Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1909. szeptember 16-án született Temesváron, polgári családban. Apja, Oesterreicher György banktisztviselő volt.1913-ban a családja Budapestre költözött. Budapesten az Árpád Gimnáziumban végezte el középiskolai tanulmányait.
Érettségi után tényleges katonai szolgálatot teljesített, majd kérte felvételét a Ludovika Akadémiára. 1932. augusztus 20-án tüzér hadnaggyá avatták, Pécsett, majd Kecskeméten teljesített katonai szolgálatot. 1936-ban sikeres felvételi vizsga után, felvették a vezérkari tisztelet képező Hadi Akadémiára, majd Olaszországba utazhatott az olasz hadsereg életét tanulmányozni. 1939-ben a századosi kinevezése előtt lemond, kilép a hadseregből. Az Egyesült Izzó tisztviselője, majd egyik cégvezetője lesz. 1942-ben kapcsolatba kerül az illegális kommunista mozgalommal. Egy ideig a lakásán rejtegeti Orbán Lászlót. A kommunista párt utasítására 1943-ban belép a Független Kisgazdapárt polgári tagozatába.A német megszállástól kezdve tagja lett a kommunista párt Katonai Bizottságának. 1944 júliusában belépett a kommunista pártba. 1944 őszén a Katonai Bizottság vezetésével bízták meg. Horváth Márton, Rajk László, majd Kádár János tartotta vele a kapcsolatot a KV részéről. A szovjet megszállás Budán érte. Ezután azonnal Debrecenbe utazott, ahol megkezdődött az Ideiglenes Nemzetközi Kormány hadseregének szervezése. Őt a Honvédelmi Minisztérium elhárító osztályának (későbbi nevén: a katonai politikai osztály) vezetésével bízták meg. 1946 tavaszán a határőrség parancsnokának nevezték ki vezérőrnagyi rangban, és bekerült a kommunista párt Katonai Bizottságába. 1948. február 15-én altábornagy, márciusban a hadsereg főfelügyelője. Az 1948 júniusi egyesülési kongresszuson az MDP Központi Vezetősége tagjává választották. 1948 szeptemberétől a honvédelmi miniszter első helyettese. 1949 májusától országgyűlési képviselő. Alig telt el egy hónap, 1949. július 5-én Balatonlellén - Rajk Lászlóval és másokkal együtt - letartóztatták, koholt vádak alapján másodrendű vádlottként perbe fogták, halálra ítélték, és 1949. október 24-én kivégezték. Negyvenéves volt. "Az 1949. október 24-i kivégzésről film készült, amit akkor minden tiszti gyűlésen minden tisztnek látni kellett."
Kommunizmuskutató Intézet
1909. szeptember 16-án született Temesvárott (Temes vm.), polgári családban. Eredeti neve Oesterreicher volt, amelyet 1934-ben változtatott Pálffy-Oesterreicherre, 1939-től Pálffyra. Sváb nemzetiségű édesapja banktisztviselő volt a vármegyeközpontban. A család 1913-ban a fővárosba költözött, apja később itt töltött be takarékpénztári igazgatói tisztséget.
Az óbudai Árpád Gimnáziumban érettségizett. Eredetileg tanárnak készült, ám a sorkatonai szolgálata leteltét követően a hivatásos tiszti pályát választotta. A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémián folytatott tanulmányokat, amelyet követően 1932-ben tüzérhadnaggyá avatták. Pécsett, később Kecskeméten teljesített szolgálatot, majd 1936-ban egy évre Torinóba vezényelték katonai továbbképzésre. 1939-ben elvégezte a vezérkari tiszteket képző Hadiakadémiát. Részt vett Kárpátalja visszacsatolásában, ám a II. világháború előestéjén, 1939 őszén otthagyta a hadsereget. Döntésében közrejátszott menyasszonyának zsidó származása, illetőleg németellenes politikai meggyőződése is. A katonai pályája elhagyása és házassága volt az oka annak, hogy édesapja 1939-ben kitagadta, és életében már nem is békült meg vele, menyét és korábban sosem látott unokáját is csak 1949 után látogatta meg.
A civil világban az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt.-nél helyezkedett el tisztviselőként. 1942-ben csatlakozott az illegálisan működő Kommunisták Magyarországi Pártjához, amely különleges pártfeladattal bízta meg: épüljön be a Független Kisgazdapártba. 1943-as belépését követően olyan fedett kommunista katonatisztek társaságába került, mint Sólyom László. A kisgazdák soraiban ekkor tűnt fel a későbbi államvédelem egyik legrettegettebb tagja, a szintén odavezényelt Décsi Gyula, aki később komoly szerepet játszott a Pócspetri-ügyben és Mindszenty József letartóztatásában.
1944-ben részt vett az ellenállásban, az év őszétől a Magyar Kommunista Párt (MKP) Katonai Bizottságának vezetője lett (itt Horváth Márton, Orbán László és Kádár János voltak a kapcsolattartói). A Katonai Bizottság félkatonai akciócsoportokat szervezett, amelyek szabotázsakciókat, szoborrongálásokat hajtottak végre 1944 őszén, utóbbiak közé tartozott Gömbös Gyula korábbi miniszterelnök emlékművének lerombolása is.
1945 februárjában pártutasításra Debrecenben belépett az akkoriban szervezett új hadsereg kötelékébe. Egy hónappal később az Ideiglenes Nemzeti Kormány által létrehozott Elhárító (később Katonapolitikai) Osztály vezetőjévé nevezték ki. A döntéssel a katonai hírszerzés és az elhárítás – és tulajdonképpen az egész hadsereg – az MKP felügyelete alá került, amire a pártnak azért is szüksége volt, mert önmaga erejéből nem lett volna képes ilyen fajsúlyos területek ellenőrzésére. A „katpol” a koncepciós perekben – akárcsak az ÁVO – kiemelt szerepet játszott, a legkíméletlenebb eszközökkel igyekezett szóra bírni a letartóztatottakat. A szerv kulcsszerepet kapott a korszak legnépszerűbb pártjának, a Független Kisgazdapártnak a szétverésében, az „ellenség” felszalámizásában, valamint az első koncepciós perben, a Magyar Közösség perében, amely az épp csak bontakozó új magyar parlamentarizmust hivatott felszámolni.
1945-től kezdődően Pálffy katonai (és politikai) pályafutása meredeken felívelt: előbb ezredesi, 1946-tól vezérőrnagyi, 1948-tól altábornagyi rendfokozatot kapott. 1946-ban a Honvéd Határőrség országos parancsnokának nevezték ki, amely év azért is jelentős, mert a hadsereg (kommunista) átszervezése, „a fordulat” már ekkor elkezdődött: leváltották a Nyugatról hazatért tiszteket, ugyanakkor mintegy ötszáz volt partizánt és egykori spanyolországi harcost ültettek parancsnoki posztokra.
Altábornagyi kinevezése mellett, 1948 nyarán bekerült a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Központi Vezetőségébe, decemberben kinevezték a honvédelmi miniszter, Farkas Mihály első helyettesévé. Érdemes megjegyeznünk, hogy személye, viselkedése és stílusa jelentősen eltért a korszak párt és katonai elitjének többségétől, akik közül igen sokan iskolázatlanok, tanulatlanok voltak, meggyőződésük miatt mégis magasra jutottak. Visszaemlékezések szerint nála tetten érhető volt polgári származása.
1949 elejére már „készen állt” a katonai elit tagjai elleni komplett persorozat terve, amelyre Farkas Mihály szerint okvetlenül szükség volt. Pálffy 1949. nyári letartóztatását és elítélését nem „polgári” származása, és nem Rajk László bukása okozta, sokkal inkább az MDP szűk elitjének fejében vélelmezett kémkedési összefüggésrendszer, amely átitatta a korszak politikáját. A szocialista tábor más országaiban is rendeztek kirakatpereket a hadseregek főtisztjei ellen; ilyen nagy port kavaró ügy volt például az 1951-es lengyelországi Tatar-per.
Miután személyét a Rajk-perbe is bevonták, 1949. július 5-én letartóztatták. Felesége elmondása szerint miniszteri utasításra utaztak a Balaton mellé, ahol férje idegesnek, feszültnek látszott, s egy esti mozizást követően őrizetbe vették. A feleség későbbi visszaemlékezéseiből világos: a „kötelező nyaralásra” azért kellett menniük, hogy Akadémia utcai lakásukat az államvédelem terhelő bizonyítékok reményében nyugodtan átkutathassa. A fővárosba szállították, ahol kihallgatói Janikovszky Béla és Vajda Tibor államvédelmi nyomozók voltak. Pálffyval szemben, ezt biztosan tudjuk, nem alkalmaztak fizikai erőszakot, gyakorlatilag minden vádpontban bűnösnek ismerte el magát. Érdemes azt is közbevetnünk, hisz jobban rávilágít a rendszer mechanizmusára: letartóztatásával gyakorlatilag egy időben lefogták titkárnőjét (később évekre ítélték) és internálták postásukat is. „Ahol fát vágnak, ott repül a forgács”– hangoztatta többször Sztálin ismert szavait a letartóztatott altábornagy korábban, ám 1949 nyarán ő maga került sorra.
Az 1949. szeptember 26-án kezdődő Rajk-perben másodrendű vádlottként halálra ítélték, és 1949. október 24-én kivégezték. A holttesteket – a legnagyobb titokban – Gödöllő környéként tömegsírban kaparták el. Az ítéletvégrehajtásokról – szigorúan belső felhasználásra – film készült, amelyet minden katonának és civil minisztériumi alkalmazottnak levetítettek a későbbiekben. Halálát követően szűk családját a fővárosból kitiltották, kényszertartózkodási helyüknek Debrecent jelölték ki. Idős édesapját 1951-ben kitelepítették, nincstelenül halt meg egy Szolnok megyei faluban.
Részleges rehabilitációja 1955-ben történt meg, majd 1956. október 6-án, Rajkkal és kivégzett társaival együtt ünnepélyes keretek között újratemették. Nyilvánvaló, hogy rehabilitálása nem következett volna be a Sztálin halálát követő viszonylagos enyhülés nélkül. Személyének teljes rehabilitációjára azonban 1963-ig kellett várni. Rehabilitálását követően a fennálló rendszer (talán egyfajta lelkiismeret-furdalástól vezérelve, talán identitást keresve önmaga számára a kivégzett tábornok személyében) utcát nevezett el róla a fővárosban.
Életút, tisztségek:
1942-től a Kommunisták Magyarországi Pártja, 1943. júliustól a Békepárt, 1944. szeptembertől a Magyar Kommunista Párt (MKP), 1948-tól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) tagja.
1932. augusztus 20. Tüzérhadnaggyá avatják.
1944. szeptember – 1945. március: A Békepárt (1944. novemberétől MKP) Katonai Bizottságának vezetője.
1945. március 3. – 1946. március: A Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztályának vezetője.
1945. augusztus 1. Ezredessé léptetik elő.
1946. március – 1948. február: A Határőrség országos parancsnoka, egyidejűleg a Honvédelmi Minisztérium katonai csoportfőnöke.
1946. április 15. Kinevezik vezérőrnaggyá.
1947. december 30. Kinevezik altábornaggyá.
1948. február 12. Megkapja a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést.
1948. február 15. A Honvédség felügyelője (parancsnoka).
1948. április 1. Az MDP Államvédelmi Bizottsága Katonai Albizottságának titkára.
1948. június 15. – 1949. szeptember 3. Az MDP Központi Vezetőségének tagja.
1948. december 3. – 1949. július 5. A honvédelmi miniszter helyettese.
1949. június 8. – 1949. július 5. Országgyűlési képviselő.
1949. július 5. Letartóztatják.
1949. október 24. Kivégzik.
