Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
Művei Molnár Erik
1894. december 16-án Fiuméban született értelmiségi családban. A budapesti tudományegyetemen jogi tanulmányokat folytatott, doktorátust szerzett, majd ügyvédi és bírói vizsgát tett.
Hosszú katonai szolgálat és hadifogság után került vissza Magyarországra. Bátyja, Molnár René hatására ő is jogász lett. A két világháború közötti években a kecskeméti jogakadémia tanára volt. 1928-ban tagja lett az illegális KMP-nek. Ekkor már folyamatosan publikálta marxista szellemű írásait (leggyakrabban Jeszenszky Erik, illetve Szentmiklóssy Lajos álnéven). A szovjet megszállás után a Magyar Kommunista Párt képviselőjeként tagja lett az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek. 1944-től 1947-ig a népjóléti, 1947-48-ban tájékoztatásügyi miniszter,1947-től 1948-ig a külügyi tárcát vezette, utána moszkvai, illetve helsinki nagykövet lett 1948-49-ben. Rövid ideig egyetemi tanár (1949-50-ben). 1950-től 1952-ig igazságügyminiszter, 1952-1953-ban külügyminiszter volt, majd két évig a Legfelsőbb Bíróság elnökeként tevékenykedett, 1954-1956-ban ismét az igazságügyi tárca vezetésével bízták meg. 1948. június 14. és 1956. október 30. között az MDP KV tagja volt.
1956 után történelmi és ideológiai irodalmi tevékenységet fejtett ki, több műve jelent meg. 1949-66. az MTA Történettudományi Intézetének igazgatója; 1948-tól az MTA tiszteleti, 1949-től rendes, 1949-66-ban elnökségi tagja. Tudományos munkásságáért két esetben is Kossuth-díjat kapott. A Magyar Történelmi Társulat, a Magyar-Kínai Baráti Társaság és az Interparlamentáris Unió magyar csoportjának elnöke volt.
72 évesen, 1966. augusztus 8-án rövid szenvedés után Budapesten halt meg.
Kommunizmuskutató Intézet
1894-ben született Fiuméban (ma Rijeka, Horvátország) értelmiségi családban. Tanár édesapja a Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagjaként kerül családjával a kikötővárosba még fia születése előtt.
1912-es érettségijét követően a fővárosi Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémián kezdte tanulmányait, ám rövid időn belül otthagyta az intézményt, s a jogi pályát választotta. Budapesten, Bécsben és Rómában is hallgatott jogot.
1915-ben besorozták, egy évvel később orosz hadifogságba esett, s négy évet töltött Szibériában. Hadifogoly évei alatt ismerkedett meg mélyebben a bolsevizmussal, amelynek támogatója lett. „Szimpátiámmal, de csak szimpátiámmal teljes mértékben az orosz bolsevizmus mellett álltam” – vallotta később. 1920-ban térhetett haza Magyarországra, Kecskeméten telepedett le, ahol már családja egy ideje élt. Két évvel később ügyvédi irodát nyitott a városban, 1929-ban belépett az illegálisan működő Kommunisták Magyarországi Pártjába. A ’20-as és ’30-as években – álnéven – publikált legálisan és illegálisan megjelenő lapokban egyaránt, leginkább munkásmozgalmi, illetve agrárkérdésekben ragadott tollat.
1929 és 1932 között több lebukott illegális kommunista bírósági védelmét látta el. Egészen Magyarország német megszállásáig szabadlábon volt, ekkor rendőri felügyelet alá helyezték. Kecskemét szovjet megszállásáig – elszökve a nyilas letartóztatásból – bujkált. 1944 év végén, mintegy egy hónapon át Kecskemét polgármesteri tisztét töltötte be. Az év végén beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, amely megszűnéséig a szerv tagja maradt. 1945 novemberében a Magyar Kommunista Párt listájáról került be a Nemzetgyűlésbe. Képviselőségével párhuzamosan (sőt, már 1944 év végétől) a népjóléti tárcát vezette egészen 1947-ig. Politikai pályafutása egyik mozgalmas időszaka volt ez, hiszen a népjóléti tárca vezetését követően a tájékoztatásügyi miniszteri, majd rövid ideig a külügyminiszteri posztot is betöltötte. Utóbbi pozícióját nagy részben – a káderek között ritka – nyelvtudásának is köszönhette.
A Magyar Dolgozók Pártja 1948 nyarán – a menesztett Szekfű Gyula helyére – kinevezte moszkvai nagykövetnek, megbízatását az év őszétől Helsinkire is kiterjesztették. Külügyi szolgálatával párhuzamosan a Magyar Tudományos Akadémián is betöltött több pozíciót. Itteni szerepvállalása jól jellemezte a kommunista párt tudománypolitikáját: a tudomány szolgálatába is a párt kádereit állították, akik kutatásaikkal, téziseikkel kiszolgálták a marxista-leninista ideológiát, sőt általuk a hazai elitképzést is hosszú évtizedekre befolyásolni tudták.
1950 nyarán (egyfajta szükségmegoldásként) a tragikus sorsú Ries István leváltását követően – akit a váci börtönben vertek agyon az ÁVH emberei – kinevezték igazságügyminiszternek. Kétéves miniszterséget követően újra a külügybe helyezték át: újra külügyminiszter lett. A háttérben egy igen kegyetlen, kipróbált ávéhás, Décsi Gyula folyamatos előtérbe helyezése zajlott, aki először államtitkár, majd az igazságügyiminiszter első helyettese, végül 1952. november 14-től igazságügy-miniszter lett.
Nagy Imre első, 1953. júliusi kormányalakításakor menesztették a külügy éléről és a Legfelsőbb Bíróság elnökévé nevezték ki; tisztségéből kifolyólag (a viszonylagos enyhülés eredményeképp) számos olyan korábbi törvénysértés kivizsgálását vezette, amelyet párttársai követtek el. 1954-ben újra visszahelyezték az igazságügyi tárca élére; tisztét egészen 1956. október 31-ig betöltötte.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően visszavonult az aktív politikától és a tudományos életben tevékenykedett. A Kádár János vezette Magyar Szocialista Munkáspárt az 1956 előtt a Rákosi-érában kiemelt pozíciót betöltőket – egyfajta cezúraként, ám néhány fontos kivételtől eltekintve – nem engedte a politika élvonalába. Ezt követően számos tudományos titulust tudhatott magáénak, tanított az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, szerkesztette a Századok című folyóiratot és az Magyar Tudományos Akadámián is szerepet vállalt, egészen 1966. augusztus 8-án bekövetkezett haláláig.
Főbb művei: A magyar társadalom története az őskortól az Árpádkorig (Budapest, 1945, 1949); A zsidókérdés Magyarországon (Budapest, 1946); Demokratikus egészségpolitika (Budapest, 1946); A szocializmus történetéből (Budapest, 1947); A magyar társadalom története az Árpádkortól Mohácsig (Budapest, 1949); A történelmi materializmus ideológiai előzményei (Budapest, 1952); A feudalizmus kialakulása Magyarországon. Az Árpádok kora (Budapest, 1952); A magyar nép őstörténete (Budapest, 1953, 1954); A történelmi materializmus filozófiai alapproblémái (Budapest, 1955, 1961); A marxista filozófia és népi demokráciánk kérdései (Budapest, 1956); A jelenkori kapitalizmus néhány gazdasági problémája (Budapest, 1959); Dialektikus materializmus és társadalomtudomány (Budapest, 1962); A marxizmus szövetségi politikája 1848–1889 (Budapest, 1967); Válogatott tanulmányok (Szerk.: Ránki György; Budapest, 1969)
Életút, tisztségek:
1928-tól a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP), 1929-től a Kommunisták Magyarországi Pártja, 1944. októbertől a Magyar Kommunista Párt, 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja.
1928–1929: Az MSZDP kecskeméti szervezetének titkára.
1944. november – 1944. december: Kecskemét polgármestere.
1944. december 17. – 1945. november 29. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja.
1945. november 29. – 1947. július 25. Nemzetgyűlési képviselő.
1947. szeptember 16. – 1966. augusztus 8. Országgyűlési képviselő.
1944. december 25. – 1947. szeptember 4. Népjóléti miniszter.
1947. szeptember 24. – 1948. március 5. Tájékoztatásügyi miniszter.
1948. március 5. – 1948. augusztus 5. Külügyminiszter.
1948. március 15. Megkapja a Kossuth-díj II. fokozatát.
1948. június 14. – 1956. október 28. Az MDP Központi Vezetőségének tagja.
1948. szeptember 10. – 1949. szeptember 26. Moszkvai magyar nagykövet.
1948. július 2. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező tagja.
1948. október 13. – 1949. szeptember 26. Helsinki magyar nagykövet.
1949. szeptember 5. – 1966. augusztus 8. Egyetemi tanár.
1949. október 1. Az MTA rendes tagja.
1949. november 29. – 1966. augusztus 8. Az MTA Elnökségének tagja.
1949. december – 1966. augusztus 8. Az MTA Történettudományi Intézetének igazgatója.
1950. július 17. – 1952. november 14. Igazságügy-miniszter.
1952. november 14. – 1953. július 2. Külügyminiszter.
1953. július 24. – 1954. október 30. A Legfelsőbb Bíróság elnöke.
1954. október 30. – 1956. október 31. Igazságügy-miniszter.
1957 – 1966. augusztus 8. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Történelmi Materializmus Tanszékének vezetője.
1957–1962: A Századok című folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke.
1963. március 15. Megkapja a Kossuth-díj I. fokozatát.
1964. december 20. Megkapja a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést.
