Életrajzok

Kommunizmuskutató Intézet

1912. december 5-én született Mezőtúron (Jász-Nagykun-Szolnok vm.), sokgyermekes szegényparaszti családban; tizenegyen voltak testvérek. Apja az első kommunista diktatúra, a Tanácsköztársaság fegyveres katonája volt; a kommün bukása után bebörtönözték. A gyermek Gonda Zsuzsanna három elemi iskolai osztály elvégzése után, kilencévesen libapásztornak szegődött. Tizenkét évesen mezőgazdasági cseléd, summás lett, később aratásnál és cséplőgépeknél is dolgozott, hogy segítsen megkeresni a család kenyerét. A mezőtúri földmunkásmozgalomban ismerkedett meg a szocialista nézetekkel, részt vett a cséplőmunkások megmozdulásaiban. A kommunista földmunkás Juhász Imre vezette be az illegális mozgalomba. Kezdetben a Vörös Segély szervezésén dolgozott, majd 1931-ben felvették a Kommunisták Magyarországi Pártjába. A szervezetben levelező, sajtófelelős, később összekötői megbízatásokat látott el. Juhász Imrével 1932 szeptemberében összeházasodtak. Mivel 1934. január elején a rendőrség végleg kitiltotta őket Mezőtúrról, Budapestre költöztek.

Rövidebb ideig több munkahelyen is dolgozott, 1936-ban felvették a Siemens-gyárba, ahol 1944-ig állt alkalmazásban. 1938-ban belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba. Illegális propagandaanyagokat terjesztett a gyár munkásai között. 1942-ben megalakították a zuglói segédmunkás szakszervezetet, amely valójában az illegális kommunista csoport fedőszerve volt. A háború kitörését követően a hadiüzemmé nyilvánított gyárban szabotázsakciót kezdeményezett. 1944 októberében értesült róla, hogy őt is deportálni akarják, ezért illegalitásba vonult. Férjével együtt Rákoskerten bujkált, majd a szovjet csapatok bejövetelekor visszaköltöztek Mezőtúrra és azonnal bekapcsolódtak a Magyar Kommunista Párt (MKP) helyi szervezetének munkájába.

1945 januárjában négy testvérével együtt jelentkezett az akkor szerveződő új hadseregbe. A katonai kiképzést követően hazatért Mezőtúrra és a rendőrség kötelékében – mindennemű előképzettség nélkül – politikai nyomozó lett. Év végén leszerelték és ezután az MKP női tömegszervezetében, a Magyar Nők Demokratikus Szövetségében (MNDSZ) tevékenykedett.

Működésére felfigyeltek a kommunista párt központjában is: 1946-ban a megyei választmány tagja lett, szülővárosa egyik igazoló bizottságában is dolgozott 1947–48 fordulóján. Ekkor háromhetes pártiskolára küldték, amelynek elvégzése után vándorpártiskolákat szervezett a megyében, s azok egyik előadója lett.

1948. márciustól az MNDSZ-ben lett megyei, majd szeptembertől országos szervező titkár. 1949. január 15-i hatállyal Jász-Nagykun-Szolnok vármegye főispánjává, az ország második női főispánjává nevezték ki. Megfelelő iskolai végzettsége, képzettsége nem volt, de kiválasztásakor nem is képességei, hanem korábbi munkái során tanúsított feltétlen párthűsége játszotta a főszerepet.

1950 őszén, a tanácsrendszer bevezetését követően a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke lett. 1951-ben beíratták a jogi egyetemre levelező hallgatónak és 1956-ban doktori címet kapott, bár helyesen írni-olvasni – félbehagyott elemi iskolai tanulmányai következtében – továbbra sem tudott. 1953-ban és 1958-ban az országgyűlési választásokon képviselővé választották. 1954-ben beválasztották a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségébe.

Az 1956-os forradalom idején, október 26-án, több más népszerűtlen megyei vezető tisztségviselővel együtt, lemondásra kényszerítette a szolnoki üzemekből a megyeháza elé vonuló tüntető tömeg. A helyi szovjet csapatokhoz menekült, november 2-án Munkácsra vitték. November 17-én tért vissza Magyarországra, belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba (MSZMP), 1957 márciusában pedig a Munkásőrségbe is. Mindezek ellenére, a Kádár-féle vezetéstől nem kapott politikai funkciókat. A Rákosi-érában magas polcon ülő egykori cselédlány 1957 márciusától egy éven át megyei ügyészként dolgozott, a forradalmárok büntetőügyeit tárgyalta és szigorú megtorlást, halálbüntetések kiszabását követelte.

Egy év után leváltották és az ekkor megszervezett Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke lett. 1965-ben, első szívinfarktusa után leszerelt a Munkásőrségből. 1966-ban, második szívinfarktusát követően nyugdíjba vonult. Az MSZMP Megyei Bizottságának és az MNDSZ helyett létrehozott Magyar Nők Országos Tanácsának továbbra is tagja maradt.

Nézeteit jól mutatja az Országgyűlésben 1957. június 3-án elhangzott felszólalása. „Népünket a kapitalizmus, a fasizmus igája fenyegette. Október utolsó és november első napjaiban Budapesten, Miskolcon és több más városunkban a kommunisták, hazafiak vére festette pirosra az utcákat. A 12 év óta revansra váró volt tőkések, népellenes bűnösök és egyéb söpredék a jogrendet és minden törvényességet félredobva hajtották végre véres bosszújukat. Köszönet és hála a szovjet csapatoknak, amelyek a forradalmi munkás-paraszt kormány felkérésére gátat vetettek ennek a vérengzésnek, pusztításnak és megakadályozták, hogy hazánk a harmadik világháború tűzfészkévé váljék” – és így tovább, hosszan. A beszéd elmondása után egy nappal két levelet is talált a Parlament folyosóján (!). A géppel írt levelek kemény és keresetlen szavakkal illetik felszólalásának tartalma és hangneme miatt, s szinte bibliai átkokat szórnak rá. Juhászné a levelekre kézírással és a maga sajátos helyesírásával rávezette: „a fojosó asztalára boritékban a nevemre cimezve… […] …eszt csak a házon belöl irhaták mert az illető hogy szerzet volna máskép ijengyorsan értesitért a hozzászólásomról és kintről ijen gyorsan nem jutott volna be a házba.”      

Hetvenéves korában, 1982. december 21-én halt meg Szegeden.

Életút, tisztségek:

1931-től a Kommunisták Magyarországi Pártja, 1938-tól a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, 1944-től a Békepárt, majd a Magyar Kommunista Párt, 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja.

1949. január 23. – 1950. június 15. Jász-Nagykun-Szolnok vm. főispánja.

1950. június 15. – 1956. október 26. A Szolnok Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke.

1951: Elvégzi az öt hónapos pártiskolát.

1953. június 3. – 1958. szeptember 26. Országgyűlési képviselő.

1954. május 30. – 1956. október 28. Az MDP Központi Vezetőségének tagja.

1956. június: Jogi diplomát szerez.

1957–1958: A Szolnok Megyei Ügyészség ügyésze.

1958–1966: A Szolnok Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke.

1967. április: Megkapja a Szocialista Hazáért Érdemrendet.