Életrajzok

Kommunizmuskutató Intézet

1922. december 22-én született Pákán (Zala vm.), szülei mezőgazdasági munkások voltak. Elemi iskoláit szülőfalujában, a négy polgári iskolai osztályt Zalaegerszegen végezte. 1939-től a fővárosban a Kozma testvérek hentesárugyárában hentes szakmát tanult, 1941-ben szerezte meg segédlevelét. Egy évet még itt dolgozott, majd hazament és szülőfalujában lett a körjegyzőség írnoka. 1943-tól Budapesten a XI. számú helyőrségi kórházban kezdte katonai szolgálatát. 1944 decemberében egy kórházvonattal Németországba vitték, út közben megsebesült. 1945 júliusában tért haza Magyarországra.

Itthon belépett a Magyar Kommunista Pártba (MKP). 1946-ban Pákán függetlenített körzeti titkár, majd az MKP novai járási körzeti titkára lett. 1947-ben kezdett dolgozni a megyei pártbizottságon: volt munkatárs, tömegszervező, majd 1948–1952-ben oktatási felelős, később az agitációs és propagandaosztály vezetője, majd ideológiai titkár. 1952-ben beiskolázták, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Pártfőiskoláján tanult.

1954 tavaszán az Alföldre helyezték, ő lett a Csongrád megyei pártbizottság első titkára. A Központi Vezetőség (KV) 1956. július 21-i ülésén, amelyen több jelentős személyi döntés született – köztük a legfontosabb Rákosi Mátyás leváltása volt – póttagként ő is bekerült a KV-ba.

Az 1956-os forradalom idején az akkori megyeszékhelyen, Hódmezővásárhelyen katonai közigazgatást vezetett be, a forradalmárok elleni harcban a III. hadtest hírhedt parancsnoka, Gyurkó Lajos vezérőrnagy csapatait vetette be. Igen fontos szerepet játszott a „ellenforradalom leverésében és a rend helyreállításában”. A forradalom leverése után a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) megyei intéző bizottsági elnökeként megszervezte a karhatalom megyei és helyi egységeit; szükség esetén nem habozott tűzparancsot kiadni a támadólag fellépő „ellenforradalmi elemekkel” szemben. Magasra ívelő Kádár-kori politikai karrierjét is határozott 1956-os fellépésének köszönhette. Az Ideiglenes Központi Bizottság 1957. február 26-i ülésén kooptálták is a testületbe. Az MSZMP 1957. június végi országos értekezletén a Központi Bizottság (KB) rendes tagjává választották. A megyei pártszervezetet 1959 végéig vezette.

1959. december elején került az MSZMP központi apparátusába, hat éven keresztül a mezőgazdaság pártirányításnak egyik vezető pozíciójában dolgozott. Előbb Fehér Lajos utódaként a Mezőgazdasági Osztályt vezette, majd 1962 végén, a VIII. pártkongresszuson az agrárkérdések felelőseként bekerült a KB Titkárságába. Itteni ténykedése során nem játszott kezdeményező szerepet, de nem is gátolta az elsősorban Fehér Lajos nevéhez kapcsolható „új mezőgazdasági politika” elvi alapjainak kidolgozását és a gyakorlati megvalósítás kezdeti lépéseit. Ugyancsak a VIII. kongresszuson lett tagja a KB Államgazdasági Bizottságának, amelynek feladata a gazdaságpolitika általános irányvonalának kialakítása volt. A hatvanas években általában a szó akkori értelmében „liberálisnak” nevezhető gazdaságpolitikai nézeteket vallott, támogatta a gazdasági reformok kidolgozását, s maga is részt vett a gazdasági mechanizmus reformjának kidolgozásában.

A KB 1965. júniusi ülésén mezőgazdasági KB-titkári reszortját megszüntették. Június végén megválasztották a budapesti pártbizottság első titkárává. A IX. kongresszuson, 1966-ban póttagként bekerült a Politikai Bizottságba (PB), 1970-től a PB rendes tagja lett.

Az 1970-es évtized első éveiben Kádár János megértette, hogy – az erőteljes szovjet nyomásnak engedve – komoly engedményeket kell tennie reform- és liberalizmusellenes kritikusainak, de a rá jellemző „egyensúlypolitika” jegyében arra is ügyelt, hogy ez utóbbiak se erősödjenek meg a kelleténél jobban. Ezért a „reformereket” is igyekezett – korlátozott hatáskörrel, szűkebb térre szorítva – megtartani a hatalom körein belül. Ekkorra Németh is a reformkritikusok táborába került, ellenezte a gazdasági reformok továbbfejlesztését. Politikai értelemben viszont az állampárt legfőbb vezető testületében (a PB-ben) a kádári centrumhoz tartozott, ami egyet jelentett azzal, hogy fenntartások nélkül követte az első titkár által megszabott irányvonalat. Kádár főként azért számított rá, mert szilárdan kézben tartotta a hatalmi szempontból oly fontos pártapparátust, ráadásul levette a válláról a mindennapi rutinirányítás gondjait. A ’70-es évek belső politikai csatározásaiban Kádár – a személyi kombinációk nagymestereként – persze nemcsak a reformer Nyers Rezsővel, de a „keményvonalas” Biszku Bélával szemben is elsősorban Némethre (és néhány más bizalmi emberére, például Gáspár Sándorra) támaszkodott.

A személyi konzekvenciák levonására KB 1974. februári és márciusi ülésein került sor. Nyers leváltása eldöntött tény volt (miként Aczélé, Fehér Lajosé vagy Ajtai Miklósé), de a gazdaságpolitikai titkári tisztség betöltése fogós kérdésnek bizonyult. Végül a március 5-i ülésig eldőlt, hogy – a reformellenes erőknek tett egyik engedményként – Némethet állítják Nyers helyére. „Ez a legszerencsétlenebb választások egyike volt, két szempontból is: Némethnek fogalma sem volt a gazdaságirányításról, tudatlanságát erőszakossággal pótolva nem csekély érdemeket szerzett a népgazdaság csődbe juttatásában. Másrészt viszont azok reményeit sem váltotta be, akik jobb híján benne látták Komócsin Zoltán [azaz a reform- és Kádár-ellenes erők vezéralakja, aki éppen a KB-ülés előtt halt meg] politikai utódát” – írja a korszakkal foglakozó egyik tanulmány szerzője. Németh felügyelete alá került a KB gazdaságpolitikai és területi gazdaságfejlesztési osztálya. Egyúttal ő lett a KB Gazdaságpolitikai Bizottságának és a Közgazdasági Munkaközösségnek az elnöke is. Az utólag visszaemlékező gazdasági szakemberek is egybehangzóan úgy vélekednek, hogy az ő KB-titkári kinevezése különösen kontraproduktív döntés volt a pártvezetés sokszor tévesnek bizonyult és elhibázott személyi változatásai sorában.

A KB 1978. áprilisi ülésén pártszervező KB-titkár lett – mintha ezzel azért jelezni kívánták volna gazdaságpolitikai ténykedése kritikáját. Miután ekkor – mintegy a 74-es döntések lezárásaként – Biszku is megbukott és kikerült a PB-ből és a Titkárságból, Németh évekig Kádár első számú – noha nem formális és nem publikus – helyettesének, lehetséges utódjának számított. Ez az 1985. márciusi XIII. pártkongresszuson vált hivatalossá, amikor megválasztották az ekkor (ki tudja, miért) főtitkárrá „emelt” Kádár helyettesévé. Az a megmosolyogtató döntés, hogy az ekkor 63 éves főfunkcionáriust állították a KB Ifjúságpolitikai Bizottságának élére is, plasztikusan mutatta a rendszer perspektíva-nélküliségét. A KB 1986. márciusi plénumán az akkor létrehozott Káderpolitikai Bizottság elnöke lett.

Az ország gazdasági válsága és a párton belüli új „erős emberek” felemelkedése miatt az 1980-as évek végén Németh befolyása jelentősen megcsappant. Bár éppen tíz évvel fiatalabb volt főnökénél, az új káderek, akik már elsősorban Kádár utódlására gondoltak és ennek jegyében helyezkedtek és gyűjtöttek szövetségeseket, őt már végérvényesen leírták; neki már nem volt politikai jövője. 1987 nyarán, a nagyszabású, ám egyúttal már-már komikus nagy személyi átrendezések során Németh – a nyugdíjba vonult Losonczi Pál utódjaként – még megkapta a gyakorlatilag súlytalan kollektív államfői testület, az Elnöki Tanács elnöki posztját, azaz közjogi értelemben ő lett az ország első embere… A KB 1987. júniusi plénumán ezzel párhuzamosan kimaradt a KB Titkárságából és elkerült az általa vezetett bizottságok és munkaközösségek éléről is.

Az 1988. májusi országos pártértekezleten – a régi gárda több tagjával együtt – a puccsista „reformszárny” őt is eltávolította a vezető testületekből – oly módon, hogy a KB-ba sem választották be, így magasabb párttisztséget sem kaphatott. Így távozott a magas politikából a Kádár-korszak sok szürke vezetője közül is a legszürkébb, aki habitusában is jelképezte az utolsó másfél évtized perspektíva-nélküliségét, jellegtelenségét: végső soron a rendszer csődjét.

1988. június 1-jén betegszabadságra ment, június 29-én megválasztották az utódát.

1958. novembertől 1989. június 29-i lemondásáig ült az Országgyűlésben.

2008. március 12-én halt meg Budapesten.

Életút, tisztségek:

1945-től a Magyar Kommunista Párt (MKP), 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.

1954. április 12. – 1956. október 31. Az MDP Csongrád Megyei Bizottságának első titkára.

1956. július 21. – 1956. október 28. Az MDP Központi Vezetőségének póttagja.

1956. november – 1957. június: Az MSZMP Csongrád Megyei Intéző Bizottságának elnöke.

1957. február 26. – 1957. június: Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának tagja.  

1957. június – 1960. január 21. Az MSZMP Csongrád Megyei Bizottságának első titkára.

1957. június 27. – 1988. május 22. Az MSZMP Központi Bizottságának (KB) tagja.

1958. november 26. – 1988. június 29. Országgyűlési képviselő.

1959. december 5. – 1962. november 24. Az MSZMP KB Mezőgazdasági Osztályának vezetője.

1962. november 24. – 1965. június 25. Az MSZMP KB mezőgazdasági titkára.

1962. november 24. – 1966. december 3. Az MSZMP KB Államgazdasági Bizottságának tagja.

1965. június 28. – 1974. március 20. Az MSZMP Budapesti Bizottságának első titkára.

1966. december 3. – 1970. november 28. Az MSZMP KB Politikai Bizottságának (PB) póttagja.

1970. november 28. – 1988. május 22. Az MSZMP KB PB tagja.

1974. március 20. – 1978. április 20. Az MSZMP KB gazdaságpolitikai titkára.

1974. március 20. – 1978. április 20. Az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Bizottságának elnöke.

1975. április 8. – 1980. április 29. Az MSZMP KB mellett működő Közgazdasági Munkaközösség vezetője.

1978. április 20. – 1985. március 28. Az MSZMP KB pártszervezési titkára.

1978. április 20. – 1987. június 23. Az MSZMP KB mellett működő Pártépítési Munkaközösség vezetője.

1985. március 28. – 1987. június 23. Az MSZMP (pártszervezésért is felelős) főtitkárhelyettese.

1985. március 28. – 1987. június 23. Az MSZMP KB Ifjúsági Bizottságának elnöke.

1986. november 20. – 1987. június 23. Az MSZMP KB Káderpolitikai Bizottságának elnöke.

1987. június 25. – 1988. június 29. Az Elnöki Tanács elnöke.