Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
Művei
"1922. március 5-én születtem Miskolcon. Édesapám diósgyőri vasesztergályos, 1919-ben vöröskatona volt. A kommün után a miskolci szociáldemokrata párt vezetőségi tagja volt, s igy kora ifjúságomtól, szinte családi hagyományként kaptam a szocialista szellemű nevelést. 15 éves koromban, már mint 'szocdem ifi' vettem részt egy nyilas ellenes röplapakcióban, ahol a nyilasok lövöldözése következtében comblövést kaptam. Középiskoláimat, 4 reálgimnáziumot és a fémipari szakiskolát Miskolcon végeztem el. A háború alatt a DIMÁVAG-ban dolgoztam, mint vasesztergályos és műszaki rajzoló. A német megszállás után a Miskolc-diósgyőri MOKAN ellenállási mozgalomhoz csatlakoztunk az egész családdal együtt.
A MOKAN ifjú tagjait Miskolc szovjet megszállása után (1944. december 3.) az új karhatalomba osztották be. Így lettem rendőr és a kommunista párt tagja. Két pártiskola és a rendőrtiszti iskola elvégzése után 1949 elején a hatalom fellegvárába, a pártközpont karhatalmi osztályára helyeztek. Itt indult el egy kommunista mintakarrier. A szocializmus igazába vetett hitem és meggyőződésem sziklaszilárd volt. 1949 őszén kétéves pártfőiskolára küldtek, amelyet elvégezve a rendőrségi pártapparátus főnökévé neveztek ki, majd néhány hónap elteltével Budapest rendőrfőkapitányává ezredesi rendfokozattal, 30 éves koromban. Egy év múlva, 1953 júliusában mint országgyűlési képviselő hallgattam Nagy Imre bemutatkozó beszédét. A Nagy Imre programbeszéd és azt követően a szabadon bocsátott meghurcolt harcostársakkal való találkozásom megrendítette az addig csalhatatlannak vélt vezetőkbe vetett hitemet. Ugyanakkor Nagy Imre programja számomra azt is jelentette, hogy képesek vagyunk szembenézni saját hibás gyakorlatunkkal, és egy megújult pártvezetéssel visszaszerezhetjük az elveszett bizalmat és egy emberibb szocializmus gyorsan megteremti majd gazdasági és társadalmi egyensúlyunkat. A Nagy Imre kurzus megbuktatása visszavetette, de már nem tudta megállítani a megindult folyamatot. Az SZKP XX. kongresszusa után egy nyílt rendőrségi pártértekezleten felléptem Rákosi ellen. A kibontakozás érdekében kapcsolatba léptem Kádár Jánossal és Nagy Imrével. A poznani eseményeket követően a honvédség és a rendőrség főtisztjeinek értekezletén többen kijelentettük, hogy 'A népre nem lövünk!' Rákosi leváltása után nem következett alapvetően változás. A Rajk -temetés és a lengyel példa még azokat a köröket is megmozgatta, akikhez az írók és a Petőfi Kör hangjai nem jutottak el. Gerő provokatív rádióbeszéde és az azt megelőző huzavona kirobbantotta a felkelést, amelyet a szovjet páncélosok megjelenése szabadságharccá változtatott át. Ebben a válságos helyzetben lelkiismeretem sugallatára igyekeztem kerülni a vérontást, és kerestem a megbékélés lehetőségét. Az első napok zűrzavara után a felkelő csapatok bizalmát megnyerve, november első napján a Nemzetőrség helyettes parancsnokává választottak a Kilián laktanyában a Karhatalmi Bizottság ülésén, pedig akkor még én kommunistának vallottam magam annyira, hogy elvállaltam a Magyar Szocialista Munkáspárt héttagú Intéző Bizottságába való jelölésemet."
"[Október 30 án estefelé ...] Mikojánt és Szuszlovot Kádár János kisérte le a parlament előtt várakozó tankjukhoz. Kádár hamarosan visszajött, és hozzám fordult: Megreformáljuk a kommunista pártot, Kopácsi elvtárs, mondta. Az új párt neve Magyar Szocialista Munkáspárt lesz. Most alakítjuk meg az Ideiglenes Politikai Bizottságot. Tagjai: Nagy elvtárs, azután én ti. Kádár , Losonczy , Lukács György, Donáth , Szántó , csupa olyan elvtárs, aki szenvedett Rákosi alatt. Szeretném, ha maga is részt venne a vezetőségben. Elfogadja? Elfogadtam, bár megjegyeztem, hogy én nem szenvedtem Rákosi idejében. a forradalom napjaiban szerzett népszerűségem Kádár János véleménye szerint hasznosnak bizonyulhat a kommunista pártnak. A Nagy Imrével folytatott megbeszélésen arról volt szó, hogy most már a harcok elültével rendet teremtünk Budapest utcáin, azaz lefegyverezzük azokat a kétes elemeket, amelyek az elmúlt napokban ugyancsak fegyverhez jutottak és esetleg veszélyeztethetik az újonnan kialakult demokratikus társadalmat. Ezt a 'tisztogatást', két újonnan szervezendő hadosztály segítségével vasárnapra, november 4-ére terveztük."
"A szovjet intervenciót követően a KGB főnök, Szerov hadseregtábornok november 5-én letartóztatott. Néhány vádkísérlet után 1958. június 15-én a titkos Nagy Imre-perben VI. rendű vádlottként életfogytiglani börtönre ítéltek. 1963-ban az általános amnesztia keretében szabadultam. Szabadulásom után mint vasesztergályos, majd egy pestkörnyéki gyárban mint műszaki tisztviselő dolgoztam. 1969-ben kaptam engedélyt az Állam és Jogtudományi Egyetemen utolsó államvizsgám letételére, amelyet 1956. november 2-án más elfoglaltságom miatt el kellett halasztanom. 1969. december 6-án avattak doktorrá, de még egy vállalati jogtanácsosi állást sem engedélyeztek számomra. A 10 éves politikai jogfosztás leteltével is folytatódott a politikai diszkrimináció, amelyet megelégelve kivándorló útlevelet kértem feleségemmel együtt Kanadában élő lányomhoz. Az ismert séma következett. Állásvesztés, elutasítás. A helsinki egyezmény aláírása előtt egy hónappal nemzetközi tv- és rádiókampány eredményeképp végül is feleségemmel együtt kiengedtek. A kivándorló útlevelünk visszatérésre nem jogosit. Jelenleg Torontóban élünk. A helyi elektromos műveknél dolgozom, mint fizikai munkás."
Kommunizmuskutató Intézet
1922. március 5-én született Miskolcon munkáscsaládban. Édesapja Diósgyőrben dolgozott vasmunkásként, 1919-ben az első kommunista diktatúra, a Tanácsköztársaság idején annak hadseregében teljesített szolgálatot.
A bukást követően a Magyarországi Szociáldemokrata Párt miskolci szervezetének volt aktív tagja, így nem meglepő, hogy fia is a baloldali mozgalmakkal, pártokkal szimpatizált. Középfokú iskolája (négy reálgimnázium) elvégzését követően fémipari szakiskolát végzett. Kamaszkorától kezdve tevékenyen részt vett a szocdem párt akcióiban (röplapozott, agitált), majd 1940-ben munkába állt a Diósgyőri Magyar Királyi Vas- és Acélgyárban, ahol vasesztergályosként, később műszaki rajzolóként dolgozott.1941-ben belépett a Vasas Szakszervezetbe.
Magyarország német megszállását követően tagja lett a Miskolc környékén létrejött Magyarországi Kommunista Antináci Komiténak (MOKAN), amely röplapokkal, később szabotázsakciókkal hívta fel magára a figyelmet. Szülővárosa szovjet megszállását követően – mint korábbi MOKAN-tagot – beosztották a karhatalomba, így került a rendőri pályára. 1945 januárjában belépett a Magyar Kommunista Pártba. Az 1940-es évek második felében számos rendőri, illetőleg a politikai rendőrséghez köthető funkciót töltött be. 1947-ben két hónapos pártiskolát végzett.
1949 januárjában Budapestre helyezték, a Belügyminisztérium (BM) Karhatalmi Osztályán szolgált; egyidejűleg a BM pártszervezetének propagandistájaként is tevékenykedett. Az év őszén a párt beiskolázta: 1951 kora nyarán elvégezte a kétéves Pártfőiskolát. Az iskola elvégzése után a BM Közrendészeti Főosztály (rendőrség) Politikai Osztálya élére állították, alezredesi rangban.
Politikai karrierjében 1952 nyarán történt áttörés: kinevezték a főváros rendőrkapitányává. Pozíciója annak ellenére kiemelt volt, hogy az ország az 1950-es években az Államvédelmi Hatóságtól (az ÁVH-tól) való rettegésben élt, őket tekintette a hétköznapi ember a kommunista elnyomógépezet elsődleges „öklének”, a rendőrség csak utána következett. A Belügyminisztérium 1953. nyári átalakításával a Belügyminisztérium Budapesti Főosztálya vezetőjeként beosztása változatlan maradt.
Nagy Imre kormányra kerülése és programja hatására megrendült a Rákosi-féle vezető garnitúrába vetett feltétlen hite. A Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusa (1956. február) után egy nyílt rendőrségi pártértekezleten fellépett Rákosi ellen. A poznani események hatására a honvédség és rendőrség főtisztjeinek értekezletén több társával együtt kijelentette, hogy a népre nem lőnek.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörését követően a „mérsékeltebb politikát” folytatók közé állt, a rendőrséget visszarendelte az utcákról a laktanyákba. Ezzel megnyerte a felkelő csapatok bizalmát; 1956. november 1-jén a Kilián laktanyában a Karhatalmi Bizottság ülésén a Nemzetőrség helyettes parancsnokává választották.
Október 31-én tagja lett a Magyar Dolgozók Pártja feloszlatásakor létrehozott új párt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) (alapító) Intéző Bizottságának tagja lett. A szovjet csapatok újbóli bevonulásának másnapján, november 5-én, Sashalmon Ivan Alekszandrovics Szerov hadseregtábornok letartóztatta. Börtöncellájában több alkalommal megkínozták, majd ezt követően perbe fogták. Az eredeti tervek szerint Maléter Pál honvédelmi miniszterrel egy perben jártak volna el vele szemben, végül (a szovjet elhatározásnak megfelelően) az eljárásokat egyesítették, s a Nagy Imre-per hatodrendű vádlottja lett. 1958 júniusában életfogytiglani börtönre ítéleték. Büntetésének nagyobb részét a váci fegyházban töltötte. Az 1963-as nagy amnesztiával szabadult.
A Kádár vezette MSZMP nem engedte a korábbi életébe való visszatérést: vasesztergályosként, majd műszaki előadóként dolgozott. Ugyan a ’60-as évek végén korábban félbehagyott jogi tanulmányait befejezhette, nem szándékozott Magyarországon maradni. Lányát egy korábban Kanadába emigráló ismerőse segítségével 1965-ben kijuttatta az országból, ő és felesége, csak mintegy tíz évvel később távozott az új világba. Kanadában több területen is dolgozott 1987-es nyugdíjazását megelőzően, visszaemlékezéseit először franciául, A munkásosztály nevében címmel Párizsban adták ki.
A rendszerváltoztatás előestéjén látogatott haza, 1989. június 16-án Nagy Imre és társai újratemetésén mondott gyászbeszédet, ezt követően korábbi rangját visszakapta. Hazatérése után, 2000 őszén költözött vissza családjához Kanadába, ahol 2001. március 2-án hunyt el Torontóban.
Életút, tisztségek:
1937-től a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (1939-januártó Szociáldemokrata Párt), 1945-től a Magyar Kommunista Párt, 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) 1956. október 31-től a Magyar Szocialista Munkáspárt (alapító) tagja.
1945 – 1947: A Magyar Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályának nyomozója Miskolcon.
1947 – 1948 vége: A miskolci rendőrtanosztály állományvezetője.
1949. januártól: z MDP Központi Vezetősége Karhatalmi Osztályának munkatársa.
1949: A Belügyminisztérium Ellenőrzési Ügyosztályának helyettes vezetője, rendőr (r.) százados.
1949. ősz –1951. június: Elvégzi a kétéves Pártfőiskolát.
1951. július – 1952. június: A Belügyminisztérium Közrendészeti Főosztálya Politikai Osztályának vezetője alezredesi rangban.
1952. június – 1953. szeptember: A Budapesti Rendőrkapitányság megbízott vezetője.
1952. november 7. Kinevezik r. ezredessé.
1953. május – 1957. május 9. Országgyűlési képviselő.
1953. szeptember 16. – 1956. november 4. A Belügyminisztérium Budapesti Főosztályának vezetője.
1956. október 31. A Forradalmi Honvédelmi Bizottmány tagja.
1956. október 31. – 1956. november 4. Az MSZMP (alapító) Intéző Bizottságának tagja.
1956. november 1. A Nemzetőrség helyettes parancsnoka.
1958. július 15. A Nagy Imre-per hatodrendű vádlottjaként életfogytiglani szabadságvesztésre ítélik.
1969: Állam- és jogtudományi oklevelet szerez az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.
1975: Kivándorló útlevéllel Kanadába távozik.
1989. július 6. Rehabilitálják.
1990. május 1. Kinevezik tartalékos r. vezérőrnaggyá.
1990–1992: A Történelmi Igazságtétel Bizottság Katonai Szekciójának alelnöke.
1991–1997: Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke.
1992-től: A Nagy Imre Társaság alelnöke.
1994. október 26. Kinevezik nyugalmazott r. altábornaggyá.
1997. március 19. Megkapja a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést.
