Életrajzok

Kommunizmuskutató Intézet

1927. július 23-án született Budapesten. Apja műszerészként dolgozott, édesanyja háztartásbeli volt. A négy év elemi iskola után négy polgári iskolai osztályt végzett. 1941-től géplakatosnak tanult a Ganz Vagongyárban, 1944. szeptemberben szerezte meg a segédlevelet. 1948-ig dolgozott szakmájában.

1944 őszén belépett a vasasszakszervezetbe, majd 1945-ben a Magyar Kommunista Pártba. 1946-ban háromhetes pártiskolát végzett, majd megválasztották a Szakszervezeti Ifjúsági és Tanoncmozgalom gyári titkárává. 1948. októberben lett hivatásos pártmunkás, miután áthelyezték a Magyar Dolgozók Pártja Budapesti Bizottságára, ahol a Káder Osztály munkatársa lett. 1950-ben megkezdte kétéves tanulmányait a Pártfőiskolán. 1952-ben visszakerült a budapesti pártbizottságra, a szervezési osztály politikai munkatársa lett, 1953 májusától 1956. október végéig ő volt az osztály helyettes vezetője (korabeli elnevezéssel titkára). Ott volt a Köztársaság téri pártházban, amikor október 30-án a felkelők megostromolták az épületet; a tragikus végkifejlet előtt a pincén keresztül kimenekítették.

A Magyar Szocialista Munkáspárt megalakulása és a forradalom leverése után régi munkahelyén folytatta funkcionáriusi pályáját, ekkor már osztályvezetőként. 13 évig volt egyazon pártszervnél beosztott, majd középvezető pártmunkás.

Az 1961 utáni csaknem negyed évszázad során, 34 és 58 éves kora között, pályája – sokféle munkahelye és (vezető) beosztása alapján – a Kádár-rendszer egyik tipikus funkcionárius-életútjának tekinthető. Ő is egyike volt a mindenütt használható, szükség esetén minden területen bevethető (mondhatni: „multifunkcionális”) kádereknek.  1961–62-ben a zuglói pártszervezet vezetője, 1962–64-ben a budapesti pártbizottság egyik titkára volt; mindkét beosztásában szűk másfél évet töltött. 1964 legelején őt állították a Kommunista Ifjúsági Szövetség élére; itt hat évet töltött. 1970 elején szakszervezeti vonalra került: a vasasok és az energiaiparban dolgozók ekkorra már összevont szervezetét vezette nyolc éven keresztül. 1978-ban a párt Budapesti Bizottsága élére állították: ez a poszt mások számára az igazi nagy pozíciók előszobája volt, ám őt, bár elégedettek voltak munkájával, áttették az államapparátusba, s három évre ipari minisztert csináltak belőle. 1983 végén a szakszervezetek főtitkára lett.

Egyik fő mentora, Gáspár Sándor a következőképpen vázolta Méhes karrierjét: „benne láttam a lehetséges utódomat. El is követtem mindent, hogy megszerezzem. Amikor ő kiöregedett a KISZ-ből, a vasasoknál lett főtitkár, majd pesti titkár, mindenki nagy megelégedésére. […] Az már nagy hiba volt, hogy onnan elvitték ipari miniszternek. Hadakoztam is emiatt épp eleget. Végül csak megkaptam […], így lett belőlem elnök, belőle pedig főtitkár. Csakhogy Méhes hamarosan beteg lett, és képtelen volt ellátni a feladatát.” (Ez az elnök–főtitkár-viszony Méhes számára, természetesen, nem kevés nehézséget tartogatott: „Egy 30 éve összeszokott garnitúrába [értsd: a szinte mindenható Gáspár birodalmába] bemenni, azt elképzelheti […] Én magam úgy gondolta, hogy a kongresszusig vannak ketten, de a felelősség a főtitkáré. […] azonban nagyon hamar kiderült az én számomra az, hogy azért ezt nem mindannyian szó szerint értelmezzük. […] Ez egy nagyon nehéz szituáció volt ezt emberileg megélni” – emlékezett vissza.)

Méhes nem csinált korabeli értelemben „nagy karriert”, noha perspektivikus pozíciók birtokosa volt. A KISZ vagy éppen a budapesti pártbizottság éléről mások pályája tovább ívelt felfelé, egyesek meg sem álltak az ország vezetéséig. Igaz, egy ciklusra ő is bekerült a legfelső pártelitbe, hiszen 1980-tól 1985-ig tagja volt a Politikai Bizottságnak. Fővárosi pártvezetőként ez „járt neki”, csakhogy a fővárosból már hét hónap után elkerült, ipari miniszterként ült a PB-ben még három évig, ami példátlan dolognak számított. PB-tagságához azonban ilyenformán nem társult erős operatív pozíció. Ezért az akkor már egyre nyíltabbá váló utódlási harc idején, mivel nem lehetett használni a hatalmi játszmákban, tulajdonképpen egyik nagy erőcsoportnak sem kellett igazán. A mindenható pártapparátus részéről csekély támogatottsága lehetett. Ráadásul a feljebblépéshez különleges ambíció és sajátos képességek szükségeltettek volna, amelyek belőle bizonyára hiányoztak.

1989 májusában – tehát még javában a „régi időkben”, amikor még egyik érintett sem nyilatkozott szívesen, s ha vállalta is a beszélgetést, legtöbbjük kétszer is meggondolta, mit mond(hat) – egy hosszabb interjúban ő is érintette ezt a problémát: „Én levontam a konzekvenciát […] élem tovább a magam közéletét. De ezt így tovább nem lehet. […] itten hatalmi harc folyik az utódlásért. […] Én soha hatalmi harcban nem vettem részt. […] Itt azért az ember érezte, hogy itt másról van szó, nemcsak egy politikai, nemcsak egy gazdasági, hanem egy hatalmi harcról is. Itt készülnek egy új szakaszra, és ezek a frontok, ahogy kezdtek alakulni nekem nem tetszettek. Ezek is mondjuk eléggé megviseltek, amikor az ember azt látta, hogy ez nagyon gusztustalan.”

1985 márciusában, 58 éves korában, saját kérésére nyugdíjazták. A XIII. kongresszuson (1985. március) kimaradt a Politikai Bizottságból, az országos pártértekezleten (1988) a KB-ból.

2002. június 28-án, 75 évesen halt meg a Pest megyei Tahitótfaluban. Budapesten, a Farkasréti temetőben búcsúztatták.

Életút, tisztségek:

1945-től a Magyar Kommunista Párt, 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.

1957. április 8. – 1961. július 10. Az MSZMP Budapesti Bizottsága Párt- és Tömegszervezetek Osztályának vezetője.

1957. június 9. – 1966. november 5. Az MSZMP Budapesti Bizottságának tagja.

1961. július 17. – 1962. október 17. Az MSZMP Budapest XIV. Kerületi Bizottságának első titkára.

1962. október 31. – 1964. január 6. Az MSZMP Budapesti Bizottságának titkára.

1962. november 24. – 1965. június 25. Az MSZMP Központi Bizottságának (KB) póttagja.

1964. január 6. – 1970. április 27. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának első titkára.

1965. június 25. – 1988. május 22. Az MSZMP KB tagja.

1967. április 14. – 1990. március 16. Országgyűlési képviselő.

1970. április 28. – 1978. április 27. A Vas-, Fém- és Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára.

1974–1978: A Szakszervezeti Világszövetséghez tartozó Fémipari Dolgozók Nemzetközi Szövetségének elnöke.

1978. április 21. – 1980. december 3. Az MSZMP Budapesti Bizottságának első titkára.

1978. július 6. – 1980. december 5. Az Elnöki Tanács tagja.

1980. március 27. – 1985. március 28. Az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja.

1980. december 5. – 1983. december 9. Ipari miniszter.

1983. december 9. – 1985. március 4. A Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára.