Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1909. december 8-án született, Karcagon (eredeti neve: Weisz). Árván nevelkedett, testvérei iskoláztatták, s mint a család legfiatalabbját, gimnáziumba íratták, de azt anyagi okok miatt nem tudta befejezni, és elszegődött asztalosinasnak.
Tanonciskolai társai vitték el a famunkások szakszervezetének ifjúsági csoportjába. 1926 decemberében Rózsa Richárd vonta be őt a KIMSZ-be. 1929 januárjában letartóztatták. Több heti vizsgálati fogság után szabadon engedték. Mestere a rendőrség felszólítására elbocsátotta. Rövid ideig Párizsban élt. Részt vett a magyar emigráció kulturális életében, az FKP tagja volt. 1930 májusában kitoloncolták Franciaországból, de visszaszökött, végül 1931 márciusában tért haza. Újra a KIMSZ és újra a letartóztatás: ezúttal fél évre ítélték. Szabadulása után a KIMSZ Budapesti Bizottság tagjaként a FECSKE kerületi bizottságban dolgozott. Részt vett a KMP féllegális szervezetében, az Egyesült Szakszervezeti Ellenzékben. 1932-ben egy ideig a KIMSZ Újpest-Rákospalotai Kerületének összekötője, majd 1933 végén a KMP Budapesti Bizottság tagjaként tevékenykedett. 1934 nyarán a Szovjetunióba küldték a Lenin Iskolára tanulni. 1935 őszén a KIMSZ képviselőjeként részt vett a Kommunista Ifjúmunkás Internacionálé VI. kongresszusán, ahol fel is szólalt. Előtte részt vett a KI VII. kongresszusán is. 1937-ben Párizsba utazott, majd néhány hónap után hazatért Budapestre, és bekapcsolódott a szakszervezeti mozgalomba. 1938 őszén Rózsa Richárd újra bevonta a párt földalatti tevékenységébe, felső kapcsolata Rózsa Ferenc volt. Az 1942. március 15-ei tüntetés nyomán május közepén letartóztatták, nyolc évi börtönre ítélték, melyet júniustól a Margit körúti fegyházban kezdett letölteni, 1942 végén besorozták a 405-ös különleges munkásszázadba, majd 1943 májusában leszerelték, és visszavitték a Margit körútra. 1944 végén a párt engedélyével önként jelentkezett aknaszedésre. 1944 novemberében a Dunántúlról szökött vissza Budapestre. Kapcsolatot talált Non Györggyel és Kissel, az ő révükön részt vett az ellenállási mozgalomban.
1945 januárjában a párt szervezéséért felelős Kovács és Kiss a VIII. kerületi pártszervezet megalakításával bízták meg, majd február végén Csepelre küldték hasonló feladattal, itt részt vett a Demény -mozgalom felszámolásában. 1945 április 28-án Kádár vezetésével a Budapesti Területi Pártbizottságon az ügyek gyors intézésére három tagú bizottságot választottak, melynek tagja lett. Májustól a Budapesti Pártbizottság Szervezési Osztályát vezette. Az MKP III. kongresszusán (1946 ) az ekkor létrehozott KV Szervező Bizottság póttagja, valamint a KV póttagja lett. 1948. március 17-én megalakult az MKP-SZDP Nagy-budapesti egységbizottsága, elnöke Kádár , helyettese Vágvölgyi Tibor, titkára Köböl lett. Június 2-án az MDP Nagy -budapesti választmányának alakuló ülésén titkár Kádár , helyettesei Vágvölgyi és Köböl lettek. Az MDP I. kongresszusán (1948 június ) KV-tag lett, és a KV Szervező Bizottság rendes tagja. 1948-tól a fővárosi törvényhatósági bizottság elnöke, 1949. július 20-tól Budapest alpolgármestere. Eddig volt a Budapesti Pártbizottság másodtitkára. A KV 1950 május i ülésén kimaradt a KV Szervező Bizottságból. 1950 tavaszáig volt Budapest alpolgármestere, ezután a MÉMOSZ főtitkára.
1954 decemberétől a KV Párt- és Tömegszervezetek Osztály vezetője. 1956 őszén Nagy Imre híve lett. A KV 1956. október 23/24 -én éjszaka tartott ülésén beválasztották a Politikai Bizottságba, de négy nappal később kimaradt a vezetésből. Október 29-én a Budapesti Pártbizottság titkára lett, a pártház ostroma idején nem volt az épületben. Novemberben Kádár bevonta volna a felső vezetésbe, de ezt azzal utasította el, hogy "ő nem sározza be a kezét" 1956 november ében tagja lett a Központi Bizottságnak, de amikor a KB 1957 február i ülésén Kádár bejelentette, hogy Nagy Imre és társai ellen büntetőeljárást indítanak, Gyenes Antallal ellenezte ezt. Ezért a KB június i plénumán felmentették mindkettőjüket KB-tagságuk alól, és őt megrovásban részesítették.
1957. május 5-től az építésügyi miniszter helyettese, majd 1961-től az Országos Tervhivatal főosztályvezetője volt.
További forrás
Kommunizmuskutató Intézet
1909. december 8-án született Karcagon (Jász-Nagykun-Szolnok vm.) Apja, Weiss Gyula, pék volt. Korán árvaságra jutott, nővérei nevelték. 1920-ban a négy elemi elvégzése után testvérei íratták be a Zrínyi Ilona Gimnáziumba, de anyagi okok miatt csak négy osztályt tudott befejezni, ezután asztalosinasnak szegődött.
Tanonctársai révén 1926-ban tagja lett a Famunkások Szakszervezetének, majd az év decemberében Rózsa Richárd bevonta az illegális Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége (KIMSZ) tevékenységébe, és tagja lett az illegális kommunista pártnak is. 1928 elején már a KIMSZ Budapesti Bizottság megbízásából tevékenykedett; ekkoriban ismerkedett meg a fiatal Kádár Jánossal. 1929 elején letartóztatták, és 3 hétig vizsgálati fogságban tartották. Ezután munkahelyéről a rendőrség felszólítására elbocsájtották.
1929 nyarán Berlinbe ment, majd Franciaországba emigrált, ahol előbb pincérként dolgozott, majd szakmájában helyezkedett el, s belépett a Francia Kommunista Pártba. 1931 márciusában kitoloncolták, hazatért, újra felvette a kapcsolatot a KIMSZ-szel, de már májusban újra letartóztatták és ezúttal novemberig fogva tartották. Szabadulását követően a KIMSZ Budapesti Bizottságának tagja lett, 1932-ben egy ideig az újpest–rákospalotai KIMSZ-kerület összekötője volt. 1933 végén helyet kapott a Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP) Budapesti Bizottságában.
1934 szeptemberében a Szovjetunióba küldték, ahol elvégezte a Nemzetközi Lenin Iskolát. 1935 őszén a KIMSZ képviselőjeként részt vett a Kommunista Ifjúmunkás Internacionálé VI. kongresszusán, ahol fel is szólalt. 1936 végén befejezte tanulmányait, és Franciaországon keresztül hazajött.
1937-ben újra bekapcsolódott a szakszervezeti mozgalomba, és Rózsa Richárd ismét bevonta a KMP illegális tevékenységébe; felső kapcsolata Rózsa Ferenc volt. A Magyar Történelmi Emlékbizottság által szervezett 1942. március 15-i háborúellenes tüntetés után letartóztatták, és nyolc évre ítélték. 1942 végén besorozták a 405. számú különleges munkásszázadba, de a voronyezsi szovjet áttörés miatt nem került ki a frontra; 1943 májusában leszerelték, és visszavitték a Margit körúti fegyházba. A nyilas hatalomátvétel után a párt engedélyével önként jelentkezett aknaszedésre; a nyugati határszélről hamis papírokkal sikerült megszöknie, és visszatért Budapestre. Bekapcsolódott a német- és nyilasellenes ellenállásba.
1945 januárjában a Magyar Kommunista Párt (MKP) VIII. kerületi szervezetének megalakításával bízták meg, majd Csepelre küldték, ahol a Demény-frakció felszámolását irányította. (Sőt, 1946-ban népi ülnök volt Demény Pál tárgyalásán.) 1945. áprilisban Budapesten beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, 1945. novemberben csak pótképviselő lett, 1947. augusztustól 1958-ig folyamatosan az Országgyűlés tagja volt.
1945. májustól a budapesti pártbizottság szervezési osztályát vezette. 1946. októberben az MKP III. kongresszusán a Központi Vezetőség (KV) és a KV Szervező Bizottság póttagja lett. Benne volt az MKP azon titkos bizottságában, amelynek feladata a Szociáldemokrata Párttal (SZDP) való egyesülés előkészítése volt. 1948. júniustól az SZDP-nek a MKP-ba olvasztásával megalakított Magyar Dolgozók Pártja nagy-budapesti bizottságának másodtitkára (szervezőtitkára) lett; az egyesülési kongresszuson bekerült a KV-ba és a KV Szervező Bizottságába (előbbinek 1956. októberig, utóbbinak 1950. májusig volt a tagja).
1948. szeptember végén a fővárosi törvényhatósági bizottság elnökévé, 1949. júliusban pedig Budapest alpolgármesterévé választották, posztját a tanácsrendszer 1950. májusi bevezetéséig töltötte be.
A KV 1950. májusi ülésén kimaradt a Szervező Bizottságból. Szakszervezeti területre küldték, az iparági alapon átszervezett építőmunkás-szakszervezet (később a Magyar Építőmunkások Országos Szabad Szakszervezete nevet Építő-, Fa- és Építőanyag-ipari Dolgozók Szakszervezetére változtatták) főtitkára, illetőleg elnöke volt.
1954 végén visszahelyezték a központi pártapparátusba, decembertől ő lett az MDP KV Párt- és Tömegszervezetek Osztályának vezetője. 1956 nyarán-őszén, Rákosi Mátyás leváltása után, egyre inkább Nagy Imre körével rokonszenvezett.
A KV 1956. október 23–24-i, a forradalom kirobbanása miatt megtartott ülésén beválasztották a Politikai Bizottságba, de az október 28-án életre hívott hatfős Elnökségbe már nem került be. Október 30-án reggel a leváltott Kovács István utódaként egy napra a budapesti pártbizottság első titkára lett. (Hivatalát nem tudta elfoglalni, a Köztársaság téri pártszékház ostroma idején nem tartózkodott az épületben.)
1956. november 4-e után Kádár megpróbálta bevonni a Magyar Szocialista Munkáspárt felső vezetésébe; Köböl először visszautasította a megkeresést, majd mégis bekerült az Ideiglenes Központi Bizottságba (IKB), a hónap végén pedig a rövid időre felélesztett Szervező Bizottságba is. Az IKB november 11-i és december 2-i ülésein azon kevesek közé tartozott, akik nyíltan a Nagy Imre-csoporttal való megegyezést szorgalmazták. Az 1957. február 26-i IKB-ülésen emiatt már önkritikát gyakorolt, de ez kevésnek bizonyult: a június 22-i ülésen kizárták a testületből, de az IKB által megszavazott szigorú megrovás pártbüntetést megrovásra enyhítették. Már ezt megelőzően állami területre helyezték: 1957. májustól építésügyi miniszterhelyettes, 1961. májustól 1972. évi nyugdíjazásáig az Országos Tervhivatal főosztályvezetője volt.
1978-ban részt vett a Charta ’77 polgárjogi mozgalom letartóztatott aktivistáival szolidaritást vállaló akcióban. Cselekedetéért közvetett retorziók érték, amikor 1945-től datálódó fővárosi tanácstagságát és a szakszervezetek központi vezetőségében betöltött pozícióját is elveszítette.
2000. május 8-án halt meg Budapesten.
Életút, tisztségek:
1926-tól a Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP), 1944. szeptembertől a Magyar Kommunista Párt (MKP), 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.
1945. április 2. – 1945. november 29. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja.
1945. május – 1948. június 2. AZ MKP Budapesti Bizottsága Szervezési Osztályának vezetője.
1946. október 1. – 1948. június 14. Az MKP Központi Vezetőségének (KV) póttagja.
1946. október 1. – 1948. június 14. Az MDP KV Szervező Bizottságának (SZB) póttagja.
1947. szeptember 16. – 1958. szeptember 26. Országgyűlési képviselő.
1948. március 17. – 1948. június 14. Az MKP–SZDP Egységbizottság titkára.
1948. június 2. – 1949. július 20. Az MDP Nagy-budapesti Bizottságának szervezőtitkára (másodtitkára).
1948. június 14. – 1956. október 28. Az MDP KV tagja.
1948. június 14. – 1950. május 31. Az MDP KV Szervező Bizottságának tagja.
1948. szeptember – 1949. július 20. A Fővárosi Törvényhatósági Bizottság elnöke.
1949. július 20. – 1950. március 1. Budapest alpolgármestere.
1950. március 18. – 1955. január: A Magyar Építőmunkások Országos Szabad Szakszervezete (1950. december 9-től Építő-, Fa- és Építőanyag-ipari Dolgozók Szakszervezetére) főtitkára.
1955. január – 1956. október 31. Az MDP KV Párt- és Tömegszervezetek osztályának vezetője.
1956. október 24. – 1956. október 28. Az MDP KV Politikai Bizottságának tagja.
1956. november 10. – 1957. június 22. Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának (IKB) tagja.
1956. november 28. – 1957. február 26. Az MSZMP IKB Szervező Bizottságának tagja.
1957. május – 1961. május: Építésügyi miniszterhelyettes.
1961. május – 1972: Az Országos Tervhivatal főosztályvezetője.
