Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1923. március 21-én született, Budapesten. Édesanyja szövőnő, édesapja vasmunkás. 1938-tól nyomdásznak tanult. 1940-ben belépett a szociáldemokrata pártba. 1942-től betűszedő szakmunkásként dolgozott.
A háború végétől az SZDP kispesti szervezetének titkárhelyettese, 1947-től pesti és pestkörnyéki titkárhelyettes, majd titkár.Az egyesülési kongresszuson (1948 ) KV-póttag lett, és az MDP Pest megyei szervező titkára. Ebben az évben a KV Mezőgazdasági Osztály helyettes vezetője lett, Hegedüs mellett, aki szerint "Gerő is megérezte Nyers személyiségének vonzerejét és védte, amikor erre szükség mutatkozott." 1951-ben beiratkozott a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre. 1952-ben a Belkereskedelmi Minisztérium Zöldség-Gyümölcs Főosztályának vezetője. "1953-ig országgyűlési képviselő voltam, májusban nem választottak újra. Úgy éreztem, lassan kifelé csúszok a politikai életből." "1954 tavaszán a pártközpont átirányított egy félig-meddig politikai funkcióba, a SZÖVOSZ elnökhelyettese lettem. Tehát akkor már nem tisztán kereskedelmi, gazdasági kérdésekkel, hanem részben politikával is foglalkoztam. 1954 -ben az MDP III. kongresszusán póttagból a Központi Vezetőség rendes tagjává választottak. Ilyen értelemben azt mondhatom, hogy az én személyes karrieremben ez az 1951-1953 közötti kis bizonytalanság rendeződött, és fiatalember lévén felfelé ívelő pályát vett az életutam." 1956-ban diplomát szerzett az MKKE-n.
1956. július 30 -tól élelmiszeripari miniszter. Október 23. után a politikai élet csúcsszerveiben nem politizált, közellátási ügyekkel foglalkozott. 1956. október 31-ig szerepelt a kormánylistán, de november 3-ig a minisztérium élén maradt. "November 3-án hazamegyek azzal az érzéssel, hogy politikai pályafutásomat befejeztem."
"November 5-én megjelenik tehát egy orosz tank, szemben a fegyveresek. Figyelik a tankot, nem merik megtámadni. A tankból kimászik egy orosz egyenruhába öltözött férfi magyar ember volt egyébként és följön hozzánk. Üzenetet hozott Rónai Sándortól a Parlamentből. Azt kéri Rónai , hogy menjek be a Parlamentbe. Nem sokat tanakodtunk a feleségemmel, mentem. Rónai fogad. Pontosan nem tisztáztuk részleteiben a politikai platformokat, mert ilyesmire nem volt akkor lehetőség, meg hát a fejünkben sem volt olyan tisztán minden. A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány nyilatkozatát ismertem, azt elfogadtam, azért mentem be a Parlamentbe. Az aláírókat ismertem, a személyeket el is fogadtam. Rónai Sándor is tagja a kormánynak, ő itthon van, tehát nem vett részt a kormányalakításban, bíztak benne, és ő a bizalom alapján nevét adta. Abban a nyilatkozatban benne volt, hogy a Rákosi -Gerő klikk, így nevezve, egyik okozója volt az 56-os eseményeknek, tehát ők kimaradtak. Ennyi volt a politikai irányvonalra vonatkozó.
Egy-két napig csak kószáltunk a Parlamentben. Volt ott akkor néhány volt miniszter is: emlékszem Csergő Jánosra, Czottner Sándorra, Nagy Józsefnére és most már nem tudom pontosan, még kik. Hetedikén reggel megérkezik Kiss Károly, aztán Marosán György, és akkor közlik velem azt a megbízatást, hogy közellátási kormánybiztos legyek. Ez a döntés talán Szolnokon született. Akkor visszamentem a minisztériumba november 7-én, de már kormánybiztosként, és valamennyi közellátással foglalkozó minisztérium irányítását elláttam pár hónapon keresztül."
1956. november 12-től a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány Közellátási Kormánybizottságának vezetője, december 13-tól elnöke. E tisztében megakadályozta a jegyrendszer és a kötelező beszolgáltatás bevezetését. 1957 január 13-tól a Szövetkezetek Országos Szövetségének elnöke. A KB 1957 február i plénumán kooptálták a testületbe. 1960. január 16-tól pénzügyminiszter.
A VIII. kongresszuson (1962 ) gazdaságpolitikai KB-titkár és a Politikai Bizottság póttagja lett. Ekkor közölték először a KB Államgazdasági Bizottság névsorát, melynek elnöke volt. Megválasztása részben annak tudható be, hogy Marosán kiválása után a folyamatosságot szociáldemokrata múltú vezető kiemelésével akarták demonstrálni. "Az én feladatomat a VIII, kongresszus határozatából vezettük le, az akkori helyzet olyan értelmezéséből, hogy gyorsabban kell növelni a termelékenységet, helyre kell állítani a népgazdaság egyensúlyi helyzetét, ez utóbbi alatt értve a fizetési és költségvetési mérleget. A módszerekre vonatkozólag a kongresszus felfogása az volt, hogy azok megfelelőek, de politikailag határozottabban, jobban kell a végrehajtást megszervezni. Ezt a politikai tézist kellett értelmezni és összefüggésbe hozni a helyzettel." Másutt így emlékezett: "[...] a gazdaságpolitika alakítását két szinten végeztük, a két szint sajátos összekapcsolásával. A Központi Bizottság Államgazdasági Bizottsága volt a döntéselőkészítő, összehangoló és politikai ellenőrző szerv, melyben az állami vezetők közül Fock Jenő, Fehér Lajos, Ajtai Miklós vett részt, a pártbeli kollegák részéről Németh Károly, Szurdi István és Párdi Imre, s természetesen jómagam, ez a szerv általában előkészített napirendeket tárgyalt meg, szigorú rendszerességgel. sokkal kötetlenebb formában, bizonyos rendszerességgel, de nem előkészített napirenddel működött a második szint, amolyan gazdaságpolitikai elemző, hosszabb távú koncepció-érlelő 'agytrösztként', ebben voltak pártonkívüliek is, tudósok és gyakorlati emberek egyaránt, s ebben vett részt Péter György, Vajda Imre, Kiss Árpád, Csikós Nagy Béla, Ajtai Miklós, Wilcsek Jenő, Friss István, Párdi Imre, Tímár Mátyás. A két tevékenységi körben végül is egymást kiegészítő jelleggel, politikai szempontból összehangoltan folyt a munka.
Amikor a gazdasági mechanizmus kritikai elemzéséhez hozzáfogtunk, 1964 végén, öt úgynevezett 'kiinduló tanulmányt' rendeltünk meg, ezek közül az egyik Péter György és Zala Júlia közös tanulmánya volt, amely Péter György 1954-56-os gondolatain alapult. Rajtuk kívül hasonló jellegű tanulmányokat készített Bognár József, Wilcsek Jenő, Csikós-Nagy Béla, Hont János".
A IX. kongresszuson (1966 ) a Politikai Bizottság tagja lett. A X. kongresszuson (1970 ) közzétették a KB Közgazdasági Munkaközösség névsorát, melynek vezetője volt.
Az évtizedfordulón megerősödő fundamentalista kurzus az ő pozícióit is megingatta. Arra a kérdésre, hogy nem érte-e vártatlanul az eltávolítása a vezetésből, így válaszolt: "Hetvenháromban számítottam valami hasonlóra, miként valószínűleg mások is vártak ilyenféle döntést, de akkor ez nem történt meg. Hetvennégyben már azt gondoltam, hogy kezdünk ezen túllenni, úgyhogy akkor hirtelen jött és meglepetést okozott." Máshol elmondta, hogy "a szövetkezeti kérdésben volt az utolsó csata a PB-ben, mert kintről jött egy olyan hatás, hogy a gazdaság tulajdoni-szervezeti pluralizmusa nagyon veszélyes, tehát a szövetkezeteket tulajdonilag 'magasabb szintre kell emelni', magyarul: állami tulajdonná kell 'továbbfejleszteni'. A PB-ben óriási csetepatéval sikerült lefékezni ezt a lendületet, a KB-ban továbbszelídíteni és néhány kísérletre korlátozni." A KB 1974 március i ülésén váltották le gazdaságpolitikai KB-titkári tisztéből, eddig volt a KB Gazdaságpolitikai Bizottság és Közgazdasági Munkaközösség elnöke, utóbbiban megtartotta tagságát. Ezután a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatója volt. A XI. kongresszuson (1975 ) kimaradt a Politikai Bizottságból. 1981-től az intézet tanácsadója.
"Azért távoztam a vezetésből, mert 1972 és 1974 között világossá vált, hogy a marxizmus értelmezésében, a szocializmus általános törvényszerűségeinek és nemzeti sajátosságainak értelmezésében eltérés van, bizonyos politikai és ideológiai véleményeltérés van a mozgalmon belül, és a gazdasági reform folytatásának kérdésében is. Tehát oly mértékben vált nehézzé akkoriban a párt számára, hogy ennyire különböző véleményű emberek jól, hatékonyan együtt tudjanak dolgozni, hogy logikusnak látszott, hogy egy páran akkoriban Fehér Lajossal, majd hamarosan Fock Jenő is félig kiváljuk a vezetésből. [...]
-[...] távozásukat Ön vagy Önök kezdeményezték?
-Nem. De én nem tudtam volna lelkiismeretesen és az egység teljes kinyilvánításával képviselni sok mindent... nem mindent, de sok mindent... abból, ami azokban az esztendőkben a gyakorlatban történt. A Központi Bizottság határozatai azonban mindig helyes elveket tartalmaztak, ezeket elfogadtam és képviseltem. [...] Nem visszarendeződés logikáját fogadtuk el, hanem a személyi cserék logikus voltát. Kérem szépen, hát elfogadtuk, persze, hogy elfogadtuk. Én bevallom őszintén, hogy azért is fogadtam el, mert akkoriban pesszimistább voltam. Bár tudtam, hogy ez a megtorpanás és visszarendeződés átmeneti lesz és egyszer vége lesz -ebben mélységesen hittem-, mégis akkor úgy látszott számomra, hogy a magyar politikában nagyobb mértékű lesz a visszakanyarodás a '68 előtti viszonyokhoz, és nem bántam, ha ebben nem kell részt vennem a korábbi posztomon. [...] Volt bennem keserűség, mert egy ügy mellé odaálltam, összekötöttem már vele a sorsomat akkor. Ez a gazdasági reform ügye, és hát ezt féltettem. Tulajdonképpen könnyebbséget is jelentett nekem, hogy kiváltam a vezetésből, mert senkinek sem kívánom, hogy hosszú ideig ilyen vezető posztot töltsön be. Nekem a magánélettel kapcsolatban is voltak igényeim, én magánéletet is éltem, de hát egy ilyen magas tisztség oly mértékben megnyomorítja az ember magánéletét, hogy bármilyen nagy eszmei elhivatottság van is benne, tíz-húsz esztendő, az bőven elég. Tehát volt egy ilyen könnyebbség. a keserűség hamar elmúlt, maradt a könnyebbség."
Kezdetektől, 1986 májusától támogatta a "Fordulat és reform" kidolgozását. Tagja volt annak a csoportnak, mely 1987 decemberében elhatározta az Új Márciusi Front megalakítását. 1988 márciusi felhívásukért Óváritól és Berecztől szóbeli figyelmeztetésben részesült, a felhívást csak szeptemberben tehették közzé.
Az országos pártértekezleten (1988 május ) ismét PB-tag lett, és a párton belüli tanácsadói bizottságok rendszerének kidolgozásáért felelős bizottság vezetője. A KB 1988 július i ülésén kimaradt a KB Közgazdasági Munkaközösségből.
1988. november 24 -én államminiszterré választották, amit öt nap gondolkodási idő után vállalt el. A Minisztertanács 1989. január 2-i ülésén határozták meg feladatát, eszerint ő irányítja a gazdasági reformkoncepcióval kapcsolatos állami döntéselőkészítést és figyelemmel kíséri a reformintézkedések gyakorlati megvalósulását. Emellett a kormány Gazdaságirányítási Konzultatív Bizottságának elnöke.
A KB 1989 június i ülésén a párt elnökévé választották, így a párt első embere lett. Ő vezeti a KB és a PIB üléseit, képviseli a pártot. "Az én feladatom egy integrátori szerep lehet. Pontosabban valójában az elnökség integrál, én pedig ezt segítem és megkísérlem a különféle nézetek közötti közös nevezőt kifejezésre juttatni." Egyúttal tagja lett a Politikai Bizottság helyett felállított Elnökségnek és a Politikai Intéző Bizottságnak. Június 27-én felmentették államminiszteri tisztéből.
Özvegy, egy gyermeke van.
Kommunizmuskutató Intézet
1923. március 21-én született Budapesten, munkáscsaládban. Édesapja 1945 előtt lakatosként dolgozott. 1947-ben Kispest polgármestere lett, a tanácsrendszer bevezetése és Kispest Budapesthez csatolása után a XIX. kerület tanácselnökeként ment nyugdíjba. Fia az elemi és polgári iskolát a fővárosban végezte. Egy évig kifutófiú volt, majd 1938-tól négy éven át nyomdaipari szakiskolába járt; közben a Cilcer és Társa Könyvnyomdában, 1943 és 1945 között különböző nyomdák betűszedő munkásaként dolgozott.
1940-ben belépett a Szociáldemokrata Pártba (SZDP), 1941–42-ben tagja volt a párt Országos Ifjúsági Bizottságának. 1942-ben belépett a nyomdászszakszervezetbe. 1944 augusztusában bevonult, a nyilas hatalomátvétel után megszökött alakulatától, és a szovjet csapatok megérkezéséig bujkált.
1945 elején rövid ideig rendőr volt, majd márciusban ő lett az SZDP kispesti szervezetének titkárhelyettese, később végrehajtóbizottsági tagja. 1946-ban a Népszava kiadóhivatalának munkatársa lett, a pártlapok terjesztésével foglalkozott. 1947-től az SZDP Pest megyei és Pest környéki titkárhelyetteseként, majd titkáraként végzett mozgalmi munkát. 1945–1948-ban a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom országos vezetőségi tagja, ugyanekkor a kispesti képviselőtestület tagja, a szociáldemokrata frakció titkára volt. 1947 augusztusában nemzetgyűlési pótképviselővé választották, 1948 tavaszán lett a törvényhozás tagja. 1948 márciusától, amikor a két munkáspárt egyesülése volt napirenden, az SZDP Pest Megyei Bizottságának szervezőtitkáraként ténykedett.
Az általa is támogatott 1948. júniusi kényszerű pártegyesítést követően póttagként bekerült a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Központi Vezetőségébe (KV). Az új pártban is ő maradt a Pest megyei szervezőtitkár. 1949 áprilisában bekerült az állampárt központi apparátusába: két évet dolgozott politikai munkatársként az MDP KV Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztályán, egy idő után Hegedüs András helyetteseként.
1951 végén a Belkereskedelmi Minisztériumba került, három évig a Zöldség- és Gyümölcsforgalmi Főosztályt vezette. Ebben az évben kezdte tanulmányait a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet (MKKE), 1956-ban szerzett diplomát. 1954. május 30-án, az MDP III. kongresszusán beválasztották az MDP KV rendes tagjai sorába. 1954 tavaszán a Szövetkezetek Országos Szövetsége (SZÖVOSZ) elnökhelyettesi pozíciójába irányították.
1956. július végén élelmiszeripari miniszterként bekerült korábbi apparátusbeli főnöke, Hegedüs András kormányába. Tisztségét október 31-éig Nagy Imre kormányában is megtartotta. Kormánytagsága megszűnése után is ellátta a minisztérium vezetését, hogy fenntartsa a közellátás folyamatosságát. Az elsők között lépett be az október utolsó napján megalakult Magyar Szocialista Munkáspártba (MSZMP). November 5-én a parlamentbe hívatták, majd 7-én közölték vele, hogy ő lesz a katonai intervenció nyomán tulajdonképpen a szovjetek által Moszkvában felállított Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány közellátási kormánybiztosa. A felkérés elfogadásával formálisan is csatlakozott a Kádár-féle vezetéshez. Hivatalosan november 12-étől december 13-ig valamennyi közellátással foglalkozó minisztérium irányítását ellátta, 1957. január 13-ig a kormánybiztosság elnöke volt. Működése alatt ellenezte a jegyrendszer és a kötelező beszolgáltatás újbóli bevezetését.
Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságába (IKB) 1957. február 26-án kooptálták, főként arra való tekintettel, hogy az addig 21 tagú IKB-ban mindössze három volt szociáldemokrata foglalt helyet. Miután az 1957. júniusi pártértekezleten formálisan is új Központi Bizottságot (KB) választottak, ebben a testületben is helyet kapott, s tag is maradt egészen a párt megszűnéséig.
1957-ben a számára ismert szövetkezeti vonalon kapott tisztséget, megint SZÖVOSZ-hoz került, őt nevezték ki a vidéki szövetkezeteket (elsősorban a földműves-szövetkezeteket) felügyelő állami szerv élére.
1960 januárjában, Antos István halála után ő kapta meg a pénzügyminiszteri tárcát; ezzel bekerült a gazdaságirányítás legfelső köreibe. Csaknem másfél évtizedre ő lett a mind fontosabbá – hovatovább kulcsfontosságúvá – váló terület kulcsfigurája, két és fél év múlva a KB titkáraként ennek a területnek már vitathatatlanul a legfontosabb embere. A ’60-as évek közepére – némi egyéb engedményekkel kiegészítve – ez a bizonyos „életszínvonal-politika” lett a kádári politizálás alfája és ómegája. Kádár már csak alkatánál fogva sem volt „reformer”: őt tisztán praktikus hatalmi-politikai megfontolások vezették. Kádár és a politikai vezetés többsége számára a „reform” a változatlan gazdasági célok megvalósításának hatékonyabb eszközeként, a piacot szimuláló mechanizmusok pedig az államgazdaság optimális működését biztosító korrekcióként jöhettek számításba. Kijelenthetjük: ha rendszer a tervgazdaság klasszikus módszereinek alkalmazásával is képes lett volna kielégíteni az emberek igényeit a jobb élet iránt, ő lett volna az utolsó, aki belekezd bármiféle „reformokba”. A realitásokat azonban – ti. a merev tervutasításos rendszer működésképtelenségét, amelyet a felső vezetők számára nem kozmetikázott statisztikai adatok is pontosan mutattak – neki is tudomásul kellett vennie, s ezt a kényszerűséget – Magyarországra mintegy „kísérleti terepként” is tekintve – egyelőre a szovjet vezetés is akceptálta.
Nyers tehát megkapta a stallumokat: az 1962. késő őszi VIII. kongresszuson a Politikai Bizottság (PB) póttagjává és a KB Titkárságának tagjává választották és ő lett a KB Államgazdasági Bizottságának elnöke. Négy évvel később, a IX. kongresszuson póttagból a PB rendes tagjává lépett elő, ő maradt a KB államgazdaságiról gazdaságpolitikaira átkeresztelt bizottságának elnöke, s ő lett az akkor felállított Közgazdasági Munkaközösség elnöke is.
„A Központi Bizottság Államgazdasági Bizottsága volt a döntés-előkészítő, összehangoló és politikai ellenőrző szerv […] Sokkal kötetlenebb formában […] működött a második szint, amolyan gazdaságpolitikai elemző »agytrösztként«. […] Amikor a gazdasági mechanizmus kritikai elemzéséhez hozzáfogtunk, 1964 végén, öt úgynevezett »kiinduló tanulmányt« rendeltünk meg” – emlékezett utóbb a reformmunkálatok kezdeteire, amelynek ő lett a központi alakja. Ezt a párton belüli magas pozíciója, valamint Kádár János támogatása tette lehetővé, de a reformgondolat az ő eredeti szociáldemokrata felfogásával is összhangban volt.
Az első reformtervek már 1963-ban elkészültek, ezek azonban kizárólag az újonnan szervezett mezőgazdasági termelőszövetkezetekre vonatkoztak. Az új tsz-ek eltértek a szovjet kolhozmodelltől, önállóan gazdálkodhattak, kialakították a vezetők és a dolgozók „anyagi érdekeltségét”, a vezetőket titkosan választották. Az eredmények az agráriumban viszonylag gyorsan jelentkeztek. A termelési eredmények növekedtek, az élelmiszerhiány megszűnt.
Az MSZMP KB Államgazdasági Bizottsága – tekintettel a fenti kedvező tapasztalatokra – 1964. július 21-én úgy döntött, hogy felül kell vizsgálni a gazdaságirányítás egész rendszerét, és „el kell készíteni a jelenlegi gazdasági mechanizmus és szervezet kritikai értékelését, ennek alapján azt az átfogó koncepciót, amelynek megvalósítása a gazdasági mechanizmus és szervezet korszerűsítését eredményezi”. Az MSZMP KB 1964. december 10-i ülésén döntött a reformok szükségességéről. Az elemzés 1965 márciusára elkészült, 1965 októberére készen állt a reform alapelveinek előzetes koncepciója. A reform bevezetéséről szóló politikai döntés az MSZMP KB 1966. május 26–27-ei ülésén született. Az „megdöbbenve tapasztalta, mekkora pusztítást végzett a „nagy terror” a magyar párt soraiban: alig maradtak kádereik, mindenkire szükség volt. Az „új gazdasági mechanizmus” induló időpontjaként 1968. január 1-jét jelölték meg.
A reform három fő ponton változtatott a korábbi gazdasági szabályozórendszeren: megszűntek a közvetlen tervutasítások, az árakat liberalizálták (azaz egyes termékek árai a valóságos költségekhez és a világpiaci árakhoz igazodtak), továbbá a központi bérszabályozás helyett lényegében teljesítményen alapuló bérezést vezettek be.
A „piaci szocializmus” – tulajdonképpen fogalmilag is értelmezhetetlen – kísérlete már 1972-re elbukott. Ebben a felemás társadalmi hatások miatti belső elégedetlenségen túl döntő szerepe volt Moszkva, személyesen pedig Leonyid Brezsnyev határozott rosszallásának. A szovjet vezető többszöri személyes vétója nyomán a reformot – amelyet kidolgozói eredetileg egész folyamatként képzeltek el – leállították, exponált támogatóit több lépésben félreállították. Magát Nyerset már a tisztogatások első körében, a KB 1974. márciusi ülésén leváltották tisztségeiből. Vele együtt távozott az agrárreformok „atyja”, Fehér Lajos és még két reformelkötelezettségű miniszterelnök-helyettes.
Nyers száműzetésének helye az Akadémia Közgazdaságtudományi Intézete, annak is igazgatói széke lett.
A megtorpedózott reformok után visszacsempészett tervutasításos rendszerben működő gazdaság az évtizedfordulótól egyre rosszabbul teljesített: miközben a világpiac átrendeződött, a termelékenység stagnált. A termelés helyébe a pénzügyek léptek, a termelés racionalizálói helyett jöttek a bankárok: a népgazdaságot, hovatovább a napi működés szintjén is, jószerével már csak a külföldi hitelek tartották életben. Az öregedő Kádár és vezetőtársai a válságtüneteket ignorálták, miközben egyre nyilvánvalóbbá vált: a tervgazdaságon alapuló rendszer mint olyan kimerítette lehetőségeit.
Újra eljött a „reformerek” ideje. Időközben a Dimitrov téren és a Pénzügyminisztérium háttérintézményeiben színre lépett a gazdaság történéseit tágabb (értsd: piacgazdasági) horizonton szemlélő közgazdászok egész nemzedéke. Nyers, aki igazgatói székéből védelmezte, majd 1981-től tudományos tanácsadóként bátorította őket, tizenkét év után visszatért a nagypolitika világába. Jönnie kellett, hiszen annak idején ő volt az „első számú reformer”. 1986-ban a Fordulat és reform című pénzügykutatós elaborátum támogatása felért egy politikai programmal.
1987-ben az Országgyűlés reformbizottságának elnökévé választották. 1987 végétől a napi politikában is újra szerepet vállalt Új Márciusi Front egyik kezdeményezőjeként, alapító tagja volt a „társadalmi megújulás szellemi megalapozását” kívánó népfrontos szerveződésnek. 1988. áprilisban a meghívták a kormány tanácsadó testületébe.
A végjátékra visszatért a párt és az állam legfelső vezetésébe is: az MSZMP 1988. májusi nevezetes pártértekezletén ismét bekerült a Politikai Bizottságba, az év végén pedig államminiszterként tagja lett a Németh Miklós vezette utolsó állampárti kormánynak. (Ez utóbbi megbízatást ötnapi gondolkodási idő után vállalta.) Államminiszterként és a kormány gazdasági reformbizottságának (1989. júliusig: gazdaságirányítási konzultatív bizottság) elnökeként a „gazdasági reform” koncepciójával kapcsolatos állami döntés-előkészítést irányította. Ekkor persze már nem a rendszer „korrekciója”, hanem egy valóságos átmenet előkészítése volt napirenden, s ezzel bizonyára ő is tisztában volt.
Nagy Imre 1989. június 16-ai újratemetésén nem vett részt, mégpedig ezért: „Miután annak idején, a Központi Bizottság tagjaként én is részt vettem az egyhangú szavazásban 1957 decemberében Nagy Imre és társai bírósági felelősségre vonásáról, nem éreztem illőnek, hogy a delegációban díszelegjek.” Szavai pontosan mutatják erkölcsi tartását, s azt, hogy múltjának dicstelen részleteit soha nem tagadta. (2013-ban feljelentették, s mert annak idején ő is megszavazta a Nagy Imre és társai elleni büntetőeljárás megindítását, megfosztották nyugdíjpótlékától.)
1989 júniusában a párt elnökévé választották, tagja lett a négyfős Elnökségnek és a PB-t felváltó Politikai Intéző Bizottságnak is. Pártelnöki pozíciója miatt június végén lemondott államminiszteri tisztéről.
Szeptember 18-án az MSZMP részéről ő írta alá a nemzeti kerekasztal-tárgyalások eredményeként megszületett, a többpárti demokráciába való átmenet jogi kereteit tartalmazó megállapodást.
Amikor pedig az MSZMP 1989. októberi utolsó kongresszusán Magyar Szocialista Párt (MSZP) néven új pártot alapítottak, annak ő lett az első elnöke. Tulajdonképpen politikai szükségszerűség volt, hogy az Nyers Rezső lett a „folytonosság embere”, aki 1956 előtt és után, Rákosi és Kádár vezetése alatt is politikai szereplő volt, s aki a végórákban visszatalált egykori szociáldemokrata gyökereihez. „Az állampárt megszűnésekor, az MSZP megalakulásakor egy modern szociáldemokrata párt felépítéséért szállt síkra. Ő volt az, aki taktikázás és túlélés helyett a német szociáldemokraták Bad Godesberg-i modernizációs programja nyomán a szociális piacgazdaság és a jóléti állam megteremtését tekintette az új párt stratégiai céljának.”
Miután pártja vereséget szenvedett az 1990. tavaszi szabad országgyűlési választásokon, pártelnöki tisztéről lemondott. 1998-ig parlamenti képviselőként még részt vett a közéletben, 1993–95 között tagja volt a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának. A Budapesti Corvinus Egyetem címzetes egyetemi tanáraként tanított is.
Hosszú élet adatott neki, 96. életévében, 2016. június 22-én halt meg Budapesten.
Életút, tisztségek:
1940-től a Szociáldemokrata Párt (SZDP), 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), 1956. október 31-től a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP), 1989. októbertől a Magyar Szocialista Párt (MSZP) tagja.
1948. június 14. – 1954. május 30. Az MDP Központi Vezetőségének (KV) póttagja.
1949. április – 1951 vége: Az MDP KV Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztályának munkatársa.
1949: Elvégzi a hat hónapos pártiskolát.
1949. június 8. – 1953. május15. Országgyűlési képviselő.
1951 vége – 1954. április 3. A Belkereskedelmi (1953. július 4. után Bel- és Külkereskedelmi) Minisztérium Zöldség- és Gyümölcsforgalmi Főosztályának vezetője.
1954. május 30. – 1956. október 28. Az MDP KV tagja.
1954. április 3. – 1956. július 30. A Szövetkezetek Országos Szövetségének (SZÖVOSZ) helyettes igazgatója, majd elnökhelyettese.
1956. július 30. – 1956. október 31. Élelmiszeripari miniszter.
1956. november 12. – 1956. december 13. A közellátási kormánybizottság vezetője.
1956. december 13. – 1957. január 13. A közellátási kormánybizottság elnöke.
1957. január 13. – 1960. január 16. A SZÖVOSZ elnöke.
1957. február 26. – 1957. június 29. Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának tagja.
1957. június 29. – 1989. október 7. Az MSZMP Központi Bizottságának (KB) tagja.
1960. január 16. – 1962. november 27. Pénzügyminiszter.
1962. november 24. – 1974. március 20. Az MSZMP KB (gazdaságpolitikai) titkára.
1966. december 3. – 1975. március 22. Az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja.
1974. március 26. – 1981. március: A Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatója.
1988. április 22. – 1988. december 15. A Minisztertanács Tanácsadó Testületének tagja.
1988. november 24. – 1989. június 27. Államminiszter.
1989. június 24. – 1989. október 7. Az MSZMP elnöke.
1989. június 24. – 1989. október 7. Az MSZMP KB Politikai Intéző Bizottságának tagja.
1989. október 30. – 1990. május 26. Az MSZP elnöke.
