Életrajzok

Kommunizmuskutató Intézet

1926. szeptember 10-én született Vizslás községben (Nógrád vm.). Apja bányász volt. A négy elemi iskolai osztály után négy évig polgári iskolába járt, majd hároméves kereskedelmi iskolát végzett és postai segédtiszt lett. 1946-ig Salgótarjánban a postán dolgozott.

1946 elején innen „emelték ki”: a Magyar Kommunista Párt Nógrád megyei bizottságára került ifjúsági titkárnak, majd nyár végén a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség megyei bizottságára helyezték. Pártkarrierje ekkor nem folytatódott, az év végétől három évre visszakerült a postai szolgálatba.

1949–50-ben a Szabad Nógrád című lapnál lett gyakornok, majd rovatvezető. 1950-ben megtették a három hónapos megyei pártiskola oktatójának, később az iskola vezetője lett. Felettesei „fejlődőképes” kádernek tarthatták – jellemzésében kiemelték „önálló gondolkodásra való képességét” –, mert 1952-ben Pártfőiskolára küldték. 

1954 nyarán, végzése után, kinevezték a Nógrád megyei pártbizottság Agitációs és Propaganda Osztálya vezetőjévé. Egy évvel később már a pártbizottság (harmad)titkárává emelkedett. 1955 végén pártaspirantúrára javasolták, de a központi pártvezetés a megyében tartása mellett döntött. Megyei munkája elismeréseként 1956 februárjában másodtitkári beosztásba helyezték. Az ekkori jellemzés kiemelte „elméleti képzettségét, türelmes meggyőző módszerét és kezdeményezőkészségét”. Szeptemberben mégis felső szintű (moszkvai) továbbképzésre jelölték, de a tervből ekkor sem lett semmi. 

Október 27-én telefonon kért fegyveres segítséget Hegedüs András volt miniszterelnöktől; miután a központ nem küldött erősítést, a csehszlovák „elvtársakhoz” fordult. Az éjszaka folyamán átment Fülekre, hogy ott kérjen támogatást „az ellenforradalmárok megfékezésére”.  Másnap hajnalban egyenesen Antonín Novotnýval, a csehszlovák párt vezetőjével beszélt telefonon, aki megadta a kért automata fegyvereket. (Pavol Tonhauzer besztercebányai párttitkár közvetített az „internacionalista segítségnyújtás” ügyében.) A Jakab által szerzett fegyvereket még 28-án szétosztották az államvédelmisek és a „megbízható elvtársak” között. Miután pedig Hajdú József megyei első titkár 29-én hajnalban – az előző napon formálisan is feloszlatott államvédelem megyei tisztjeinek társaságában – elhagyta az országot (átmentek Csehszlovákiába), Jakab lett (ekkor még csak egy napra) a párt megyei első embere. Másnap azonban, miután a megyei Nemzeti Bizottság alakuló ülésén kiderült, hogy ő hozta Salgótarjánba a szlovák kommunista párt lapját, amely már 24-én „az ellenforradalmi csőcselék lázadásaként” értékelte az eseményeket, Jakabot és munkatársait kiutasították a teremből. Ezt követően „visszavonult” a közélettől.

A szovjet csapatok bevonulása után már újra ott volt az első vonalban. November 17-én ő is tagja lett a Kádár-féle új állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt helyi vezető szervének, a megyei intéző bizottságnak, majd a hónap végén e testület elnökévé választották. E tisztségében őt is súlyos erkölcsi felelősség terheli a hírhedt december 8-ai sortűzért, noha ma sem tudjuk, ki adta ki a közvetlen tűzparancsot. (Két bányász letartóztatása miatt több ezres tömeg vonult a megyei tanács és a rendőr-főkapitányság épületei elé. A szovjet városparancsnok társaságában Jakab is a rendőrség épületben tartózkodott. Ő maga a jóval később írott megyetörténeti monográfiájában 80 körülire tette a halottak számát, a helyi anyakönyvvezető 131 halottat említett; 1990 után 46 halottat tudtak név szerint azonosítani. Az bizonyos, hogy a forradalom utáni megtorlások sorozatában ez volt a legvéresebb sortűz.)

A Kádár-rezsim első évtizedében ő maradt Nógrád megye első embere (a megyei pártbizottság első titkára); tisztségében egy évtizednyi időt töltött, hűségesen szolgált. 1966 tavaszán – váratlanul (?) – még feljebb emelték: őt tették meg, aki korábban vérbeli pártfunkcionárius volt, a belügyminiszter első helyettesének. Kinevezését a szokásos formulával – „a belügyi szervek munkájának erősítése” – indokolták, de annak hátteréről, kinevezésének valódi okairól keveset tudunk. Ebben a pozícióban azt a Galambos Józsefet váltotta, aki 1956 óta folyamatosan vezető pozíciókat töltött be a kádári állambiztonsági szervek irányításában. (Ugyan Galambos felmentését „egészségi állapotának romlásával” indokolták, s ez adott esetben igaz is lehetett, de hogy miért állítottak külső embert a helyére, ennek háttere ma is igen homályos.) Jakab úgy lett az utóda, hogy elődje (egyidejű) III/III-as főcsoportfőnöki beosztását nem vette át; ő maga a Határőrséget, a karhatalmat, a kormányőrséget és a rendőr főkapitányságokat felügyelte. Belügyi szolgálata összesen másfél évig tartott.

1968 elején visszakerült a pártapparátusba: kinevezték a Központi Bizottság (KB) Agitációs és Propagandaosztálya vezetőjének. (A KB-nak 1962-től póttagja, 1966-tól teljes jogú tagja volt.) Azt megint csak találgathatjuk, miért éppen őrá esett a választás az új gazdasági mechanizmus bevezetésének évében a tömegtájékoztatás legfőbb vezetőjeként. Csak feltételezhetjük, hogy 1956 őszi „helytállásával” és „vonalasságával” érdemelte ki Kádár János bizalmát. (Bizonyára ekkor is működött az első titkár [káder]politikájában oly gyakran megmutatkozó kettősség: miközben a gazdaságban teret engedett a reformereknek, „ideológiai fronton” keménységet demonstrált.)   

1970 késő őszén új helyet találtak számára a központi apparátusban: a Párt- és Tömegszervezetek Osztály vezetőjévé nevezték ki. Ezt az osztályt mindig vérbeli „keményvonalas” titkárok felügyelték, a ’70-es évtized elejétől Biszku Béla és Pullai Árpád megosztva. Majd’ egy évtized múltán, 1979 tavaszán aztán osztoznia kellett egy évvel korábban eltávolított főnöke sorsában – őt is a „harmadik vonalba” helyezték (ő a szakszervezeti szövetség főtitkár-helyettese, Biszku a számvizsgáló bizottság elnöke lett).  57 éves korában pedig végleg nyugdíjba küldték.

Életút, tisztségek:

1945-től a Magyar Kommunista Párt (MKP), 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.

1946. február – 1946. augusztus: Az MKP Nógrád Megyei Bizottságának ifjúsági titkára.

1946. augusztus – 1946. december: A Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség Nógrád megyei szervezetének funkcionáriusa.

1949. december – 1950: A Szabad Nógrád című lap munkatársa, majd rovatvezetője.

1950 – 1952. augusztus: Az MDP megyei pártiskolájának oktatója, majd vezetője. 

1952. szeptember – 1954. június: Elvégzi a kétéves Pártfőiskolát.

1954. július – 1955. július: Az MDP Nógrád Megyei Bizottsága Agitációs és Propaganda Osztályának vezetője.

1955. július – 1956. február: Az MDP Nógrád Megyei Bizottságának (harmad)titkára.

1956. február – 1956. október: Az MDP Nógrád Megyei Bizottságának másodtitkára.

1956. november 17. – 1956. november vége: Az MSZMP Nógrád Megyei Ideiglenes Intéző Bizottságának tagja.

1956. november vége – 1957. június 29. Az MSZMP Nógrád Megyei Ideiglenes Intéző Bizottságának elnöke.

1957. június 29. – 1966. május 30. Az MSZMP Nógrád Megyei Bizottságának első titkára.

1962. november 24. – 1966. december 3. Az MSZMP Központi Bizottságának (KB) póttagja.

1966. június 3. – 1968. február 17. A belügyminiszter első helyettese.

1966. december 3. – 1985. március 28. Az MSZMP KB tagja.

1968. február 10. – 1970. november 28. Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályának vezetője.

1968. február 10. – 1970. november 28. Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottságának tagja.

1968. december 18. Salgótarján város díszpolgára.

1970. november 28. – 1979. március 29. Az MSZMP KB Párt- és Tömegszervezetek Osztályának vezetője.

1970. november 28. – 1985. március 28. AZ MSZMP KB mellett működő Pártépítési Munkaközösség tagja.

1979. március 30. – 1983. december 9. A Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) Elnökségének tagja, a SZOT főtitkárhelyettese.

1985. április 26. – 1989: A Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke.