Életrajzok

Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)

Művei

1922. október 31-én született, Szilsárkányban. Elvégezte a csornai polgári iskolát, majd a soproni evangélikus líceumot. 1941-től a budapesti József Nádor Műszaki Egyetem villamosmérnöki karának hallgatójaként Bolyai majd Győrffy-kollégista. (Itt ismerkedett meg Szalaival .)

A német megszállás után a Békepárt megbízta a párt egyetemista tagozatának megszervezésével. Hamarosan letartóztatták és két évi fegyházra ítélték. 1944 novemberében megszökött és tagja lett a Kommunista Ifjúsági Szövetség hattagú Titkárságának. "Ugyanebben az időben közölte velem Orbán László, hogy figyelembe véve letartóztatásom alatti magatartásomat, és szökésemnél tanúsított bátorságomat, a párt Központi Vezetősége felvett a párttagok sorába." Részt vett röpcédulázásban.

1945. január 22-én a MADISZ alakuló ülésén vidéki titkárrá választották és ideiglenesen megbízták az oktatási ügyekkel. "Március eleje-közepe táján lehetett, azután már, hogy visszajöttem BácsKiskunból, ahol a MADISZ helyi szervezeteinek létrehozásán fáradoztam, amikor szólt a telefon a MADISZ-központban. (...) Gerő Ernő kéretett a Köztársaság térre, az akkori MKP-központba. Megkérdezte, hogy mennyi idő kellene ahhoz, hogy Debrecenbe induljak a földosztásban való részvételre. 'Egy óra' - válaszoltam." "A földreform befejeztével a MADISZ országos szervező titkáraként járom az országot, megyei és járási központokat szervezek. (...) 1946 március elején elküldenek az első hathónapos pártfőiskolai tanfolyamra." "A pártfőiskola után visszakerültem a MADISZ Központi Vezetőségének apparátusába, lényegében ugyanabba a beosztásba, ahonnan elkerültem." 1947-ben megnősült.

1947 végén "Kovács István, a [KV] Szervezési Osztály vezetője váratlanul közölte velem, hogy Gerő Ernő hívat. Izgatottan vártam a találkozást, a földosztásra indulás óta nem találkoztam vele. Amikor végre eljött a várva várt időpont, Gerő -a maga módján- röviden és kimérten közölte velem, hogy a Politikai Bizottság határozata értelmében az ipar és a közlekedés mellett hozzá tartozik a mezőgazdaság is, és szüksége lenne egy szakreferensre. Rám gondoltak. Ajánlatát minden megfontolás nélkül, igen nagy örömmel elfogadtam: részben azért, mert már nagyon elegem volt a MADISZközpontból és főleg az MKP Ifjúsági Titkárságából, részben, mert szerettem a mezőgazdaságot, és a szövetkezeti gondolat feltétlen hívének tartottam magam. Fogalmam sem volt arról, milyen méhkasba kerülök. Nem tudtam a Nagy Imrével előzőleg lefolytatott vitákról és önkritikájáról. Nagy Imrével személyes kapcsolatba addig nem kerültem, de messziről nagyon tiszteltem." "[...] részben Gerő Ernő referenseként a vezető szervek elé kerülő mezőgazdasági kérdésekkel foglalkoztam, részben pedig a Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztály megszervezésében vettem részt." "Az új osztály helyettes vezetőjeként kezdtem, Erdei Mihály lett a főnököm. [...aki] hamarosan átkerült az Állami Gazdaságok Főigazgatóságának vezetői posztjára, én pedig az osztály vezetője lettem."

Hegedüs András az ötvenes évek közepén

A KV 1950 május i ülésén KV-tag, KV Titkárság tagja és a KV Szervező Bizottság póttagja lett. "Amikor a Titkárság öntudatos tagjává lettem [1949 végén -Ny.A.], úgy gondoltam, hogy a Politikai Bizottság és a Központi Vezetőség tagjai csak akadályozzák a mi újra törekvésünket. Fiatal titánnak éreztem magam, aki kiválasztott." Az MDP II. kongresszusán (1951 február ) a Politikai Bizottság és a KV Szervező Bizottság rendes tagja lett. (Felesége ekkor az Élelmiszeripari Minisztérium főosztályvezetője.)

"1951 szeptemberében született meg a határozat arról, hogy önálló főhatóságként megalakul az Állami Gazdaságok és Erdők Minisztériuma (pár hónapig 'Állami Mező- és Erdőgazdaságok Minisztériuma' néven) és én kerülök az élére. Ezt a külvilág -joggal- nagy karriernek könyvelte el. Alig töltöttem be 29. életévemet, s már miniszteri kinevezést kaptam. Számomra azonban ez a döntés inkább a velem szembeni bizalmatlanság jelének tűnt. Tagja maradtam ugyan a legfelsőbb pártszerveknek (Politikai Bizottság, Titkárság), de kikerültem a központi pártapparátusból, melynek döntő szerepét az elmúlt évek során módomban állt tapasztalni." Előbb, november 3-tól mezőgazdasági miniszterhelyettes lett, miniszteri kinevezését 1952. január 5 -én kapta meg.

1953 júniusában tagja volt a Moszkvába meghívott magyar pártküldöttségnek. A KV 1953 június i ülésén megszűnt a KV Titkárság és a Szervező Bizottság, mindkét testületnek tagja volt. 1953. július 2 -án lemondott a kormány, új funkciójába két nappal később iktatták be. "Az én pozícióm sokkal szilárdabb, mint ezt megelőzően. A Minisztertanács első elnökhelyettese lettem Gerő Ernővel egyetemben, de helyzetemet az a döntés is erősíti, hogy a Földművelésügyi Minisztérium élére kerülök, melybe beolvad az Állami Gazdaságok és Erdők Minisztériuma. Kormányzati hatásköröm ezáltal többszörösére nőtt, emellett mint miniszterelnökhelyettes több más minisztériumot és állami intézményt is ellenőrzök."

1954. október 31 -ig volt földművelési miniszter, de ezután továbbra is első elnökhelyettesként vesz részt a kormányban. "Bár én elvesztettem a földművelésügyi tárca közvetlen irányítását, de ugyanakkor a Titkárság kibővült Matolcsi Jánossal, akihez fűződő szoros kapcsolatomról már előzetesen írtam, és a földművelésügyi miniszter Erdei Ferenc lesz, akivel ebben az időben jól együtt tudtam dolgozni."

A KV 1955 április ülésén Nagy Imre miniszterelnök utódjául jelölték. "Jelölésemkor négy ember hallatta szavát: Rákosi , Gerő , Andropov és Vorosilov. Mind a négyen, ha más-más szempontok alapján is, de javasoltak a miniszterelnöki posztra, illetőleg helyeselték a javaslatot, esetleg azon az alapon, hogy 'nincs jobb'. Nem voltam igazán politikus alkat, sem Rákosi , sem Gerő akik a hatalmi struktúra csúcsán álltak- nem féltették és ismerve engem nem is félthették tőlem a hatalmukat, és különösképp nem egzisztenciájukat és életüket. Nem álltam személyileg Nagy Imre mellé (1954 októberében nem kényszerültem színvallásra, Kínában voltam), a reformpolitika kérdéseiben mutattam ugyan némi 'megingást', de ezt paraszti múltam 'csökevényeinek' tudták be. 1955 márciusában és áprilisában -főleg azzal, hogy elvállaltam a miniszterelnöki funkciót-, reformellenes pozícióba kerültem, és bár az új politikai vonallal nem tudtam azonosulni, de úsztam az árral és szorgalmasan gyűjtöttem az igazolásokat az új politikai kurzus számára, bár ezek már akkor is gyenge érveknek tűntek és nem szolgáltattak alapul a megnyugvásra. Andropov és Vorosilov az újtípusú pártfunkcionáriust látták bennem, akit nem torzított el az emigráció s az itthoni illegalitás önemésztő és személyiségtorzító frakciózása. Naivul és kételkedés nélkül hittem a korabeli szovjet társadalom magasabbrendűségében, ugyanakkor képesnek mutatkoztam arra, hogy a pártfunkcionárius szintet meghaladóan áttekintsem a gazdasági életet. [...] Bizonyára nagy szerep jutott ebben a döntésben a 'hátha sikerül' vágású fatalista derűlátásnak, amit sok vonatkozásban máig sem nőttem ki, a büszkeségnek és a hiúságnak, hogy lám, hová jutottam, húsz éve még a marhákat terelgettem a keskeny legelőkön, s most íme miniszterelnöknek jelölnek, s persze szerepet játszott a feltételezés, hogy talán jobban meg tudom oldani ezt a nehéz feladatot, mint más." 1955. április 18 -án a Minisztertanács elnökévé választották. Egyebek mellett ő írta alá a Varsói Szerződést magyar részről.

Küldöttség utazik Jugoszláviába 1956 októberében (Gerő Ernő, Hegedüs András, Kádár János, Apró Antal, Kovács István)

1956. október 24 -ig volt a Minisztertanács elnöke. Október 23-án sötétedés előtt "Gerő négyszemközt megkérdezi, mit szólnék, ha át kellene adnom a miniszterelnöki posztot Nagy Imrének, de első miniszterelnökhelyettes maradnék. Nem tiltakozom, magamban még örülök is, hogy így a felelősség lekerül a vállamról." "25-én reggel [...] formálisan ugyan a PB tagja vagyok még és miniszterelnökhelyettes, de konkrét érdemi döntésekre már nincs tényleges befolyásom. Hasonló helyzete van Gerőnek is, de mégis, egyszerűen a jelenlétünk is akadályozza azt, hogy gyökeres politikai változás következhessen be [...]" "Október 25 -ig vagyok a Minisztertanács elnökhelyettese, ezt követően 28 -ig megmarad a KV- és PB-tagságom, de a kormányban nem viselek tisztséget." "Néhány napig összekötőként működtem a PB és a Katonai Bizottság között."

1956. október 28 -án "a PB a reggeli órákban ülésezett Nagy Imre nélkül, akiről úgy tudtuk, hogy a szovjet nagykövetségen Mikojánnal és Szuszlovval tárgyal. Úgy 11 óra tájt visszaérkezett és közölte, hogy az SZKP Elnöksége a vezetés teljes átalakítását és mindazoknak a kihagyását javasolja, akik diszkreditálták magukat. [...] Először Nagy Imre majd Jurij Andropov is felvetette, hogy az adott helyzetben az lenne a legokosabb, ha Gerővel , Pirossal és Batával egy időre a Szovjetunióba távoznánk. Ezt én őszintén szólva örömmel fogadtam. Akkor már öt gyermekem volt, egyetlen lányunk -Zsuzsa- 1953-ban született, s a hatodik útban, semmi értelmét nem láttam annak, hogy felkoncoltassam magam családommal együtt, az akkori tömeghangulat Gerő és Piros után elsősorban ellenem irányult. Előttem semmilyen más kiút nem állt, mert az én múltammal Nagy Imrének még akkor sem tudnék segíteni, ha nagyon akarnék. Ugyanakkor Nagy Imre ellen szervezkedni sem lennék képes és nem is akarnék, hiszen éreztem - ha küzdöttem is ezen érzés ellen -, hogy az igazság inkább az ő oldalán áll, mint az enyémen. Így lényegében örömmel fogadtam e javaslatot... úgy gondoltam, hogy Nagy Imre meg tudja szilárdítani a hatalmat és Kádár János ebben tud segíteni neki. Ellentétben velem, aki a fegyveres felkelés tagjainak és vezetőinek szemében tüske vagyok és az is maradok, különösen most, hogy még a szovjet csapatok behívásának az ódiuma is rám hárult. Ebben a helyzetben az az egyedüli racionális megoldás maradt, hogy a családommal együtt emigrációba menjek a Szovjetunióba."

Értékelése 1956-ról

Az emigrációban "egyre határozottabban felismertem, hogy egyszer és mindenkorra alkalmatlannak bizonyultam vezető politikai szerepre, de úgy gondoltam, hogy ettől még lehetek vezető ideológus."

1958-ban "hazatérésemkor a párt nevében Fehér Lajos fogadott. Kijelentette, hogy elvesztettem a személyem iránti bizalmat, de módot kívánnak adni, hogy visszaszerezhessem azt. Kérésemnek eleget tesznek, és engedik, hogy tudományos tevékenységet folytassak." Előbb a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetében dolgozott, majd 1962-től a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese, 1963-tól az MTA Szociológiai Kutatócsoport igazgatója, 1969-ben az MTA Ipargazdaságtani Kutatócsoport főmunkatársa.

"Részt vettem a Nyers Rezső vezette reformbizottság munkájában, amelyben a demokrácia munkacsoportot vezettem. [...] A bürokratikus hatalom és a társadalmi uralom, kontroll dichotómiája világosan tetten érhető ebben a koncepcióban. Bürokráciafelfogásomat, az egész társadalmi kontrollt feszegető gondolataimat egyre ingerültebben fogadták. Lényegében a pártból történt 1973-as kizárásom is ennek a következménye. [...] bíztam egyfajta felvilágosult abszolutizmusban. Gondolkodásomban fordulat 1976-1980 táján következett be, amihez hozzájárult a pártból való kizárásom és állásvesztésem. [...A nyolcvanas évek elején] kerestem a lehetőséget, hogy párbeszéd alakuljon ki a hatalom és a csenevész, önálló, alulról szerveződő mozgalmak között. A Dialógus esetében félsikert értem el. [...] A demokratikus ellenzék és a hatalom között is igyekeztem közvetíteni, de ez teljes fiaskóval járt [...]"

1988 októberétől -kérés nélkül- nyugdíjas tanácsadóból nyugdíjas miniszterelnökké minősítették. Emellett tanított a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen.

További forrás