Életrajzok

Kommunizmuskutató Intézet

Szeghalmon (Békés vm.) született 1942. december 25-én, régi békési kisnemesi családban. Édesapja motorszerelőként dolgozott.

1965-ben agrármérnöki oklevelet szerzett a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen (GATE). Egyetemi évei kezdetén tagja lett a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetségnek (KISZ). (Később egyetemén doktori fokozatot is szerzett.)

Nagytarcsán a Rákóczi Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben kezdett dolgozni, de csak néhány hónapig maradt első munkahelyén. Inkább a „mozgalmi munka” felé fordult, miután kinevezték a GATE függetlenített KISZ-titkárának. Ugyanebben az évben, 1965 végén belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba (MSZMP). 1967–68-ban a GATE központi apparátusában, a nemzetközi csoport vezetőjeként dolgozott. 1968-ban végleg a politikai karriert választotta: ekkor már megyei szintű funkciót kapott a KISZ Pest megyei apparátusában: két éven keresztül agitációs és propagandatitkár volt.

1970-ben az MSZMP Szentendrei Városi Bizottságának élére állították. Egy ilyen súlyú pártfunkcióról a párton belül a legfelső szinten döntöttek, kinevezése tehát „bizalmi tőkéje” gyarapodását mutatta. Ez a folyamat nem korlátozódott a kisvárosra: 1973 nyarán a KISZ Központi Bizottsága (KB) első titkárává választották. Noha ekkor még a párt bővebb létszámú, s többé-kevésbe formális-protokolláris jelentőségű vezető testületének, az Központi Bizottságnak (KB) sem volt tagja, Kádár János javaslatára a Politikai Bizottság (PB), amelyben a legfelső pártelit tagjai foglaltak helyet, úgy döntött, hogy a KISZ KB első titkára tanácskozási joggal legyen jelen a PB ülésein. Maróthy 31 éves volt ekkor: 1956 után senki sem jutott ilyen fiatalon a politikai hatalom csúcsára. Az MSZMP KB 1973 novemberében kooptálta tagjai közé, a párt 1975 tavaszi XI. kongresszusán ő lett a PB történetének legfiatalabb tagja. (Különleges felemelkedését a párton belüli kádermozgásokat és karriertípusokat vizsgáló kutatók sem tudják mivel magyarázni – kizárásos alapon csak Kádár János személyes rokonszenvére és megfontolásaira utalhatunk.)

Hét évet töltött az ifjúsági szervezet élén. Még akkor is fiatalnak számított az öregedő kádári vezetésben, amikor 1980 végén a párt legjelentősebb területi szervezete, a budapesti élére állították. Ekkoriban már „Kádár lehetséges örököseként” emlegették: az első titkár utódlása az évek során egyre inkább foglalkoztatta a közvéleményt, a vezető funkcionáriusok köreiben pedig folytatólagos – bár a nyilvánosság számára nagyjából átláthatatlan – hatalmi helyezkedések, kölcsönös intrikák és egyéb politikai machinációk forrása lett. Budapesti kinevezésével Maróthy nemcsak fiatalsága okán, de pozícióját tekintve is „helyzetbe került”. 1984-ben, amikor távozott a budapesti szervezet éléről, nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudott élni a helyzete által kínált lehetőséggel: színtelen-jellegtelen káder maradt, nem lett „csoportképző” vezető, képtelen volt szövetségeseket szerezni, tényleges erőcsoportot szervezni. Budapesten ezt megtehette volna, de bizonyára hiányzott belőle ez a képesség, talán az igazi ambíció is. – A fővárosi pártszervezet élén éppen az a Grósz Károly követte, aki ebben a pozícióban lett igazi „erős ember”, majd az 1988. májusi pártértekezleti puccs után a tényleges utód is, elsősorban azért, mert bírta az apparátusi erőcsoportok bizalmát.

Maróthyt 1984 végén állami vonalra helyezték: miniszterelnök-helyettes lett, elnöke a Tudománypolitikai Bizottságnak és Állami és Kossuth-díj Bizottságnak… Ezek a pozíciók nem szolgálhattak ugródeszkaként további előmenetele számára; utóbb az is kiderült, nem csak átmeneti időre került a második vonalba. Éppen két év múltán, kormányelnök-helyettesi posztja meghagyásával, az Országos Tervhivatal elnökévé nevezték ki: új posztjain kétségkívül kakukktojásnak számított, hiszen közvetlen elődje a vérbeli pénzügyes-közgazdász Faluvégi Lajos volt. Visszaemlékezők szerint új posztján nem sok vizet zavart, amúgy is csak egy évet töltött itt.

1987 végén az akkor felállított Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium élére állították. 1988 májusában, a nagy személyi átrendeződéssel végződött pártértekezleten, a kádári gárda régebbi tagjaival együtt, ő is kibukott a PB-ből. Miniszteri posztján a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer elleni össznépi tiltakozás jegyében őt is egyre több támadás érte. Miután az Országgyűlés előbb személyenkénti szavazással támogatta, majd, megérintve az új idők szellőitől, leállította az építkezést, a pártállam végnapjaiban Maróthy lemondott tisztségéről.

Életút, tisztségek:

1965-től a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.

1965–1967: Az Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) Gödöllői Agrártudományi Egyetemi Bizottságának első titkára.

1970 – 1973. június: Az MSZMP Szentendrei Városi Bizottságának első titkára.

1973. tavasz: Elvégzi a Politikai Főiskola három hónapos továbbképző tanfolyamát.

1973. június 29. – 1980. december 3. A KISZ Központi Bizottságának (KB) első titkára.

1973. november 1. – 1989. október 6. Az MSZMP KB tagja.

1975. március 22. – 1988. május 22. Az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja.

1975. április 8. – 1981. március 3. Az MSZMP KB Ifjúsági Bizottságának tagja.

1980. december 3. – 1984. december 7. Az MSZMP Budapesti Bizottságának első titkára.

1981. április 12. – 1990. március 19. Országgyűlési képviselő.

1984. december 6. – 1987. december 16. A Minisztertanács elnökhelyettese.

1986. december 30. – 1987. december 16. Az Országos Tervhivatal elnöke.

1986. december 28. – 1987. december 8. Az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Bizottságának tagja.

1987. január 15. – 1988. február 2. Az Állami Tervbizottság elnöke.

1987. december 16. – 1989. november 21. Környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter.