsának elnökeként tevékenykedett, az MSZMP Szegedi Városi Bizottságának nyugdíjazása után is tagja maradt.
Másfél évtizeddel élte túl a rendszerváltoztatást. 2006. január 13-án halt meg Szegeden.
Életút, tisztségek:
1945-től a Magyar Kommunista Párt, 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), 1956 novemberében, majd 1958-tól a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.
1945. február – 1945. december 2. A Szaktanács kis- és vegyesipari titkára.
1945. június 24. – 1945. november 29. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja.
1945. november 29. – 1947. július 25. Nemzetgyűlési képviselő.
1945. december 2. – 1948. október 20. A Szakszervezeti Tanács főtitkárhelyettese.
1947. szeptember 16. – 1957. május 9. Országgyűlési képviselő.
1948. június 14. – 1949. szeptember 3. Az MDP Központi Vezetőségének (KV) póttagja.
1948. október 20. – 1950. október 24. A Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkárhelyettese.
1949. szeptember 3. – 1956. október 28. Az MDP KV tagja.
1950. május 31. – 1953. június 28. Az MDP KV Politikai Bizottságának (PB) póttagja.
1950. október 20. – 1953. január 3. Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) Határőrség és Belső Karhatalom parancsnoka vezérőrnagyi rangban.
1950. október – 1953. január 3. Az ÁVH vezetőjének első helyettese.
1953. január 3. – 1953. július 17. Az ÁVH megbízott vezetője.
1953. július 4. – 1954. július 6. A belügyminiszter első helyettese.
1954. január 4. Kinevezik államvédelmi altábornaggyá.
1954. július 6. – 1956. október 27. Belügyminiszter.
1955. április 14. – 1956. október 24. Az MDP KV PB póttagja.
