Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1900. június 24-én született Budapesten. Munkásszülők gyermeke volt, már 10 éves korában dolgoznia kellett: a Kistarcsai Gépgyárban a szerszám-esztergályos szakmát tanulta ki. 1916-ban szerezte meg a segédlevelet, s ugyanebben az évben kapcsolódott be a munkásmozgalomba.
Ettől kezdve évtizedeken át szakszervezeti bizalmi, később főbizalmi. 1922-ben belépett az MSZDP-be. A harmincas években a Vasmunkás Szövetségben tevékenykedett, oktatási vezető s több mint egy évtizedig az Angyalföldi Vasas Csoport elnöke volt. Többször került összeütközésbe a rendőrséggel. 1945-ben a Szakszervezeti Tanács elnöke, a Vasmunkás Szakszervezeti Szövetség főtitkárhelyettese. 1948-tól 1952-ig az egyik ipari központ és egy nagyobb vállalat osztályvezetője volt. 1952-ben koholt vádak alapján letartóztatták; 1955-ben a Legfelsőbb Bíróság felmentette, az MDP Központi Ellenőrző Bizottsága pedig rehabilitálta. 1957-ben a Szakszervezeti Tanács főtitkárhelyettese lett, s ilyen minőségben dolgozott munkaügyi miniszteri kinevezéséig (1957 májusától 1963-ig). 1958-ban a Vas megyei választókerületben országgyűlési képviselővé választották. Az Elnöki Tanács helyettes elnöke volt 1963-tól 1975-ig.
Az MSZMP KB tagja volt 1962. november 24-től haláláig, 1975. április 22-ig.
Kommunizmuskutató Intézet
1900. június 24-én született Budapesten. Munkáscsaládban cseperedett fel, eredeti neve Kühtreiben Ödön volt. Apja asztalossegéd, anyja dohánygyári munkás volt. Szülőapját kisgyermekként veszítette el, később – nevelőapja szakmáját követve – szerszámesztergályosnak tanult. 1914-ben munkahelyén az inascsoport vezetője lett. Tizenhat évesen ismerkedett meg a szakszervezeti mozgalommal, a Vas- és Fémmunkások Központi Szövetsége munkájában vett részt, innen közvetítették ki egy kisiparoshoz, majd a háborúba egyre mélyebbre süllyedő ország egyik hadiüzemében helyezkedett el. A munkásmozgalomba egyre jobban belekerülve ismerte meg Bokányi Dezsőt, akihez ideológiai szemináriumokra járt. Az első kommunista diktatúra, a Tanácsköztársaság idején a vasasok szakszervezetében üzemi kádereként tevékenykedett. A háború befejezését követően a Ganz Villamossági Gyárban, majd 1921-től a Röck István Első Brünni Gépgyár Rt.-nél helyezkedett el.
1922-ben lépett be a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, amelynek egészen 1948 tavaszáig (kizárásáig) tagja maradt. A ’20-as években tevékeny tagja volt a pártnak, tagtoborzásban, agitációban, plakátragasztásban vett részt, mindemellett az 1930-as évek végéig a párttagok képzéséből, oktatásából is kivette részét. Munkahelyét 1941-ben hagyta ott, feleségével kávéfőzdét üzemeltetett a fővárosban, majd Magyarország német megszállását követően (részben) illegalitásban élt. Részt vett a zsidók mentését célzó akciókban; később ezért Izrael Államtól megkapta a Világ Igaza kitüntetést. A szovjet megszállás hónapjaiban a szakszervezeti mozgalom talpra állításában segédkezett.
1945. január 27-én beválasztották a Vasmunkás Szövetség Ideiglenes Intézőbizottságába. Március 6-án a Szakszervezeti Tanács elnöki székébe ültették. A háború befejezésétől kezdődően meggyőződéses híve volt a két munkáspárt együttműködésének. Egyre feljebb lépdelve a szakszervezeti (és politikai) ranglétrán, többször képviselte Magyarországot a nemzetközi szakszervezeti kongresszusokon, találkozókon, 1945 augusztusától úgyis, mint az SZDP vezetőségi tagja. Ugyanezen évben bekerült az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, 1945 novemberében és 1947 augusztusában is parlamenti képviselő maradt.
Az erőszakos pártegyesítés évében, 1948 februárjában a mindenáron a pártegyesítést szorgalmazó „baloldali” párttársai (Marosán György és elvbarátai) lemondatták a pártban betöltött tisztségeiről, valamint a szakszervezeti vonalon ellátott funkcióiról is. A „jobboldali elhajlással” megvádolt szocdem még átülhetett a Magyar Dolgozók Pártjába (MDP), de már csak harmadvonalbeli pozíciókat kapott gazdasági területen: a pártban uralomra jutott és a kommunistákkal fuzionáló volt elvtársai rég elengedték a kezét. Miután – visszaemlékezései szerint – megtagadta, hogy más szocdemek ellen valljon, 1952. május másodikán letartóztatták, és a novemberben meghozott ítéletben nyolcévi börtönbüntetésre ítélték. Mellékbüntetésként tízévi hivatalvesztésre és vagyonelkobzásra ítélték, családját kitelepítették Berettyóújfaluba. 1955 novemberében egyéni kegyelemben részesült. A következő év nyarán rehabilitálták, párttagságát is visszakapta.
Az 1956-os forradalom és szabadságharcot követően kiállt a Kádár János vezette Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) politikája mellett, 1957 decemberében a pártnak is tagja lett. (1958 októberében fölöttébb szervilis hangú levélben mondott köszönetet a párt első titkárának az „ellenforradalom” leverésében játszott szerepéért.) A Magyar Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány kiegészítésekor, 1957 májusában – mint volt prominens szociáldemokrata, a „szövetségi politika” jegyében – megkapta a munkaügyi tárcát. 1963-ig maradt tagja a kormánynak. Távozása után a kollektív államfői testület, az Elnöki Tanács helyettes elnökévé választották. Egészen 1975-ben bekövetkezett haláláig viselte tisztségét. 1962-ben még az MSZMP Központi Bizottságába is beválasztották.
1975. április 22-én halt meg a fővárosban. A Kerepesi temető Munkásmozgalmi Panteonjában temették.
Életút, tisztségek:
1922-től a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (1939. decembertől Szociáldemokrata Párt [SZDP], 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP),1957. decembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.
1945 eleje – 1948. február: Magyarországi Vas- és Fémmunkások Szabad Szakszervezetének titkára.
1945. március 6. – 1948. október 20. A Szakszervezeti Tanács elnöke.
1945. április 2. – 1945. november 29. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja.
1945. augusztus 20. – 1948. március 8. Az SZDP Pártvezetőségének és Politikai Bizottságának tagja.
1945. november 29. – 1947. július 25. Nemzetgyűlési képviselő.
1947. szeptember 16. – 1948. április 26. Országgyűlési képviselő.
1948. október – 1952. május: Az Erősáramú Ipari Központ osztályvezető-helyettese, majd a Villamos Szerelő Vállalat osztályvezetője.
1952. május 2. Letartóztatják.
1955. november 25. Egyéni kegyelemben részesül.
1956. december 3. – 1957. május 9. A Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének főtitkárhelyettese.
1957. május 9. – 1963. március 20. Munkaügyi miniszter.
1957. október 22. – 1964. március 20. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa Elnökségének tagja.
1958. november 26. – 1975. április 11. Országgyűlési képviselő.
1962. november 24. – 1975. április 22. Az MSZMP Központi Bizottságának tagja.
1963. március 21. – 1975. április 22. Az Elnöki Tanács helyettes elnöke.
