Életrajzok

Kommunizmuskutató Intézet

1925. december 23-án született Kaposvárott, Somogy vm. székhelyén, paraszti családban. Apja 5 hold földön gazdálkodott, később a vasútnál helyezkedett el segédtisztként. Anyja háztartásbeli volt.

A négy elemi iskolai osztály elvégzése után szülei nagy anyagi erőfeszítések árán taníttatták. Veszprémben és Keszthelyen járt gimnáziumba, majd 1941-től a szegedi M. Kir. Állami Vegyipari Középiskolában tanult. A nyilas hatalomátvétel után leventeként nyugat felé vezényelték, de egységétől megszökött és a háború végéig bujkált. A háború után sikeres érettségi vizsgát tett.

1946-ban az Ajkai Erőműben kezdett dolgozni vegyésztechnikusként. 1947-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba, 1948-tól a Magyar Dolgozók Pártjának tagja lett. 1947-ben még munkája mellett lett munkahelyének párttitkára, az 1948. júniusi kikényszerített pártegyesítés után lett főfoglalkozású (hivatásos) pártfunkcionárius. Miután elvégezte a hat hónapos pártiskolát, 1949 tavaszán a megyei pártapparátusban lett az agitprop osztály oktatási felelőse, majd májustól egészen 1956 októberéig az ipari és kereskedelmi osztályt vezette. 1952–54-ben levelező tagozaton elvégezte a Pártfőiskolát. A Budapesti Műszaki Egyetem bányaművelési szakára is beiratkozott, de tanulmányait nem fejezte be.

Rögtön megalakulása után, 1956 novemberében belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba (MSZMP). Az év végén őt állították a megyei Ideiglenes Intéző Bizottság élére. Ekkor már az egyik szószólója volt az „ellenforradalmárokkal” szembeni kemény fellépésnek, a megtorlásnak. Az 1957. júniusi pártértekezlet után is ő maradt a Veszprém megyei pártszervezet élén, bár kinevezésének kronológiáját a korszakkal foglalkozó gyűjtemények egymástól eltérően mutatják be. Jelen életrajzunkban elsősorban a megyei sajtó beszámolóira támaszkodunk.   

1957. október 19-én a Győri Katonai Bíróság első fokon életfogytiglani börtönre ítélte Brusznyai Árpádot, a Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács volt vezetőjét.  – Brusznyai Eötvös-kollégistaként ógörög–magyar szakon végzett, 1949-ben a budapesti egyetemen kapott tanársegédi állást, klasszika-filológiával foglalkozott. 1950-ben volt csendőr édesapját letartóztatták, bátyját, aki római katolikus papként a váci püspök titkára volt, internálták, őt magát pedig eltávolították az egyetemről. Az 1956-os forradalom idején a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban tanított, október 26-án lett a megyei Forradalmi Tanács tagja, majd október 31-én elnöke. A tanács fenntartotta a rendet a városban, a prominens államvédelmiseket és pártfunkcionáriusokat, hogy megóvják személyes biztonságukat, védőőrizetbe helyezték. Brusznyai ugyanakkor rendeletet adott ki a termelőszövetkezetek részbeni feloszlatásáról, az MDP és ifjúsági szervezete vagyonát zároltatta. 1957. április végén letartóztatták.     

Pap túl enyhének találta az első fokú ítéletet, és 1957. november 2-án levelet írt a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökének: „Kötelességünknek tartjuk közölni a megye kommunistáinak, dolgozóinak hangulatát – Brusznyai és társai ellenforradalmi csoportja bűnügyének tárgyalásán hozott ítélettel kapcsolatban [...], mely szerint nem ért egyet a Népbírósági Tanács ítéletével, enyhének tartja azt.” Az LB Katonai Kollégiuma 1958. január 7-én halálos ítéletet hozott. Több befolyásos értelmiségi, köztük Kodály Zoltán is interveniált Brusznyai érdekében, ám hiába. Brusznyait 1958. január 9-én, 34 éves korában felakasztották.

1957 kora őszén formálisan is Pap lett a Veszprém megyei pártbizottság első titkára. (A helyi források addig a pártbizottság titkáraként említették.) Az 1959 végén tartott VII. pártkongresszuson tagja lett a Központi Bizottságnak (KB).

1960 őszén a pártvezetésben napirendre került az ötvenhatos bebörtönzöttek részére adandó amnesztia, amelyet erősen ellenzett az a már addig is „keményebb” diktatúrát szorgalmazó kör, amelynek egyik hangadója Münnich Ferenc, akkoriban éppen a kormány elnöke volt. Az amnesztia terve egyelőre lekerült a napirendről, a megtorlásokat könnyű szívvel levezénylő volt államvédelmisek félreállításától viszont Kádár János nem tett le – persze, ezt is a maga később megszokottá váló opportunista módján tette. A megfelelő káderek híján lévő rezsimnek kezdetben szüksége volt szolgálataikra, ám 1961 nyarára lassacskán tehertétellé váltak, különösen azt követően, hogy a Honvédelmi Minisztériumban is mozgolódni kezdtek a „szektás-dogmatikus elemek” (akik akkor éppen Csémi Károly hadseregparancsnoki kinevezését nehezményezték). A személyi konzekvenciák levonására 1961 szeptemberében került sor: Münnichet maga Kádár János váltotta a kormány élén, az addigi belügyminiszter Biszku Béla pedig egy évre a fegyveres erőket felügyelő miniszterelnök-helyettes lett. Az új kormány belügyminisztere Pap János lett. („Itt Veszprémben az állami vezetők, a pártvezetők és a rendőrségtől is többen esti egyetemi oktatásba kezdtünk. Öt félévet végeztem el én is [a Vegyipari Műszaki Egyetemen], amikor értesítettek, hogy sürgősen Pestre kell mennem. Marosán [György] elvtárs fogadott, és közölte, hogy belügyminiszternek kell felmennem.”) Tehát – egyes vélekedésekkel ellentétben – nem a megtorlásokban játszott szerepét honorálták a kinevezéssel, hanem éppen a „szervek” volt ávósoktól való megtisztítása lett a feladata. „A Belügyminisztériumból elbocsátottuk azokat, akik ebben a témában vétkesek voltak, akik részt vettek a koncepciós ügyekben – az én időm alatt ez még nyolcvanhat volt államvédelmi hatósági szervnél dolgozó személyt érintett –, és Kádár elvtárs különleges kívánságára mindenkit tisztességesen elhelyeztünk. Ezek az emberek a Központi Bizottság engedélye nélkül az állambiztonság területén többé nem dolgozhattak. A Központi Bizottság egy esetben adott felmentést, Rajnai Sándor esetében” – emlékezett vissza. A folyamat felemás lezárásaként 1962 augusztusában az MSZMP Központi Bizottsága határozatot hozott arról, hogy a belügyi és az igazságszolgáltatási apparátusból el kell távolítani mindazokat, akik 1953 előtt koncepciós perek lebonyolításában voltak bűnösök.

Miután feladatát elvégezte, 1963 decemberében a fegyveres testületek kormányfelügyeletét ellátó miniszterelnök-helyettessé nevezték ki. 1964. október 30-ától az MSZMP KB Politikai Bizottságának határozata alapján állandó meghívottként részt vehetett a testület ülésein.

„A belügyben szerettem lenni, de a kormányban, fent a miniszterelnök-helyettesiben sok volt az üresjárat. Személyektől függött, hogy ki milyen ember. Én, amikor ott dolgoztam, és amikor Veszprémben dolgoztam, még büszke is voltam rá mindig, hogy visszautasítottam ajánlkozásokat ilyen vagy olyan vásárlási lehetőségeket. […] Én nagy intenzitással akartam visszajönni Budapestről, vagy legalábbis elmenni arról a területről. […] Érdekesen alakult a visszajövetelem. A Veszprém megyei első titkár, Bakos István öngyilkos lett. Engem bíztak meg, hogy tisztázzam a halálának a körülményeit és jelentsem a Politikai Bizottságnak. Tényleg öngyilkos lett, és az volt az oka, hogy egy kicsit sok volt neki a feladat, bánatában egész nap ivott, és este nem tudta, hogy mit csinál. Többször lent jártam a megyében, akkor itt eléggé kaotikus állapot alakult ki, érzelmileg sokan kötődtek Bakos Istvánhoz, és nem értették a dolgot. […] Budapesten tőlem is kértek javaslatot, hogy ki legyen az utódja, de egyiket sem találták alkalmasnak. Talán egy héttel a temetés után szóltam Biszku elvtársnak, majd Kádár elvtársnak, hogy én szívesen visszajönnék ide. Ezt meg is értették. Megtudtam, hogy Kállai Gyula lesz a miniszterelnök, és én nem óhajtottam vele együtt dolgozni. Biztos, hogy összeütközéseink lettek volna. Nem tartottam olyan kaliberű embernek, és benne is volt egy nagy averzió általában a fegyveres testületek iránt. Kádár elvtárssal egy nagyon hosszú beszélgetést folytattunk a Veszprém megyei dolgokról és az ország dolgairól. Őszintén megmondtam neki, hogy semmi sem köt Budapesthez, soha nem volt bennem olyan vágy, hogy országos vezető legyek, vagy Budapesten éljek. Amikor a Belügyminisztériumba hívtak, azt örömmel fogadtam, testhezálló, aktív munka volt, de a miniszterelnök-helyettesség már kevésbé, az olyan holtvágánynak tűnt.” 1965 júniusában – részben tehát saját kérésére – távozott pozíciójából; visszahelyezték korábbi funkciójába, a Veszprém megyei pártbizottság élére.

A Brusznyai-ügy mellett legendáson hosszú megyei kiskirálysága városkép- és természetátalakító terveiről maradt emlékezetes. Sokak szerint az ő irányítása alatt a megyeszékhely rengeteget fejlődött. 1965 után épült fel a ma ismert város nagy része, köztük a megyeszékhelyen lakók felének otthont adó Haszkovó-lakótelep is. Nevéhez fűződik a veszprémi városközpontot érintő és azt megváltoztató beruházások kialakítása (a veszprémi „Manhattan” terve, annak egyetlen megvalósult elemével, a 19 emeletes toronyházzal), az első magyarországi város körüli teljes közúti körgyűrű megteremtése. Az újonnan kiemelt települési központok (Ajka, Tapolca, Várpalota) nagy ütemű fejlesztése is az ő lobbierejének köszönhető. Öröksége kitörölhetetlen nyomot hagyott Veszprém városa és a megye arculatán.

A másik nagy – és szerencsére szintén sikertelen, akkoriban sokat emlegetett – terve a Balatonhoz, pontosabban a tó eltüntetéséhez kapcsolódott. Papnak szívügye volt a mezőgazdasági fejlesztés, rengeteget dolgozott ezen a területen. A ’60-as évek elején tett erőfeszítéseiről így beszélt egy interjúban: „Meg kellett oldani az ország ellátását, és látszott, hogy a világban beindult technikai forradalomban sehol sincs a magyar mezőgazdaság. A mi öt-nyolc mázsás búzatermés-átlagainkkal szemben Nyugat-Európában a két-három tonnás termésátlagok mentek, gépesítve voltak, műtrágyát használtak. Fel kellett zárkózni.” Talán emiatt merült fel benne, hogy ki kellene szárítani a Balatont, hogy medencéjét kukoricával vessék be. Volt munkatársai szerint teljesen feleslegesnek tartotta a tavat, a legjobb megoldásnak azt látta, ha kiapasztják, hiszen ha kukoricamező lenne a helyén, azt legalább le lehetne aratni…

Pap erős ember volt, de nem mindenható. Komoly presztízsveszteség volt számára, hogy nem sikerült kijárnia Kádár Jánosnál, hogy Veszprém megye része maradjon a Balaton-felvidék, egészen Keszthelyig. Pap éveken át sikeresen halasztotta el a megyehatárok átszabásáról szóló határozatot, de minden lobbizása ellenére az MSZMP KB Politikai Bizottsága és Kádár János úgy döntött, hogy jobb, ha több megye osztozik a Balaton északi partját érintő fejlesztések költségein. Ezért visszacsinálták az 1950-ben hozott döntést Keszthely áthelyezésről, és 1979. január 1-jén (újra) megváltozatták a megyehatárokat és a Balaton-felvidék nyugati részét visszacsatolták Zala megyéhez.

1958-tól hatszor egymás után Veszprém megye országgyűlési képviselőjévé választották, azonban 1985-ben, az első többes jelöléskor, az ajkai körzetben nem jutott mandátumhoz. Ebben az évben megkapta a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét, egyúttal megyei első titkári tisztségéből nyugdíjazták. Ezt követően a főváros budai részébe költözött. (Megyei első titkárként összesen 24 évet és 6 hónapot töltött hivatalában, ezzel „csúcstartó” a pártállami vezetők sorában.)

A rendszerváltoztatás éveiben többször és többen felvetették, hogy a forradalom utáni megtorlásokban való tevékenysége miatt Papot vonják felelősségre. A hírek szerint élete utolsó heteiben-hónapjaiban elméje elborult. 1994. február 22-én budai otthonukban engedély nélkül tartott egykori szolgálati fegyverével lelőtte feleségét, majd önmagával is végzett.

Életút, tisztségek:

1946. februártól a Magyar Kommunista Párt, 1958. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.

1949. január – 1949. május: Az MDP Veszprém Megyei Bizottsága agitációs és propaganda osztályának oktatási felelőse.

1949. május – 1956. október: Az MDP Veszprém Megyei Bizottsága ipari és közlekedési osztályának vezetője.

1956. december – 1957. június 27. Az MSZMP Veszprém Megyei Ideiglenes Intéző Bizottságának elnöke.

1957. június 27. – 1957. szeptember: Az MSZMP Veszprém Megyei Bizottságának titkára.

1957. szeptember – 1961. szeptember 12. Az MSZMP Veszprém Megyei Bizottságának első titkára.

1958. november 26. – 1985. április 18. Országgyűlési képviselő.

1959. december 5. – 1985. március 28. Az MSZMP KB tagja.

1961. szeptember 13. – 1963. december 7. Belügyminiszter.

1963. december 7. – 1965. június 30. A Minisztertanács elnökhelyettese.

1965. július 5. – 1985. március 29. Az MSZMP Veszprém Megyei Bizottságának első titkára.