Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1918. január 9-én született Csanáloson (Borsod megye), parasztcsaládban. Eredeti foglalkozása munkás.
1936-tól tagja lett a Romániai Kommunista Pártnak. Az észak-erdélyi mozgalomban vett részt. 1939-ben a Romániai Kommunista Ifjúsági Szövetség erdélyi titkára. 1942-ben letartóztatták, a Margit körúti fegyházban Schönherz Zoltánnal került egy zárkába.
1945-től az MKP IX. kerületi párttitkára. 1945 után országgyűlési képviselő, a szeptember kerületi Nemzeti bizottság tagja. 1945 decemberétől a Magyar Dolgozók Ifjúsági Szervezetének főtitkárának választották meg. Később az Ifjúság c. lap fő-, illetve felelős szerkesztője. 1948-tól a MINSZ elnöke. 1949-től a Függetlenségi Népfront Országos Tanácsának elnökségi tagja. 1950-től az MDP Pest Megyei pártbizottság titkára.
Benne volt az első Szovjetunióban tanuló hallgatói csoportban. 1952-56 között népművelési miniszterhelyettes. 1956-ban a legfőbb ügyész helyettese.
1946. október 1. és 1956. október 28. között KB-tag.
1957-től igazgatóhelyettes a Kossuth Könyvkiadónál.
Kommunizmuskutató Intézet
1918. január 9-én született Csanáloson (Szatmár vm., ma Urziceni, korábban Cenaloş, Románia), szegény családban. Apja földműves és cipész volt, feleségével tizenegy gyereket neveltek. Ő volt a családban a legfiatalabb gyerek.
1936-tól jogi tanulmányokat folytatott Kolozsvárott, megszerezte az abszolutóriumot, de államvizsgát nem tett. Még tanulmányai idején tagja lett a Romániai Kommunista Pártnak, majd a Magyar Dolgozók Szövetségének. 1939-től ő volt a romániai ifjúkommunisták erdélyi tartományi titkára. Az 1940. augusztusi második bécsi döntés után ő vezette a kommunista fiatalok észak-erdélyi szervezetét. 1940 tavaszán egy időre vizsgálati fogságba került.
1941-ben a magyar hatóságok tömeges letartóztatási akciója elől Budapestre menekült, ahol viszont 1942-ben letartóztatták, és nyolcévi fegyházra ítélték. 1944. december 11-én megszökött a Margit körúti fegyházból; bekapcsolódott a budapesti ellenállási mozgalomba és csatlakozott a kőbányai partizánokhoz.
1945 januárjában őt bízták meg a Magyar Kommunista Párt (MKP) ferencvárosi szervezetének kiépítésével és irányításával, egyúttal tagja volt a IX. kerületi nemzeti bizottságnak. Még ebben az évben a pártközpontba került, a szervezési osztályra, majd a Főtitkárságra helyezték.
Az MKP 1945. őszi III. kongresszusán a Központi Vezetőségbe (KV) is beválasztották; 1956. október végéig maradt a testület tagja. Az év végén őt szemelték ki a kommunista párt egyik fő ifjúságpolitikusának. November elején, noha nem volt a hivatalos magyar küldöttség tagja, részt vett a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség londoni alapító találkozóján. Decemberben a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség, az MKP ifjúsági szervezetének számító MADISZ főtitkárává választották. 1946 tavaszától ő volt a pártok ifjúsági szervezeteit a „népfrontos” látszat kedvéért összefogó Magyar Ifjúság Országos Tanácsa nevű szervezet főtitkára, 1948 tavaszán pedig ő lett a már nem népfrontos, hanem „baloldali blokkos” alapon megszervezett Magyar Ifjúság Népi Szövetségének elnöke. Ekkoriban az MKP a „munkásegység” megteremtésének jelszavával már megtette az első lépéseket a szociáldemokrata párt beolvasztása felé; ezt a folyamatot tükrözte ifjúsági vonalon a MINSZ felállítása.
1949. október elején pártvonalra helyezték, noha ekkor készült pártjellemzése jócskán tartalmazott negatív észrevételeket: „Munkatársaihoz való viszonya nem jó. Parancsoló, kicsit diktatórikus eszközökkel dolgozik. […] Fölényes, erőszakos modora miatt munkatársai nem szeretik.” Mégis kinevezték Pest megyei első titkárnak, ám egy évet sem töltött posztján.
1950 késő őszétől Moszkvába küldték ideológiai továbbképzésre. Visszatérése után nem került vissza a pártapparátusba, állami vonalra helyezték, mégpedig ott sem a legelső vonalba: 1952 ősze és 1956 februárja között népművelési miniszterhelyettes volt. Tevékenységének „hatékonyságát” és irányítási módszereit jól mutatja, hogy 1955 decemberében a Magyar Írók Szövetsége elnökségéből valamennyi párttag lemondott, az ő felelősségre vonását követelve. („Ismeretes, hogy ez a hírhedt sztálinista mily nagy károkat okozott a magyar irodalmi életben, mindenki emlékszik még az irodalom adminisztratív irányításában tanúsított magatartására” – írta róla a Népszabadság 1956 novemberében.)
1956. február 8-án a Rákosi-féle pártvezetés legfőbb ügyésszé választatta az Országgyűléssel. Nonn áthelyezésével két legyet akartak ütni egy csapással: visszavonni a forrongó irodalmi életből, és olyan posztra állítani, ahonnan az ő révén ellenőrizhetik a „megtorlásokban” érintett párttagok rehabilitálásának lassan zajló folyamatát.
Legfőbb ügyészként – bár ezt a kötelezettséget az alkotmány is előírta – ő volt az első, aki az irányítása alatt álló szervezet tevékenységéről beszámolt az Országgyűlésnek, mégpedig a Rákosi leváltása utáni első parlamenti ülésszakon. 1956. július 31-ei, kissé hosszúra sikeredett felszólalása az új pártvezető, Gerő Ernő által meghirdetett – gyakorlatilag teljesen hatástalan, amúgy jócskán megkésett és hiteltelen – „reformprogram” jegyében fogant. Az 1956-os forradalom idején ő is a tököli szovjet parancsnokságra menekült.
A Magyar Szocialista Munkáspárt Ideiglenes Központi bizottságának első ülésén, 1956. november 11-én Kádár János azon 14 „rákosista” vezető között említette a nevét, „akik a mi nézetünk szerint semmiféle vezető szerepet nem tölthetnek be sem a párt, sem az ország életében”. Legfőbb ügyészi tisztségéből formálisan november 20-án mentették föl, képviselői mandátumát 1958 őszéig megtarthatta.
Lassacskán beilleszkedhetett a Kádár-rendszer hétköznapjaiba: 1957-től a Kossuth Könyvkiadóban kapott munkát, mégpedig igazgatóhelyettesként. Vadai György álnéven részt vehetett az Ellenforradalom Magyarországon 1956 címmel 1958-ban kiadott gyűjtemény első kötetének megírásában (a Szabad Európa Rádió szerepéről írt).
Az 1970-es években a tudományos szocializmus nevű tantárgy keretében megbízott előadóként a nemzetiségi kérdésről tartott szemináriumot a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1983-ban négy évre még ő lett a Kossuth Könyvkiadó igazgatója.
1978-ban, 60. születésnapján magas állami kitüntetésben részesült, 1987-ben, nyugdíjazásakor pedig az egyik legmagasabb állami kitüntetést kapta.
2007. november 11-én halt meg Budapesten.
Életút, tisztségek:
1936-tól a Romániai Kommunista Párt, 1944. decembertől a Magyar Kommunista Párt (MKP), 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja.
1945. január – 1945. december: Az MKP Budapest IX. Kerületi Bizottságának titkára, majd az MKP központjának munkatársa.
1945. december – 1948. március 22. A Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség főtitkára.
1946. március 27. – 1948. március: A Magyar Ifjúság Országos Tanácsának főtitkára.
1946. október 1. – 1948. június 14. Az MKP Központi Vezetőségének (KV) tagja.
1947. szeptember 16. – 1958. szeptember 26. Országgyűlési képviselő.
1948. március 22. – 1949. október: A Magyar Ifjúság Népi Szövetségének elnöke.
1948. június 14. – 1956. október 28. Az MDP KV tagja.
1949. október – 1950. augusztus: Az MDP Pest Megyei Bizottságának első titkára.
1950. szeptember – 1952. szeptember: A Szovjetunió Kommunista Pártja Pártfőiskolájának hallgatója.
1952. november 9. – 1956. február 8. A népművelési miniszter helyettese (1953. februártól 1953. július 21-ig és 1955. február 19-től 1956. február 8-ig miniszter első helyettese).
1956. február 8. – 1956. november 20. A Magyar Népköztársaság legfőbb ügyésze.
1957. május – 1982. december: A Kossuth Könyvkiadó igazgatóhelyettese.
1978. január 5. Megkapja a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést.
1982. december – 1987. július 31. A Kossuth Könyvkiadó igazgatója.
1987. szeptember 8. Megkapja a Magyar Népköztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendje kitüntetést.
