Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
Művei
Pestimrén született, 1925. augusztus 24-én, eredeti neve Manninger. A Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult.
1945-ben belépett a kommunista pártba. 1948-tól a pártfőiskolán tanult, majd 1949-től ugyanott tanított. 1954-től a Szovjetunióban volt aspiráns. Miután visszatért, 1957-től a pártfőiskola tanára.1958-ban a pártközpontba került. Előbb a KB Agitációs és Propaganda Osztály alosztályvezetője, majd osztályvezető-helyettese. 1961-től a KB Tudományos és Kulturális Osztály helyettes vezetője. A VIII. kongresszuson (1962 ) KB-póttag lett. A következő kongresszuson (1966 ) a KB Tudományos Kulturális és Közoktatási Osztály vezetője, a KB rendes tagja és a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja lett.A X. kongresszuson (1970 ) ideológiai KB-titkárrá választották és a KB Agitációs és Propaganda Bizottság valamint a Kultúrpolitikai Munkaközösség elnöke lett. Ekkortól Aczél György mellett a kultúrpolitika második embere. A XII. kongresszuson (1980 ) összevonták a kulturális és az ideológiai titkári reszortot úgy, hogy az addigi ideológiai titkár, Győri lett az Agitációs és Propaganda Osztály vezetője, Óvári a KB-titkár. A XIII. kongresszuson (1985 ) Aczéllal együtt kiszorultak a kulturális irányítás éléről, Óvári eddig volt ideológiai KB-titkár, eddig volt a KB Agitációs és Propaganda Bizottság valamint a KB Kultúrpolitikai Munkaközösség elnöke, tagja. Ezután továbbra is a Titkárság tagjaként a KB-Iroda vezetője, e tisztet régen így nevezték volna: őfelsége személye körüli miniszter. A kongresszuson az országgyűlési pártbizottság titkárává is megválasztották.
Az országos pártértekezleten (1988 ) nyugdíjazták, kimaradt a PB-ből, a Titkárságból és a KB-ból is. (Június 14-én nevezték ki utódját a KB-Iroda élére). A KB 1988 július i ülésén tagja lett a KB Tudománypolitikai Bizottságnak és 1988. szeptember 30-ig volt az országgyűlési pártbizottság titkára.
Kommunizmuskutató Intézet
1925. augusztus 24-én született Soroksárpéteriben (Soroksár része, 1930-tól Pestszentimre, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.). Eredeti neve Manninger Miksa. Apja, Manninger Károly, kiugrott katolikus pap volt, gimnáziumi tanárként ment nyugdíjba. Anyja eredetileg mosónőként dolgozott. Tíz testvérből öccsével ketten maradtak életben.
A kispesti állami Deák Ferenc Gimnáziumban kezdte, az első osztályt követően a pestszentlőrinci állami gimnáziumban folytatta középiskolai tanulmányait. 1943-ban kitűnő eredménnyel érettségizett, és beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára. Egyetemi évei alatt a szellemi elitképzés műhelyének számító Eötvös József Collegium tagja volt; a magyart, a németet, az olaszt és a latint választotta szaktantárgyainak. „Manninger, az ifjúsági elnök, vékony fekete fiú. Szelídnek, kimértnek látszik, különösség csak szürkén világos szemében van” – emlékezett rá egyik kollégiumi társa. 1946 és 1948 között latint tanított a Kádár Kata Népi Kollégiumban. 1948-ban szerzett magyar–latin szakos középiskolai tanári oklevelet.
1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba. Nem tudjuk, milyen megfontolások vezették, hogy diplomázása után nem a tanári vagy a kutatói pályát választotta, hanem, szinte teljesen egyedülálló módon a volt Eötvös-kollégisták közül, a pártoktatásban vállalt feladatot. Ez a döntése egész további életpályáját meghatározta. Később, a ’60-as évek elejétől, a párt és az ország ideológiai és kulturális életének egyik legfőbb irányítója lett.
1948 szeptemberétől a Magyar Dolgozók Pártja 6 hónapos pártiskolájának oktatója lett, majd felállításától, 1949-től olasz nyelvet és történelmet tanított a Pártfőiskolán. 1954-ben aspiránsként tudományos továbbképzésre a Szovjetunióba mehetett. 1956 őszén megszakította aspirantúráját – nem vágyott aktív szerepre a forradalmi állapotok között, viszont nem voltak hírei itthon maradt feleségéről és két kicsi gyerekéről.
Hazajövetelét követően folytatta oktatói munkáját a Pártfőiskolán, majd 1958 elején bekerült a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) központi apparátusába. Előbb a Központi Bizottság (KB) Agitációs és Propaganda Osztályán volt alosztályvezető, majd 1960 februárjától osztályvezető-helyettes. 1961-ben áthelyezték a Tudományos és Kulturális Osztályra, szintén osztályvezető-helyettesi beosztásba. 1962 végén, beosztásához képest kissé váratlan módon, póttagként bekerült az MSZMP tágabb vezető testületébe, a KB-ba. 1963 végén a területet átszervezték, a tudományt összevonták a közoktatással, mellette felállították a Kulturális Osztályt. Itt lett Óvári az osztályt vezető Köpeczi Béla helyettese.
1966 végén, a IX. pártkongresszus után, újabb átszervezés következett: a három terület irányítását összevonták; ezzel létrejött a Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztály (TKKO). Ennek első vezetőjévé Óvárit nevezték ki, aki egyúttal teljes jogú tagja lett a KB-nak is.
Négy év múltán, 1970 végén, az újabb pártkongresszuson már valódi kulcspozícióba emelkedett: a „keményvonalasnak” számító Pullai Árpádtól átvette az ideológiai titkári posztot. Óvári Miklós egészen az 1988. májusi pártértekezletig, 18 éven keresztül volt a KB titkára. Nála hosszabb ideig csak az első számú vezető, Kádár János töltött el hosszabb időt, 1957 februárja és 1988 májusa között megszakítás nélkül a Titkárság tagjaként. – A Titkárságot mint operatív és legfelső irányító testületet az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának 1957. február 26-ai ülésén állították fel újra, akkor Központi Titkárság elnevezéssel. A Titkárság tagjai a KB egyes osztályainak működését felügyelték, arról azonban, hogy az adott időszakban pontosan ki mit felügyelt, máig csak feltételezések vannak. Pártdokumentumban egyetlen alkalommal közölték hivatalosan a Titkárság tagjainak „reszortjait”, mégpedig az 1963. december 5-ei KB-ülésről kiadott közleményben. Mindig titkár felügyelte az „adminisztratív” ügyeket (honvédelem, belbiztonság), a pártszervezést, a gazdaságpolitikát, a külügyeket és az ideológiai szférát, 1963-tól a művelődési és kulturális ügyeket is.
1974 márciusában, a „reformerek” visszaszorulásával és a „keményvonalasok” időleges térnyerésével járó személyi átrendeződések következtében Óvári az ideológiai területet átadta a dogmatikusként számon tartott Győri Imrének, ő pedig a miniszterelnök-helyettessé „lefokozott” (de politikai bizottsági tagságát megtartó) Aczél Györgytől átvette a tudomány, a kultúra és az oktatás felügyeletét. Ugyanakkor két hónappal később mégis ő lett a KB Agitációs és Propaganda Bizottságának elnöke, ami korántsem tekinthető formális tisztségnek. A rákövetkező évben tartott kongresszuson (1975. március) ráadásként, a kádári „egyensúlypolitika” jegyében, bekerült a KB Politikai Bizottságába (PB), akkor, amikor a reformok két fő exponensét, Fehér Lajost és Nyers Rezsőt eltávolították. PB-tagságát a Kádár-korszak végéig megtartotta.
A szokásos fordulattal azt mondhatnánk, hogy 1980 és 1982 között „állt hatalma csúcsán”, amikor a kulturális terület mellé az ideológiai ügyek felügyeletét is újra megkapta, ha olyan emberről lenne szó, aki a pártdiktatúrában megszokott módon játssza szerepét. 1982-ben Aczél visszatért és átvette a kulturális ügyek felügyeletét, Óvári ideológiai titkár maradt. 1970-től 1985-ig ők ketten voltak a teljes magyar szellemi élet irányítói, noha Óvári, aki 1974 és 1982 között formálisan Aczél fölött állt a párthierarchiában, gyakorlatilag csak másodhegedűs volt Aczél mellett. Ki tudja, ez a mindig háttérben maradó, magasan képzett és cseppet sem tipikus funkcionáriusi karakterű „hivatalnok” vágyott-e többre. Ő csak szolgálta az „ügyet”, bírta Kádár János feltétlen bizalmát, s beérte ezzel. A korszak kulturális politikájáról szólva ma is sokan – néha akaratlanul – Aczél mítoszát szövik, a tájékozottabbak esetleg szóba hozzák a nagy manipulátor Szirmai nevét – Óváriról szó sem esik. S persze némi joggal: Aczél szinte lubickolt csúcsértelmiségi baráti társaságaiban, Szirmai nagy bohém s nem mellékesen kiváló manipulátor volt – Óvári háttérbe húzódva, szinte hivatalnokként viselte magas hivatalait.
1985-től látszólag felügyeleti terület nélkül maradt KB-titkár: a KB Irodáját (tulajdonképpen Kádár személyi titkárságát) vezette, ami az adott körülmények között a bizalmi állások között is a legfontosabbnak számított. (Elődei e poszton, óriási informális befolyásuk ellenére, se PB-tagok, se KB-titkárok nem voltak.) Ugyanebben az időben ő volt az Országgyűlés pártbizottságának titkára is – 1979-től 1988. június végi lemondásig volt országgyűlési képviselő.
1988. júliusban még tagja lett az MSZMP KB akkor felállított Tudománypolitikai Bizottságának.
2003. május 10-én halt meg Budapesten.
Életút, tisztségek:
1945-től a Magyar Kommunista Párt, 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.
1948. szeptember –1949. szeptember: Az MDP 6 hónapos pártiskolájának tanára.
1949. szeptember – 1954: Az MDP Központi Vezetősége Pártfőiskolájának tanára.
1954 – 1956. október: Ösztöndíjas aspiráns a Szovjetunióban.
1957–1958. Az MSZMP Központi Bizottsága (KB) Pártfőiskolájának oktatója.
1960. február – 1961. február: Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztálya helyettes vezetője.
1962. november 24. – 1966. december 3. Az MSZMP KB póttagja.
1961. február – 1963. december 5. Az MSZMP KB Tudományos és Kulturális Osztályának helyettes vezetője.
1963. december 5. – 1966. december 3. Az MSZMP KB Kulturális Osztályának helyettes vezetője.
1966. december 3. – 1988. május 22. Az MSZMP KB tagja.
1966. december 3. – 1970. november 28. Az MSZMP KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályának vezetője.
1966. december 3. – 1974. május 20. Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottságának tagja.
1970. november 28. – 1988. május 22. Az MSZMP KB titkára.
1974. május 20. – 1985. március 28. Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottságának elnöke.
1975. március 22. – 1988. május 22. Az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja.
1975. április 8. – 1982. június 23. Az MSZMP KB mellett működő Kultúrpolitikai Munkaközösség (1980. március 27-től Művelődéspolitikai Munkaközösség) elnöke.
1979. június 10. – 1988. június 29. Országgyűlési képviselő.
1985. március 28. – 1988. május 22. Az MSZMP KB Irodájának vezetője.
1988. július 14. – 1989. október 7. Az MSZMP KB mellett működő Tudománypolitikai Munkaközösség tagja.
