Életrajzok

Kommunizmuskutató Intézet

1932. június 7-én született Újpesten (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.), jómódú családban, egyedüli gyermekként. Sváb édesapja, Kriszt Lajos 1926 és 1942 között Újpest főszámvevője volt, aki nem értett egyet a zsidóellenes rendeletekkel. Ennek ellenére a kommunisták alatt nem kerülhette el a B-listázást, 1948-ban nyugdíját is megvonták. A család anyagilag ellehetetlenült, még az is bizonytalanná vált, hogy a Könyves Kálmán Gimnáziumban 1950-ben kitüntetéssel érettségiző Kapolyi egyáltalán járhat-e egyetemre. „Villamosmérnök szerettem volna lenni, de amikor felvételiztem, akkor volt a legintenzívebb az átirányítási rendszer, és azt mondták, hogy menjek az általános mérnöki szakra. Miután abban sem bíztam, hogy ezzel a háttérrel egyáltalán felvesznek, nem sokat gondolkoztam” – emlékezett vissza erre az időszakra.

A Budapesti Műszaki Egyetemen a család rossz anyagi helyzete miatt már első éves korában kérvényezte, hogy a tanulás mellett dolgozhasson. Heti 18 órára kapott engedélyt, és elment a Mélyéptervhez. Később teljes állást vállalhatott, nehéz fizikai munkát végzett a földalatti vasút építésén az Astoriánál. A metróépítés felfüggesztésekor, 1953-ban az ott dolgozókat különböző bányavidékekre helyezték. Kapolyi a legközelebbi helyet, Tatabányát választotta. Miután 1954-ben befejezte az egyetemet, ahol híd- és szerkezetépítő mérnöki diplomát szerzett, beosztott mérnökként tovább dolgozott a bányánál. Párhuzamosan 1957-ig a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen (NME) tanult, ahol a bányamérnöki diplomát is megszerezte.

A Tatabányai Szénbányák (1967-ig Tatabányai Szénbányászati Tröszt) akkoriban az ország egyik kiemelt vállalatának, a szénbányászat pedig stratégiai ágazatnak számított. Az itteni igazgató, a lehetőségekhez képest, teret engedett az ésszerű szakmai törekvéseknek. Miután a termelés 1964-ben elérte a csúcsot, és számolni kellett a szénbányászat távlati visszafejlesztésével is, a talpon maradás érdekében új – és nyereséges – technológiákat dolgoztak ki, például a meddőhányók újrahasznosítására és a víztisztításra; ezek szabadalmait a világpiacon sikerrel értékesítették. Kapolyi közben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (MKKE) is tanult, ahol 1961-ben ipar szakos diplomát szerzett. 1962-ben egy hét különbséggel az NME-n és az MKKE-n is ledoktorált. 1968-ban megszerezte a kandidátusi fokozatot, Tatabányán a kutatórészleg vezetőjeként dolgozott tovább. Később sem felejtette el, ő maga milyen nehéz körülmények között kezdete tanulmányait, ezért befolyt szabadalmi díjaiból alapítványt hozott létre a rossz anyagi helyzetű műegyetemisták támogatására. 

Nem volt elkötelezett kommunista, sőt párttag sem és 1956-ban a felkelőkkel rokonszenvezett.

1976-ban elfoglalta a Nehézipari Minisztérium bányászati miniszterhelyettesi posztját. Ekkoriban dőlt el, hogy az energiapolitikai koncepció értelmében az országban új szénbázisú erőművet építenek. (Az 1976-ban készült távlati energiaigény-előrejelzés tízévente az igények megkétszereződésével számolt – noha ez az azóta eltelt több mint negyven évben sem következett be.) A létesítendő erőmű szénellátására újabb bányák nyitását tervezték, ami kapóra jött volna a tatabányaiaknak, hiszen a kimerülőben lévő szénmedence bányászainak sorsa bizonytalan lett, ráadásul elveszett volna a százéves szellemi-infrastrukturális potenciál. Éppen ezért nem kis erőfeszítések árán kilobbizták a nyilván majd a tatabányai érdekeket képviselő Kapolyi miniszterhelyettességét – némely érintett utólag ekként rekonstruálta Kapolyi kinevezésének hátterét. 1976-ben tehát nekiláttak az eocénprogram megvalósításának, majd rövid idő után, máig sem teljesen tisztázott okok miatt, leállították a munkálatokat; a projekt hatalmas anyagi károkat okozott az országnak. Egyesek szerint maguk a legfőbb döntéshozók is látták a vállalkozás kivihetetlenségét, különös tekintettel a paksi atomerőmű közelgő üzembe helyezésére. Néhányan, éppen emiatt, a szovjetek nyomásgyakorlására is gyanakodtak, talán nem minden alap nélkül, hiszen ők bizonyára nem nézték jó szemmel a magyarok „szénalapú” energetikai önállósodási törekvéseit.  

Kapolyi átfogó koncepciót dolgozott ki, amely a szénbányászaton túl a villamos-, a kőolaj- és földgáziparra is kiterjedt volna. 1981 első napjától az akkor három szakminisztérium összevonásával felállított Ipari Minisztériumban lett az energetikai ügyekért felelős államtitkár, majd 1983-ban miniszterré nevezték ki. Támogatta az atomerőmű megépítését és erősen ellene volt a bős–nagymarosi beruházásnak. Így egyszerre lett a nevezetes eocénprogram atyja és sírásója; minisztersége éppen Paks üzembe helyezésével fejeződött be 1987-ben.

Menesztése körülményeire egy őt jól ismerő barátja így emlékezett: „Előtte kétszer ült össze a[z MSZMP] Politikai Bizottság[a]. Olyanokat mondtak neki, hogy magának az a baja, hogy állandóan vitatkozik, azt is a fejéhez vágták, Kapolyi, maga túlképzett ehhez a területhez.”  „Mindig innovatív volt, és több lépéssel a minisztertársak előtt járt” – egy másik volt munkatársa ezzel magyarázta, hogy Kapolyi a ’80-as években sorozatosan összetűzésbe került a pártvezetés egyre befolyásosabb „erős embereivel”, s ennek köszönhette leváltását is.

A rendszerváltoztatásig már csak formális kormányzati pozíciókat töltött be: energiapolitikai kormánybiztos volt, 1988–89-ben pedig a Minisztertanács mellett működő Tanácsadó Testület társelnökeként dolgozott. 1985-től 1988-ig a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságában is helyet foglalt. (A pártba 1968-ban lépett be, állítása szerint azért, mert hitt az akkor bevezetett reformokban.)

Tudományos pályáján közben újabb sikereket ért el: előbb levelező, majd rendes tagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia, tagja volt a híressé vált Római Klubnak, megkapta az Akadémiai Díjat, megosztva az Állami Díjat, díszdoktorává avatta a Moszkvai Bányászati Egyetem.

A végnapokban már – ahogy mondják ismerői: mindig, halálos ágyán is – a jövőre gondolt. Az ő esetében talán megkockáztathatjuk: nem szimpla hatalomátmentésből és harácsolási vágyból fordult az üzleti szféra felé. 1989-ben 500 ezer Ft készpénzzel megalapította System Consulting nevű cégét, amely a későbbiekben főként a szovjet államadósság híres-hírhedt lebontásában játszott szerepében növekedett igazi óriássá. A Szovjetunió 1990-re már rengeteg pénzzel tartozott Magyarországnak, de ezt készpénzben nem tudták rendezni. Az lett a megállapodás, hogy magyar cégek az adósság terhére vásárolhattak az oroszoktól termékeket és nyersanyagokat, az eladókkal pedig az orosz állam számolt el. A magyar cégek ingyen kapták meg a kiválasztott árut, amelyek értékesítése után 58 százalékot kellett fizetniük az államkincstárnak.

Kapolyi jól használta minisztériumi évei alatt kiépített orosz–ukrán kapcsolatait, hiszen miniszterként jól ismerte a szovjet ágazati minisztériumok vezetőit. „Volt egy óriási vadászterületem, amit számomra a Tovarisi konyec!-cal megteremtettek. Az első pillanattól nem értettem, miért kell szembefordulni a szovjet piaccal. Elkezdtem menni azon ügyek után, melyekről feltételeztem, hogy piaci alapon is életképesek" – nyilatkozta egyszer. Szenet vett Oroszországban, ebből ukrán erőművekben áramot termeltetett, azt adta el Magyarországon. Milliárdos forgalom mellett az utolsó forintig befizette az 58 százalékot. Kritikusai szerint pártmúltjára hivatkozva volt lehetősége az áramimportra, hiszen az orosz állam eleinte kizárta, hogy adósságukat energiahordozóban törlesszék.

Azért a politikától sem akart eltávolodni: 1990-ben független országgyűlési képviselőjelölt indult, de megbukott. Csatlakozott az újjászervezett Magyarországi Szociáldemokrata Párthoz (MSZDP), 1992–93-ban az országos vezetőség tagja, 1994-ben a párt elnökévé választották. Tisztségében többször megerősítették. Az 1994-es, illetve 1998-as országgyűlési választásokon a párt képviselőjelöltje volt, de a párt országos szinten nem érte el az öt százalékot. A 2002-es országgyűlési választáson a két párt közötti együttműködés keretében a Magyar Szocialista Párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területi listájáról szerzett mandátumot, négy évvel később a párt országos listájáról került be. Az Országgyűlés gazdasági bizottságában dolgozott. Vállalkozásaiból származó milliárdos vagyonával 2010-ben ő volt a leggazdagabb parlamenti képviselő. Az ez évi választáson ismét az MSZDP színeiben indult, ám mandátumot nem szerzett. Emellett 2002-ben az Újpesti Torna Egylet elnökévé választották.

2002-ben még közvetített Medgyessy Péter akkori miniszterelnök és az orosz állam között az adósság utolsó részének rendezésekor. Utolsó moszkvai tárgyalására is elkísérte a magyar kormányfőt. Kapolyi élete utolsó éveiben közeli ismerőseinek gyakran beszélt a magyar kormány legfelsőbb szintjéről az ukrán vezetésnek írt levélről: itthonról azt kérték, hogy ne üzleteljenek vele. Ekkor 17 milliárd forintot veszített cégével. Ezzel egy időben a Vértesi Erőmű privatizálása miatt, valamint azért, mert nem biztosította a szerződött áram mennyiségét, per indult ellene. „Végtelenül becsületes ember volt, bántotta, hogy gyanúsított, vádlott lett. Lelkileg nehezen tudta ezt elviselni” – egy barátja emlékezett így a volt miniszter utolsó éveire.

2014. november 28-án halt meg. Hamvait egy újpesti plébániatemplomban helyezték el.

Életút, tisztségek:

1951–1953: A Mélyépítő Tervező Vállalat mérnöke.

1953 – 1976. április 10. A Tatabányai Szénbányák Tröszt üzemi mérnöke, üzemvezető főmérnöke, kutatási főosztályvezetője.

1968-tól a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.

1976. április 10. – 1980. december 31. A nehézipari miniszter bányaipari helyettese.

1979. május 11. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező tagja.

1981. január 1. – 1983. december 9. Ipari minisztériumi államtitkár.

1983. december 9. – 1987. december 16. Ipari miniszter.

1985. március 29. – 1988. május 22. Az MSZMP Központi Bizottságának tagja.

1985. május 9. Az MTA rendes tagja.

1987. december 18. – 1988. december 31. Energiapolitikai kormánybiztos.

1988. április 22. – 1989. március 17. A Minisztertanács Tanácsadó Testületének társelnöke.

1994–2012: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) elnöke.

2002. május 15. – 2010. május 13. Országgyűlési képviselő (a Magyar Szocialista Párt listájáról).

2013 – 2014. november 28. Az MSZDP elnöke.