Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1900-ban született Budapesten. 1916-ban belépett a Magántisztviselők Országos Szövetségébe, illetve a szociáldemokrata pártba. A Tanácsköztársaság leverése után Bécsbe emigrált, ahol részt vett a "Világosság-csoport" tevékenységében. A huszas évek végén Budapesten lektor és műfordító. 1938-41 között Franciaországban élt. 1942-től Budapestre költözött, a Népszava munkatársa lett.
1945 után az SZDP vezetőségének tagja lett, a Népszava külpolitikai rovatvezetője. 1947-ben a Világosság főszerkesztője lett. Támogatta a két munkáspárt egyesítését. Az MDP KV tagja volt 1948. június 14. és 1949. szeptember 3. között. 1948-tól a Népszava felelős szerkesztője. 1949-ben letartóztatták, majd hamis vádak bebörtönözték.
1956-ban rehabilitálták, és újra kinevezték a Népszava élére, de a felkelés idején lemondott tisztségéről. Ezután történetírói tevékenységet folytatott.
1968. november 15-én hunyt el Budapesten.
Kommunizmuskutató Intézet
1900. október 25-én született Budapesten, zsidó értelmiségi családban. Édesapja, Horváth Géza, a Telefonhírmondó Rt., majd a magyar festők műveit reprodukáló vállalkozás, a Könyves Kálmán Műkiadó Rt. igazgatója, később pedig a Révai Könyvkiadó elnöke volt. Gyerekkorában – apja kapcsolatai révén – számos intellektuális nagyságot ismert meg, otthonuk visszatérő vendége volt például Mikszáth Kálmán, Rippl-Rónai József és Jókai Mór is.
A gyerekként őt körbevevő polgári miliő ellenére igen hamar a munkásmozgalommal szimpatizált. 1916-ban belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba (MSZDP), majd az első kommunista diktatúra, a Tanácsköztársaság bukását követően – noha a kommün idején semmiféle pozíciót nem töltött be – elhagyta az országot s Bécsbe emigrált. Az osztrák fővárosban egy szállítmányozási cégnél dolgozott, emellett aktív tagja lett a magyar szociáldemokrata és kommunista emigránsok által létrehozott Világosság-csoportnak.
1925-ben, apja halálakor hazatért (ennek másik oka az ausztriai baloldali emigráció szétforgácsolódása volt), újságíróként és fordítóként kereste kenyerét. Egy évvel később feleségül vette Molnár Ferenc író leányát, Molnár Mártát; házasságukból két gyermek született: Horváth Eszter zenepedagógus lett, Horváth Ádám pedig televíziós rendező. Jelentős volt publicisztikai és közírói tevékenysége.
A hitleri Németország által 1938-ban végrehajtott Anschlusst követően Franciaországba távozott, ahol egészen 1941-ig élt. Újbóli hazatérését követően a Szociáldemokrata Párt (SZDP) lapjánál, a Népszavánál helyezkedett el. Magyarország szovjet megszállásáig gyakorlatilag illegalitásban tevékenykedett, majd a II. világháború befejezését követően a napilap külpolitikai rovatvezetője lett.
Újságírói munkája mellett aktív közéleti szerepet vállalt, így például 1945/46 fordulóján az egykori miniszterelnök, Imrédy Béla perében az SZDP által kiküldött politikai ügyészként vett részt. Horváth 1947-től szerkesztette a Világosság című, délutánonként megjelenő szocdem napilapot. 1948-ban tevőlegesen támogatta a Magyar Kommunista Párttal (MKP) történő egyesülést. Hálából kardoskodásáért a két párt fúziója mellett, 1948 júniusában bekerült az új kommunista párt, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Központi Vezetőségébe és a Népszava felelős szerkesztői székét is megkapta Rákosiéktól.
Alig egy évvel később a párton belüli leszámolások során őt magát is letartóztatták és koholt vádak alapján életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. (A volt szociáldemokratákkal jól lehetett bizonyítani, hogy az „osztályellenség” a kommunistákkal 1948-ban szövetségre lépő munkáspártba is eredményesen beszivárgott, és még az új párt, az MDP vezetését is megmérgezte. 1950-ben a pártvezetés felső és középső szintjeiről eltávolították az egykori szociáldemokratákat – közülük több százat letartóztattak.) Horváth mintegy öt évet töltött börtönben – jellemző módon, az akkoriban szintén elítélt kommunista politikusokat (Kádár Jánost és másokat) jóval hamarabb rehabilitálták, mint szocdem sorstársaikat. Ő majd csak a történelmileg igen mozgalmas 1956-os év nyarán került szabadlábra.
Kiszabadulását követően újra a Népszava élére helyezték, ám mintegy fél évvel később, november 1-jén felhagyott szerkesztőségi-politikai feladataival, történelmi témájú publikációkat készített. A régi-új állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt vezette országban nem kapott politikai feladatokat.
1967. november 15-én halt meg a fővárosban. Temetésére a Farkasréti temetőben, s nem a kommunista rendszer kiemelkedő vezetői számára létrehozott Munkásmozgalmi Panteonban került sor.
Életút, tisztségek:
1916-tól a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP), 1939. decembertől a Szociáldemokrata Párt (SZDP), 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) tagja.
1948. június 14. – 1950. augusztus 16. Az MDP Központi Vezetőségének tagja.
1948–1949: A Népszava felelős szerkesztője.
1950. július 31. Letartóztatják.
1950. november 24. Első fokon életfogytiglani fegyházra ítélik.
1950. december 11. A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyja az első fokon született ítéletet.
1956. nyár: Kiszabadul a börtönből.
